A 2025-ben bemutatott Paradise idén már vissza is tért a Disney+-ra egy új évaddal, amely jelentősen kibővíti a sorozat világát. A nonlineárisan elmesélt posztapokaliptikus történet ezúttal már a bunkeren kívülre is ellátogat, és az izgalmak közepette feltűnhet egy repedező koncepció hiányos forgatókönyve is. De ront-e ez bármit is az összképen? Figyelem, az 1. évadra vonatkozó masszív spoilereket tartalmazó, a 2. évadra enyhén spoileres kritika ad erre választ.
HIRDETÉS
És adta vala neki paradicsomot házzá
A Disney+ (vagyis a Hulu) nem sokat teketóriázott, amikor 2025 februárjában egy második évadra is megújította az akkor éppen hatodik részénél járó Paradise című sorozatát. Aki már ekkor bekapcsolódott a széria követésébe, az aligha lepődött meg.
A Paradise ugyanis egy olyan high concept széria, amely megkapó narratív technikával volt képes epizódról epizódra gördíteni a történetet, miközben fordulatos és izgalmas cselekményt is kapott.
Röviden, a sorozat egy viszonylag szokványos politikai thrillerként és kisvárosi rejtélyként indul, ahol már az első részben holtan találják az Amerikai Egyesült Államok éppen regnáló elnökét (James Marsden). Amikor azonban az aktuális jelenben játszódik a cselekmény, a fényelése elég furcsává válik – nem ok nélkül. Az epizódban ugyanis nem az elnök halála a fő fordulat, hanem az, hogy az egész egy coloradói hegy gyomrában megépített bunkerben játszódik.
A Paradise így elég hamar átcsap egy olyan érdekes mixtúrába, amely ötvözi a korábban említett zsánereket a katasztrófafilm és a posztapokaliptikus sorozatok jegyeivel. Teszi mindezt egy idősíkok között oda-vissza ugráló narratív szerkesztéssel és kiváló információadagolással, amely persze nem újdonság, ám az alkotók (élükön Dan Fogelmannel) képesek voltak kifejezetten ügyesen használni azt. Az érdekes, spekulatív koncepció és a történetmesélés sajátosságai mellett meglehetősen karakterközpontú is. A sablonosnak induló figurák rendre új rétegekkel gazdagodnak, akikkel könnyű azonosulni, vagy éppen utálhatóak.
A végeredmény így egy felettébb megkapó, a lekötött figyelmet jól kamatoztató sorozat lett, amely hangnemében némileg eltér hasonszőrű posztapok társaitól (pl. Last of Us, Siló, Fallout). Nem is csoda tehát, hogy hamar jött a folytatás bejelentése, hiszen a koncepció önmagában elbírhat több sikeres évadot is. A Paradise pedig a második évadában sikeresen bővíti az eddig megismert világot, ám a forgatókönyv nem mindenhol marad következetes és a koncepció is érdekes csavarokat kap.
Another Day In Paradise
Miután Xavier (Sterling K. Brown) számára nyilvánvalóvá vált, hogy nem minden úgy van a külvilágban, ahogy azt Sinatra (Julianne Nicholson) és a fejesek állították, expedícióra indul. Felesége, Teri (Enuka Okuma) is életben lehet még valahol, a családegyesítő küldetés így nem lehet kérdéses. Mindeközben a bunkerben is zajlik az élet, az energiafelhasználás gyanúsan magas, és a hatalomnak nem kedves emberek is el-eltünedeznek.
A coloradói luxuskomplexumot azonban már egy külső veszély is fenyegeti.
A Link (Thomas Doherty) vezette milícia feltett szándéka nem az, hogy megleckéztesse a hatalmasokat. Van ott valami, amit szeretne megszerezni. De már eleve az gyanús, hogy egyáltalán tud annak a valaminek a létezéséről.
Érdekes módon a Paradise 2. szezonja akkor működik a legjobban, amikor éppen nem Xavier történetszálát követi. Az évadban sok olyan izgalmas dolog történik, melyek érdekfeszítőbbé válnak Xavier családegyesítésénél. Megismerhetjük például a még mindig titokzatosan kemény és hatékony Jane (Nicole Brydon Bloom) múltját, ami olyan, mintha csak valamiféle képregény lapjairól ugrott volna le. A bunkeren belüli hatalmi harcok is eszkalálódnak, és középpontba kerül egy olyan alsóbb szint, amiről csak kevesen tudnak. Xavier bolyongása során pedig sokkal érdekesebbé válnak a kinti világban uralkodó állapotok és viszonyok, mint a főhős feleségének felkutatása. Leginkább azért, mert a hasonló történetek azonos cselekménypontjaihoz viszonyítva is egy eléggé egyszerű, alap szinten mozog ez a szál.
Majdnem paradicsomi állapotok
A Paradise kibővült világa sem igazán tér el a posztapok sztorik toposzaitól. Elkallódott gyerekcsoportok, vérszomjas portyázók, újjászerveződött minitársadalmak, milíciák, ésatöbbi. Ahogy ezeket kezeli, az viszont már érdekesebb lehet.
Fogelman és csapata ugyanis nem átalkodott jó adag reményteliséget és emberi jóságot csempészni az amúgy sötét alaphelyzetbe.
A nagyjából a Walking Dead óta jellemző “minden tőlünk eltérő csoport gané, végletekig mocskos és romlott a világ” hozzáállást helyenként furcsa pozitivitással dobja fel.
A kezdetben természetesen gyanakvó idegenek felül tudják írni előítéleteiket, hogy segítséget nyújtsanak egymásnak. A sorozat ezeket jobbára cinizmus és alattomos fordulatok nélkül teszi, miközben persze naivvá sem válik. Kellően erőszakos, furfangos és magának való az elvadult kinti világ is, de nem a mindent leuraló nyomasztó mocsok az egyetlen tulajdonsága.
Aztán az évad közepe felé egyre inkább lehet olyan érzése a nézőnek, mintha egy újabb Lost kezdene megszületni.
A Paradise a korábbi földhözragadtabb megközelítése után elkezd kibontani egy korábban csak halványan megjelenő sci-fi szálat.
Ezzel együtt pedig enyhe ironikus humorral a gazdagok óvóhelyépítési fixációját is összeköti az összeesküvés-elméletekkel, aminek remek szimbóluma a fináléban megjelenő denveri repülőtér.
Hogy ez az irányváltás mennyire előny, vagy hátrány, azt viszont talán csak később fogjuk megtudni. De már önmagában a tény, hogy milyen irányt vehet a széria, egyszerre izgalmas és aggodalomra okot adó kérdéseket vet fel. Van-e vajon átgondolt koncepciója az alkotóknak, vagy csak úsznak a bedobott ötletek áradatával? Jól jár-e a nézősereg, ha egy amúgy is high concept, de kezelhető sztorit valamilyen észbontóbb útra terelnek? Szükség van-e egyáltalán erre? Ezek mind olyan kínzó kérdések, amelyekre egyelőre nem tudhatjuk a választ, csak reménykedhetünk benne, hogy a már bejelentett 3. évad nem öli meg a lelkesedést.
Verdikt
Már a jelenlegi szezonban is megjelennek bizonyos repedések a koncepció vaskos falán. A Paradise újabb fordulatai és bizonyos cselekménypontjai több kérdést vetnek fel, mint amennyire logikusnak tűnnek a világán belül. Ennek egyik oka, hogy a széria lényegében filler részek és megállás nélkül halad,
sok szálat és szereplőt mozgat, és a rohanás közben nem mindegyikre fordít egyenlő minőségű figyelmet.
De ugyancsak ennek a tempónak a következménye az is, hogy menet közben jól tereli el a figyelmet a kisebb-nagyobb hibáiról. Ráadásul az erényei még mindig képesek határozottan pozitív irányba billenteni a mérleg nyelvét, mint amennyire a hibák képesek rontani az élményt.
Mindent összevetve, a Paradise 2. évada tartotta a szintet a problémái ellenére is, és továbbra is kiváló színvonalat képvisel. Még mindig jól tartja balanszban a karakter- és koncepciócentrikusságot, és a színészek is jó munkát végeznek. Olyan sorozatokat képes megidézni, mint a már említett Lost, a Revolution, a Wayward Pines vagy akár a Jericho. A zsánerirodalom felől érkezőknek pedig olyannak tűnhet, mint amit akár Blake Crouch is írhatott volna, karakterdinamikában pedig King neve is felmerülhet. Csak a folytatásban is tartson ki ez a lendület és szórakoztató minőség, mert a hiányosságok már sajnos megjelentek.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
