A Zsiger.hu 2019-ben jelentette meg a Kovács Milán ötletei alapján, valamint Fábián István rajzaival ellátott AllStar – Nem Minden Csillag Ragyog című képregényt, amelynek kapcsán idén egy közösségi finanszírozási kampányt is elindítottak a célból, hogy némileg megújult, kiszínezett külsővel ismét piacra dobhassák az eredetileg fekete-fehér változatban napvilágot látó képregényt. A kötetet végiglapozva szembetűnővé válik a rajzok precizitása, az összetéveszthetetlen hazai emlékek, valamint egy szösszenetnyi társadalomkritika is. Egy nagy hibája viszont mégis van a kötetnek: hogy túl rövid. Képregénykritika.
Az AllStar képregény központi karaktere egy első látásra teljesen szokványos, tizenéves srác, Imi, aki kortársaihoz hasonlóan az iskola és a különböző egyéb teendői elől menekül, ám sokakkal ellentétben nem az okostelefonok bűvöltében tölti a hétköznapjait, inkább képzelőerejét akarja fejleszteni, hogy képregényt rajzolhasson és írhasson. Imit rendszeresen megalázzák tesiórán, gondjai vannak a matekkal, mégis, ahogy minden srác, igyekszik bevágódni a lányoknál.
Negatív élményeit viszont a legtöbb kortársával ellentétben nem a játszótéren, vagy a focipályán akarja levezetni, jobban szereti kreatív formában feldolgozni ezeket:
Lerajzolja a különböző negatív történéseket és a képzelete által alaposan kiszínezve, képregényes formában dolgozza fel őket.
Az általa rajzolt képregényben saját, valóvilág-béli gyengeségeinek ellentétét testesíti meg az AllStar névre hallgató szuperhős, a különböző történetekkel pedig egy alternatív valóságot kezd el felépíteni, amely szépen lassan, elkezd egybefolyni a hétköznapjaival. Egy idő után pedig már az is nehezére esik eldönteni, hogy hol található a valóság és a képzelete közti vékony határ.
A képregény egyik nagy erőssége, hogy nem fél lokális lenni – a kockások megszokottan amerikanizált világában. Az alkotók ugyanis rájöttek, hogy nem kell ahhoz a Loch Nessig vagy még messzebbre menni, hogy ijesztő dolgokra leljünk, ugyanis sokkal valóságosabb a félelmünk egy misztikumba burkolódzó balatoni szörny láttán. Hiszen mégis csak kézzelfoghatóbb számunkra a Balaton, mint egy skóciai tó, vagy a Bermuda-háromszög. A történet emellett jól használja fel azt, hogy főhőse egy gyermek, és kevésbé annak negatívumait, inkább előnyeit emeli ki: ezek közül is leginkább a kreativitást. Külön érdekesség – easter-egg -, hogy a kötetben megjelenő gyerekrajzokat valóban egy gyerek, Krausz Ármin készítette, valamint maga a képregény készítői is feltűnnek benne szereplőként.
Az AllStar képes úgy nyúlni elcsépelt témákhoz, hogy önmaga nem válik azzá.
Vegyük példának az okostelefonok témakörét. Napjainkban kiemelt jelentősége van az okostelefonoknak: a fiatalok körében státuszszimbólum és kötelező kellék, emellett pedig épp annyi veszélyt rejtenek, mint amennyit könnyítenek az életünkön. Például képesek teljes mértékben ellehetetleníteni az intimitást és a barátok közti minőségi időtöltést. Ezt a gondolatmenetet vezetik le – szinte – szavak nélkül a kötetben, úgy, hogy mindez az AllStar kifacsart valóságában jelenik meg.
A kötetnek tehát rengeteg pozitívuma van: úgy képes helyi történetet építeni, ami valamilyen szinten minden olvasó számára ismerős gyerekkori emlék lesz. Emellett képes a főhősével elkerülni az elcsépelt, egysorosokat puffantgató szuperhősök skatulyáját, valamint Fábián István rajzoló grafikái is eszméletlen részletgazdagra sikerültek, melyen Varga Tomi színkezelése csak még többet dob. Mindazonáltal egy nagy hibája mégis van a kötetnek – ami nem kizárt, hogy a pályázat kontójára írható – méghozzá az, hogy sajnos túlságosan rövid.
A mondanivalójában ugyan minden benne van, ami kell, viszont a szerethető főszereplő és az ismerős közeg miatt nagy kár, hogy ilyen rövidre vágták a történetet, ugyanis bőven olvastam még volna tovább AllStar és Imi kalandjait.
Kovács Milán & Fábián István & Varga Tamás: AllStar – Nem Minden Csillag Ragyog
Kiadó: Zsiger.hu
Kiadási év: 2019
Értékelés: 8/10 Balatoni Bestiaraptor