A Prehisztorikus bolygó továbbra is elképesztő minőséget képvisel a természetfilm-sorozatok felhozatalában. Az Apple TV+ szériája ezúttal nagyobbat ugrott az időben a második évadhoz képest, valamint narrátort is cserélt, így valóban valami újat kínál. Ám mintha egy picivel több lenne benne a hatásvadászat. Évad kritika.
HIRDETÉS
Az előző részek tartalmából
A 2022-es streaming tartalomkínálat egyik nagy meglepetése volt az Apple TV+ természetfilm-sorozata, a Prehisztorikus bolygó (Prehistoric Planet). Az elképesztő minőségben generált CGI dínókat a legaktuálisabb tudományos álláspontokkal ötvöző drámai helyzetekbe illesztették az alkotók. A BBC-vel közösen készített széria vonzerejét növelte az is, hogy mindezt David Attenborough narrálásával hallgathattuk. Ráadásul a kamerakezelés is egy valós dokumentum-sorozat hatását keltette, amitől még kézelfoghatóbbá és valószerűbbé vált az egész.
Az Apple streaming felületén elérhető extra tartalmak pedig piszok érdekes adalékkal szolgáltak a sorozat elkészültének technikai, valamint tudományos, szakmai oldaláról . Szomorú is lett volna, ha nem kapott volna folytatást.
A második évad viszont valamivel megúszósabb volt.
Vissza-visszaköszöntek az első évadból ismerős állatok, helyszínek, de konkrét jelenetek is, miközben igazi újdonságot keveset tartalmazott. Ám még így is megmaradt egy rendkívül izgalmas tartalomnak, csak kérdésessé vált, hogy vajon mennyire tud majd megújulni és frissnek maradni?
Szerencsére a Prehisztorikus bolygó harmadik évada számos területen képes volt előrelépni.
Egyfelől új földtörténeti korszakba érkezett, így végre a sorozat elszakadt a késő-kréta kortól. Ezzel együtt viszont éppen azt a jégkorszakot dolgozza fel, amely legalább annyira túlpörgetett klisé a paleontológiával foglalkozó médiatartalmakban, mint a maszkos gyilkos toposza a horrorfilmekben. Másfelől viszont történetmesélési stratégiában is képes volt előrelépni a sorozat, ám így valamivel hollywoodibbá és némileg hatádvadászabbá is vált.
Jégkorszaki szakik
Ahogy azt már a Prehisztorikus bolygótól megszokhattuk, az első epizód egy kellően figyelemfelkeltő és megtartó, egészen játékfilmes, drámai jelenettel nyit. Egy gyapjasmamut. A jégkorszak legemblematikusabb élőlénye. Körülötte hatalmas hóvihar és -50 Celsius fok. Persze, hogy éppen ekkor készül világrahozni a kicsinyét. A zord időjárásban azonban még ennek a rendkívül szívós állatnak is gondot okoz a túlélés.
Még szerencse, hogy a csorda is ott van vele. Valamint a BBC és az Apple kamerái, hogy erről a drámai fordulatokban gazdag eseményről tudósítsanak.
Az évad már rögtön az első jelenetével érzékelteti, hogy mi várható tőle, azt viszont nem lehet a szemére hányni, hogy rosszul csinálná a felcsigázást.
Nem árul kardfogú zsákbamacskát a tekintetben, hogy ezúttal másabb megközelítést használ, mint az előző két évadban.
Itt már nem a rejtett kamerás, minél hitelesebb dokumentarista hatást erősítő felvételek dominálnak (jócskán akadnak azért ilyenek is), sokkal jobban előtérbe kerüla játékfilmes, fikciós jelleg. De éppen csak annyival, hogy valamelyest kilengjen a képzeletbeli serpenyő mérlege abba az irányba. Mint minden műfaj esetében, a történetmesélés itt is kiemelten fontos szerepet kap, és ezt most nem, hogy nem próbálták leplezni az alkotók, de esetenként még rá is játszanak.
Ahogyan viszont mindezt teszik, az továbbra is példaértékű.
A legutolsó jégkorszak időben hozzánk relatíve közel történt, így az akkor élő állatok egy része is jobban hasonlít a ma élő állatokhoz. A Prehisztorikus bolygó jégkorszakos évada így szemérmetlenül használhat több valós felvételt is, mégis képes hiteles maradni. Az egyes állatokra koncentráló narratívák azonban továbbra is (érthető módon) megmaradnak az utódnemzés-táplálékszerzés-életben maradás szentháromságban.
Különös mód érdekesnek ítélték az alkotók az anyaállatok tejének elapadásának problémáját, ami legalább háromszor is előkerül az epizódok során. De erre is van logikus magyarázat. Mint ahogy arra is, hogy a havas/jeges epizódok mellett miért ennyire relevánsak az elsivatagosodásról szóló részek.
Narrátor: Loki
A Prehisztorikus bolygó új évadát viszont már nem David Attenborough, hanem egy másik ismert hang, Tom Hiddleston narrálja.
Csak a megszokás miatt elsőre furcsa is lehet a fiatalabb, de nem kevésbé kimért és tipikusan brit hanghordozás. Hiddleston orgánuma és hangjátéka kifejezetten kellemes.
Az alkotók elmondása szerint tudatos alkotói döntés volt ezúttal egy új hangot almazni, hiszen mégis csak sokkal másabb korról és hangulatról van szó. Ha esetleg még készülnek a régebbi földtörténeti korokban játszódó évadok, és Attenborough energiája is engedi, nagyon szép rétegeket képezhet a két eltérő narrátor hangja is az évadokhoz kötődően.
Dínó viszont (logikusan) egy szál sincs. Vannak azonban barlangi medvék, oroszlánok, kisebb testű rágcsálók, hatalmas földi lajhárok, kardfogú macskafélék és autóméretű tatuk. Az Ausztráliával foglalkozó részek viszont extra egzotikumot és popkulturális csemegét is kínálnak. Nem csak az óriáskenguruk miatt, hanem a mémkultúrába is beivódott, gyilkos koalákról szóló “drop bear” jelenség magyarázatával. Lehet, hogy nem is annyira elrugaszkodott a már filmeket is inspiráló elmélet?
Jeges verdikt
A Prehisztorikus bolygó jégkorszakos harmadik évada úgy lett előrelépés, hogy közben az előző szezonok jó tulajdonságait is magába olvasztotta.
A kb. 40 perces epizódok számos kis és nagy állat történetét tartalmazzák, melyek között akadnak azért önismétlőek is. De az állat- vagy környezetváltozások kellő sokszínűséget biztosítanak egy gyorsan pörgethető, tartalmas, edukációs jellegű sorozathoz. Az animáció minősége pedig minden nüansznyi hibája ellenére, továbbra is elképesztő.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
