Az animével és mangával kapcsolatban a mai napig sok tévhit él a köztudatban – noha egyre népszerűbbek ezek a műfajok Magyarországon is, sokan még mindig nem tudják megérteni az őrületet körülöttük. Vajon A manga és az anime kézikönyve segít eloszlatni a kétségeket?
A rövid válasz: nem, sajnos nem valószínű. A fiatal generációnak jópofa, gazdagon illusztrált bevezető lehet ebbe a világba, ami útmutatást ad, hol, melyik filmekkel és sorozatokkal érdemes kezdeni a saját animés utazásukat. Ráadásul kellően rövid, hogy ne jelentsen nehéz olvasmányt, de pontosan ezért rengeteg a hiányossága.
Őszintén szólva, amikor kezembe vettem a könyvet, kissé meglepődtem – némileg vaskosabb kötetre számítottam, ha már a manga és az animekultúra összefoglalása a cél. A manga és az anime kézikönyve viszont inkább hasonlít nagyalakú, színes füzetre, amit az ember könnyen bedobhat az iskolatáskájába a tanszerek mellé. A képek szépek benne, jellemzően az éppen említett mangából vagy animéből származó kivágások – mivel a középpontjában két erősen vizuális médium áll, ez a könyvecske sem nézhetett ki rosszul.
A nagy pozitívuma, hogy tényleg igyekszik sok irányból megközelíteni a témát. Előkerül egy kis anime és mangatörténelem, hol kezdődött a képi ábrázolás, hogy jelentek meg Japánban az első, kezdetleges képregények – ezen a ponton én is találtam pár új információt, pedig már egy ideje rajongója vagyok a témának. Kapunk egy színes idővonalat, Hokusai-tól a Netflixig, később nagy a hangsúly Miyazaki munkásságán és a Studio Ghibli felemelkedésén. Ami érthető is, tekintve, hogy az anime talán legmeghatározóbb alakjáról van szó, a mai napig – elég csak a nemrég megjelent A fiú és a szürke gémre gondolni. Tisztázásra kerülnek a főbb anime műfajok, hosszabb összefoglalót is kapunk néhány sorozatról, mint a One Piece és a Haikyuu!, sőt, van egy szakasz, ahol a nyugati filmgyártásra, főleg a Star Warsra gyakorolt hatást is előveszik. A könyv szerkezeti felépítése remek, bele-belenyúl minden fontosabb témakörbe, ezzel egy elég átfogó képet szolgáltatva a témáról.
Ami igazából elveszi A manga és az anime kézikönyvének erejét, hogy gyerekkönyv – igen, természetesen annak is szánták, de Magyarországon, ahol az “anime = gyerekfilm” sztereotípia kitartóan tartja magát, azonban az animés közösséget inkább felnőttek és kamaszok alkotják, a szülők pedig gyakran tartanak is attól, hogy leültessék a gyerekeket egy ilyen rajzfilm elé, a könyv célkorosztálya meglehetősen szűkké válik. A gyerekekre helyezett fókusz pedig olyan erős, hogy A manga és az anime kézikönyve felnőtteknek nagyon keveset nyújt. A Ghibli animéket mélységében tárgyalja, kitér több konkrét példára a történelmi háttér mellett. Ezek nagy része tényleg jó kezdés a fiatalabb generációnak is – az olyan darabok pedig, mint például A szentjánosbogarak sírja, természetesen nem kerülnek elő -, de a komolyabb shounenek közül már keveset említ.
Az egyik fejezet felsorol néhány ikonikus gonosztevőt, de nagyon nehéz megérteni Uchiha Madara motivációit, és hogy miért fontos figura az animekarakterek között, ha valaki életében nem látta a Narutót, és fogalma sincs, milyen Uchiha és Senju klánt emlegetnek. A Naruto átugrása ismét, az olvasók várható életkora miatt indokolt lenne, mert bár Japánban nincs kidolgozott korhatárbesorolás, a második sorozat, a Shippuuden sok országban 15 vagy 16 év felett ajánlott. De akkor miért emelünk be karaktereket, vagy témákat belőle? Ebben a szakaszban esetenként vannak nagyon csúnya botlások és elírások is – nem csak animerajongó szemmel fájt, amikor Makoto Shishiónál, a Rurouni Kenshin főgonoszánál „darwinista gondolkodásnak” nevezték, hogy „hisz abban, hogy lesz egy domináns faj, ami majd fennmarad és uralkodik”. (Mindezt egyébként azután, hogy szegény Makoto Shishióból Makoro Shishio lett.)
A könyv említi az animék hatását a nyugati kultúra filmjeire, de csak minimálisan – a fejezet témája a 2021-es Star Wars: Látomások sorozat. A Csillagok háborújában egyértelmű a japán, akár animés hatás, így az említés érthető, de engem sokkal jobban érdekeltek volna a régebbi filmek, miből merített George Lucas, hogyan teszi a világát egyedivé ez a keleties hatás. Szintén jó lett volna belemenni abba, hogy hogyan hatott vissza a nyugati film és képregénygyártás a japánokra, hogy lássuk, ez egy kétirányú kapcsolat (például a már említett Rurouni Kenshin írója bevallottan nagy képregény rajongó, és az amerikai szuperhőstörténetek sok karakterét és dizájnját ihlették). Persze, gyerekkönyv, de ma már jónéhány fiatal szívesen ül a Marvel filmek és rajzfilmek előtt, a Star Wars karakterei rengeteg füzetet és táskát díszítenek. Akinek a One Piece vagy a Naruto, amiket említ a könyv, belefér, azoknak ezek a témák is érdekesek, és nem túl súlyosak. A közönség bár fiatal, de a gyerekek sokszor éppen olyan érdeklődőek és nyitottak tudnak lenni, mint a felnőttek, és ha valaki kezébe veszi ezt a könyvet, akkor legalábbis érdeklődik az animék iránt.
Ha pedig egy gyerek érdeklődik, akkor általában mindent tudni akar, és A manga és az anime kézikönyve jelen formájában nem elég, hogy kielégítsen egy tényleg mély kíváncsiságot.
Van egy szakasz, ami inkább interaktívabb, az animés rajzstílus alapjaira tanít, de itt is hiányoltam a feladatokat, a lépésről lépésre végigvezető gyakorlatokat, különböző művészek összehasonlítását, annak hangsúlyozását, hogy bár vannak fontos elemek, azért ott a változatosság is; minden művész, minden történet egyedi. Egész könyvet lehetne írni csak erről a témáról, akár említve a kézzel rajzolt és számítógépes animáció ellentétét, ami Japánban is nagy kérdés (ezt mondjuk meg is tették, például a Gabo kiadó gondozásában megjelent Manga). A manga és az anime kézikönyve itt, mint a többi témánál, a felszínt kapargatja – jó alap ahhoz, hogy utána levegyünk egy másik, művészeti könyvet a polcról, de nem nyújtja azt az élményt, hogy az olvasó tanult valamit.
Érdemes azonban megemlíteni – bár jelen formájában nem érzem a legjobb ismeretterjesztőnek, mellette szól, hogy nem igazán van alternatíva.
A manga és az anime kézikönyve olyan időszakban jött, mikor épphogy kezdenek megjelenni a magyar könyvpiacon kifejezetten az ázsiai képregényekkel és rajzfilmekkel kapcsolatos művek – legyenek azok konkrétan mangák, kisregények vagy artbookok. Nem nyújt eleget a témában, inkább hasonlít egy történelmet és újdonságokat tárgyaló magazinhoz, mint ténylegesen kézikönyvhöz, amit a neve sugall. De amennyiben az embernek van olyan gyerek ismerőse, aki éppen ismerkedne ezzel a világgal, és nem tudja, milyen sorozattal kezdene, lehet jó választás számára.
Mindenesetre reménykedem, hogy egy nap azért lesz konkurencia.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.