Film

Harry Potter és a nosztalgia kamrája

Nosztalgiázni a régi kedvencekkel, akárki akármit mond, mindig jól eső érzés. Visszatérni életünk egy adott szakaszába, személyiségünk azon kinőtt, de sosem feledett énjéhez, akinek meghatározó élmény volt a kedvenc film, sorozat, vagy könyv. Burkoltan vagy nem, de erre épít a speciális, tévébe és streamingre szánt műfaj, a reunion (újratalálkozás), amiből az HBO jóvoltából a magyar közönség se maradt ki. 2021 májusában a Jóbarátok újraösszeborulásába kapcsolódhattunk be, 2022 január elsején pedig az immár 20 éves Harry Potter-filmszéria szereplői hívtak nosztalgiázni kényelmes bőrfoteleikbe. Harry Potter 20. évforduló - Visszatérés a Roxfortba kritika.

A Harry Potter könyvek és filmsorozat taghadhatatlanul nagyhatású, ami nem csak box office számokban, hanem generációkban mérhető. Egy új nemzedék fedezte fel újra az olvasás örömét, az ifjúsági regények kinőtték a gyerekek közönségét, és nemcsak a kicsiket, de a felnőtteket is rabul ejtették, továbbá olyan alkotói tevékenységek indultak el a Harry Potter farvizén, mint a fanfiction (rajongói írás) és a fanart (rajongói rajzok). Emellett a Potter fanokból (angolul: Potterheads) egy erős rajongói bázis is létrejött, ami erősítette a valahova tartozás érzését; azt, hogy a hétköznapi életükön túl, ahová nem igazán tudnak beilleszkedni, van egy olyan közeg, ahol megértik őket.

[central_article_recommendation title=”Kapcsolódó” url=”https://roboraptor.hu/2017/05/29/huss-es-pocc-iden-huszeves-a-harry-potter-es-a-bolcsek-kove/” image=”1″ lead=”1″]

Sőt, a HP egy generációnak jelenti identitása egyik fontos alapját a világ minden táján — nem véletlen a Harry Potter-generáció elnevezés azokra, akik a könyvekkel, filmekkel együtt nőttek fel. A Harry Potter és a bölcsek köve 20. évfordulóját ünneplő Visszatérés a Roxfortba dokumentfilm-szerű jublieumi adás a regények-filmek sokrétű hatását adja vissza azoknak az élményein keresztül, akik részesei voltak a világjelenséget jelentő varázslatnak, akik életre keltették J. K. Rowling fantáziavilágát.

A film egy klasszikus öregdiák vagy érettségi találkozó képével hívja be a mára már felnőtt egykori főszereplőket, a trió barátait alakító színésztársakat, ám nem ez a díszlet a főirány. A Visszatérés a Roxfortba vezérfonala a coming-of-age, azaz a felnövéstörténet formája, ami egyszerre illeszkedik abba az élménybe, amit Daniel Radcliffe (Harry), Rupert Grint (Ron) és Emma Watson (Hermione) átélt a tíz évig forgó Harry Potter filmsorozattal, és az azt figyelemmel kísérő közönséggel. A filmforgatások munkálataiból is inkább a közös élményeket, a munkával való felnövést emelik ki, amivel a dokumentumfilm alkotói archív felvételekkel vonnak párhuzamot a rajongótábor hasonló élményeivel. Ilyen a gyermeki izgatottság, a közösséghez tartozás, a tinédzserkori bizonytalanság és az első szerelmek, majd a “És most mi lesz?”-érzése, amikor a díszletek után ki kellett lépni a nagyvilágba, mert véget ért egy nagy korszak. Hol felemelő, hol pedig megható pillanatok ezek, amelyeket hallgatva egy Potter-rajongónak se marad a szeme szárazon.

Az alkotók jól is adagolják ezeket a pillanatokat, ugyanis hiába volt meg a veszély műfaji adottságából, hogy egy szirupos, giccses nosztalgiázásra futja a reunionból, ezt sikeresen elkerüli a Harry Potter jublieum.

Ugyanis végig őszinte érzéseket közvetít a színészeken, alkotókon keresztül.

A visszaemlékezések számos aranyos vagy vicces anekdotával teszik átélhetővé azt az élményt, amiben az együttdolgozó színészeknek éveken keresztül részük volt. Hogy Daniel Radcliffe az Azkabani fogoly forgatása alatt teljes izgalomba került, amikor megtudta, Gary Oldmannel (Sirius Black) fog együtt játszani, vagy hogy az olyan brit sztárszínészek, mint Alan Rickman (Piton), Jason Isaac (Lucius Malfoy), Ralph Fiennes (Voldemort) és Helena Bonham Carter (Bellatrix) hogyan segítettek az akkor még fejlődő gyerekszínészeknek egyre jobbá és jobbá válni.

Filmszakmai részekből noha kevesebb jól kifejtett pillanat jut a doksiban, de néhány érdekességre azért jut idő. Az egyik egy ismertebb anekdota az Azkabani fogoly forgatásáról, amikor Alfonso Cuarón rendező arra kérte a főszereplőket, hogy írjanak egy-egy esszét a karaktereikről. A feladatot mindenki megcsinálta, kivéve Rupert Grintet, amit azzal az elmés válasszal indokolt, hogy Ron se csinálta volna meg az esszét. Emellett Christopher Columbus (az első két HP-film rendezője) mesél sokat arról, hogyan igyekezett az akkor 10-11 éves gyerekszínészeknek felszabadultabb környezetet teremteni a forgatások során, akár annak árán is, hogy hosszú időre állt a munka.

A kellemes emlékek mellett néhány szomorúbb is helyet kapott, mint például az, hogy Emma Watson a Tűz Serlege után ott akarta hagyni a franchise-t a sztárság hirtelen felszínre bukó feszültsége és tanulmányai miatt. Bár elmondása szerint akkor úgy érezte, egyedül van ezzel az érzéssel, a többiek visszaemlékezéséből kiderült, mindenki osztozott aggályaiban, csak épp nem beszélték ki. Az ilyen személyes pillanatok mellett nagyobb teret (egy külön fejezetet) szántak az elmúlt évek során elhunyt színésztársakra.

Külön összeállítás jut Alan Rickmanre, akiben felnőtt és gyerekszínész egyaránt színészi és emberi legre talált;

Richard Harrisre (Dumbledore az első két filmben), akit Columbus egy “80 éves testbe zárt örökgyerek”-ként jellemzett, és a tavaly elhunyt Helen McCroryra, aki Narcissa Malfoyként bár nem sokszor mutatta meg vidám oldalát, de a stáb tagjait mindig feltöltötte energiával.

Chris Columbus, az első két Harry Potter film rendezője

Ezek a körök valahol kötelezőnek tekinthetőek egy reunion film esetében, ám egyik sem érződik mesterkéltnek vagy túl sziruposnak, sőt, minden őszinte, szívből jövő, olykor pedig spontán, természetes reakció árad a színészekből. A Visszatérés a Roxfortba számtalan ismert vagy kevésbé ismert Harry Potter kulisszatitkot idéz fel, de ennek ellenére is tud hiányérzetünk lenni. Az egyik legnagyobb, hogy a történet megálmodója, J. K. Rowling élőben nem, csak néhány bevágott archív felvételen jelenik meg. Az előzetes spekulációk, miszerint transzellenes nyilatkozatai miatt hagyták ki a Warner producerei, nem igazak, mint utólag kiderült. Nem ezért született ez a sete-suta megoldás, hanem olyan prózai okból, hogy amikor a producerek megkeresték Rowlingot, az írónő csapata úgy gondolta, a 2019-es a felvételek elégségesek lesznek a doksihoz. A kényszer megoldás ellenére alig észrevehető, hogy Rowling nincs személyesen jelen, és a bevágott interjúrészletek tényleg jól beleillenek a filmbe, köszönhetően a jó vágói munkának. Személyes jelenléte azonban mégis többet tudott volna hozzáadni az ünnepléshez, akár személyes, akár alkotóiról oldalról.

Rowling hiánya mellett egy-egy kellemetlen baki is becsúszik, mint például Emma Watson és Emma Roberts gyerekkori képének felcserélése, de ha nem mindenttudó Potter fan a néző, ez talán fel sem tűnik. Ami viszont igen, hogy sokszor túlzsúfoltnak hat a film, miközben kevés szakmai részre térnek ki. A filmes trükkök például archív “hogyan készült” videók szintjén jelennek meg, csupán Ralph Fiennes Voldemortá alakítása és a 8. film utoljára felvett hopponálás jelenete kapcsán kerül szóba az, hogy ezeket hogyan is csinálták. A technikai megoldásokra ott vannak persze a DVD és Blue Ray-lemezek extra tartalmai, kitölthetjük vele a hiányérzetet, de adaptációs kérdéseknél jobban érezni, hogy keveset markol a reunion. Ilyen jellegű kérdéseket egyedül a Tűz Serlegét rendező Mike Newell hoz be, aki több kihívással nézett szembe a forgatás során. Egyik, hogy egy nagyon hosszú kötetet kellett az akkori mozifilm hosszba sűrítenie, mindezt akciódúsan, miközben le kellett zárnia a HP-széria gyerekkorát és beléptetni azt a sötétebb, felnőttebb korba.

David Yates (5-8. részig ő rendezte a HP-filmeket) rajongói körökben megosztó rendezései ilyen tekintetben már nem is kerülnek kibeszélésre, csak annyira, hogy Yatesnek kellett kiteljesítenie Newell által megkezdett darkosítást.

Maga a filmről-filmre keret köti a visszaemlékezések és a felmerülő kérdések hosszát, és minél inkább haladunk a széria zárófilmjeihez, annál inkább kiérződik, hogy a másfél órás dokumentumfilm hossz nem elég a Harry Potter filmes univerzum teljes felidézésére, kibeszélésére.

Persze ezek csak apróságok, rajongói érdeklődést, a teljes nosztalgiaérzést nem rontják. Minden hiba ellenére, a Harry Potter 20. évforduló egy olyan rajongóknak szóló visszaemlékezés, ami szívvel-lélekkel idézi fel egy generáció gyerekkorát abban a miliőben és hangulatban, amelyben emlékszünk rá. Mint kiderül a filmből, akármelyik oldalán is vagyunk a Harry Potter világának — nézői vagy alkotói —, mindig is egy olyan élmény lesz, ami örökre összeköt minket.

Harry Potter 20. évforduló: Visszatérés Roxfortba (Harry Potter 20th Anniversary: Return to Hogwarts) amerikai-brit dokumentumfilm. Játékidő: 1 óra 37 perc. Premier: 2022. január 01. Csatorna: HBO Go. Értékelés: 8/10 raptor

Harry Potter 20. évforduló: Visszatérés Roxfortba teljes adatlapja a MAFAB (Magyar Filmadatbázis) oldalán.

Szerző

2009 óta foglalkozok blogolással és cikkírással. Jelenleg a Roboraptoron vagyok megtalálható főszerkesztőként. Bármilyen kérdésed van, a roboraptorblog[kukac]gmail[pont]com elérhetsz.