A Mrs. Davisben a vallás és a technológia ugyanazon érem két oldala, meg persze nálunk is

A tudomány és a vallás a társadalom szemében gyakran egymást kizáró tényezők: az egyik előretörésével a másik kell, hogy veszítsen a befolyásából. Ez persze így, ebben a formában, nem teljesen igaz. A hit egyrészt mindig helyettesítheti az ismeretlent, másrészt megnyugvást, erőt, értelmet adhat. Ez fokozottan igaz napjainkban, amikor a rohanó fejlődés mellett az emberek elveszettnek, elhagyottnak hiszik magukat. Egy ideális világban a vallás – és nem az egyház –, és a technológia – és nem a kapitalista vállalatok – egymást kiegészítve könnyíthetik a hétköznapokat. A Mrs. Davis ezt járja körbe elképesztően izgalmas, csavaros formában.

A sorozat igen bátran vág bele a történetbe, ugyanis első epizódja nemigen győz meg arról, hogy érdemes kitartani mellette – pedig igen. A pilot egy érdekes katyvasz, látszólag össze nem függő eseménysorozatok és elsőre kissé idegen poénok összessége, amik nagyjából a harmadik fejezetre állnak össze. Onnantól kezdve azonban folyamatosan egyre jobb, érdekesebb és mélyebb epizódokkal van dolgunk,

A történet főhőse Simone (Betty Gilpin), egy apáca, aki a sivatag közepén egy meglepően nyitott zárdában eperlekvárt készít. Isteni sugallatra pedig csalókat leplez le. A sugallatot szó szerint kell érteni: Simone ugyanis (egy meglepően szexi, sármos) Jézussal diskurálgat egy metafizikai helyen, ahol a „főnök” megjelöli számára a célpontokat. Egy alkalommal azonban a legnagyobb melót kapja meg: le kell kapcsolnia a címadó Mrs. Davist.

Mrs. Davis egy fejlett mesterséges intelligencia, aki irányítja a társadalmat. Mindenki össze van kapcsolva vele okostelefonján keresztül, és különböző feladatokat, úgynevezett „küldetéseket” oszt nekik, amik a közjót szolgálják rövid vagy hosszútávon. A végcél, hogy ne legyen többé háború, éhezés és társai, ebből pedig mindenki valamilyen formában kiveheti a részét. Aki teljesíti a küldetését, az „szárnyakat” kap – komoly elismerés ez, ugyanis ez a telefon kamerán látható jelvény igazolja, hogy teljesítette a szolgálatát.

Elvégre van egy entitás, amely kizárólag maga ismeri a „nagy tervet”, és ennek megfelelően indítja sorsára az embereket, akiknek ezt vakon követnie kell. Ismerős, ugye?  Simone végig Mrs. Davis ellen van, és ki is vonja magát ebből a rendszerből – szóba se áll vele. Azonban az algoritmus rámenőssége miatt Jézuson kívül végül Mrs. Davistől is kap egy feladatot: meg kell találnia az igazi, valódi Szent Grált. Ha ezt teljesíti, akkor kívánhat valamit: az apáca pedig azt szeretné, ha lekapcsolná magát a végén az AI, ezzel teljesítve az Úr kérését és felszabadítva a világot a technológiai béklyótól.

Küldetése során több karakterrel is találkozik, köztük egykori szerelme és gyerekkori barátja, Wiley (James McDorman) kíséri a legtöbbet útján. Wiley egy csapat vegyesen kigyúrt és/vagy kockákból álló hímbanda oldalán veszi fel a küzdelmet a mesterséges intelligenciával. Mindenkinek valahogy keresztbe tett az életében: az algoritmus megszüntette a spontaneitást, amit ők negatívan éltek meg.  A véletlen, a szerencse és a meglepetés kivonásával  értelmét vesztette a lét, elvégre egy kijelölt, túlzottan kiszámítható ösvényt kell taposniuk, apró fogaskerekekként egy hatalmas, számukra átláthatatlan gépezetben. Hasonló a szituáció Simone szüleivel, Montyval (David Arquette) és Celeste-tel (Elizabeth Marvel), akik bűvész karrierjének vetett véget Mrs. Davis a „mágia” lerombolásával. Tehát Wiley és Simone elindulnak, és mindenféle bizarr szituációba és kalandba keverednek, miközben megismerhetjük múltjaikat, és összerakhatjuk, hogy ezek a teljesen szerteágazó elemek – ősi ereklye, hi-tech algoritmus, nyers hit, egyház, kapitalizmus, és így tovább – miként állnak össze egy meglepően koherens egésszé.

A sorozat erőssége, hogy kiválóan egyensúlyozik témái között, anélkül, hogy elveszítené a fókuszt. Egyrészt a hit és a vallás kiválóan van megjelenítve. Nem didaktikus, nincs is túltolva, és nem pazarolja az időt az egyházra. Itt kizárólag a hit, az ember és az istene közötti kapcsolat empatikus ábrázolása jelenik meg, humorral, kellő kritikával. Szintúgy tematikus érméjének másik oldala, a technológia. Itt sincs szó luddizmusról, hanem kritikus elemzésről, illetve a társadalomban elfoglalt szerepéről. Az ateizmus könnyen vezethet cinizmushoz, a vak hit bigottsághoz, a technokratizmus pedig érzéketlenséghez, a Mrs. Davis pedig pazarul világít rá ezek buktatóira, a maga lágy módján. Közben helyet kapnak a személyes drámák és traumák, amik remek alapjai a mondanivaló fő pilléreinek amellett, hogy kiváló érvekként szolgálnak.

Tara Hernandez (Agymenők, Az ifjú Sheldon) és Damon Lindelof (Lost, Watchmen sorozat) párosa kiváló világot teremtett, és remekül építenek egymás erősségeire: előbbi az emberközeli, kedves humorra, utóbbi az intrikára, rejtélyre és a magával ragadó bizarrságra. Alapanyaguk magja pedig Betty Gilpin fenomenális, összetett játéka. Simone nővér hite igaz és tiszta, de nem áll tőle távol az irónia és szarkazmus sem, amitől még emberibbé válik. Kitartásával pedig egyfajta modern, váratlan szuperhőssé válik, aki eltökélten küzd azért, hogy az emberek maguk lelhessék meg útjukat a világban. A sorozat kiválóan húz párhuzamokat a között is, hogy a napjainkat meghatározó és behatároló alkalmazástenger nemigen különbözik az egyházi megkötésektől: mindkettő célja, hogy irányítson minket, és mindkettőtől azt várjuk, hogy terelgessen bennünket – még ha nem is feltétlenül mondjuk ki.

Gilpin mellett a mellékszereplők is remekül alakítanak, és szuperül egyengetik útját. Emellett igazán excentrikus, az élet számos szegletéből származó figurákkal találkozik, akiket mind nagyon empatikusan és emberien kezel a sorozat. Egyik erőssége, hogy egy pillanatában sem ítélkezik, és gyönyörűen építi fel karaktereinek íveit. Ki-ki a maga démonjaival küzd, ki-ki a saját megváltását keresi abban az útban, amelyre lépett, Mrs. Davis pedig vagy modern istenség, vagy maga az ördög narratívájukban. Az epizódok során pedig megtudhatjuk, hogy kinek, miért és hogyan van igaza, és ez elképesztően izgalmas tud lenni.

Lassú, bizonytalan kezdete után a Mrs. Davis kimagasló sorozattá növi ki magát, ami a spiritualitást és a technológiát elképesztően sajátos módon jeleníti meg. A zűrös start merész húzás, de aki kitart mellette, az egy ritka különleges élményben részesülhet, amely a furcsaságot előtérbe helyezve szól a modern világról és a benne elfoglalt helyünkről. A csavarok kreatívak, a magyarázatok kellően sokkolóak, és ugyan elég gyakran rugaszkodik el a valóságtól, a lelke egyszerű és emberi.