„Az emberek is teljesen eltávolodtak a természettől” – Interjú Marjai Petra Lilla képregényrajzolóval

Kérlek, mesélj az alkotói folyamatról! A feladat már adott volt, vagy te döntötted el, hogy a három kiállítás közül Boglár Lajos tollhatározó füzetéről készítesz képregényt? Ha utóbbiról van szó, miért pont emellett döntöttél?

Három tárgyat kaptunk a múzeumtól, amelyekből választhattunk. Az egyik Boglár Lajos tolhatározója volt, a másik egy busómaszk, a harmadik pedig ennek a múzeumnak az eredeti gyűjteményéből származó lampion. 

Úgy voltam vele, hogy a busómaszk túlságosan ismert motívum, és ebből nem tudnék annyira szabadon dolgozni. Pont az volt jó ebben a projektben, hogy azt mondták, teljes szabadságot kapunk, azt csinálunk, amit akarunk, csak inspirálódjunk ezekből a tárgyakból. A lampionról pedig azt gondoltam, hogy mindenki azt fogja választani, mert az egy nagyon szép tárgy.

A tollhatározóban viszont azt tetszett, hogy kb. húsz toll volt benne, és egyből megláttam bennük a karaktereket. Mindegyik tényleg annyira különböző, hogy egyből arra asszociáltam, hogy ezek különböző rajzolt karakterek. Ezért döntöttem úgy, hogy velük szeretnék csinálni egy képregényt.

Míg a másik tollhatározóval foglalkozó képregényben Bernát Barbara egyfajta történelmi áttekintést nyújtott arról, miként kerültek a tárgyak a mai helyükre, te inkább megszemélyesítetted a tollakat. Miért alakult ez így?

Egyből megláttam a személyiséget bennük, mert mindegyik más színű, más formájú, más textúrájú, és így nagyon könnyű volt nekem ezt az utat választani.

Nagyon érdekes a szöveg megjelenítése a műben. Bizonyos betűk dőlttel szedettek, mások nem, az E-k pedig inkább hármasra emlékeztetnek. Mi célt szolgált ez az egész az alkotás egésze szempontjából?

Nekem ez a képregényes kézírásom. Ezt kb. tíz éve találtam ki, és most már, ha képregényt írok, akkor automatikusan ez jön a kezemből. Egyébként nem feltétlenül egy jó kézírás, mert, azt vettem észre, hogy nehezen olvasható. Úgyhogy lenne mit fejleszteni rajta, de már nem is emlékszem, hogy miért pont így írtam a betűket. Talán ez jött természetesen.

Csak pár oldal a képregény, mégis nagyon hangsúlyos üzenettel zár. Cél volt ez már az elejétől fogva?

Igen. Mivel egyből megszemélyesítettem ezeket a tollakat, azon kezdtem el gondolkodni, hogy ők bezárva élnek egy múzeumban, egy vitrinben, felragasztva egy fehér táblára, teljesen eltávolodva az eredetüktől, az otthonuktól, arrébb vannak a természetből kiszakítva. Erről egy egzisztenciális krízis jutott eszembe, az, hogy milyen érzés lehet teljesen elszakítva lenni az eredettől, és behelyezve lenni egy nagyon furcsa, steril, nagyon más térbe. 

Manapság ez egy fontos kérdés. Az emberek is teljesen eltávolodtak a természettől, a természetes életmódtól, kis kockákban lakunk egy városban, ahol iszonyatosan nagy a tömeg. Alig vannak növények, fák, és úgy tűnik, hogy ez rossz hatással van az emberi pszichére. Erre az emberek egyébként különböző attitűdökkel válaszolnak: vannak, akik ezt folyamatosan megkérdőjelezik, vannak akik lesöprik az asztalról, vagy a saját nyugalmuk érdekében elfogadják ezt a helyzetet. Erre a kérdéskörre akartam reflektálni ezzel a képregénnyel. Hat oldal volt a maximum ebben, úgyhogy azt gondoltam, ezt egy ilyen szatirikus módon, egy kicsit viccesen, röviden, így tudnám legjobban megjeleníteni.