Az ókori Asszíriában, az i. e. IX. században egy, a birodalom peremén található provinciában egy csecsemő árván marad. Bár azon a vidéken egy elárvult kislánynak szinte semmi esélye a túlélésre, a gyermek mégis életben marad. Felnőve arról álmodik, hogy a származása ellenére olyan magasra emelkedhet, amivel csak az istenek versenyezhetnek. Ez a lány a rejtélyes Szemiramisz, az asszír birodalom egyetlen női uralkodója, aki hadjáratokat is vezetett, és akit a későbbi történetírók hataloméhes, férfifaló, sőt gyilkos szörnyetegként ábrázoltak. Costanza Casati – aki Klütaimnésztra c. korábbi könyvében már újramesélte egy másik, szintén könyörtelen gyilkosnak kikiáltott királynő történetét –, most egy hasonlóképp negatívan ábrázolt uralkodónő életéről mesél, egy teljesen új perspektívából. A Babilónia egyszerre társadalomrajz és izgalmas fejlődéstörténet, amelyből nem hiányoznak a Trónok harcából oly jól ismert intrikák és királygyilkosságok sem.
HIRDETÉS
A valós történelmi háttér
A Casati által ábrázolt Szemiramisz története a valóban élt Szammu-ramat királynő életén alapul, aki az i. e. IX. században egy olyan birodalmon uralkodott, amely Szíria földközi-tengeri partvidékétől a mai Nyugat-Iránig terjedt. Azt, hogy valóban élt, régészeti kutatások is bizonyítják: megemlítik a nevét az ókori Assúr városában, és egy felirat Törökországban a hadjáratról mesél, amelyet – az ókori Asszíriában addig példátlan módon – a fiával közösen vezetett. Ezen kívül azonban alig tudni róla valamit, és a későbbi történetírók is csak a róla költött szóbeszédek alapján ábrázolták. A görög krónikákban legendákat szőttek az alakja köré, amelyek szerint galambok táplálták csecsemőként, ő alapította Babilont és hihetetlen hódításokat végzett Indiától Egyiptomig.
Costanza Casati pedig belesett a legendák mögé, és egy olyan nőt ábrázolt, aki már életében kénytelen volt legendává válni, hogy ne tiporja el a patriarchális és könyörtelen társadalom.
Ehhez pedig a retelling műfaját választotta. Ez az izgalmas irányzat egy már ismert klasszikust mesél újra, de egy másik karakter nézőpontjából, vagy éppen modern köntösbe öltöztetve a történetet. Ilyenek azok a regények, amelyek pl. a trójai háborúról mesélnek az áldozatul esett nők szemszögéből (Natalie Haynes: Ezer hajó), vagy az Íliász és az Odüsszeia sztoriját mutatják be egy mellékszereplő nézőpontjából (Madeline Miller: Akhilleusz dala). A Casati által újramesélt történetben Szemiramisz – és több mellékszereplő – szemszögéből ismerhetjük meg az ókori királynőt, aki itt nem hatalomvágyó, hanem egyszerűen csak túl akar élni. Azzal, hogy eléri, hogy egy magas rangú férfi feleségül vegye, elkerülheti, hogy kényszerházasságot kössön, vagy rabszolga váljon belőle. Így Casati regénye fejlődésregény is, amely bemutatja, hogyan válik a naiv lányból kőkemény politikai stratéga.
(És ha Szemiramisz neve ismerősen csengene, érdemes felidézni a történelmi tanulmányainkat, például az ókori világ hét csodájáról, amelyek közé Szemiramisz függőkertje is tartozik. Ezek mind az emberi mérnöki tudás és a monumentális hatalom jelképei voltak, így a gízai nagy piramis, a pharoszi világítótorony, a rodoszi kolosszus, a Zeusz-szobor Olümpiában, Artemisz temploma Epheszoszban és a halikarnasszoszi mauzóleum).
Egy különös szerelmi háromszög
Szemiramisznak, a magára hagyott csecsemőnek előre meg van írva a sorsa – vagy legalábbis kezdetben úgy tűnik. A birodalom legtávolabbi sarkában, egy elmaradott porfészekben él, ahol a mostohaapja csak azért gondoskodik róla, mert bízik abban, hogy egy jól megrendezett házassággal ő fog vagyonhoz jutni. Szemiramisz pedig tudja, hogy ez az élet, a lehetőségek hiánya el fogja pusztítani, így amikor a tartomány kormányzója – és a király legközelebbi barátja és tanácsadója –, Onnesz megkedveli és feleségül kéri, azonnal igent mond.
Casati ábrázolásában ez a kapcsolat nem szól lángoló érzelmekről, egyik oldalról sem, viszont van benne bizalom, hála, de egy kölcsönös barátság is.
Mindeközben megismerhetünk egy másik kapcsolatot is: Onnesz és a frissen trónra került Ninosz király barátságát, amely vagy több a puszta barátságnál, vagy nem, de mindenesetre az egyik legőszintébb kapcsolat az intrikáktól mérgezett, hatalmas palotában. Szemiramisz ebbe a szoros barátságba férkőzik be, lassan, talán nem is szándékosan, és lazítja meg a szálakat a két férfi között.
Így szokás elárulni a királyokat (…). Jön egy koszos hajú, lehorzsolt térdű nőszemély. Egy közrendű, aki birkaszagot áraszt magából. Amikor a féltestvére menyegzőjén Ninosz végigmérte Onnesz feleségét (…), egyre csak azon tűnődött magában, mégis mivel volt képes így rászedni egy közönséges nő.”
Talán ennyi is maradna közöttük a kapcsolat: egy fura, hűvös, mégis feszült viszony, ha nem következik be az az esemény, amely a regény fordulópontja – és amely szintén valós történelmi eseményeken alapul. Ninosz és Onnesz hadjáratra indul, azonban a távoli Baktria városa nem adja meg magát az asszír seregnek. A férjéért aggódó Szemiramisz követi a csatába Onneszt, és – bármilyen hihetetlen is – az ő ötletével sikerül bejutni a városba és megtörni az ott élők ellenállását. Innentől törvényszerű, hogy már Ninosz sem a barátságot veszélyeztető betolakodót látja a lányban, hanem egy csodás stratégát, egy izgalmasan gondolkodó embert… a tragédia pedig innentől borítékolható.
Casati történetében ez a szerelmi és hatalmi háromszög adja a regény érzelmi gerincét, mert mindkét férfi mást hív elő Szemiramisz jelleméből. A szerző zseniálisan mutatja meg, hogyan őrlődik a nő a szabadság vágya és a hatalom kényszere között.
Onnesz képviseli a lány számára a menekülést és a reményt, ahogyan a múltat és a tisztaságot is. Ő az, aki először látja meg Szemiramiszban az értéket, és nem csak a használati tárgyat. És mivel Onnesznek is megvannak a maga – igencsak súlyos – lelki sérülései, a kapcsolatuk egyfajta szövetséggé válik a túlélésért. Mellette Szemiramisz még lehetne „csak” egy nő, aki szeret, és akit szeretnek. Azonban Onnesz gyengesége (vagy inkább embersége) az asszír udvarban bukásra van ítélve, ezért a lánynak ahhoz, hogy felemelkedhessen, el kell engednie a férfit.
Ninosz sosem tudta volna szeretni azt a lányt, akit Onnesz az első pillanattól kedvelt és megmenteni vágyott. Számára Szemiramisz egyszerre betolakodó és Istar istennő földi megtestesülése. És bár a barátsága Onnesszel még gyerekkorukból fakad, mégis eljut arra a pontra, mikor már ez sem számít neki: meg kell szereznie a vágyott nőt, és ezért bármit feláldozna (és csak későn ismeri fel, hogy ezzel milyen hihetetlen pusztítást okozott). Szemiramisz pedig a király vágya miatt kegyetlen döntési helyzetbe kerül, amikor az élete is veszélyben forog, így csakis előre menekül, és egy olyan királynővé válik, amilyen igazából sosem akart lenni. Mégis, még a Ninosszal való kapcsolatában is talál egy idő után olyan dolgokat és érzéseket, amelyek miatt ez a házasság is értékessé válik a számára.
Szemiramisz sorsának alakulását így egy olyan fejlődési ív mutatja meg, amelyet folyamatosan férfiak alakítottak: az apja, aki megtagadta, a zsarnoki mostohaapja és az első vőlegény, aztán Onnesz szelíd barátsága és támogatása, majd egy kényszerű házasság a királlyal. Végül a veszteségei ráébresztik, hogy ahhoz, hogy erőssé váljon és uralkodhasson, egyáltalán nincs szüksége férfiakra, sőt, azok csak ismét elnyomnák és gátolnák a totális hatalom elérésében. Ennek ellenére mindkét férfi elvesztését valódi tragédiaként éli meg.
Onnesz a csendet jelentette, a sivatagi szél nyugalmát. Ninosz viszont maga volt a vihar, ami mindent elsöpör, de csak a viharban lehet igazán megtanulni repülni.”
A nők (és a „kisemberek”) lehetőségei egy patriarchális és könyörtelen világban
Szemiramisz a palotában két olyan nővel találkozik, akiknek szintén hatalom van a kezében. Az egyiket az első pillanattól gyűlöli, míg a másikkal mélyen együtt érez.
Nisat a királynő, Ninosz és zsarnoki bátyjának anyja, egy pohárnok lánya, aki kétszer ment férjhez, sosem szerelemből, hanem szintén a túlélés és a hatalom megtartásának érdekében. És bár kezdetben talán ő is kedves és ártatlan lány volt, a palotai élet könyörtelen szorításában érzéketlen zsarnok vált belőle, aki bárkin átgázol. Így amikor Szemiramisz a királynéra néz, a saját lehetséges jövőjét látja. A gyűlöletének oka pedig az, hogy Nisat folyamatosan arra emlékezteti: ahhoz, hogy uralkodhasson, el kell veszítenie a lágyságát és az emberségét
És bár Szemiramisz erkölcsileg különbnek hiszi magát, végül ugyanazokat a fegyvereket – a csábítást, a titkokat és a politikai gyilkosságokat – kénytelen bevetni, amiket a királynétól látott. Így a felemelkedése valójában egy tragikus körforgásnak is tekinthető, hiszen azzá válik, akit a legjobban gyűlölt, mert a rendszer nem kínál más utat a hatalomhoz egy nő számára.
Taria, az Urartuból származó és túszként fogvatartott hercegnő pedig a harmadik női pólus a regényben: ő a „tökéletes” áldozat, aki végül mégis erőt talál magában. Ő Szemiramisz legerősebb kontrasztja is: míg az elárvult lány a sivatagból, a semmiből küzdi fel magát, addig Taria a legmagasabb körökből érkezik. Ő képviseli a kifinomultságot és a műveltséget (Babilon büszkeségét) az asszírok „barbár” erejével szemben. És bár Szemiramisz gyűlölhetné vagy féltékeny lehetne rá, mégis inkább a hercegnő védelmezőjévé válik – és ez az egyik legemberibb szála a könyvnek. Szemiramisz benne látja meg – és próbálja megőrizni – azt a törékenységet, amit ő már rég elveszített. A köztük kialakult fura szimpátia révén pedig azt is felismeri, hogy a hatalom nemcsak öncélú uralkodás, hanem felelősség is azokért, akik nála gyengébbek.
Casati ábrázolásában Taria válik Szemiramisz „élő lelkiismeretévé”, és ráébreszti arra is, hogy egy olyan világért érdemes küzdeniük, ahol a nőknek nem kell szörnyeteggé válniuk a túléléshez.
Ehhez a harchoz a szerző támogató társakat is megteremtett a regényében. A palotába bekerülő vad lányhoz az első pillanattól ragaszkodik egy Casati által kitalált szereplő, a Ribat nevű rabszolga, aki többször is az életét kockáztatja azért, hogy segíthessen az úrnőjének. Később pedig a Főníciából származó, Szaszi nevű kémfőnökről is kiderül, hogy támogatja a lányt, és neki köszönhetően látja át Szemiramisz egyre jobban a palotát átszövő intrikákat, és képes akkor is túlélni, amikor szinte mindenki a pusztulására vágyik. (Szaszi egyébként üdítően emlékeztet a Trónok harca Lord Varysára, nemcsak abban, hogy ő is intrikál és saját kémhálózatot működtet, hanem abban is, hogy pont olyan éles a nyelve, mint Varysé volt. És ugyanúgy képes meglepő húzásokra mindkét kémfőnök – akár abban is, hogy egy szinte senki által nem támogatott királynő mellé állnak.)
Casati ezáltal azt is meg tudja mutatni, hogy a hatalmasok által még csak észre sem vett „kisemberek” is milyen erősen képesek hatni a mindennapi életre vagy a birodalom sorsának alakulására. És mivel „újramesél”, az egész történetet a hétköznapi emberek, de főképp az olyan nők szemszögéből tudja megmutatni, akiknek a háború nem dicsőséget, hanem fenyegetést (rabszolgaság, erőszak) jelent.
A szerző által újrateremtett Szemiramisz pedig nem azért akart uralkodni, mert alapvetően gonosz volt, hanem mert egy patriarchális világban egyszerűen nem létezett számára középút: vagy uralkodóvá vált, vagy valaki tulajdonává. Így számára a hatalom lett az egyetlen út a személyes szabadsághoz.
Az újramesélt történet a patriarchális társadalom kritikája is egyben: tűpontosan ábrázolja, hogyan kell egy nőnek tízszer okosabbnak és kegyetlenebbnek lennie a férfiaknál, hogy életben maradjon egy olyan világban, ahol a nők csak „eszközök” (szövetségek megkötéséhez, utódnemzés vagy szórakoztatás céljából).
Costanza Casati a történetírók által kreált legenda, a férfifaló szörnyeteg nyomába eredt, és miközben női szemszögből mutatja meg a nők lehetőségeit egy zsarnoki társadalomban, közben megismerteti az olvasóval az ókori Mezopotámia világát is, ahol a háború és a kegyetlenség az élet megszokott része volt. Ebben a játékban a három főhős egyike sem saját akaratából vett részt, és bár a Szemiramisz által szeretett férfiak végül belebuktak abba, hogy a szívük szavát az intrikák elé helyezték, ők hárman mégis követendő példát állítottak az utókor elé.
A szél a nyomába szegődik, és a holtak hangját súgja a fülébe. Ő mégsem fél tőlük.
Tudja, hogy a por házában majd úgyis találkoznak: a közrendű nő, akiből királynő lett, a kormányzó, aki feleségül vette, és a király, aki mindkettejüket szerette.”
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
