A Most vagy soha! c. filmet ugyan csak pár napja mutatták be a mozikban, de hallani már évek óta lehet róla. Petőfi, március 15, Nemzeti Dal, nagyon magyarok vagyunk… de hogy ez mennyire elég egy jó filmhez, az már más kérdés.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A Most vagy soha! a valaha készült ledrágább magyar film (6,1 milliárd forintos – nagyjából 17 millió dolláros – költségvetése még nem üti meg a hollywoodi franchise filmek szintjét, de azért akadnak hasonló költségvetésű darabok a filmgyártás fellegvárában is), és a témája a magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye, az 1848-as forradalom kitörése. A központi alakja a jóformán nemzeti szuperhőssé emelkedett Petőfi Sándor költő, akiről mindenki tanult az iskolában, és akinek a verseit valószínűleg legalább annyian találják dagályosnak és túlzónak, mint amennyien meghatónak és őszintének. A Most vagy soha! eseményei Petőfit kísérik végig azon a március 15-én, amikor néhány barátjával törzshelyükről, a Pilvax kávéházból kiindulva hatalmas tüntetést szerveztek. Ez pedig végső soron addig juttatta őket, hogy aláírassák követeléseiket a városi tanáccsal, és tizenhetedikére, Batthyány Lajos miniszterelnöki kinevezésével, formálisan kivívják Magyarország függetlenségét.
A Most vagy soha! lehetne jó film, és vannak erényei. A témája érdekes, fontos, nagyon sok kérdést vet fel, és tele van izgalmas történelmi alakokkal. Maga Petőfi is, nemzeti hősnek kissé csapnivaló, de főszereplőként lenne benne potenciál – az Arannyal való levelezése, Az apostol című, költői hitvallásáról szóló műve mind szépen kirajzolják egy kissé nárcisztikus, toxikus, de pont ezért karizmatikus fiatalember képét. Nem szimpatikus személyiség, de színészi kihívás, és remek karakter. A Márciusi Ifjak és Szendrey Júlia is kapott már néhány érdekes értelmezést és feldolgozást, amiből ki lehetett volna indulni. A forradalom kérdése, az, hogy mit ér a szabadság, megéri-e feláldozni érte kapcsolatokat, biztos életet, boldogságot, igenis olyan, amiről beszélni kell, mert mindig aktuális. És persze ott van egyszerűen az egész helyzet emberközelisége – mert akármilyen nagyra nőtt később a szabadságharc, március 15-én még senki nem tudta, hogy mekkora háború lesz belőle.
Március 15-én még csak egy csapat huszonéves, művészlélek fiatalt kapott el a hév, hogy a reggeli kávé után ne széledjenek szét, hanem alkossanak valami maradandót.
HIRDETÉS
A Most vagy soha! első pillanattól nyilvánvaló, hogy nem lesz történelmileg hiteles, de ha ettől eltekintünk, és inkább történelmi események által inspirált játékfilmként tekintünk rá, remekül működhetne sitcomként. Keblére ölelhetné az emberközeli aspektust, és hagyhatná a szereplőinek, hogy kiteljesedjenek, a színészeinek, hogy játszanak. Berettyán Nándor kifejezetten ügyes, amikor éppen esernyővel kardozik a haverjaival, amikor beszólogat Jókainak, amikor sértődötten forgatja a szemét, mert „lepetrovichozták”. Koltai-Nagy Balázs Jókai Mórja a film egyik legszórakoztatóbb karaktere, cinikus, szkeptikus fiatalember, akinek rémesen elege van a lakótársából (és igazából az összes forrófejű barátjából, akik rendre zaklatják is). Mosolygó Sára kicsit felejthető, de neki is vannak jó pillanatai, és el kell ismernem, Szendrey Júlia kék ruhája azért tényleg egy ügyes munka a jelmeztervezők részéről (bár némileg megkérdőjelezem, hogy ennyire élénk kék színt egyáltalán elő lehetett-e állítani akkoriban). Vasvárinál gyakran átmegy fárasztóba a nőcsábász archetípus, de azért akadnak nagyon kellemes poénjai, Bulyovszky is rendkívül szerethető a maga esetlen, csendes módján. A karaktereknek pedig van dinamikája, amikor éppen semmi mást nem kell csinálniuk, mint egy halom túlpörgött, hormontúltengéses egyetemistát játszani, akkor a film tényleg élvezhetővé válik.
Az egyetlen, ami itt is hiányosság marad, az a művészet kérdése – elvileg a legtöbb szereplő ír vagy költ, de ennek semmi jelentősége a beszélgetéseikben, vagy a cselekményben. Nem látjuk Petőfit elgondolkodni egy versen, csak néhány kész munkáját említik. Jókai sosem töpreng a regényei cselekményén, Vasvári munkássága sem kerül elő. Összevetve például egy olyan filmmel, mint a Tolkien, vagy az Én, Pán Péter, ami szintén írókról szólt, itt nincs egyensúly a társadalmi eredmények és a művészet között. Egy író vagy költő köteléke a műveivel nem áll meg ott, hogy megírta, a Most vagy soha! esetén viszont minden karakternél ilyennek hat.
A probléma ott kezdődik, hogy a Most vagy soha! nem akar sitcom lenni.
Nem az a lényege, hogy nézzük, ahogy a Márciusi Ifjak interaktálnak, hanem hőseposszá próbál válni, amiben Petőfi barátai élén jóformán megváltja a világot, de a magyar nemzetet biztos.
A film nagyot akar szólni, megríkatni, izgalmat, pörgést, katarzisélményt adni… és ebbe teljes mértékben belebukik. A karaktereknek addig van személyisége, amíg ki nem állnak a Nemzeti Múzeum elé, vagy Petőfi el nem kezd szavalni. Onnantól a főhős minden toxikusabb tulajdonsága elszáll, Jókai szkepticizmusa megszűnik, és már könnyes szemmel hallgatja a verset, Vasvári is nőcsábászból elsősorban hazafi lesz. A színészek ezekben a jelenetekben jóformán nem játszhatnak, üres tekintettel, szívükre tett kézzel kell bámulniuk, és ez inkább röhejessé teszi ezeket a pillanatokat, mint hősivé. Szintén hasonló jelenetekben nyúltak a film készítői a lassított felvételhez, és az is ugyanilyen katasztrofálisan sült el. Amikor a Márciusi Ifjak sorfalat alkotva indulnak a barikád felé, és Petőfi bajsza és kokárdája lobog a szélben, nehéz visszafogni a nevetést. A film kreatív producerétől elhangzott, hogy a mai filmek baja a „hőstelenítés” – a Most vagy soha! pont azért nem tud jó filmmé válni, mert kényszeresen hősöket akar mutatni, mikor semmi szükség nincs rá.
Érdemes még említeni Szendrey Júlia karakterét, aki egyébként tipikus hollywoodi hősnő – személyisége nem sok, de legalább tud vívni, és elver mindenkit, aki fenyegetné a férjét. Mindezt terhesen, mert na, fontos megmutatni, hogy egy nő terhesen is elver valakit. A szerelme Petőfivel elvileg a cselekmény fontos része, de teljesen üres. A páros visszafogott, kézen fogva járkálnak a városban, néha megölelik egymást, de ennyi. Petőfi romantikus versei dramatikusak, az egész ember általában, mindent nagyon színpadiasan élt meg, és huszonéves. Egy ennyi idős, ennyire vad fiatal férfi nem lesz ennyire visszafogott – legalább egy rendes csókot, valami túlzásba vitt szerelmi vallomást vártam volna, nem egy nyugodt leendő családapát. Ez a probléma pedig még erősebbnek érződik, mert Vasvári azért elég sok szexuális poént elsütött, Jókainál pedig egészen sikerült eltalálni a csendes, kicsit kamaszos rajongást Laborfalvi Róza iránt. Egyszerűen csak megint, amit Petőfi csinál, abban nem lehet élet, abban nem lehet egyéniség, mert ő a hős, mindenek felett.
A Most vagy soha! bevezet még egy antagonistát, akinek nincs történelmi alapja, Horváth Lajos Ottó Farkasát – a döntés maga érthető, egy hosszú tüntetésről nehéz lenne filmet forgatni, és március 15-én annál nem történt sokkal több. De Farkas egyrészt egy igénytelen koppintás a Nyomorultak Javert-jéről, szegény magyar gyerek, akit felemeltek az osztrákok és kihoztak a bűnözésből, ezért aztán kétségbeesetten próbálja fenntartani a rendet. Másrészt pedig egyszerűen a film se tudja, mit akar kezdeni vele. Nincs karakterfejlődése, nem mélyül a háttere, olyan, mint bármelyik végtelenre nyúlt anime epizódgonoszai. És persze hiába unalmas már egy óra után, azért még kétszer feláll, miután puskatussal agyonverték, mert nem lenne két órás a film, ha idő előtt meghalna.
Azt azért el kell ismerni, a Most vagy soha! kifejezetten jól néz ki. A nagyzenekar a háttérben kellemes aláfestés, a jelmezek szépek, igényesek, a díszleten látszik, hogy nem volt olcsó. A hangtechnika sokkal jobb, mint a legtöbb magyar filmben, kevesebb a visszhang. Nem rossz film, nem élvezhetetlen, nem érzi a néző két óra után, hogy az menthetetlenül elveszett az életéből. De történelmileg hiteltelen, túldramatizált, nem hagyja a színészeit és a stábját kiteljesedni, végső soron pedig belebukik abba, hogy hősies és nemzeti próbál lenni.
