Ray Bradbury 1953-ban megjelent Fahrenheit 451 című regénye túlzás nélkül nevezhető az irodalomtörténet egyik legfontosabb sci-fi történetének. Hiszen amellett, hogy olyan egyetemes és fontos témákra hívja fel a figyelmet, mint a szabad/kritikai gondolkodás fontossága, Bradburynek kényelmetlen pontossággal sikerült megjósolnia azt, hogy miként alakulhat a jövőben (azaz hova jut napjainkra) a kultúrafogyasztás. Annak ellenére (vagy pedig éppen azért), hogy statisztikailag egyre kevesebb (nyomtatott) könyvet olvasunk, a Fahrenheit 451 semmit sem vesztett erejéből, üzenete épp olyan aktuális, sőt talán aktuálisabb, mint bő félévszázada volt. Noha a regényből 1966-ban már készült egy filmadaptáció (illetve bizonyos szinten a 2002-es Equilibrium is annak tekinthető), épp a fentiek miatt nyugodtan elmondhatjuk, hogy ha valami, akkor a Fahrenheit 451 megérett az újbóli megfilmesítésre.
A Roboraptor Podcasttal hetente jelentkezünk, hogy szétcincáljuk azokat a filmeket, amelyekre már egy sima kritika nem lenne elég.
A műsort meghallgathatjátok Mixcloud és YouTube-lejátszási listáinkon a többivel együtt. Az adásokat INNEN le is tudjátok tölteni, de akár iTunes-on is feliratkozhattok, hogy biztosan ne maradjatok le semmiről!
Podcastet hallgatni menő!