HIRDETÉS

Sorozat

Gary Oldman még mindig a kémszakma legnagyobb szemétládája – Slow horses 6. évadkritika

Az MI5 bukott ügynökei és rémes főnökük visszatérnek egy igazán komor és véres évadra. A Slough House kémei ezúttal valamennyien farkasszemet néznek a halállal – és néhány orosz titkosügynökkel is. A Slow horses 6. évada hozza az eddigi színvonalat, de Will Smith showrunner távozása után egy kicsit mintha veszített volna a lendületéből. Spoilermentes kritika.

HIRDETÉS

A Slow horses eddig 3 Emmy díjjal büszkélkedhet, mégis valahogy itthon kevésbé ismert sorozat. Pedig az Apple Tv+ egyik rejtett gyöngyszeme nemcsak izgalmas kémthriller, hanem nagyon vicces, szórakoztató sorozat is, remek színészekkel és emlékezetes karakterekkel. Mick Herron brit író kémregény sorozata, a Slough House sorozat adja a Slow horses alapját, ahol minden évad egy-egy regényt dolgoz fel.

A 6. évad annyiban más, hogy első öt évad showrunnere és írója, Will Smith távozott a sorozattól. Smith, aki Emmyt is nyert a 3. évad a forgatókönyvéért, azzal indokolta a döntését, hogy már nem bírja tartani a tempót és nem szeretné, hogy a forgatókönyv minősége romoljon az időnyomás miatt. Illetve ez az évad nem egy, hanem két Herron regény adaptációja. A hatodik és hetedik könyv önmagában elég vékonyka, így jobban ki lehetett tölteni a hat epizódos játékidőt.

A 6. évad sztorija szerint valaki kitörölte a Slough House teljes személyzetét az MI5 adatbázisából, és valakik Jackson Lamb egykori és jelenlegi embereire vadásznak. Miután két ex-MI5 ügynök is gyanús körülmények között hal meg, Lamb és csapata a kezükbe veszik az irányítást, és megpróbálják kideríteni, ki áll a merényletek mögött. A szálak természetesen most is felfelé vezetnek. Diana Taverner pedig megszerzi végre álmai melóját, és az MI5 vezetője lesz – de szinte rögtön egy igen nagy slamasztikában találja magát, ahonnan nehéz lesz kimászni.

Ügynök(ök) halála

A sztori most jóval feszesebb és akciódúsabb, mint a korábbi évadokban. Itt is az elejétől kezdve vibrál a feszültség, de jóval mozgalmasabb a cselekmény. A Slough House csapatának valamennyi tagja életveszélyben van, és versenyt futnak az idővel. Hőseink ezúttal nem poshadnak a nyomasztó irodában, hanem terepmunka van, nem is kevés. A főszereplők most is szétválnak és külön utakon próbálják felgöngyölíteni a szálakat. Emellett fut egy másik sztori is, ami pedig az MI5 fejét, Tavernert követi. Taverner most szinte teljesen elszigetelődik a többi karaktertől, még korábbi, megbízható emberei is eltávolodnak tőle. Jó érzés volt látni, hogy az eddig mindig magabiztos, hűvös és ravasz nő a saját csapdájába esik – és még így is szurkoltunk neki, hogy valahogy kimásszon belőle.

Jackson Lambnek nincs túl sok ideje arra, hogy alázza az embereit vagy sokáig idegesítse Tavernert. A bérgyilkosok pont az érzékeny pontjára tapintanak, amikor a saját beosztottjait veszik célba. Lamb most céltudatos, bámulatosan ravasz és egyetlen lövés vagy bármilyen akció nélkül brillírozik a munkájában. Persze azért nem maradnak el a Lamb-féle beszólások vagy fingós poénok. Gary Oldman még mindig nagyon élvezi a szerepét. A Hugo Weaving-el közös jelenetét is élvezet volt nézni – két színészóriás egymással szemben.

Persze nem a Szemtől szemben ikonikus jelenetét elevenítik fel, hanem inkább annak a gyorséttermi paródiáját, de hát ez áll igazán jól a Slow horses-nak.

Lamb emberei közül most a legtöbb fókusz Riverön van, de szerencsére mindenki kap pár perc drámát. Standish borboltos jelenete (aki minden évadban megküzd korábbi alkoholizmusa szellemével) vagy a csendes Coe már-már kényszeres dolgai, a csapat női részlegének veszekedése vagy Roddy találkozása a halállal mind remek jelenetek voltak.

Szegény River Cartwright! Így hat évad óta már kissé unalmas és fájdalmas azt nézni, hogy az egyébként remek ügynök és Lamb védence újra és újra pofára esik. Tehetséges kém, akinek soha nincs szerencséje. De soha. Most már igazán megszánhatnák az írók, mert szerintem a karakter is, a nézők is kezdik unni a folyamatos fancsali fejét és panaszkodását. Ugyan ebben az évadban mutat egy kis fejlődést azzal, ahogyan felelősséget vállal a tetteiért és társaiért, de az idegőrlő évadzáró pillanata nem sejtetett semmi jót a további sorsával kapcsolatosan.

Ahogy Herron sem, a forgatókönyv írói sem kímélik a karaktereket. Szinte minden évadban elbúcsúzunk valakitől a csapatból. Az akciójelenetek, verekedések, élet halál harcok most is nyersek és valósághűek, és emlékeztetik a nézőt is arra, hogy a kémek is csak emberek, és hibáznak – és ez néha az életükbe is kerül. Az idei elesett ügynök halálát is fájdalmas volt nézni; valahogy a sorozat mindig eléri, hogy megkedveljük az  MI5 lúzer ügynökeit, akiknek aztán a halála szíven is üti az embert.

Jól bevált recept

A Slow horses hozza az előző évadok színvonalát és humorát, de azért érződik Smith hiánya.

A stafétát persze olyanok vették át, akik korábban is dolgoztak a sorozaton, ismerik a színészeket és a karaktereket. Herron regényei is adva voltak, mint alapanyag. Mégis valahogy érezni a 6. évadon, hogy a humor kevésbé beszólogatós, sziporkázó, mint korábban. Inkább az akción volt a hangsúly, a karakterek is kevesebb figyelmet kaptak. A fordulatok nem ütnek akkorát, de ez simán a sztori miatt is lehetett.

Az biztos, hogy a forgatókönyvben megvoltak a sorozat korábbi sikereinek receptjei: Lamb hozza a szokásos alázós beszólogatós formáját. Taverner szokás szerint kavar valamit.River mindig reménykedik, hogy most már visszaveszi a titkosszolgálat, de elcsesz valamit. Rivert megverik. Shirley dühös. Standish pedig próbál megbékíteni mindenkit. És bár szeretjük a sorozatok terén a kiszámítható elemeket, főleg, ha azok humorosak és a szereplők közti kémia is remek. De talán így a 6. évadra jó lenne egy kis változatosság is. A főhősök azért bár aprócskákat, de lépegetnek előre; a kérdés az, hogy a következő évadra látunk-e fejlődést?

Verdikt

A Slow horses továbbra is remek kémsorozat. Feszült, jól adagolja az információkat, az akciót. Emellett mélyen emberi, a szereplői hús-vér emberek, tökéletlenek, de szerethetőek. Jó a Slough House csapata, akikért tudunk izgulni. A 7. évad elkészült, a nyolcadikat pedig berendelték; így még egy darabig nem maradunk dráma és ügyetlenkedő MI5 ügynökök nélkül.

8 /10 kém raptor

Utolsó befutók

Slow horses

krimi, thriller
6 epizód
6 évad
Premier: 2026.09.16.
Csatorna: Apple Tv+

A raptorokra is ráfér néha egy
átkozottul finom kávé

Hogy kiderítsük, mit tapsoltak
Cannes-ban 15 percig

Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.

editor
Eleinte könyvekről írtam a magam szórakoztatására, a sorozatkritikák később jöttek. Szeretek elmerülni a könyvek, filmek és sorozatok világában, egy jó történeten napokkal később is szoktam merengeni. Mindenevő vagyok, de a sci-fi és fantasy varázsol el igazán.