Film

A rajongóknak Solo Star Wars-történet

A Solo: Egy Star Wars-történet látványos és szórakoztató, de kissé üres űrwestern. Azért nyugi, még így is működik.

Előre leszögezem, hogy nem fogok „volnák”-ba bocsátkozni a Solo-filmmel kapcsolatban. Se abba, hogy „mi lett volna” ha nem készül el és abba se, hogy „mi lehetett volna más” így, hogy elkészült. Számtalan ember megtette ezt már helyettem a magyar sajtóban, hangot adva felháborodott elégedetlenségének. A Solo: Egy Star Wars-történet elkészült és kikerülhetetlen filmes állatorvosi lóvá nőtte ki magát, már jóval azelőtt, hogy bemutatták. A produkción ugyanis szinte már az elején elhatalmasodott Kathleen Kennedy baljós árnya, mikor kirúgta Phil Lordot és Chris Millert, mire új reményként megérkezett Ron Howard, hogy szinte újraforgassa a részben kész filmet. Ennek Alden Ehrenreich feltűnése sem tett túl jót, ahogy az sem, hogy az írók azt nyilatkozták Landóról: pánszexuális. Nem mintha ezzel amúgy baj lenne, csak voltak rajongók, akik képtelenek voltak ezt megemészteni.

A harmadik trilógia bejelentésekor, ami minden páratlan évben újabb fejezettel bővül, a páros években pedig egy-egy Star Wars-történetet ismerhetünk meg, felemás érzések kavaroghattak a rajongókban. A Star Wars-filmeket – még ha az oly sokat pocskondiázott  előzménytrilógiára is gondolunk – mindig olyan felfokozott várakozás előzte meg az  Egy új remény bemutatás óta, amit igen kevés óriás-franchise tudhat magáénak. A Disney viszont stratégiát váltott és a rajongók felfokozott várakozásának mielőbbi kielégítéséhez igazította a Star Wars-filmek érkezését, azaz elintézte, hogy évente ünnepeltethesse magát. A rajongók egy része viszont hamar elfáradt, másik része csalódott,  harmadik része pedig egyre nehezebben követte a sorozatot – a Zsivány Egyes időbeli elhelyezése sokaknak iszonyatos fejtörést okozott, de a Disney addig nem áll le, míg a közönségnek van egy egészen jelentős része, aki örül neki, hogy tágul az univerzum. És természetesen ezért fizetni is hajlandó.

A Solo: Egy Star Wars-történet jelenleg a többitől a legtávolabb lévő eleme a kilenc filmet, tíz évadnyi animációs sorozatot, számtalan könyvet és képregényt felölelő franchise-monstrumnak, emiatt pedig picit nehezen is él meg önértéken. Félreértés ne essék, a film azok számára is érthető  és szórakoztató lesz, akik mondjuk nem tudják, hogy A Birodalom visszavágban Bossk-nak hívták a sárga kezes-lábasban feszítő trandoshanit, vagy, hogy Aurra Sing miként egyengette a fiatal Boba Fett életútját az animációs sorozatban, csak egyszerűen nem fogják annyira élvezni a kikacsintásokat. Mert a Solo-film varázsa valójában az, hogy aprólékosan ágyazódik az univerzumba.

A történet szerint az ifjú Han egy magasztos cél érdekében pilótának tanul a birodalmi akadémián, ahonnan viszont ideológiai nézeteltérés és egy jól jövedelmező csempész-üzlet miatt lelép. Ebben az egy mondatban összefoglalható a film cselekménye, viszont végre itt egy Star Wars-film, ami nem a lázadók és birodalmiak közötti ellentétről, jedik vagy sithek hatalomátvételéről, óriás, halálsugarat kilőni képes űrállomások elpusztításáról, csak gyarló emberi érzelmekről szól, mint a hazugság, a kapzsiság vagy a gőg. Persze, részben ezekről szóltak a korábbi filmek is, mondhatnánk, itt viszont végre nem szuperképességekkel rendelkező vakbuzgó erőhívők gyakorolják mindezt, hanem nyomorult, alávaló, mocskos tolvajok, akiket egyetlen dolog ment fel: legalább a Birodalomtól lopnak.

A profin, patikamérlegen kimért feszültséggel, látvánnyal és megfelelő zenei konstrukcióval ellátott akció-jelenetek a film legemlékezetesebb és egyben legegységesebb részei. Ezek közé férkőznek be Han Solo életéből ismert és milliószor elképzelt események, amiket filmen még biztosan nem láttunk. Ilyen a birodalmi akadémia, Han és Chewie első találkozása, Han és Lando híres szabakk-partija, a 12 parsec alatt megtett Kessel-futam. A cselekmény iszonyatosan sűrű és hiába, hogy Han legendája ezúttal képernyős valósággá válik, helyenként így is képes kicsit leülni és vontatottá válni a történet. És bár a látvány tényleg egészen elképesztő (a Kessel-futam miatt például biztosan érdemes lesz újranézni a filmet), és a Star Wars univerzuma filmről filmre válik egyre részletgazdagabbá és hatalmasabbá, ezzel párhuzamosan egyre kevesebb időt is töltünk az egyes helyszíneken. A Zsivány Egyes egyik apró mégis látványos újítása volt, hogy az helyszínek felirat formájában is megjelentek, a Solo-ban viszont ember legyen a talpán aki követni tudja, hogy mikor, hol vannak a szereplők. A látvány így is páratlan, a díszletektől a helyszínekig, talán az eddigi legegyedibb az Star Wars-filmek közül.

Míg sokak szerint Az utolsó Jedik egyik erénye az volt, hogy mert más lenni, mint a korábbi filmek, a Soloban nincs helye a kísérletezésnek, nincs helye a formabontó ötleteknek (bár Rio, a gasztrospecialista négykezű idegen lény így is emlékezetes), nincs helye bármilyen újító szándékú ötletnek, ami kicsit is eltérne a western és heist-film (átverős, rablós-filmek) követelményeitől. A Solo viszont kísérlet tud lenni a Star Wars-filmek között mert műfaja van. Bár a Zsivány Egyes ugyancsak leírható egyfajta heist-filmként, sokkal inkább szokták háborús drámaként emlegetni. A Soloban viszont van például egy jelenet, ami ezerszer inkább megidézi Az elit alakulat bármelyik durvább pillanatát, Az utolsó Jedik egyik ismert fordulatára pedig a Solo akkorát licitál, hogy rajongó legyen a talpán, aki számít rá.

Alden Ehrenreich egyáltalán nem olyan rettenetes, mint amennyire azt sokan vizionálták, mivel itt még egy pályája elején lévő, gesztusait és saját szakmáját tanuló Han Solót alakít, nem pedig a galaxis egyik legtökösebb csempészét. Az persze szomorú lenne ha nem fejlődne a későbbiekben. Woody Harrelsonon a kiégett, sokat látott rossz fiút unottan és nem megtörten adja elő, ahogy azt szerepe kívánná. Alakítása sótlan és sablonos. Emilia Clark erős közepest hoz, pedig karakterében benne van a lehetőség egy érdekes, és összetett személyiség megformálására. Paul Bettany a higgadt és jóságos Vízió megformálása után végre egy ízig-vérig aljadék szemétládát játszik, kifejezetten szórakoztatóan. A legnagyobb kérdés Donald Glover volt, aki nem csak ránézésre működik fiatal Lando Calrissianként. És meglepetés: az írók nem csak a marketing miatt dobták be (és tolták túl icipicit) Lando pánszexualitását. Benne van ugyan a karakterben és képes kilépni az áruló, piperkőc bájgúnár szerepből amibe A Birodalom visszavág óta beleragadt, de remélhetőleg a későbbiekben újabb rétegeit ismerhetjük meg. Egyelőre mindenkiről elmondható, hogy van még hova fejlődnie, a film pedig igazából simán alkalmas rá, hogy trilógiává nőjön. Az alkotók legalábbis szemmel láthatóan gondolnak erre.

A Solo összességében egy kellemes űrwestern, amiben picit túltolták ugyan az easter egg- biciklit, de így is emlékezetes darab maradhat azok számára, akik szeretnének végre a jedik köpenye mögé nézni, hogy láthassák mennyire gazdag ez a galaxis.

6 /10 raptor

Solo: egy Star Wars-történet

Solo: A Star Wars Story

kaland
Játékidő: 136 perc
Premier: 2018. május 24.
Rendező: Ron Howard

Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.

Csillagidő szerint 1990-ben születtem, az Univerzum legkirályabb városállamában, Budapesten. Feletteseim - a szüleim - elég hamar belátták, hogy nem leszek se matematikus, se űrrepülő pilóta, ezért egészen kicsike koromtól a művészeti pálya felé lökdöstek. Képzőművészet, zene, irodalom, színház, film. Tudják, én voltam a gimiben a hosszúhajú oldaltáskás srác, aki Kispált meg Tankcsapdát hallgat, semmi nem érdekli igazán a fentebb felsoroltakon kívül, és legfőbb kulturális forrása a Harcosok Klubja, a képregények meg a R'N'R. A gimi után a BKF-en végeztem mozgókép szakon, rendeztem néhány kisjátékfilmet, dolgoztam ANNAK a televízió csatornának, megjártam egy-két online szerkesztőséget mint videoszerkesztő, szerzője vagyok az egyik legkirályabb hazai geek blognak, a Roboraptornak. 2014 novembere óta erősítem a Hír24 (azaz mostmár 24.hu) seregét, a Kultúra rovat gyorsreagálású elit alakulat kritikusaként. Rendezőnek készülök és újságírásból élek. Mindezek mellett középiskolában tanítok mozgóképkultúrát, zenélek, imádom az állatokat és elképesztő gyönyörű vádlim van.