Sorozat

A koreai agyrabló csápszörnyek inváziója a megszállott nyomozók egóját sem kíméli – Parasyte: The Grey kritika

A világűrből a Földre érkező, az emberekkel (vagy más élő szervezetekkel) összekapcsolódni vagy belőlük táplálkozni képes organizmusok ötlete évszázados múltú, és nem egy sci-fi klasszikus sarjadt belőle. A Parasyte: The Grey Hitoshi Iwaaki mangájára támaszkodva a jó öreg toposzból izgalmas, érdekes és ígéretes sorozatot kerekített. Enyhén spoileres kritika.

Napjainkra a koreai film- és sorozatipar jelentős kulturális tényezővé nőtte ki magát. Csak reménykedhetünk, hogy nem történnek benne olyan emberellenes barbárságok, mint a K-popiparban, mindenesetre az ország film- és sorozatgyártása az elmúlt években nemcsak számos minőségi – köztük jó pár élesen társadalomkritikus – produkcióval lépett be a nemzetközi kulturális életbe, de alkalomadtán az Oscart is megkörnyékezte. Ennek az áramlatnak az egyik legújabb darabja április 4-én debütált a Netflixen. A Parasyte: The Grey egy némi társadalmi áthallással bíró inváziós sci-fi sorozat, amely Hitoshi Iwaaki hasonló című, először 1989-ben megjelent mangáját dolgozza fel Yeon Sang-ho rendezésében.

A Parasyte alapszituációja aligha ismeretlen az inváziós sci-fi stílusával akár csak érintőlegesen kapcsolatban álló – értsd: látta Jack Finney-től A testrablók vagy Robin Cooktól az Invázió filmadaptációját – néző számára, ilyen szempontból a sorozat nem hoz vadiúj témát.

Szerte az emberlakta világban az űrből érkező, furcsa, vadgesztenyeburokra emlékeztető és hasonló méretű tojások hullanak a Földre. Ezekből féregszerű lárvák kelnek ki, amelyeknek a kikelés után a legfőbb dolga, hogy emberi gazdára leljenek, akibe a fülön, a szájon vagy az orron keresztül behatolnak, átveszik az uralmat az agya fölött és az eluralt emberi test táplálásával tartják életben magukat Ezzel gyakorlatilag megölik gazdájukat, és az embert átlényegítik idegenné. Klasszikus inváziós helyzettel van tehát dolgunk. A birtokba vett testek révén a paraziták könnyedén el tudnak vegyülni a valódi emberek között, jóllehet a társadalmi léthez szükséges tudással nem rendelkeznek, ezért esetlen vagy megváltozott viselkedésük elárulhatja őket. A parazita léte teljesen rejtve marad az áldozat környezete számára addig, amíg meg nem röntgenezik, vagy a parazita veszélyhelyzetben meg nem villantja rendkívüli harci képességeit, amivel fizikai valóját is felfedi.

Talán ezen a ponton túl is eshetünk néhány olyan – kisszámú – vonáson, ami nem kifejezetten erőssége a sorozatnak. Az egyik ilyen gyengeség a paraziták eredete, amiről gyakorlatilag nem tudunk meg semmit. Valahonnét lepottyannak, és egyből emberi gazdát keresnek. Nyomokban sem kapunk információt arról, hogyan kerültek a tojások a Földre, és így hamar szemet szúr az is, hogy egy vadidegen organizmus gond nélkül képes összekapcsolódni egy olyan komplex struktúrával, mint az emberi agy. Ez a kritika gyakorlatilag bármelyik inváziós sci-firől elmondható. Azért látom indokoltnak szóba hozni, mert 2024-et írunk, nem 1956-ot, a készítők mégis adottnak vették a stílusnak ezt a megingathatatlan kliséjét. A sorozatban ráadásul nyíltan előkerül az emberi társadalom komplex szerveződése és az, hogy az emberi faj kiemelkedik az állatvilágban. De hogy ezt hogyan szúrta ki a paraziták faja, arra nem kapunk nemhogy választ, de futó célzást sem. Messze nem súlyos hiányosság, de igenis észlelhető.

A másik kritikus pont az embereket megszállt paraziták megjelenésével kapcsolatos. A kinézetük és működésük ugyanis meglehetősen idegen a fizika ismert törvényeitől. Az emberi fejek alkalomadtán szétnyílnak és hosszú, ruganyos, tetszőlegesen alakítható csápokká és szemgolyókká alakulnak. Ez a fizikai állapotváltozás észrevehetően irreális.

Az emberre kapcsolódott paraziták gyakorlatilag olyanok, mint egy Nyarlathotep és a Demogorgon szerelemgyerekéből lett gumiember.

Testüket tetszőlegesen tudják formálni, ami rendszerint abban nyilvánul meg, hogy erős döfésre képes tüskét vagy éles pengét hoznak létre. Ez a szürreális, már-már természetfeletti alakváltási képesség kissé furán hat a történet alapvetően evilági környezetében. A cselekmény élvezetét és a sorozat értékét nem zavarja különösebben, de azért az alkalomadtán előforduló csápcsaták nem éppen a Parasyte legfényesebb pillanatai. Na, de ennyit az elsőre szembeötlő problémákról.

A sorozat azzal kezdődik, hogy annak rendje-módja szerint bemutatja a nézőnek az alaphelyzetet és a főszereplőket. Az első eseménysorban láthatjuk, amint egy koncerten valamiért elszabadul egy parazita és mészárlásba kezd – vélhetően nem volt okos ötlet a lárvától, hogy egy alkoholtól és még ki tudja, mitől kiütött bulizó fiatalt nézett ki magának. Később megtudjuk, hogy az ámokfutásáról készült kamerafelvételekből szerzett bizonyítékot a rendőrség a paraziták létezésére.

Ezután megismerkedünk Jeong Su-innel (Jeon So-nee), a 29 éves bolti eladóval, akit egy pénztári nézeteltérést követően egy skizofrén vevő megpróbál megkéselni hazafelé menet. A kísérlet azért hiúsul meg, mert a haldokló Su-int megszállja egy parazita, azonban mivel az energiája javát arra használja fel, hogy meggyógyítsa leendő gazdája testét, arra már nem marad ereje, hogy az agya fölött is átvegye az uralmat. Így Su-in egyfajta kettős létezésbe kerül: a nap legnagyobb részében önmaga, viszont maximum negyed órára, ha szükség van rá – elsősorban önvédelmi célból –, akkor a parazita átveszi fölötte az uralmat. Su-in egy ún. „mutáns”, akit ugyan megtalált egy parazita, azonban nem szerzett teljes uralmat rajta.

A koncerten történt ámokfutásról készült kamerafelvételek nem kerülték el a hatóságok figyelmét, ez pedig máris üdítően realista szálat vitt be a sorozatba. Rögtön az első részben megtudjuk, hogy a rendőrség ráállított egy különleges egységet a paraziták ügyére. Ez az a bizonyos Grey Team, azaz Szürke Egység, amelyre a sorozat címe is utal (emiatt a magyar címfordításban olvasható „Szürkeség” kissé félrevezető). Elképzelhető, hogy valamiféle kulturálisan beágyazott tekintélytisztelet is közrejátszik benne, mindenesetre a hatóság alapvetően kompetens szereplőként jelenik meg. Messze nem mindig ura a helyzetnek, de jól szervezett, felkészült szervezet benyomását kelti.

A Grey Team rögtön az első epizódban megjelenik, és vele együtt bemutatkozik egy másik főszereplő, az egységparancsnok Choi Jun-kyung (Lee Jung-hyun), aki karakterében és az azt bemutató színészi játékban a Parasyte egyik legemlékezetesebb eleme.

Jun-kyung felügyelő fellépése, kisugárzása rögtön első megjelenésekor, a parazitákkal kapcsolatos eligazításon letaglózza a nézőt és ez a hatás nagyjából ki is tart az évad végéig.

Elsőre úgy tűnhet, Jun-kyung felügyelő simán egy megszállott és/vagy karrierista rendőrtiszt, aki bármin és bárkin átgázolva törtet az előmenetelért és a parancs mindenáron való végrehajtásáért, s közben kérlelhetetlenül mennydörgi, hogy a paraziták nem emberek. Karaktere azonban ennél összetettebb és megértjük a bosszúszomját, amikor megtudjuk, hogy férjét birtokba vette egy parazita. Ráadásul nem egyszerűen „csak” elveszítette a párját: amaz a szeme láttára kezdett ámokfutásba egy bevásárlóközpontban, mire a nő kénytelen volt bezárni egy kamrába.

Jun-kyung felügyelő éleslátó és jéghideg racionalitása egyszerre vérfagyasztó és csodálatra méltó.

Az egy dolog, hogy volt annyi lélekjelenléte, hogy a szeme láttára őrjöngő bestiává váló egykori párját kellő lélekjelenléttel bezárta és nem érzékenyült el. Viszont ennél tovább is ment: a parazita által végérvényesen birtokba vett testet a köz szolgálatába állította azzal, hogy azt a Grey Team „vadászkutyának” használja, vagyis jól lekötözve egy kocsiban tartják és arra használják, hogy jelezzen, ha egy másik parazitát észlel telepatikusan a közelében. Ez a fajta eszközzé alacsonyítás még úgy is ijesztőnek hat, hogy tudjuk – vagy legalábbis elfogadjuk –, hogy az emberi alak egyáltalán nem emberi bensőt rejt. Ennek az élménynek az ismeretében viszont némi megértéssel szemléljük, amikor a felügyelő szinte kényszeredetten, magából kikelve harsogja, hogy a paraziták nem emberek.

És Jun-kyung karaktere nem merül ki ennyiben: az egész évadban végigkíséri őt a megszállottság és a kétely közötti ingadozás. Egyrészt megátalkodottan elkötelezett a paraziták eltakarítása érdekében, másrészt viszont folyamatos kételyek gyötrik az új információk hallatán, és állandó bizonytalanságban van a tekintetben, hogy helyesen értékeli-e a helyzetet, és ezt adott esetben a puszta arcmimikája is remekül elárulja.

Egyértelműen Jun-kyung a Parasyte legösszetettebb és legérdekesebben megalkotott karaktere.

A Parasyte harmadik főhőse, Seol Kang-woo (Koo Kyo-hwan) nem büszkélkedhet ilyen komplex személyiségvonással, de szintén fontos alakítója a cselekménynek. Az ő karaktere egy valamivel sablonosabb „piti bűnözőből áldozatkész hős” ívet ír le a történetben, méghozzá viszonylag ugrásszerű léptékben. Ugyanakkor a kezdettől fogva a testvéreiért aggódó embernek látjuk. Személyisége változásában nincs semmi pátosz, semmi fellengzősség, de éppen ez teszi hihetővé és közelivé a karakterét.

A többi – nem sok – jelentős karakter is hozza, amit hozni kell színészként és a cselekmény alakítójaként egyaránt; mindenekelőtt Kim Cheol-min nyomozó (Kwon Hae-hyo) embersége és törődése kifejezetten üde és szívmelengető elem a sorozatban. Emellett munkatársa, Kang Won-seok (Kim In-kwon) is jól hozza a nem túl hálás szerepet, amit a történet fordulataiban betölt.

A Parasyte az emberi szereplők dinamikái mellett figyelmet fordít az idegenek működésére is. Ez mindenekelőtt Jeong Su-in alakjában mutatkozik meg, aki a parazitája révén egyfajta kettős személyiségre tett szert. A Su-innel összenőtt idegen nevet is kap: a Mr. Hyde-dal való szójáték révén szimbolikus módon Heidinek keresztelik.

Ez az egyik jele annak, hogy a Parasyte bizonyos fokig humanizálja az idegeneket.

A paraziták elemző távolságtartással viszonyulnak a gazdatesthez, a megszálltakról mint racionálisan beosztandó erőforrásokról beszélnek. Fő szempontjuk a túlélés, ennek köszönhető, hogy Su-in parazitája a lány testőreként működik. Viszont a Parasyte nem teszi a lényeket egészen mindentudóvá, és ennek fontos szerepe van a történet alakulása szempontjából. Ugyanis a paraziták keresik a hatékony szerveződés módjait, ennek pedig fontos szerepe van az utolsó két rész alakulása szempontjából is.

Ami azt illeti, a lények szerveződése szempontjából a Parasyte kicsit kevesebbet vált be annál, amit ígér.

Egy korai jelenetben az egyik parazita Kang-woo üldözésébe kezd, és vitorlát formál a testéből, így repül a célpont után. Később veszít a harcban Su-in parazitájával szemben, mire az egyik társa kijelenti, hogy nem volt kellően felkészülve a harcra, mert más képességét erősítette fel. Ebből a rövid szóváltásból kiderül, hogy a paraziták nem képesek mindenben egyformán fejlődni, ez pedig előrevetíti a szervezettség és a specializálódás szükségességét. Ebből úgy tűnhet, az a szál, hogy az idegenek megtanulnak fokozatosan alkalmazkodni és szervezkedni, jobban ki lesz bontva az évadban, de erre fölösleges számítani, mert az évad cselekménye kevés hangsúlyt helyez erre az oldalra. Az évadzáró epizód igencsak folytatást ígérő, ezért előfordulhat, hogy ez a paraziták mint közösség működőképessége több figyelmet kap a későbbi évadokban – bár a kritika megírásakor még nincs hivatalos bejelentés a második évadra vonatkozóan.

A paraziták árnyaltabb „jellemrajzának” további példája a Su-in fejében lezajló párbeszéd, ami felemásan értékelhető. A karakter parazita „társa” egyfajta pszichológusként elkíséri őt egy belső önismereti utazásra, ez viszont nemcsak nem illik össze az évad fő témájával. Pszichológuskodó földönkívüliekkel találkoztunk már, nem csíptük. A szereplők lélektani aspektusa fontos elem a Parasyte-ban, és szervesen illeszkedik az összképbe. Viszont ez a húzás nemcsak esetlen, de inkoherens is, hiszen épp az derül ki több ízben, hogy a paraziták nem ismerik teljesen az embereket, így pedig elég furán hat, amikor a lelki kalauz szerepét öltik magukra.

Verdikt

A Parasyte: The Grey klasszikus sci-fi témát önt új formába. A földre hullott, az embereket megszálló idegen lények motívuma sok évtizedre nyúlik vissza a filmtörténetben. A Parasyte egy összességében élvezetes történetvezetésű, jó karaktereket felvonultató, ahol kell, többnyire hihető, az ismert toposzt némi újszerű ízzel gazdagító sorozat, amit érdemes belőni.

8 /10 agyrabló raptor

Paraziták: A szürkeség

Parasyte: The Grey

sci-fi
6 epizód
1 évad
Premier: 2024. április 5.
Showrunner: Sang-ho Yeon
Csatorna: Netflix

Gimiben nagyon szívesen olvastam volna fantasyt, de nem volt bátorságom a többiektől kölcsönkérni a könyveket, mert élősködésnek éreztem. Egy Stephen King-olvasói előéletet követően Lovecraft-kedvelőként keveredtem igazán az SFF-világba és találtam önmagamra. Azóta volt egy horror témájú könyves blogom Zothique címmel, fordítgattam ide-oda, olykor podcastekben rontottam a levegőt meg az átlag IQ-t, és a Magyar H. P. Lovecraft Társaság büszke tagja vagyok. Jobbára a horrort kedvelem, méghozzá olvasni, de szeretem a sci-fit is. Állandó életcélom koherensen lezárni a hosszú, kanyargós mondataimat. Szenvedélyes Blood- és lelkes Doom-játékos vagyok. A zenei ízlésem vállalhatatlanul rétegszerű, de én eleve az emberiség egy vállalhatatlan rétege vagyok.