2026-ban harmadik évadával jelentkezett a Primal (Ősember), Genndy Tartakovsky aktuális sorozata. Az új szezon minden eddiginél brutálisabb: úgy erőszakosságában, mint érzelmi mélységeiben. A kivitelezés minőségéből pedig jottányit sem engedtek, sőt. Spoileres Primal harmadik évad kritika.
HIRDETÉS
A Primal előzményeiről
Genndy Tartakovskyt ma már szinte senkinek nem kell bemutatni, aki kicsit is érdeklődik az animációs sorozatok iránt. Ha a kilencvenes években voltál gyerek, egészen biztos, hogy találkoztál a Dexter laboratóriumával és a Pindúr pandúrokkal, amelyekről akkor talán még nem is sejtettük, mekkora hatású rajzfilmek lesznek. Tartakovsky később a Star Wars univerzumát is bővítette, a szakma és a rajongók által is méltatott Klónok háborúja sorozattal. A Primal előtt leginkább a Hotel Transylvania-filmeken dolgozott, de előtte még készített egy rövid életű sci-fi sorozatot is (Szimbionikus titán).
Az alkotó kapcsán természetesen nem feledkezhetünk meg a Szamuráj Jackről sem, amely a gyerekbarát külső mögött már tartalmazta azokat az érettebb, felnőtt közönségnek szóló témákat, amelyek a Primalra is jellemzőek. Nem mellesleg pedig az is közös pont, hogy a párbeszédek egészen minimálisra vannak véve mindkét sorozatban. Sőt, a Primalban csak egy kivételes esetben jelenik meg, minden további verbalitás értelmezhetetlen.
A sorozat megalkotásával Tartakovsky célja az volt, hogy egy olyan ponyvaregények ihlette őskori fantasyt alkosson, amelyek jól tükrözik fiatalkori hatásait.
Nem véletlen tehát, ha felfedezni vélünk benne némi Conant és Robert E. Howard hatást, a vizualitás pedig sokat köszönhet Frank Frazetta művészetének.
Ráadásul az egész olyan, mintha a ‘70-es, ‘80-as évek meghatározó képregényantológia-magazinjából, a Heavy Metalból és az annak ihletettségéből született animációs filmből lépett volna elő.
Ősidőkből szól hozzád
De mi történt idáig?
SPOILEREK is következnek.
A Primal első évada természetesen a karakterek bemutatásáról és összeszoktatásáról szólt. A főszereplő, Lándzsa (Spear), rögtön az első részben kénytelen szembesülni az ősi természet kegyetlenségével, amikor egy vérszomjas dinoszaurusz lemészárolja a családját. Bosszúra éhesen indul hadjáratra, és az első nyomába akadó dínóval akar végezni. Kiszemeltje, Agyar (Fang), azonban nem azonos családja gyilkosával. Ráadásul ő is csak a kicsinyeiről gondoskodó mamaszaurusz. Nem kell sok hozzá, hogy megjelenjen a genyaszaurusz, és végezzen a kis dínókkal. Lándzsa és Agyar közös erővel legyűrik a támadót, ezzel pedig kezdetét veszi a közös traumából fakadó, kölcsönös függésre és túlélésre építő szövetségük.
Persze a bizalom és barátság nem egyből alakul ki közöttük. Mint az igazi, jó párosoknak, össze kell csiszolódniuk, ami kezdetben nem kevés, gyakran apróságokon múló bosszúsággal is jár.
Tartakovsky ezeket az egyszerű életképeket előszeretettel szórja meg erőteljesen horrorisztikus elemekkel.
Óriás denevérlények, óriáspókok, különféle majomemberek, gyilkos hiénák, boszorkányok és zombidínók is megnehezítik hőseink életét. Apropó hősiesség: Lándzsa és Agyar bár szimpatikus főszereplők, hősiességük nem klasszikus, nemes, sokkal inkább kényszerű és brutális, a világképnek megfelelően.
A Primal tehát lényegében egy szótlan sword and sorcery fantasy/horror hibrid, őskori külcsínbe csomagolva.
A második évad ezen annyit csavart, hogy a horrorjellegből egy picit visszavett, és helyette hatalmas történelmi anakronizmusokat alkalmazott.
Lándzsa és Agyar összefutnak vikingekkel, keltákkal, indiaiakkal, babilóniaiakkal, britekkel és egyiptomiakkal – legalábbis hozzájuk nagyon hasonlatos közösségekkel. Ezzel együtt pedig sokkal jobban kinyílt a sorozat világa is, érthetően eklektikusabb és színesebb az előző felvonásnál. A főszereplők kapcsolata is másabb dinamikát kapott, és a túlélés mellett előtérbe kerül a pártalálás is – konfliktusaik is ebből fakadnak. Míg Agyar véletlenül végez választottjával, addig Lándzsa önként válik a szeretet áldozatává. Akár itt véget is érhetett volna a Primal, hiszen hogyan folytatsz egy sztorit, aminek meghalt a főszereplője? Persze láttunk mi már lándzsán pterodaktiluszt.
Az élet mindig utat tör magának
Ne felejtsük el, hogy a Primal valójában egy sword and sorcery sorozat, amely nem ódzkodik a fekete mágia használatától sem. Éppen ennek esik áldozatul Lándzsa is, aki holtában sem nyugodhat békében. Egy vajákos feltámasztja, hogy segítsen legyűrni néhány majomszerzetet. Miután a sámán meghal, a mester nélkül maradt élőhalott Lándzsa bamba bolyongásra indul, aminek része az akaratlan öncsonkítás is. Néhány szín, forma, vagy hang azonban emlékezteti előző életére, de hosszú út áll előtte, ha vissza akarja nyerni régi formáját. Már, ha ugye ez egyáltalán opció jelenlegi állapotában.
A Primal harmadik szezonja nem kis kockázatot vállalt az úttal, ahogy visszahozta az életbe a főhőst. A sorozat világán belül mégis a leglogikusabbat, így működőképes formulát volt képes ezen az úton építeni. Lándzsa amolyan Frankenstein teremtményeként létezik, akinek a célja a világ (újra)felfedezése, visszatérő emlékei által pedig az énképének újraalkotása. Ez számos igen kellemetlen frusztrációval jár. Az új évad alapállásából következően kifejezetten szomorkás, hiszen egy olyan főszereplőért kell izgulnunk, akinek az alapállapota a veszteség. A szó szoros értelmében mindenét elveszítette, és a fel-felderengő foszlányokból kell újraalkotnia önmagát. Egyszerűen szívszorító látvány, ahogy az előző évadokban megismert szerethető, bumfordi Lándzsa zombiként bámul a világra és nem érti, mi történik körülötte. Érzelmes, mégsem aljas módon manipulatív szezonról van szó, ami tényleg eredményes abban, hogy szorítsunk Lándzsa sorsának jobbra fordulásáért.
A Primal visszatért a horrorisztikusabb gyökereihez is, így számos új, vérfagyasztó rémséggel találkozhatunk, ha valakinek ez hiányzott volna az előző szezonból. Az évad egy pontján azonban feldereng az előző etap multikulti hangulata is, de ezúttal nem helyez akkora hangsúlyt az eltérő civilizációk megjelenítésére. Az egyes hatásokat egyensúlyba hozva, a fantasy jelleget kicsit feljebb csavarva,
most tűnik úgy, hogy a Primal igazán elemében van.
Izzadságszagtól mentesen képes olyan menőségfaktort felállítani, ami után bárki, aki kicsit is fogékony az ilyesmire, az megnyalhatja mind a tíz ujját.
Őserő
Aki csak felületesen nézi a sorozatot, legjobb esetben az is kap egy szórakoztató, dínós-harcolós-horroros zsibbasztást, ami epizódonként kikapcsol kb. 20 percre. Aki viszont lát is, az valami teljesen egyedit és igazán minőségit kap a figyelméért cserébe.
A Primal számos olyan réteggel rendelkezik, amelyek valódi mélységet adnak a sztorinak és a főbb karaktereknek.
Lándzsa és Agyar kapcsolati dinamikája például újabb drasztikus változáson megy keresztül, lényegében visszatértek a nullpontra. Agyar állatias ösztönei bizalmatlankodással töltik el a megváltozott Lándzsa iránt, az előző évadban megismert Mira, Lándzsa szerelme pedig az emberi empátiát és türelmet képviseli. Ahogy az előző szezonokban, úgy most is nagy szerep jut a természet könyörtelenségének, a túlélésért folytatott küzdelemnek, valamint a civilizált és primitív közti különbségek kiélezésének.
De nemcsak a történet érzelmi mélységeiben teljesít jól a Primal, hanem megvalósításban is hozza azt, amit elvárhatunk tőle az előzmények ismeretében. Tartakovsky és csapata bár digitális technikákkal dolgozott a rajzokon és animációkon, szinte tökéletesen hiteles kézirajzos stílust sikerült alkotniuk. Jellegzetesen Tartakovskys a végeredmény, ám korábbi munkáinál valahogy mégis részletesebb és élettel telibb – mint ahogy egy igazi szerelemprojekthez illik. Az animáció – különösen a mozgások, a harcok – kifejezetten fluid, a néhol érzékelhető darabosság pedig mindig jól láthatóan a kontextus és a koncepció része az adott momentumban.
Ami viszont külön tapsot érdemel, az az elképesztő sound design. Joel Valentine és társai egy olyan hangkulisszát pakoltak az epizódok mögé, ami példátlan módon magával ragadó. Erre pedig elemi szüksége is van a sorozatnak. Párbeszédek híján ugyanis nagyon sok múlik a diegetikus hangokon és a vizuális mellett a szónikus történetmesélésen. Minden apró zaj és zörej a helyén van, kifejezetten élő, lélegző atmoszférát adva ezzel a Primal erőszakos világának.
Verdikt
Genndy Tartakovsky a Primal harmadik évadában sem engedett a minőségből, sőt. A rajzok és az animáció továbbra is szépen, a hangkeverésben pedig talán még szintet is lépett a sorozat. Szépen építi epizódról epizódra Lándzsa sorsát, ami az eddigi legérzelmesebb szezont szolgáltatja. A szélsőségek nemcsak emocionális szinten, de a brutalitásában is megmutatkoznak, ami kedvére tehet a primitív pusztításpornó kedvelőinek is. A sorozat egyik nagy hibája viszont, hogy nem tudnak olyan gyorsan érkezni az új évadok, mint amennyire igény lenne rájuk.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
