A fák titkos élete a természetvédelem kötelező esszéje – még képregényként is

A természet egyszerűen csodálatos. Lenyűgöző, hogy az évmilliók során miként alakultak a természet csodái, miként változtak a kontinensek, a hegyek és az óceánok, valamint az élet miként tört újra és újra utat magának. Kifejezetten izgalmasnak találom azokat az életformákat, amelyek szinte változatlanul maradtak fenn az évmilliók során, vagy olyan evolúciós útvonalakat jártak be, amelyek igen egyedivé teszik őket. Ilyenek például a polipok, amelyek elképesztően intelligensek, és központi agyukon túl csáponként rendelkeznek agyakkal. Vagy például a tőrfarkú rákok, amelyek a cápákhoz hasonlóan idősebbek, mint a fák. Azonban nem kell messzire menni a természet csodájától, ugyanis Peter Wohlleben 2015-ös nagysikerű regényének, A fák titkos életének képregényes adaptációja pontosan erre hívja fel a figyelmet: hogy például az ablakon kinézve látott fa is van annyira fantasztikus,

Peter Wohlleben német erdész és író, aki az elmúlt években szakmája (előbbi, nem utóbbi) forradalmasítása mellett érvel. A környezetvédelmet hangoztató szakember a fák természetben betöltött kimagasló, rengeteg mindent összetartó szerepét helyezi előtérbe, és úgy véli, a jelenlegi gyakorlatok kifejezetten kizsákmányolóak. Ennek oka, hogy gyengítik a fákat, beavatkozva a természet rendjébe, ezáltal annak egységét kockáztatva. Központi elmélete, miszerint a fák öntudattal rendelkeznek, igen vitatott, de ennek szellemében építette fel már „felvilágosult” második karrierjét. Tanít és ír is arról, hogy miként kellene viszonyulni a fákhoz és növényekhez, mindezt közérthetően és szórakoztatóan. Az eredeti regény a laikusokat (pl. engem) informatívan és érdekesen avatta be a témába, azonban tudományos jellege miatt kissé tömény is lehet a befogadás. Pont emiatt remek döntés, hogy készült belőle egy képregény, ami nem csupán fogyaszthatóbbá tudja tenni a leírtakat, de elérhetővé is – akár gyerekek számára. A fák titkos életének adaptációja így valamennyire a dokumentarista művek kánonját gazdagítja, ismét bebizonyítva, hogy mennyi mindent lehet átadni ebben a formátumban is. 

A ’60-as években született Wohlleben huszon évesen lett erdész, de már gyerekkora óta foglalkoztatta a természet, és azon belül is a fák. A kötet végigkíséri élete fő fázisain, miközben narrátorként fűz kommentárt a történésekhez, plusz így látja el ismeretterjesztő feladatait is. A képregény évszakokra van osztva, ami kiválóan illeszkedik a mondanivalóhoz és ahhoz, hogy Wohlleben lelkes, természetjáró kölyökből először egy olyan rendszer kiszolgálója lesz, amit impliciten tart tévesnek, majd elkezdi járni saját útját,

A fák titkos élete két igen kimagasló pillérre épít. Az egyik a francia képregényművész, Benjamin Flao fenomenális, vízfestékre emlékeztető illusztrációi. Ezek egyszerre tudják átadni az anatómiai pontosságot, ügyesen osztva meg tudományos információkat, miközben képesek közvetíteni Wohlleben játékosságát, (a legjobb értelemben vett) gyermeteg lelkesedését. Egyes képek, illetve sima vagy dupla oldalak keretbe kívánkoznak, miközben zsúfoltság és zaj nélkül tájékoztatnak és mesélnek is párhuzamosan. Öröm lapozgatni a vaskos kötetet, és öröm befogadni minden infomorzsát.

A másik pillér Wohlleben közérthető, lelkes stílusa, ami a száraz tények helyett elbeszél, ügyesen szőve össze az ismeretterjesztést saját, személyes történeti ívével. Mindez egy olyan, érdekes és koherens egészt ad, ami úgy tud újat mutatni, hogy közben minket is elindíthat ezen az úton, már ha fogékonyak vagyunk rá. Ha erdésznek nem is megyünk, nehéz utána nem másképp tekinteni a körülöttünk lévő élőlényekre, amelyek nem csupán az életadó oxigéntermelésben játszanak kulcsszerepet, hanem elszakíthatatlanul összefonódnak flórával és faunával. Az élő fák ugyanannyira otthont adnak állatoknak, más növényeknek vagy gombáknak, mint a halottak; miközben generációkon átívelve az erdők maguk is képesek migrációra. A gombák szálaiból és a fák gyökereiből létrejött mikorrhizák egyfajta földalatti internetként közvetítenek információkat, amire képesek is reagálni a fák – csak sajnos viszonylag lassan teszik ezt

A fák titkos élete a természet összefonódása miatt rengeteg érdekességet oszt meg más élőlényekről is, így kiváló kezdés úgy általában a bioszférák megismeréséhez. Persze mindennek alapjai a fák, de, amikor szükséges, bevon madarakat, mókusokat vagy épp a már említett gombákat. Emellett pedig kifejezetten jó, hogy nem didaktikus, hanem empatikus, és Wohlleben az évtizedek során megszerzett tapasztalatai és információi alapján nem téríteni szeretne, hanem tájékoztatni, és ezáltal „felébreszteni minket”. Nem kell elhinnünk, hogy a fák képesek „gondolkodni” (jobb szó híján), ahhoz, hogy érezzük, baj van. Hogy megértsük, hogy egy városi fa közel sem lesz olyan reziliens, mint egy erdei; vagy hogy egy kidőlt fa sorsa nem feltétlenül az aprítás kell, hogy legyen, ugyanis új életnek adhat helyet. A kötet képregény mivolta miatt pedig körítéstől szinte teljesen mentes: ami könyvként leírás lenne, azt itt az illusztráció megoldja. Emiatt valamennyire töménynek is hathat, de pont ez benne a szép: saját ütemünkben, elő-elővéve, vissza-visszatérve lapozgathatjuk oldalait. Talán Neil deGrasse Tyson kiváló Terítéken a világegyetem: Asztrofizika mindenkinek c. írásához tudnám hasonlítani, ahol egy hatalmas tudással rendelkező szakértő fogyasztható, könnyen érthető, leegyszerűsített, de nem lebutított formában közvetít olyan alapokat, amiken aztán el lehet indulni.

A fák titkos élete így az a ritka képregény, amit gyakorlatilag bárkinek és mindenkinek ajánlanék. Gyönyörű, intelligens, informatív, elgondolkodtató és igazából közhasznú. Minél inkább beépül lényegi mondanivalója a köztudatba, annál inkább válhat valóssá egy olyan jövőkép, ahol a természet fenntartása már nem vitatéma senki számára, és a klímaváltozás nem „hit” kérdése, hanem egyértelmű tény. Addig azonban itt ez a kiváló kötet, ami nem csupán a maga által kitűzött céljait testesíti,