Újabb szezonon van túl a Targaryen-uralkodóházra fókuszáló Trónok harca-előzményszéria, a Sárkányok háza. A sorozat 3. évada végre felpörgette az eseményeket, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a franchise-ban megszokott módon egyes karaktereknek búcsút kell mondanunk. Évadkritika.
HIRDETÉS
Emlékeztetőként, az előző etap nagyrészt arról szólt, hogyan próbálták még az utolsó pillanatig megakadályozni, hogy Westerosban kitörjön a polgárháború a Vastrón egy-egy követelőjét támogató Zöldek és Feketék tábora között. Aztán a szezonzáróban a Zöldek királyjelöltje, Aegon Targaryen (Tom Glynn-Carney) menekülni kényszerült a fővárosból, miután fivére, a könyörtelen Aemond (Ewan Mitchell) ellene fordult. Közben nővérük, a Fekete tábor élén álló Rhaenyra (Emma D’Arcy) újabb sárkányokat állított csatasorba, hogy segítségükkel megszerezhesse a trónt.
A Sárkányok háza 3. évada ott folytatja a cselekményt, ahol a legutóbb abbamaradt, vagyis eleinte nagyrészt a korábban felvezetett események kifutását látjuk. Míg a Zöldek megkapják a kialkudott külső segítséget a Triarkátustól, a Feketék támogatására megérkezik az északiak serege, és mozgásba lendül Rhaenyra Királyvár bevételére szőtt terve. Noha komoly veszteségeket szenved, eleinte úgy tűnik, a Feketék királynője mellé állt a hadi szerencse, ugyanakkor az uralmának megszilárdítása szinte lehetetlen feladatnak látszik. Anyagi és élelmezési gondok adódnak, az ellenség okozta szabotázzsal és az egyház ellenállásával is szembe kell néznie, ráadásul saját táborában is folyamatosan jelen van a széthúzás, elégedetlenkedés. Emellett a korábbiaknál is veszélyesebb, új ellenfelet kap Ormund Hightower (James Norton) személyében, aki Rhaenyra legfiatalabb testvérét, Daeron Targaryent (Benjamin Evan Ainsworth) akarja a trónra ültetni.
Történetépítést tekintve kifejezetten jól működik ez az évad, mert van egy saját kerek sztorija, ugyanakkor közben szépen elvarr korábbi sztoriszálakat, és megágyaz a jövőbeli eseményeknek.
Alapvetően szépen össze lett rakva a cselekmény, következetesen és logikusan bontakozik ki, ugyanakkor esetenként meg is tudja lepni a nézőt. Egy-két helyen érződik mindössze összecsapottnak, például amikor Tyland Lannister (Jefferson Hall) egy ponton kvázi a semmiből tűnik fel jó helyen, jó időben, gyakorlatilag magyarázat nélkül – ami nem éppen elegáns megoldás az alkotóktól. De hasonlóképpen több kidolgozást igényelt volna Burokparti Alyn (Abubakar Salim) és Baela Targaryen (Bethany Antonia) közös mellékszála is, amely kissé elhamarkodottnak hat.
Noha ezúttal is több vonalon mozog a történet, a fő fókusz egyértelműen Rhaenyra karakterfejlődésén van. Az újdonsült királynő továbbra is szeretné folytatni apja örökségét, vagyis igyekszik nem erővel és megfélemlítéssel uralkodni, azonban a körülmények ezt nem teszik lehetővé. Emiatt eleinte vívódik, de idővel egyre inkább beletörődik abba, hogy ha ragaszkodik a trónjához, akkor olyasmiket is meg kell tennie, amik egyébként nincsenek ínyére. Külön érdekes, miként alakul kapcsolata férjével, Daemonnal (Matt Smith) és a fő tanácsadójává avanzsáló Mysariával (Sonoya Mizuno), akik amolyan vállán ülő angyalként és ördögként két különböző irányba terelgetik – míg végül arra nem kényszerül, hogy válasszon kettejük között.
A Rhaenyra viselkedésében és személyiségében beálló változás fokozatos, szépen megkomponált, a sorsát alakító körülmények ismerete pedig kifejezetten tragikussá teszi azt.
Említésre méltó továbbá, milyen különös színezetet ad a királynő sztorijának az irodalmi alapanyagtól való egyik fontos eltérés. A sorozat alapjául szolgáló Tűz és Vér könyvben ugyanis a Birkatolvaj nevű vad sárkány lovasa egy alacsony származású nő volt, az adaptációban ellenben ezt a szerepet az egyik Targaryen-örökös, Rhaena (Phoebe Campbell) kapta. Ezzel pedig egyrészt fontosabbá tették az eddig mellőzött karaktert, másrészt így jobban kiélezték a konfliktust Rhaenyra és Daemon között – ugyanis a férfi ebben a változatban úgy érezhette, mintha választania kellene a lánya és a felesége iránti elkötelezettség között.
Rhaenyrán kívül a Sárkányok háza 3. évada a karakterek többségét kissé hátrébb léptette, ami abból a szempontból érthető és logikus is, hogy az eseményeknek ezen a pontján ő került a reflektorfénybe, hiszen nagyon úgy tűnt, neki áll a zászló.
Ugyanakkor a többi főszereplőnek is jut annyi játékidő, hogy ne tűnjön értelmetlennek a jelenlétük. Így például Criston Cole (Fabien Frankel) esetében végre megtudhattuk, milyennek látja ő a saját személyét és sorsát, ettől pedig végre a helyére került, érthetővé vált a figurája. Hasonlóan szépen kibontották az előző szezonban feltűnt, titokzatos harrenhali boszorkány, Folyami Alys (Gayle Rankin) karakterét, akinek az izgalmas háttérsztorija érdekes adalékkal szolgál Westeros világához. Szépen felépítették az újonc sárkánylovasok történetszálát is, amely remekül bemutatja nemcsak azt, mit tehet az emberekkel a hirtelen kezükbe hulló hatalom, de azt is, min múlhat valakinek a hűsége. De akiknek nem is volt különösebben érdekes történetük, ők is kaptak legalább egy-egy emlékezetes pillanatot, például Aegon igazából nem sok vizet zavart ezúttal, viszont a sárkányával közös jelenete az egyik leghatásosabb volt az évadban.
Külön szót érdemel Alicent Hightower (Olivia Cooke), aki végre már nem csak sodródott az árral, hanem az események aktív és fontos alakítójává vált. Illetve a személyiségét mindig is jellemző kettősség most egy különös belső konfliktusként jelent meg, és emiatt sose lehetett igazán tudni, mit fog tenni. Hozzá hasonlóan jelentős karakterré lépett elő Ormund Hightower (James Norton) is, aki nagyon hatásos belépővel csatlakozott a szereplőgárdához. Noha őt elég egyoldalúan negatív alaknak ábrázolták, ravaszsága és különc viselkedése miatt mégis egy kifejezetten figyelemre méltó figurája lett a sorozatnak.
Ahogy az eddigi etapok, úgy a Sárkányok háza 3. évada esetében is tökéletesnek bizonyult a szereposztás.
Emma D’Arcy továbbra is zseniálisan formálja meg Rhaenyrát, legyen szó heves érzelmi kitörésekről vagy visszafogott jelenetekről, ahol szinte párbeszéd is alig van. Nyolc epizód alatt sok mindent átél a karaktere, és ezek hatására az évadzáróban már egészen máshogy lép fel, mint az elején, átalakulását pedig gyönyörűen érzékelteti a színészi játék. Jól kiegészítik egymást Matt Smithszel, aki ezúttal is lubickol a kaotikus, kiszámíthatatlan Daemon szerepében. Sokat hozzáadott az évadhoz James Norton is: egy igazán emlékezetes gonosztevővel örvendeztetett meg minket nézőket, élvezetes utálni a figuráját. Ugyancsak kiemelkedő alakítást nyújt Olivia Cooke a hol elszánt, hol bizonytalan Alicent szerepében.
A remek színészek sorából ki kell emelni Freddie Foxot is, akinek nem volt ugyan sok játékideje és párbeszéde, mégis képes elérni, hogy nézőként érdekeljen minket az általa életre keltett Gwayne Hightower sorsa. Na és ott van még Tom Glynn-Carney, akinek köszönhetően Aegon alakja megőrizte a kettősségét: az elkeseredett fiatalember álarca időről időre leomlik, és egy öntelt akarnok képe sejlik fel mögüle. A szezon nagy meglepetése pedig a sárkánylovas Ulfot játszó Tom Bennett, aki nagyon szépen megtalálta az egyensúlyt, hogy a karaktere egyszerre tűnjön komikus és tragikus figurának.
A sztori kibontása és a szereplők mellett a Sárkányok háza 3. évadának nagy erőssége az is, hogy ez alkalommal a dráma mellett lenyűgöző akcióból sincs hiány.
Míg a második etapból sokan hiányolták a csatákat, most már többet is láthatunk, és mindegyik elképesztően látványos. Legyen szó bár tengeri ütközetről, szárazföldi összecsapásról vagy ostromról, mindegyik nagyon látványosra sikerült, a képi világuk hozza az HBO-tól megszokott, mozifilmes minőséget. Illetve, ami a legfontosabb: a csatajelenetek a remek beállításoknak hála szinte bevonják a nézőt. Mintha mi is együtt repülnénk a sárkányokkal, vagy éppen ott lennénk a szűk utcákon harcoló katonák között. A nagyszerű képekhez pedig sokat hozzáad a Ramin Djawadi által komponált fantasztikus aláfestő zene is.
Egy rész volt talán, ahol a megvalósítás nem volt az igazi: az évadnyitó epizódban a tengeri üldözés és a sárkányok azzal párhuzamosan zajló támadása közti oda-vissza vágás üteme nem a legszerencsésebb, így az eseménysor kissé szaggatottnak hat. Szerencsére azonban a továbbiakban már nem fordult elő hasonló, így elmondható, hogy egy nemcsak jól felépített, de ügyesen megvalósított szezonnal folytatódott a Sárkányok háza – szépen felvezették a szériát lezárni hivatott negyedik etapot.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
