Hírek

Az Oppenheimer nyerte a legtöbb Oscar-díjat, és újra van magyar győztes is

96. alkalommal díjazta az amerikai Filmakadémia a legjobb filmeket.

Az Oppenheimer a 13 Oscar-díjjelölésével a legesélyesebbek közt indult a tegnapi gálán (magyar idő szerint hétfőn hajnalban), és ezekből legtöbb jelölését – összesen 7-et – díjra is váltotta. Christopher Nolan az atombomba feltalálójáról szóló filmje többek között nyert a Legjobb film, a Legjobb rendező, a Legjobb vágás, Legjobb operatőri munka és Legjobb zene kategóriájában. Továbbá az Oppenheimer hozta el Cilian Murphy – mint Legjobb férfi főszereplő – és Robert Downey Jr. – mint Legjobb férfi mellékszereplő – számára legelső Oscar-díjukat.

Bár a mozikban az Oppenheimer a Barbie-val versengett, az Oscar-díjátadón a Szegény párák lett az igazi kihívója 11 jelöléssel.

Az utóbbiakból 4-et tudott végül díjra váltani. Kisebb meglepetést okozva (többen Lily Gladstone-t várták a kategóriában a Megfojtott virágokért) Emma Stone tudta jelölését díjra váltani, mint Legjobb női főszereplő (ez a második Oscar-díja). A Szegény párákat több díjat nyert a jelmeztervezés, smink és a díszlet miatt –

utóbbi kategóriában született magyar Oscar-díj, ahol Mihalek Zsuzsa nyert a film berendezőjeként nyert James Price és Shona Heath-szel együtt.

Az esten még Japán örülhetett több győzelemnek: Vizuális effekt kategóriában a hihetetlen sikernek örvendő japán Godzilla-film, a Godzilla Minus One csapata érdemelt Oscart, a Legjobb animációs díjat pedig a nyugdíjból visszatérő Hayao Miyazaki vihette haza A fiú és a szürke gémért.

A legjobb eredeti forgatókönyv díját a Egy zuhanás anatómiája nyerte, a legjobb adaptáltat pedig az American Fiction, amit itthon jelenleg az Amazon Prime-on lehet pótolni. És végül, de nem utolsó sorban Wes Anderson is elnyerte legelső Oscar-díját, a tavaly Netflixen bemutatott Henry Sugar csodálatos életéért.

Az Oscar-díj nyertesek teljes listáját, kategóriánként lent olvashatjátok:

A nyerteseket egy 🏆-val emeltük ki.

Legjobb film

Legjobb rendező

  • 🏆 Christopher Nolan (Oppenheimer)
  • Martin Scorsese (Megfojtott virágok)
  • Giórgosz Lánthimosz (Szegény párák)
  • Jonathan Glazer (Érdekvédelmi terület)
  • Justine Triet (Egy zuhanás anatómiája)

Legjobb férfi főszereplő

  • 🏆 Cillian Murphy (Oppenheimer)
  • Paul Giamatti (Téli szünet)
  • Bradley Cooper (Maestro)
  • Colman Domingo (Rustin)
  • Jeffrey Wright (American Fiction)

Legjőbb női főszereplő

  • 🏆 Emma Stone (Szegény párák)
  • Carey Mulligan (Maestro)
  • Lily Gladstone (Megfojtott virágok)
  • Annette Bening (Nyad’)
  • Sandra Hüller (Egy zuhanás anatómiája)

Legjobb női mellékszereplő

  • 🏆 Da’Vine Joy Randolph (Téli szünet)
  • Emily Blunt (Oppenheimer)
  • Danielle Brooks (The Color Purple)
  • Jodie Foster (Nyad’)
  • America Fererra (Barbie)

Legjobb férfi mellékszereplő

  • Sterling K. Brown (American Fiction)
  • Robert De Niro (Megfojtott virágok)
  • 🏆 Robert Downey Jr. (Oppenheimer)
  • Ryan Gosling (Barbie)
  • Mark Ruffalo (Szegény párák)

Legjobb adaptált forgatókönyv

  • Barbie (Noah Baumbach, Greta Gerwig)
  • Oppenheimer (Christopher Nolan)
  • 🏆 American Fiction (Cord Jefferson)
  • Szegény párák (Tony McNamara)
  • Érdekvédelmi terület (Jonathan Glazer)

Legjobb eredeti forgatókönyv

  • 🏆 Egy zuhanás anatómiája (Justine Triet, Arthur Harari)
  • Téli szünet (David Hemingson)
  • Maestro (Bradley Cooper, Josh Singer)
  • May December (Samy Burch, Alex Mechanik)
  • Előző életek (Celine Song)

Legjobb operatőri munka

  • 🏆 Oppenheimer (Hoyte van Hoytema)
  • Megfojtott virágok (Rodrigo Prieto)
  • Maestro (Matthew Libatique)
  • Szegény párák (Robbie Ryan)
  • El Conde: A gróf (Edward Lachman)

Legjobb vágás

  • Egy zuhanás anatómiája
  • Téli szünet
  • Megfojtott virágok
  • 🏆 Oppenheimer
  • Szegény párák

Legjobb eredeti filmzene

  • 🏆 Oppenheimer (Ludwig Göransson)
  • American Fiction (Laura Karpman)
  • Megfojtott virágok (Robbie Robertson)
  • Indiana Jones és a sors tárcsája (John Williams)
  • Szegény párák (Jerskin Fendrix)

Legjobb eredeti betétdal

  • 🏆 “What Was I Made For?” (Barbie)
  • “I’m Just Ken” (Barbie)
  • “The Fire Inside” (Flamin’ Hot: Egy pikáns sikertörténet)
  • “It Never Went Away” (Amerikai szimfónia)
  • “Wahzhazhe (A Song For My People)” (Megfojtott virágok)

Legjobb hang

Legjobb jelmez

  • Barbie
  • Megfojtott virágok
  • Napóleon
  • Oppenheimer
  • 🏆 Szegény párák

Legjobb díszlet

  • Barbie
  • 🏆 Szegény párák
  • Megfojtott virágok
  • Oppenheimer
  • Napóleon

Legjobb smink és haj

Legjobb vizuális effektus

Legjobb animációs film

Legjobb animációs rövidfilm

  • Letter to a Pig
  • Ninety-Five Senses
  • Our Uniform
  • Pachyderme
  • 🏆 War is Over! Inspired by the Music of John & Yoko

Legjobb nemzetközi film

  • Én vagyok a kapitány (Italy)
  • Tökéletes napok (Japán)
  • A hó társadalma (Spanyolország)
  • A tanári szoba (Németország)
  • 🏆 Érdekvédelmi terület (Egyesült Királyság)

Legjobb rövidfilm

Legjobb dokumentumfilm

  • Bobi Wine: The People’s President
  • The Eternal Memory
  • Négy nővér
  • To Kill a Tiger
  • 🏆 20 nap Mariupolban

Legjobb rövid dokumentumfilm

  • The ABCs of Book Banning
  • The Barber of Little Rock
  • Island in Between
  • 🏆 The Last Repair Shop
  • Nǎi Nai & Wài Pó

Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.