A Robotálmok (Robot Dreams) megérdemelten lehet ott a legjobb animációs filmeknek járó Oscar-díjért folytatott versenyben. Pablo Berger megkapó vizualitással vitte vászonra Sara Varon azonos című képregényét, amiben egy kutya és egy robot furcsa barátságának lehetünk tanúi. Az egyszerre cuki, mégis keserédes film persze ennél többet is tartogat. A filmet a 14. Frankofón Filmnapok keretein belül tekinthettük meg. Enyhén spoileres kritika.
Miről álmodik a robot?
A Robotálmok egyik főszereplője, Kutya, azaz Dog Varon (az eredeti képregény szerzője után szabadon) láthatóan az egyik szokásos, unalmas estéjét tölti otthon. A helyszín New York, valamikor a nyolcvanas években. Tévéjén és a mirelit sajtos makarónin kívül csak az ablakban bámészkodó galambok jelentik számára a társaságot. Mígnem a tévében elkap egy reklámot, amely egy tökéletes barát ígéretével kecsegteti. Kutya azonnal meg is rendeli a lapraszerelt robotbarátot, akivel hamar egymásra hangolódnak. A közösen töltött időben a kutya magánya természetesen alábbhagy, a robot pedig egy gyermek kíváncsiságával és esetlenségével fedezi fel a világot.
Egy késő nyári napon a strandon kötnek ki, ahol egyiküknek sem jut eszébe, hogy Robot nem teljesen vízálló modell. A gépbarát rövid időn belül elkezd berozsdásodni, de Kutya nem bírja hazacipelni a súlyos fémtestet. Másnap azonban már túl késő a parton hagyott Robot mentőakciójához. Szeptember beköszöntével a strandot lezárják a látogatók elől, és Kutyát még a városi bürokrácia vaskalapossága is hátráltatja a kimenekítésben. Robot pedig türelmesen vár hűséges barátjára. Ám a tervezettnél hosszabb idő telik el, de közben is folyamatosan az újratalálkozásról álmodozik.
Hogy festenek a gépálmok?
Pablo Berger negyedik nagyjátékfilmje, de első animációs rendezése a Robotálmok, amely az itthoni április 25-i premierje előtt a 14. Frankofón Filmnapokon debütált. A film különlegessége, hogy teljesen dialógusmentes, mégsem nevezhetjük némafilmnek. Ahogy a rendező egy interjúban kifejtette, különösen vonzódik a szövegmentes könyvekhez. Így került a gyűjteményébe Saron Varon képregénye, a Robot Dreams is. A szövegeket nélkülöző szomorkás történet meghatotta a rendezőt, és már olvasás közben filmként vizionálta azt. Varon pedig örült, hogy film készülhet a képregényéből, és lényegében szabadkezet adott Bergernek az elkészítésében.
Berger pedig nem is változtatott az eredeti koncepción, viszont saját ötleteivel színesítette a végeredményt. A meghatározatlan korban és időben játszódó sztori nála már határozott kereteket kapott. Személyes fiatalkori élményeiből inspirálódva a nyolcvanas évek New Yorkjába helyezte a kutya és a robot történetét, és a város hozzájuk hasonlóan fontos szereplővé válik. A pezsgő, vibráló nagyváros tele van színekkel és különféle alakokkal, a grafika pedig erősen magán viseli a frankofón képregényekből ismert ligne claire stílusjegyeit.
A letisztult, egyszerű vonalak és élénk színek kavalkádja meglehetősen gördülékeny karakteranimációval párosul a tökéletes mozgóképes élmény elérése érdekében.
Dialógusok hiányában pedig előtérbe kerülnek a vizuális gegek, amelyek egyrészt a börleszkből kölcsönzött fizikai humorra (konkrét Buster Keaton hommage-zsal is), másrészt a popkult utalásokra építenek (pl. Stephen King easter eggek).
A hangzásban New York környezeti zajai felett a legfontosabb elemmé az Earth, Wind & Fire örökbecsű klasszikusa, a September válik. A Robotálmok elején egyszerre jelzi, hogy nagyjából mikor játszódik a cselekmény, és konkrétan a közelgő hónapot jeleníti meg a fergeteges, többletjelentéssel bíró görkoris táncjelenet során. A dal főtémája többször visszaköszön a film során, hol zongorás, hol felturbózott feldolgozásként, és gyakran csak egy fütyült dallamként. A September köti össze Kutyát és Robotot, a dal válik barátságuk motívumává a film során. Az imént említett táncjelenet körforgós szegmense is refrénként tér vissza a Robotálmok egy későbbi pontján, ám sokkal szomorúbb színezetet kap.
Keserédes kapcsolatok
A pörgetés szenvedő alanya a korábbival ellentétben már Robot, de aki forgatja nem Kutya. A Robotálmok ugyanis amennyire kezdetben az erős baráti kapcsolatok kialakulásáról szól, nagyobb mértékben mégis inkább az eltávolodás, az elmúlás és az emlékezés filmje.
Ahogy a parton tehetetlenül fekvő és jobb sorsról álmodó Robot alkatrészei rozsdásodnak, úgy erodálódik Kutyával való kapcsolata is.
És talán ekkor mutatkozik meg a Robotálmok egyik koncepcionálisan is vitatható eleme.
A két barát kapcsolata kifejezetten gyorsan válik szorossá. Nézőként pedig hiába értjük ennek kialakulását, a képregényhez hasonlóan nincs igazán idő elmélyülni a Robotálmok fura párosának viszonyát alakító momentumokban. Még akkor sem, ha a filmadaptáció igyekszik valamivel többet foglalkozni ezzel az aspektussal. Annál több teret kap azonban a kötelékük feloldásában közreműködő idő, és mintha Kutya túl hamar adná fel a barátja iránti küzdelmet. Az eb kezdetben még aktívabb barátja visszaszerzésében, ám az idő múlásával látszólag hátrébb teszi a fontossági rangsorban, és új kapcsolatokkal próbálkozik. Mintha megfeledkezett volna a hozzá társított legfontosabb tulajdonságról: a hűségről. De egyik futó barátsága sem bizonyul annyira tartalmasnak és ösztönösnek, mint Robottal való viszonya.
A robotnak viszont csak egy csöppnyi idő jutott a boldogság felfedezésére, a parton töltött időt pedig az újra egymásra találás utáni kínzó epekedéssel tölti. A Robotálmok így jócskán érzelmes filmmé válik, ahol az örömittas pillanatokat könnyen válthatják szomorkás, melankolikus hangulatok, ahogy az egy jó tragikomédiához illik.
Végsősoron pedig azt mondja, hogy nem biztos, hogy baj, ha egy-egy kapcsolat felbomlik, ha maradandó, szép emlékekkel gazdagított.
Csak kár, hogy az üzenet szimbolikus értékét a cselekmény belső logikájának megbontásával, a problémamegoldás elhagyásával éri el. Továbbá az egyéves periódust felölelő, ritmikusan váltakozó szakaszokon keresztül haladó történetmesélésben nem feltétlenül rejlik annyi erő, ami maradéktalanul képes kitölti a játékidő nagyjából 100 percét.
Verdikt
A Robotálmok minden kisebb és nagyobb problémája ellenére is megérdemelten lehet ott az Oscar-díjra jelölt animációs filmek között. Olyan univerzális érzésekről szól, melyek szavak nélkül is önmagukért beszélnek a megkapó stílussal vászonra vitt képek segítségével. Kicsiknek is élvezetes lehet, ugyanakkor érdemes figyelni arra, hogy tartalmaz érzelmileg komplexebb, sőt, 1-2 hirtelen érkező kegyetlenebb pillanatot is.
A végső üzenet is inkább érettebb korban tud igazán érvényesülni, így a gyermekdednek látszó látványvilág mögött egy valódi felnőtt történet lakozik. Kis túlzással akár az Előző életek animált filmtestvére is lehetne.
Emlékezetes, hosszan ható animációs filmélmény.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
