HIRDETÉS

HIRDETÉS

Magazin

A második Comic Con Budapest legprofibb geek játszóterévé nőtte ki magát

Június 10-11. között rendezték meg a második Budapest Comic Cont, ezúttal nagyobb helyszínen, a BOK Csarnokban. Ismert franchise-ok és képregénysztárok vették be Budapest legnagyobb geekes játszóterét.

HIRDETÉS

HIRDETÉS

Általános benyomások

A második Budapest Comic Con legnagyobb és legüdvözlendőbb fejleménye volt, hogy immár a PlayIT-ről lecsatlakozva, teljesen önálló rendezvénnyé vált. A BOK csarnokban tartott esemény így már sokkal nagyobb területen, kibővült programkínálattal várta az érdeklődőket. A kettéosztott helyszín ugyanakkor hiába adott teret a közönség jobb eloszlásának, a színpadok és standok elhelyezése miatt könnyen alakulhattak ki tumultusok. A főszínpaddal egy terembe pakolt árusok és kiállítók környékén a szűkösebb folyosókon gyakran megemelkedett a népsűrűség, míg a másik teremben jóval szellősebb volt a tömeg. Ettől függetlenül a rendezvény szervezettsége már határozottan kiforrattabb képet mutatott a tavalyinál.

Az is megsüvegelendő, hogy a Comic Con főattrakciójának számító külföldi vendégek egy színpadra kerültek, szemben a tavalyi connal.

HIRDETÉS

A beszélgetések között így nem alakulhatott ki átfedés, és aki főleg miattuk érkezett, annak nem kellett a helyszín egyik sarkából a másikba rohangálni.

A meghívott nevek között viszont nem voltak olyan kiugróan ismert sztárok, mint tavaly Christopher Lambert, de az olyan one man show-k is elmaradtak, mint amit John Rhys-Davis produkált. Ennek ellenére is a legtöbb meghívott vendég a legnépszerűbb popkult franchise-ok közkedvelt és emlékezetes mellékszereplőit alakító színészek közül került ki – Stranger Things, Az utolsó királyság, csakhogy néhányat mondjunk. Az aktualitással és fiatalossággal tehát összességében nem is volt probléma, még ha a star power nem is verdeste a csillagokat. A színpadi beszélgetések színvonala viszont összességében magasabb volt, mint tavaly. Az első Budapest Comic Conhoz képest mérsékeltebb volt a moderátori kérdéscsokor, és az összes beszélgetés során érezhetően nagyobb arányban kívántak rámenni a közönség kérdéseire. Amiből szinte végig akadt is bőven.

Natalia Tena

A Budapest Comic Con egyik legismertebb vendége, Natalia Tena rögtön az első nap legelején lépett színpadra. Tena leginkább a Harry Potter filmekből lehet ismerős, ahol a hajszínét váltogató boszorkányt, Nymphadora Tonksot alakította. A Trónok Harca sorozatban pedig Bran és Rickon Stark védelmezőjeként tűnt fel Osha szerepében. 

Tena már a színpadra lépésekor is egy energikus, jókedélyű ember képét mutatta, ami mintha csak fokozódott volna a beszélgetés előrehaladtával. Tena nemcsak színészként, de zenészként is gyakran járja a színpadokat a Molotov Jukebox énekese és -harmónikásaként. Mint kiderült, a zene korábban lépett az életébe, mint a színészkedés. Nehéz megtalálnia két szenvedélye közt az egyensúlyt, ugyanis a színészi karrierjének ápolása több időt és energiát emészt fel. Nem zárta ki azt sem, hogy később akár Budapesten is fellépjenek, bár felkérést még nem kapott.

A beszélgetés természetesen elsősorban a Harry Potterben töltött élményeiről szólt. Egyik emlékezetes momentumként emelte ki, amikor az első forgatási napján gipszlenyomatot készítettek a fenekéről, hogy később kényelmesen ülhessen a filmekben használt seprűjén.

Nymphadora szerepe persze megnyitotta számára a kapukat, és innentől kezdve szinte folyamatosan tudott színészként dolgozni kisebb-nagyobb szerepekben. Nagy élményként tartja számon azt is, amikor megkapta Osha szerepét. Később több vendégnél is elhangzott, hogy az ő szintjükön még jobbára nem a színész választja a szerepeit, hanem éppen fordítva. A munka választja a színészt és minden lehetőségnek örül. A beszélgetés aranyos intermezzója volt, amikor a moderátorral (ismét Kosik Attila) kezdett beszélgetni a mosómedve helyes magyar kiejtéséről. Tena egyébként többször is elámult az ismét színvonalasan dolgozó Kosik munkáján és a közönséggel is megünnepeltette a modit. 

Színészetnél maradva Tena elárulja, hogy a színházi és filmes szerepléseit egyaránt szereti, bár merőben másabb megközelítést kívánnak. A filmezés sokkal technikaibb környezetben zajlik, ennél fogva pedig kötöttebb és mechanikusabb is, mint a színpadon játszani. Ugyanakkor az angol színházak nem fizetnek valami jól. Előkerült még a Covid-hatása a meghallgatásokra, ahol az derült ki, hogy a kezdeti ódzkodása a Zoom castingoktól fokozatosan csökkent, és később meg is szerette azokat. Ugyanakkor kiemelte, hogy a személyes érintkezés hiányával előtérbe került a látvány, így egy jobb sminkkel akár jobban célt is érhet. Véleménye szerint még mindig nagyon erős a kettős mérce és hátrányos megkülönböztetés a színésznők irányába, bár javuló tendenciát lát.

Natalia Tena a közönség kérdéseinél már nem bírta ülve, és a színpadon mászkálva válaszolta meg azokat.

Ez nemcsak azt mutatta meg, hogy rutinos Con fellépőként tudja, hogyan bánjon a közönséggel, de azt is, hogy valóban jól érezte magát a színpadon. Egy végig jókedvű, elemében lévő, nyílt nőt láthattunk. Ha nem is csinált akkora show-t, mint tavaly Rhys-Davis, de az esemény egyik nyitó attrakciójaként nagyon is jól alapozott meg a későbbi hangulatnak. Talán túl jól is, mert ennyire otthonosan azt hiszem senki más nem vette birtokába a színpadot az idei Budapest Comic Conon.

Arnas Fedaravicius

A szombati nap második, enyhe túlzással világsztárként felkonferált fellépője Arnas Fedaravicius volt. A fiatal litván színész azoknak lehet ismerős, akik követték Az utolsó királyság sorozatot, ahol Sihtric-et alakította. Színpadi jelenléte visszafogottabb volt, mint Tenáé, de a beszélgetés folyására nem lehetett panasz. Fedaravicius végig alázatos és szerény maradt, és alapvetően egy szimpatikus embert ismerhettek meg azok is, akik most találkoztak vele először. A kérdések egy része nála is a karrierjének kezdeteire fókuszált.

Sokat köszönhet Az utolsó királyságnak, és nem szégyellte elismerni, hogy a sorozat előtt alkalmi melókból próbálta eltartani magát.

De minden kezdő színészaspiránst arra buzdít, tartson ki a célja, álmai mellett és dolgozzon meg keményen értük. Mert az ő példája is azt bizonyítja, hogy mindegy, honnan származik az ember, esély mindig van a sikerre. Színészi játékához sokat merített western filmekből és videójátékokból, utóbbiaknál pedig volt szinkronszereplő is. Szívesen visszatérne ebbe a világba, mert ő maga is gamer. 

A kérdések második fele értelemszerűen Az utolsó királyságra vonatkoztak. Egyik legemlékezetesebb pillanatként azt emelte ki, amikor betöltötte a harmincadik életévét. Éppen aznap forgatták a széria utolsó évadának emlékezetes jelenetét, ahol bajtársaival egy keskeny sziklafalon egyensúlyozva próbálnak bejutni Bebbanburgba. Ezt a jelenetet forgatták utoljára, éppen a születésnapján, baromi nagy melegben. Ekkor tudatosult benne az is, hogy innentől a sorozat nincs tovább és kicsit elmerengett a produkcióban töltött meghatározó élményein. A széria főszereplőjét, Uhtredet alakító Alexander Dreymonról is csak elismerően tudott nyilatkozni, akit egyfajta példaképnek is tart a forgatáson mutatott viselkedése alapján. Dreymon a színfalak között is olyan vezéregyniségnek mutatkozott, mint a vásznon és ez számára nagyon inspiráló volt. Az is kiderült, hogy nézőként a harmadik évadot kedveli a legjobban, de színészként a zárófilmen szeretett dolgozni a legjobban.

A későbbiekben szeretné vígjátékokban is kipróbálni magát, valamint hosszabb távú, vagy franchise munkák helyett inkább önálló produkciókban szerepelne. De hogy ezt miért a Gamestaros Kaci, a moderátor kérdezte meg tőle előbb, és nem a menedzsere, az számára is rejtély. A részben itthon forgatott sorozat készítésekor természetesen többször járt Magyarországon, és Budapesten is sok időt töltött. Egyfajta második, vagy harmadik otthonná lépett elő számára. Arnas Fedaravicius tehát egy abszolút intelligens és szerethető, fiatal, feltörekvő színészként mutatkozott be a budapesti conon. Még akkor is, ha egyelőre nem igazán világsztár. A beszélgetés pedig remélhetőleg azok azok számára is élvezetes volt, akik nem nézték Az utolsó királyságot. A rajongók pedig nem hiszem, hogy csalódtak.

Jessica Henwick

Nem sokkal Fedaravicius után Jessica Henwick következett a nagyszínpadon, aki számos franchise szereplése miatt már ismertebb név lehet. Tena után talán a második legismertebb. Henwick olyan produkciókból lehet ismerős, mint a Netflixre készült Vasököl, ahol Colleen Winget alakította, vagy a Trónok Harca, ahol pedig Nymeriát. De megfordult még a legújabb Mátrixban, a Star Warsban, szerepelt A szürke emberben, a Szerelem és szörnyekben, és a Tőrbe ejtve új részében is. Közismert filmekből és sorozatokból nincs tehát hiány a filmográfiájában. Szereplését pedig ő is végig jókedvűen és mosolygósan tolta le, és láthatóan élvezte.

Az első kérdésben is egyből arra terelődött a szó, hogy melyik sorozatot vagy filmet élvezte legjobban nézőként és színészként. Henwicket nézőként lenyűgözte a Trónok harca, míg színészként a Marvel címeiben szeretett szerepelni leginkább. A Trónok harcával kapcsolatban kiemelte, hogy Homok Nymeria kapcsán kihívást jelentett elsajátítania azt az akcentust, amit Pedro Pascal talált ki. Ez nem egy létező akcentus volt, sokkal inkább olyan, amiben keveredik a chilei és az oroszos kiejtés, ezt pedig nem volt egyszerű következetesen alkalmazni. A kedvenc sorozatos élménye pedig a saját karakterének halálához kapcsolódik, amit iszonyúan kaotikusnak érzékelt a forgatáson, de a végeredmény megérte a fáradságot. Ami pedig szerepeit illetően sokaknak meglepő lehetett, hogy ő maga nem jártas semmilyen harcművészetben, de színészként sok mindent kipróbálhatott, például a taek won dot.

Karrierjében nem igazán tudna csúcspontot kiemelni, minden nagyobb franchise szerepét kedvelte, de a Star Wars forgatásán kifejezetten szerette az épített díszleteket. Az ébredő erőben egy pilótát alakított, az X-szárnyúja pedig egy valóban mozgó kellék volt. Kaszkadőrök helyett ő maga is helyet foglalt a “járműben”, de a rengeteg rázkódás után hamar rókáznia kellett a jelenete után. 

Színészként leginkább a sztori inspirálja az akcióval szemben.

Elmondása szerint gyerekkorában sokszor csúfolták, különc volt, ezért a történetekbe menekült.

A fiktív világokban elmerülve pedig biztonságban érezte magát, és a személyiségét is jelentős mértékben befolyásolták a befogadott történetek. Színészként pedig ezt a biztonságérzetet szeretné megadni másoknak is, akik hasonló cipőben járnak, mint amiben korábban ő is. Arra a kérdésre, hogy hogyan képes összehangolni a munkáját a magánéletével, nem meglepő módon azt felelte, hogy áldozatok árán. Korábban temetésekről, esküvőkről maradt le, hogy a karrierjét építse, de ma már jobban odafigyel az egyensúlyra. Munkát valószínűleg tud még találni, de a családjával, barátaival töltött múló pillanatokból már nem akar kimaradni. 

A komolyabb üzenetek mellett persze vicces sztorikat is felidézett. Például Keanu Reeves-zel kapcsolatban, aki szerinte még mindig hihetetlenül szerény és földhözragadt. Mintha nem igazán értené mennyire híres. De szóba kerültek a filmes apukái, mint Pedro Pascal és Benedict Wong, akiket poénból azóta is apucinak szólít. A szürke ember kapcsán felidézte egy freudi elszólását, amikor egy jelenetben Chris Evans karakterét, Lloyd Hansent véletlenül Lloyd Handsome-nak, azaz jóképűnek hívta. Az Üveghagyma forgatásáról pedig egy szerencsés véletlenhez kapcsolódó kulisszatitkot osztott meg. A filmben ugyanis elejti a címadó üvegtárgyat, amiből csak egyetlen darab készült a jelenetéhez. A probléma csak az volt, hogy a “Felvétel!” vezényszó előtt, valóban véletlenül engedte el azt. A kamerák szerencsére már így is forogtak, és a természetes, hiteles reakcióját tudták rögzíteni a filmhez a színészkedés helyett.

Henwick számos hasznos tanácsot is adott azoknak, akik színészek szeretnének lenni. A beszélgetés során több mélyebbre mutató, személyes információt is megosztott, amivel közelebb kerülhetett a hallgatósághoz, és egy kifejezetten kedves, földhözragadt, sokoldalú színész benyomását keltette. Intenzitásban talán nem ért fel Tenához, de tartalomban és hangulatban nagyon is.

Tom Wlaschiha

A második nap legnagyobb sztárja egyértelműen Tom Wlaschiha volt. A Trónok Harca kifejezetten népszerűvé vált Jaqen-jaként, vagy a Stranger Things Dimitrij Antonovjaként lehet a legismertebb. De szerepelt a Jack Ryan második évadában, valamint a nemrég debütált Mrs. Davisben, és a francia-német koprodukcióban készült A tengeralattjáró (Das Boot) sorozatadaptációjában is. A színészt egy rövid interjú erejéig sikerült mikrofonvégre is kapnunk, beszélgetésünk átiratát is hamarosan olvashatjátok. A vele zajlott beszélgetésről így csak azokra az információkra koncentrálunk, amiket nem érintettünk az interjúban.

Az egyszerű outfitben (fekete póló, farmer) megjelenő színészhez szegezett bemelegítő kérdésben Magyarországhoz és Budapesthez fűződő viszonya került elő. Németként sokszor járt a Balatonon és Budapesten is, így nem teljesen ismeretlen számára az ország, és szereti is. Ezután hamar a munkamódszereire terelődött a szó. Wlaschiha szeret úgy dolgozni, ha visszajelzéseket kap a rendezőtől, de szerinte a mai pénzvezérelt filmgyártásban ez egyre kevésbé jellemző. Egy projekthez elsősorban a forgatókönyv vonzza, és számos rendezővel szeretne együtt dolgozni.

Később az is kiderült, hogy nagy rajongója az európai art house filmeknek, és szívesen szerepelne Kusturica, Almodóvar, vagy Haneke filmjeiben.

Mivel azonban elég idősek az említett rendezők, nem biztos, hogy lesz alkalma náluk bizonyítani.

A fimekben, sorozatokban látható karakterfejlődést egy közös kreatív munka eredményének tartja, ezért szereti, ha lehet beleszólása az általa alakított figurák viselkedésébe. Nemcsak a visszajelzéseket szereti, de azt is, ha a forgatókönyv már eleve sok utasítást és apróságot tartalmaz a karakterét illetően. Jaqen esetében is ez volt a helyzet, például a beszédmodorával kapcsolatban, így élvezetes és könnyű volt a munka. Ráadásul nem is szereti “önmagát” alakítani egy szerepben, szeret minél jobban elszakadni saját személyiségétől. A Trónok harca és Stranger Things pedig távol is esik a komfortzónájától, mert nem kifejezetten fogyaszt sci-fit és fantasyt (spoiler az interjúból), így a szerepeket még jobban el tudta vonatkoztatni a saját személyiségétől.

Alakításait rendszerint visszanézi. Elsőre azzal poénkodott, hogy azért teszi ezt, mert hiú, de a komolyabb válaszában hangsúlyozta, hogy ez egyfajta kontrollmechanizmus is. Bármennyire is bízik a rendező döntéseiben, de saját szemével is látnia kell, hogy a játéka úgy működött-e, ahogy eredetileg elképzelte. Wlaschiha gyakran alakít titokzatos, kétes hátterű alakokat, és a beszélgetés során bele is ment egy kis karakterjátékba. Incselkedve jegyezte meg, hogy ez valójában tényleg ő, és számos titka van. Komolyabbra fordítva viszont azért szereti ezeket a figurákat, mert nézői szempontból ők a legérdekesebbek. Ők azok, akik izgalomban tartják a közönséget, mert nem tiszták a motivációik, vagy mert mindig rosszban sántikálnak. Ugyanezen okokból kifolyólag pedig színészként is izgalmas kihívás eljátszani ezeket a karaktereket. A Stranger Things Dimitrijeként pedig külön érdekes volt, hogy meg kellett tanulnia oroszul, ami nehezebb volt, mint elsőre gondolta. Példaképének pedig Donald Sutherlandet (Az éhezők viadala Snowja) tartja, akivel egyszer dolgozhatott együtt, és úgy tapasztalta, hogy a szakma híres, nagy alakjai gyakran földhözragadtabbak, mint más színészek. 

Szeret conokra járni, mert számára az is egy remek visszajelzés, hogy rendszerint sok embert érdekelnek a megjelenései. Ezek alapján pedig jól csinálja, amit csinál. Kezdetben viszont furcsának találta, hogy sokan felismerik az utcán, és egy ízes “valar morghulis”-szal köszöntik. Szinte minden műfajban megfordult már a musicaleket kivéve, és énekelni csak a zuhanyban szokott, de akár ebben a műfajban is kipróbálná magát. Elmondása szerint a válogatásokon izgulós típus, így a Covid alatti online castingokat végülis sikerült megszoknia. Még úgy is, hogy valójában a személyes érintkezés híve. Az idegessége viszont online háttérben marad.

A közönségkérdések alatt még Jaqen hangját is elővette egy rövid időre, amit a közönség persze harsány tapssal fogadott.

A Trónok harcához kapcsolódó egyik vicces anekdotája is előkerült. Egy amerikai interjúkörúton is megkérdezték tőle azt, amit az egyik budapesti néző is, hogy szerinte milyen viszony volt Jaqen és Arya között. Nem anyanyelvi angol beszélőként pedig csípőből vágta rá, hogy “friends with benefits”, azaz “barátság extrákkal”, ami számára kicsit mást jelentett, mint ahogy azt anyanyelvi közegben értik. Innen viszont nehéz volt kivágnia magát, de végülis megállapodtak egy mester-tanítvány viszonyban.

Tom Wlaschiha talán még a szombati fellépőknél is nagyobb közönséget vonzott (ülőhely nem sok jutott), amit meg is hálált.

Ha nem is volt túl harsány, vagy hiperaktív, de tréfálkozósan indító válaszai és a közönség felé mutatott reakciói joggal kivívták a sikert.

Az pedig látható volt, hogy a maga módján élvezi is a szereplést és még a kameráknak pózokba vágta magát.

Beerősít a Képregényzóna: Eisner-díjas szerzők látogattak Budapestre

Tavalyi beszámolónkban bőven kritikával illettük azt, ahogyan az első Budapest Comic Con a képregényes részt kezelte. Bár az igyekezet megvolt, hogy ismert arcokat hívjanak – például a V mint Vérbosszú illusztrátorát, David Llyodot -, a közönség elé helyezésük már olyannak érződött, mintha nem tudnának mit kezdeni egy filmrajongókat célzó eseményen a képregényesekkel. Ezen a téren idén nagyon sokat fejlődött a con.

Számos jól ismert Marvel és DC alkotót csábítottak Budapestre

– Brain Azzarellót és állandó alkotótársát, Eduardo Rissót, Stephanie Phillipst, Matzet, akinek a conra időzítve új képregénye, a The Killer is megjelent magyarul, továbbá még Dave Lung. Nagyszínpados szereplés híján kevésbé láthatóan, de itt volt még Andrew Villone (Dazzel), Dr. Rock,  Elena Casagrande és Shae Rozar. A képregénysztárok mellett pedig kiemelt jelenlétet kaptak a hazai alkotók is: a képregénybörzékről ismerős alkotók és kiadók szép számmal megjelentek a piactéren, a nemrég Alfabéta-díjat nyert Tebeli Szabolcs külön standon dedikált, a színpadon pedig bemutatkozhattak a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem képregénnyel dolgozó hallgatói, de szóba került a magyar közösségi finanszírozásban készült képregények Kovács Milán (Zsiger) beszélgetésében Az Utolsó Előtti Huszártól egészen az All Starig

Képregényből nem volt hiány

Sok név hiába fontos személyek az amerikai képregénykultúrában, itthoni kiadásban sajnos nincsenek közvetlen kötődésünk hozzájuk. A The Killer mostani kiadása jó húzás volt, főleg hogy Matz aktuálisan tudott beszélni róla és a Netflixre érkező, David Fincher rendezésében készült filmadaptációról. Viszont a többi alkotótól nagyítóval kellett keresni, mit lehetne dedikáltatni velük vagy rákészülés gyanánt elolvasni, esetleg megvenni. Az ok valószínűleg a még ki nem épült átjárás comic con szervezők és hazai könyv -és képregénykiadók közt lesz, de reméljük, ahogy egyre több con szerveződik itthon, úgy kapcsolódnak össze a magyar geek kultúra megfelelő képviselői. Az árukapcsolás hiánya azonban nem vette el senki kedvét attól, hogy beüljön a nagyszínpad képregényes előadásaira.

Brian Azzarello és Eduardo Risso

A képregényes beszélgetéseket a megboldogult Game Day irodából – jelenleg Unlimitedként futó – YT-csatornáról ismert Kiss Imi vezette, aki felkészülten kezelte a rábízott beszélgetéseket. Az általános alkotói folyamatokra vonatkozó kérdéseken túl konkrét művekbe is belekérdezett, de azért főleg az alkotók bemutatására helyezte a hangsúlyt.

Mivel nem feltétlen ismeri itthon mindenki az alkotókat (sőt, a nagyobb közönség túlnyomórészt nem), így teljesen logikus az ő bemutatásukra építeni a panelt. És Azzarello és Risso pedig adja is magát, mint alkotópartnerek, hogy körüljárjuk őket – így egy igazi, páros beszélgetést kaptunk. Hogyan találkoztak? Mindketten egy bizonyos fax üzenetre emlékeznek vissza: Azzarello éppen a Jonny Double történetéhez keresett illusztrátort, és faxon kapott három alkotó munkáiból mustrálásra a szerkesztőjétől. Első látásra Rissót választotta. Ezután pedig nem volt megállás: együtt vitték végig a 100 Bulletset tíz éven keresztül, amelyet egy újabb kérdésre válaszolva (Csúsztak-e valaha?) mindig időben, nulla késés nélkül adtak le hétről hétre. Hogy ezt elérjék gondos tervezésre volt szükség, és sok-sok dolgozásra – ugyanis Azzarello szerint az alkotás csak kis részben ihlet, nagyobb részt munka.

A közös alkotói folyamatukról is elárulnak egyes mást, amely talán a beszélgetés legizgalmasabb része. Azzarello és Risso olyan jól megértik egymást, hogy viszonylag kevés szöveggel és direkt instrukcióval dolgoznak. Először a dialógusok születnek meg, a többi pedig ezt követően épül a cselekmény köré.

Több instrukcióra Risso számára nincs is szükség, ugyanis nagyon jól megértik egymást Azzarellóval, továbbá bíznak egymásban.

Egy érdekes, váratlan karakteralkotást megoszt Risso a közönséggel. A 100 Bullets 5. számában ugyanis megrajzolt egy Lorna nevű karaktert, akit Azzarello nem talált ki. Viszont annyira rendben lévőnek találta, hogy maradhatott.

Az alkotói folyamat kapcsán egy szuperhős műfajban alkotótól szinte kötelező kérdés, hogy franchise-ban vagy eredeti történetben szeretnek jobban alkotni? Azzarello utóbbit részesíti előnyben, ugyanis egy jól bejáratott szuperhősnél meg van kötve a keze. Nehéz igazi, súlyos drámát vinni a karakterekbe, de megölni se lehet csak úgy őket. Azzarellóval szemben Risso nem érez külön nyomást, ha mondjuk Batmant vagy Wonder Womant kell rajzolnia. A nagy szuperhősöket gondozó kiadóknál maradva felmerül az a kérdés is, hogy vajon a Marvel Filmes Univerzum felépítése hozott-e új olvasókat a képregényeknek?

Azzarello lesújtóan válaszol: akit az MCU érdekel, azt nem fogja automatikusan a képregény. Az MCU mainstream, a képregény pedig továbbra is rétegműfaj marad. A piaci változások kapcsán pedig mindketten kiemelik, hogy olyan hosszú sorozatokat, mint a 100 Bullets ma már nem lehet írni, ugyanis az emberek már nem kezdenek bele hosszú történeteket. Az USA-ban jelenleg jobban futnak a rövid sztorik, ezeket veszik meg inkább. 

Ez a ti hibátok, olvasók!

– foglalja össze sommásan Azzarello.

A közönségkérdés részben az ipari kérdéseket ütögetve megkérdeztük, hogy a nemrég berobbant mesterséges intelligenciák író és rajzoló eszközök jelenléte hogyan hat szerintük a munkájukra?

A főszerkesztő felkérdezi a képregényalkotókat

Azzarello itt sem jósol túl sok jót: a gigakiadók a Rissóhoz hasonló illusztrátorokat hamar le tudják váltani a képgenerátor MI-kel, az írókat talán később. De írók közül szerinte a hollywoodi forgatókönyvírók vannak nagyobb veszélyben mondjuk a hozzá hasonló írókkal szemben, mert a forgatókönyv egy olyan fix formátum, amelyet idővel egy MI hamar tud rekonstruálni. Risso sem áll teljesen pozitívan a mesterséges intelligenciához, de ő látja benne az eszköz jelleget is, amellyel egy idő múlva együtt tudunk élni.

Stephanie Phillips egy izgalmas író, bár olvashatnánk tőle magyar nyelven

Azzarellóhoz hasonlóan Stephanie Phillipshez is volt szerencsénk Bécsben az ő alkotótársával, Laura Bragához. Az újralátás, mégha egyedül is, de tartogatott újdonságokat, és szerencse, hogy hallhattuk is, ugyanis egy hirtelen jött migrén miatt az eredeti, szombatra tervezett beszélgetést le kellett mondani. A con szervezői szerencsére azonnal újraszervezték a másnapi programba Phillipset, hogy ne úgy menjen el, hogy nem ismerte meg a magyar közönség. Az ismerkedést vele pályája elején, még PHD-s korában kezdődik, avagy miért döntött a képregényíróvá válás mellett. A válasz sejthető, de azért kifejti: unta, hogy bár szeret kutatni, de ezzel csak egy szűk réteget ér el, a képregényekkel pedig többeket. És nem mellesleg sokkal szórakoztatóbb képregényeket írni, mint doktorit.

 

Philips sokat írt a DC-nél, kezdve Wonder Womantől Batmanig, ám leginkább nagy port kavaró sorozata Harley Quinné volt, amelyről készséggel is beszélt. Elmondja, hogy amikor megkapta a karaktert, nem sokan örültek neki, de ezt inkább úgy értelmezte, hogy az embereket érdekli annyira Harley sorsa, hogy érzéseket váltsanak ki belőlük. Magát a karaktert közel érzi magához olyan szempontból, hogy szerinte Harley élete a második esélyekről szól. Elhagyja Jokert, ami után ki kell találnia, mit kezd magával,amivel kap egy második esélyt. Philips személyes élményeiből a PHD otthagyásával kapcsolatos élményeit csatornázta át Harley-ba.

A beszélgetés címe a programfüzetben nem véletlen viselte a “Perspektívák a női képregényművészetben”, ugyanis erre is hamar sor került Philips kapcsán. Beszélt arról, milyen érzés neki egy eléggé maszkulin, azaz férfias műfajban női íróként dolgozni. Mivel Philips korábban sokat volt férfias közegekben – például focinál, mert lánycsapatok híján a fiúkkal kellett játszania ezt a sportot -, így ő maga otthonosan mozog. De kihangsúlyozza,

nem feltétlen kell így megoldani a férfias közegeket, vagy teljesen férfiassá válni közöttük.

Ő maga igyekszik hangot adni a női szempontoknak, akár Harley Quinn történetén keresztül. Szerencsére látja a képregényiparban a pozitív változásokat: egyre több a női alkotó, így a közeg maszkulinitása is átalakulóban van.

 

Végszóként pedig aktuális projektjeiről beszél – már amennyire erre van lehetősége munkái miatt. Jelenleg a Marvel kötelékében ír, ami miatt legalább egy hete Budapesten van és az utcákat járja, fotókat készít az épületekről. Ugyanis elárulja, jelenleg egy olyan Marvel karakter történetén dolgozik, akinek van kötődése Budapesthez – nem árulhatja el még, ki. Emellett reméli, lesz a Marvelnél lehetősége a jövőben olyan karaktereken dolgozni, mint Jessica Jones vagy Pókember. Sok közönségkérdésre viszont nem kerül sor, és a moderátornak kell kitölteni a időt inkább személyes, röviden megválaszolható kérdésekkel. A jelenség sajnos betudható annak, hogy Philipstől tényleg semmi nem jelent meg magyar nyelven, még egy rövid képnovella se, és előzetes tudás nélkül elég nehéz kérdezni tőle.

Matz második eljövetele

A The Killer magyar kiadása miatt aktuális volt, hogy a francia író, Alexis Nolent, azaz Matz is ellátogasson az idei Budapest Comic Conra. Aki elárulja, hogy 2022-ben már járt itt, és örül, hogy ismét meghívták. Hát még a magyar megjelenésnek! Az aktualitásokat halmozva pedig kiderül, hogy idén ősszel a Netflixre érkezik a képregény filmadaptációja David Fincher rendezésében és Michael Fassbender és Tilda Swinton főszereplésével. 

A beszélgetés gerincét is a film is adja. Hogyan zajlott a megfilmesítés folyamata? Egyáltalán hogyan kell elképzelni egy filmadaptációt? Matz eloszlat néhány, egy esetleges fantasztikus együttműködésre vonatkozó közhelyet.

Az, hogy egy rendező vagy produkciós cég bekopogtat hozzád, hogy igen, megfilmesítené a könyved vagy képregényed, még nem jelenti azt, hogy lesz is valami a dologból.

Saját példája az, hogy a Killer filmadaptációja már 15 éve várat magára, és sok nehézség akadt a film körül – utal ezzel arra, hogy a Paramount Pictures helyett végül a Netflixnél landolt a film bemutatója. Most, hogy egyenesbe került a Killer és a premier – november 10-én érkezik a streaming műsortárába -, már örül, hogy megtörténik. Nem ez a korona a képregényen, de fontos siker, és izgul a többiekkel a film fogadtatásáért. Maga Matz elégedett Fincher munkájával, amelyet a forgatáson volt lehetősége megtekinteni. 

A filmadaptáció után kis visszatekintés következik Matz videójátékos éveire, amikor is íróként dolgozott az Ubisoftnál. Nem volt számára idegen a videójátékok világa, ugyanis fiatalként ő maga is játszott sokat. 1994-ben pedig adódott a lehetőség, hogy alkotóként is részt vegyen ebben a világban, ugyanis az Ubisoft kifejezetten képregényírókat keresett. Matz némi szarkasztikus mosollyal jegyzi meg, hogy valószínűleg azért képregényeseket, mert ők képesek vizuálisan gondolkodni írás közben, és olcsóbban dolgoznak, mint a narrative designerek. Így is

16 évet töltött a francia videójátékcégnél, és olyan játékokban vett részt íróként, mint a Far Cry, az Assassin’s Creed vagy a Watchdogs.

Emellett voltak saját videojáték ötletei – például egy küklopszos -, de ezek nem valósulhattak meg. Egy ponton össze is hasonlítja a két médiumot. A videójátékok esetében számára nehezebb és körülményesebb az írás, ugyanis több mindenkivel kell egyeztetnie, kezdve a game designerrel egészen a fejlesztőig. Ezenfelül a technikai határokat is figyelembe kell vennie. Ezzel szemben a képregényben azt csinálsz, amit akarsz. A rajzolóval egyeztetve bármilyen ötlet könnyedén megvalósulhat a lapokon.

Azzarellóékhoz hasonlóan Matztől is megkérdezik, mit gondol a képregénypiacról. Általa a francia piacról kapunk egy kis betekintést: az íróknak és a rajzolóknak idővel sokkal gyorsabban és többet kellett dolgoznia, de gyakorlatilag kevesebb pénzért. El is meséli, hogy egy története, a Kígyó és kojot jól futott annak ellenére, hogy nem kapott nagy bizalmat a kiadójától. A sikert követően persze kértek tőle még több részt, de több pénzt nem ajánlottak fel. Továbbá kiemeli, hogy a francia piacon az is nehéz, hogy az olvasók türelmetlenek, nem vesznek azoktól az alkotóktól, akik évente csak egyszer tudnak megjelenni. Fontos, hogy minél többször kerülj a látókörükbe, ami viszont elég stresszes dolog.

És egy kis Comic Con extra

A film és képregény mellett számos extra, filmezéssel, és filmzenével foglalkozó kerekasztal-beszélgetésekből is kijutott, ami tovább színesíti az amúgy sem szürke felhozatalt. Például a Gamer Symphonic tapasztalatait és élményeit összegezte Hollerung Gábor, a Budafoki Dohnányi Zenekar karmestere. Az NMHH és Gamestar közös gamer kiadványa körül zajló beszélgetések pedig igyekeztek a sztereotípiáktól elszakadva, komplex módon körbejárni a videójátékok hatását, továbbá tanácsokat adni a gamer világtól teljesen távol álló szülőknek. Ezenfelül pedig ismét kiemelt figyelmet kaptak a magyar filmek és sorozatok – utóbbi témában A Király alkotói, előbbiben pedig a történelmi filmek – Hadik, Tündérkert – egész sora képviseltette magát.

A Budapest Comic Con levetkőzte tavalyi gyermekbetegségeit, és egy igazán szórakoztató, sok programos kis con lett. Így egyre lelkesebben várjuk a következő alkalmat kilátogatni. Reméljük, ezután a tétemelések jönnek.

Címlapkép: Budapest Comic Con
Fényképek: Laki Péter és Scheirich Zsófia

,

Főszerkesztő
2009 óta foglalkozok blogolással és cikkírással. Jelenleg a Roboraptoron vagyok megtalálható főszerkesztőként. Bármilyen kérdésed van, a roboraptorblog[kukac]gmail[pont]com elérhetsz.