A klónok háborúja még mindig nem ért véget, de ez nem is baj – Star Wars: Maul – Árnyak mestere 1. évad kritika

Az összes Star Wars-spin off közül határozottan a legfontosabb A klónok háborúja. Ez az animációs sorozat nemcsak az előzménytrilógiát egészítette ki fontos részletekkel – kijavítva annak több hiányosságát –, hanem általában is nagyon sokat hozzáadott a franchise-hoz. Jobban megismerhettük belőle a galaxist és annak népeit, de a Jedi Rendet és magát az Erőt is. Az évadok során George Lucas nem egyszer meglepte a nézőket, de talán a legváratlanabb húzása az volt, hogy az egyik mellékszállal visszahozta a Baljós árnyakban megismert Darth Maul karakterét. A fenyegető kinézetű, szűkszavú Sith Nagyúr kétségkívül népszerű figura volt, de az a fordulat, hogy a filmbeli kettévágása után mégis életben maradt, erősen megosztotta a rajongókat. Végül mégis népszerűnek bizonyult a szériabeli ábrázolása és a sztorija, így aztán később más projektekben visszatért, mígnem saját sorozatot is kapott. A Maul – Árnyak mestere című széria lényegében A klónok háborúja spinoff/folytatása, egyúttal felvezetésként szolgál a Solo: Egy Star Wars-történet elé, amelyben annak idején minden külön magyarázat nélkül tűnt fel a karakter.

A Maul – Árnyak mestere cselekménye nem sokkal A klónok háborúja utolsó évada után veszi fel a fonalat, de rövid magyarázatok és flashbackek révén felfed annyit az előzményekből, amennyi a sztori megértéséhez szükséges. Így akár önmagában, az anyasorozat ismerete nélkül is élvezhető. A Galaktikus Birodalom kikiáltása után járunk, és címszereplőnk, az egykori Sith harcos ebben az új rendszerben az üldözöttek közé tartozik. Korábban kiépített ugyan egy alvilági hálózatot, de az immár romokban hever, egykori szövetségesei elhagyták. Maroknyi hűséges fegyveresével a Janix nevű bolygón keres menedéket, ahol még nem jelentek meg a katonai diktatúra rohamosztagosai. Azonban Maul hamar felhívja magára a helyi rendfenntartók figyelmét, az ügyben vizsgálódni kezdő detektív pedig elszántan próbálja őt elkapni – még mielőtt a birodalmiak tudomást szereznének a jelenlétéről, amit aztán indokként használhatnak a bevonulásra. Még egyet csavar a helyzeten az, hogy a Janixen keres menedéket egy Birodalom elől bujkáló Jedi Mester és tanítványa.

Ennek megfelelően Maul itt elsősorban leleményes maffiafőnökként jelenik meg, aki nem pusztán erőfitogtatásra és megfélemlítésre képes, hanem cselszövésre is – bár természetesen sűrűn előkapja vörös pengéjű fénykardját. Az évad nagy részében a problémái, konfliktusai is az alvilági közeghez kötődnek, így például leszámol a szervezete árulóival, vagy épp a hatóságok elől menekül. A történet ráadásul egy jellegzetes krimi-helyszínen, egy – Gothamről és Metropolisról mintázott – neonfényben úszó nagyvárosban játszódik le. Mindeközben azért elég Star Wars-elem jelenik meg ahhoz, hogy végig abban a bizonyos messzi-messzi galaxisban érezhessük magunkat. Vagyis a Maul – Árnyak mestere nem távolodik el annyira a franchise-tól, mint az Andor. Inkább olyan, mint A klónok háborújában előforduló, új dolgokkal kísérletező mellékszálak, amelyek az egyediségük ellenére is szépen belesimulnak a nagy egészbe.

Különösen telitalálat a főszereplő megjelenítése: Maul itt is végig megmarad hidegvérű gonosztevőnek, nem próbálták szimpatikussá tenni az alkotók, de azért adtak némi mélységet a figurájának. Miután felvillantanak egy keveset a múltjából – ami által érthetővé válik, miért vált azzá a személlyé, akinek megismerhettük – érezhetünk iránta némi sajnálatot, de közben azért azt is látjuk, hogy nem hajlandó változni, és meg se próbálja jóvátenni a bűneit. Továbbra is csak a harag hajtja, a bosszú reménye élteti. Noha időnként úgy tűnik, törődik a leghűségesebb harcosaival, de közben éppen ő az, aki folyamatosan veszélybe sodorja a körülötte levőket, méghozzá pusztán saját személyes célja érdekében, amit minden és mindenki elé helyez. Sokat jelent az is, hogy nagyon jól megírt szövegeket kapott: nincsenek terjengős beszédei, mindig tömören, lényegre törően fogalmaz, emiatt nem tűnik úgy, mintha az itteni ábrázolása ellentmondana annak, amit a Baljós árnyakban láttunk.  Tehát annyira gondolták  újra a karaktert, ahogyan a Boba Fett könyve tette saját címszereplőjével, azaz inkább csak egy érdekes réteget adtak hozzá a személyéhez.

Mivel pedig a Maul – Árnyak mestere főalakja nem nevezhető hősnek – de még antihősnek se –, kellettek mellé olyan pozitív karakterek, akik ellensúlyozni tudják. Egyrészt mert így a sorozat nem esik abba a hibába, hogy relativizálná a gonoszt, amit az Erő Sötét Oldala képvisel, másrészt van kinek szurkolni, és van kiért aggódni. Az egyik ilyen főszereplő a rendőrnyomozó, Lawson, aki egy erősen közhelyes karakter, a bűnügyi sztorik archetipikus detektívjeit idézi, akinek a szakmája a mindene, és állandóan a munkájába temetkezik, a magánélete viszont nincs rendben. Viszont legalább nem egysíkúan ábrázolják, van a személyében egy különös kettősség, ami mélységet ad neki, és érdekessé teszi: elhanyagolja a fiát, de legalább felvállalja ezt a mulasztását, nem mentegetőzik, és miközben állandóan másokat védelmez, szükség esetén képes arra, hogy akár a társát is erőszakkal állítsa félre az útból. A másik pozitív hős, a Deavon nevű padavan szintén nem mondható eredetinek, hiszen a Star Warsban visszatérő toposznak számít a türelmetlen Jedi-növendék, akit megkísért a Sötét Oldal. Ez csak azért nem válik zavaróvá, mert a lány remekül megírt karakterívet kapott, szépen bemutatják, ahogyan a folyamatos őrlődése ellenére is fokozatosan megváltozik.

A mellékszereplők a sztori által megkövetelt típuskarakterek, de az adott keretek között jól működnek, szépen ellátják a funkciójukat. Így például a komikus szárnysegéd szerepét betöltő droid, Two-Boots a poénjaival időről időre oldja kicsit a komor hangulatot, a Yoda-szerű öreg Jedi Mester pedig a franchise fő üzeneteit közvetíti, amikor az Erő Világos és Sötét Oldala közötti különbségeket ecseteli. Azt pedig külön ki kell emelni, hogy az Inkvizítorok itt végre igazi, komolyan vehető fenyegetésként jelennek meg, ellentétben korábbi szerepléseikkel. Emellett említésre méltó még a Mault szolgáló Spybot figurája, aki megjelenésében, hangjában, viselkedésében is nagyban eltér minden franchise-beli elődjétől, vagyis a személyében egy egészen eredeti robottal gazdagodott a Star Wars világa.

Az aláfestő zenék részben az előzményfilmeket idézik – ami érthető, mert bár a Birodalom korában járunk, időben mégis közelebb vagyunk A Sith-ek bosszúja eseményeihez, mint az Egy új reményhez –, és természetesen felcsendül pár ikonikus dallam. Ugyanakkor vannak olyan zenei betétek is, amelyeket nem lehet egyértelműen a mozifilmek hangvilágára visszavezetni, és ezeknek köszönhetően van egy sajátos, egyedi jellege a sorozat soundtrackjének. 

Egy Star Wars-projekt esetében nagyon fontos a koreográfia – különösen a párbajoké –, és ilyen téren a Maul – Árnyak mestere egészen jól teljesít. Látványos, ügyesen megkomponált akciójelenetei vannak, de a fénykardhasználat terén ragaszkodik a régihez, nem próbál Az akolitushoz hasonlóan szokatlan mozdulatokat és technikákat behozni. Érdekesség viszont, hogy az egyik részben lényegében ütközteti a klasszikus Star Wars-mozifilmek visszafogott kardforgatását és az előzménytrilógia aktív, mozgékony harcstílusával. A képi világban ellenben erősen újított a széria, mivel A klónok háborújára jellemző karakterdizájnokat és 3D animációt megtartotta ugyan, a hátterek viszont stilizálttá, festményszerűvé váltak. Ez a két dolog pedig nem igazán illik össze, ötvözésük időnként furcsa, zavaró hatást kelt, és kissé ront a nézői élményen.

Az új, árnyaltabb Maul karakterében még bőven van potenciál, emellett érdekes dolgokat lehet kihozni az ifjú Jedivel való kapcsolatából is, nem beszélve a galaktikus alvilág feltérképezésében rejlő lehetőségekről!