Helló, itt a Roboraptor.hu
Amikor történt, Mr. Rabbit papucsban volt, Dr. Hardlove pedig otthonkában. 2013 ősze volt, halkan pattogott a kandalló, mint egy erdei tűzmanó szuszogása, a távolban egy vonat pajkos füttye törte meg az idillt…
Ekkor találtuk ki, hogy egy közösen üzemeltetett kocsma és űrbázis mellett igen nagy szükség lenne, egy a geekoszféra ismeretlen területeit bejáró podcastsorozatra is (amit természetesen mi magunk készítünk). A fantazmagóriákat csakhamar tettek követtek, és ha űrkocsmát nem is nyitottunk (ami késik, nem múlik), de 2014 januárjában elkészítettük a Roboraptor Podcast pilot-adását.
Az anyaggal a winchesterünkön és vígan pancsoló bébifókák sosem csüggedő bizakodásával a szívünkben kerestünk meg néhány kurrens blogot, cimboráinkat, a Geekz-es és Aeonfluxos arcokat, hogy befogadnának-e maguk közé a kontentünkkel, de végül arra buzdítottak minket, készítsük el saját platformunkat, és azon nyomjuk az ipart.
Ketten azonban kevésnek bizonyultunk volna ahhoz, hogy egy egész Blogot indítsunk, így szemfedő nélküli Nick Fury-kként elhatároztuk, megkeressük a magunk Bosszúállóit, akikkel együtt indulhatunk a popkultúra geekebb felének endori fenyő szegélyezte erdeibe.
2014. április 24-én, Sárkányölő Szent György napján el is indult a Roboraptor.Blog.hu, amelyen podcastjeink mellett már filmkritikák, képregény- és könyvrecenziók, videojátékos és egyéb cikkeink jelentek meg egy rendező elv mentén: megmutatni, hogy geeknek lenni nem csak azt jelenti, hogy 0-24-ben kockaként kontrollereket püfölünk, alapműveltségünket pedig csak az X-Men karakterek eredettörténete teszi ki.
Szeretnénk a geekoszféra termékeit méltó helyre illeszteni, megmutatni, hogy alkotásai milyen sokszor túlmutatnak magukon, s hogy a posztmodern intertextualitásában hogyan ötvöz oly sok mindent. A fennkölt szavak mellett természetesen az, hogy geeknek tartjuk magunkat, őriz valami szelídséget a cinizmustól megkeményedett lelkünk legmélyebb bugyraiban, amihez jó hozzányúlni.
A blog.hu-s, másfél évvel a tényleges elindulásunk után a Roboraptor.24.hu-n folytattuk (a magunk számára néha) magasztos, másrészt lelkünknek oly kedves munkánkat. 2022 júniusában pedig újabb mérföldkőhöz és felülethez érkeztünk:
Immár önálló oldalként elindult a Roboraptor.hu.
Régi olvasóink reméljük itt is követnek majd minket, az újak pedig megszeretnek. (Ez már csak azért is fontos, mert a kattintásaitokból épül majd az űrkocsmánk!)
A Raptor legyen veletek.
Muchichka László / Zsótér Indi Dániel / Scheirich Zsófia