A vihar előtti csendként lehetne legjobban leírni azt, ami A fiúk képregénysorozat negyedik részében történik. Garth Ennis írónak ez jó apropó, hogy bizonyítsa, nemcsak káromkodni és ölni tud, hanem érzelmekről beszélni és karaktereket építeni is. Kritika.
HIRDETÉS
A Hősgazmussal és az azt övező rajtaütéssel nagyon magasra tette a lécet akció és tempó terén A fiúk képregénysorozat harmadik része, így várható volt, hogy a következő etap vissza fog venni a tempóból. Garth Ennis pedig teljes mértékben eleget is tett ezen várakozásoknak: a negyedik kötet egyértelműen az eddigi leglassabb az összes közül. Ez azonban egyáltalán nem probléma, így ugyanis végre jut idő elmerülni a karakterek múltjában és érzelmi világában. Hughie és Annie kapcsolata pedig végre többé válik a mázlista lúzer és a megalkuvó jó csaj sztereotípiájánál.
A viszonyuk az első oldalakon aligha lehetne idillibb: egyre nyíltabban felvállalják kapcsolatukat, miközben önfeledten hódolnak a testi örömöknek is. Miután azonban Hughie számára világossá válik, ki is valójában Annie, és mit tett annak érdekében, hogy Csillagfényként bekerüljön a Hetek közé, válaszúthoz ér. Szembesítése rendkívül azonosulható: egy olyan vagdalkozó, szexista monológ, amit valószínűleg minden tinédzser gondolt már egy szakításnál vagy vitánál, de sosem merte kimondani.
Ami azonban igazán lenyűgöző, az az, ami ezután történik.
Garth Ennis ugyanis ezt követően nem választ oldalt, inkább elmélyed mindkét fél érzelmi világában – ez pedig valódi írói bravúr, ami már csak azért is furcsán hat, mert A fiúk eddig nem annyira a karakterépítésről volt híres, inkább a vulgáris poénokról és a kegyetlen gyilkosságokról.
A két karakternek azonban nem csak a kapcsolata kerül kitárgyalásra. A komplett múltjukról lehull a lepel: megtudjuk, Annie hogyan vált Csillagfénnyé, vagyis miként lett szupi, és hogy ívelt egyre és egyre feljebb a pályája, egészen a Hetekig. Ezen túl pedig Hughie hátteréről is megtudunk mindent: szülei és gyerekkori barátait megismerve tényleges mélységet kap a főszereplő, aki eddig leginkább csak sodródott az eseményekkel. Amire tényleg nem számítottam, hogy még Billy Butchert is megismerjük emberi oldaláról, és egyértelművé válik, hogy Hughie számára nemcsak egy egyszerű kolléga, hanem egyfajta öccsfigura is.
A vihar előtti csend
Garth Ennis az érzelmeskedés mellett persze nem feledkezett meg a szupikról. Hazafi és a nagy befolyással bíró szuperhősök ugyanis látszólag puccsra készülnek, éppen úgy, mint a sorozat negyedik évadában. A vihar előtti csend során pedig éppen ugyanarra jutnak, mint a Prime Video-s változatuk: meg kell ideologizálni a szupik felsőbbrendűségét.
Az, hogy ehhez egy vallási rendezvényt választanak helyszínül, ismét csak emlékezteti az olvasókat arra, hogy az alkotók már a kétezres évek közepén milyen jól érezték előre napjaink korszellemét – ugyanis ahogy a sorozatban, úgy a képregényben is nagyon elkezd hajazni Hazafi a populista politikusokra, például Donald Trumpra.
Az egyetlen reménye tehát az emberiségnek az lehet, hogy nem minden szuperembert állít maga mögé a megalomán metahumán. Hiába gondolja ugyanis eleinte azt A fiúk csapata, hogy minden szupi romlott, végre szembejön velük néhány pozitív ellenpélda.
A hiper-szuperek képében ugyanis egy olyan csapatot is felvonultat a negyedik rész, amelynek nincsenek nagyzoló vágyaik, csupán segíteni akarnak az embereknek, és élhetőbbé tenni a világot a szűk környezetüknek. Az egyetlen bökkenő az, hogy a Vought nem invesztál energiát és pénzt ezekbe a csapatokba, így megmaradnak infantilis fiatalok értelmi szintjén, szupererővel. Nagyon érdekes lesz lekövetni, mit is hoznak majd ki ebből a gondolatból az alkotók, ugyanis amennyire feleslegesnek tűnhetett ez a rész, annyira nagy jelentősége lehet a jövőben.
A negyedik kötetben tehát inkább túlfűtött érzelmekre lehet számítani, semmint csihi-puhira – ami szerintem az előző kötetek tempóját elnézve egyáltalán nem rossz hír. Viszont egy komoly gondom így is akad.
A negyedik rész borítóján és előlapján ugyanis az a Kiscsaj díszeleg, akinek a 361 oldalas kötetben maximum 10 képkockányi jelenése van. Persze tisztában vagyok vele, hogy ez az amerikai kiadó sara, és nem a Szukits Kiadóé, ugyanis a negyedik Omnibus-kiadás a tengerentúlon is így jelent, mégis kissé meglepő volt a kötet végére érve, hogy az a szereplő, aki a borítón van, alig látható.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
