A sorozat alkotója, Eric Kripke bejelentette, hogy meddig tervez a fiúkkal.
Ezen a héten érkezik a The Boys 4. évada, ami remek alkalom, hogy bejelentsem, az 5. évaddal véget ér a sorozat
– jelentette be X (korábbi Twitter) oldalán Eric Kripke, a széria showrunnerje és alkotója. Azzal folytatja a magyarázatot, hogy eredeti tervei szerint mindig 5 évad tervezett a The Boys világában, „csak ravasznak kellett lennie”, hogy megkapja ehhez a The Vought-tól az engedélyt. Bár az Amazon Prime Video májusi berendelése nem utalt teljesen arra, hogy ezzel véget is ér a történet, Kripke korábban is „a legalább 5 évad” tervet emlegette. A The Hollywood Reporter kérdésére azt is hozzátette, hogy a The Boys Butcher és Homelander (magyarul: Hazafi) lassú egymás kerülgetésének története, akiknek össze kell csapniuk. Nélkülük pedig nem lehetne ugyanarról a The Boysról beszélni.
Nem szabad csüggedni! Ugyanis június 13-tól (azaz mától) elérhető a The Boys 4. évad első 3 epizódja az Amazon Prime-on.
A világ pedig nincs biztonságban. Victoria Neuman egyre közelebb kerül az Ovális irodához, beváltva politikai ambícióit, Homelander hathatós segítségével. Butcher sem áll a helyzet magaslatán, ugyanis csapata, a The Boys szétszéledt, megelégelve hazugságait. És még Becca fia is eltűnt. Gyorsan helyre kell hoznia mindent, mert különben nagy baj lesz.
A The Boys visszatérői színészei Karl Urban, Jack Quaid, Antony Starr, Erin Moriarty, Jessie T. Usher, Laz Alonso, Chace Crawford, Tomer Capone, Karen Fukuhara, Colby Minifie, Claudia Doumit és Cameron Crovetti. A 4. évadhoz csatlakozó újoncok Susan Heyward, Valorie Curry és a The Walking Deadből jól ismert Jeffrey Dean Morgan.
A The Boys után a jövőben pedig számíthatunk a Gen V spinoff széria 2. évadára is, de a radar alatt maradt animációs sorozatról sem szabad elfeledkezni! És persze a képregényekről se, melyek hamarosan magyarul is megjelennek a Szukits gondozásában.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.