Nincs szerelem mutáns szörnyek nélkül

A történet rögtön azzal indít, hogy a főszereplő, Joel Dawson (Dylan O’Brien) narrálásában bemutatja a nézőknek az előzményeket. Teszi mindezt nagyon ötletes módon, hiszen a történethez szorosan kapcsolódó rajzos animáció formájában ismerhetjük meg az Agatha 616 aszteroidára kilőtt rakéták pusztító következményét. Az égből visszahulló kémiai anyagok azonban megtették hatásukat, az ember pedig a tápláléklánc legaljára kényszerült. Mutáns óriás rovarok és hidegvérű állatok irtották ki a Föld lakosságának 95 %-át, a túlélők pedig bunkerekbe kényszerültek.

Joel is egy ilyen bunkerban éli életét többedmagával immár hét éve. Ennyi idő alatt tökélyre fejlesztette rajztudását, levese receptjét és a rádiószerelést. Bár családként élik mindennapjaikat, a fiú párkapcsolat híján magányosnak érzi magát.Remekül adagolt visszaemlékezésekből tudhatjuk meg, hogy a mutánsinvázió előtt Joelnek bizony volt egy barátnője: Amiee (Jessica Henwick), aki jelenleg egy kb. 80 mérfölddel odébb lévő bunkerben tartózkodik. A bátornak kicsit sem nevezhető főhősünk megelégeli a magányt és nekivág a hét napig tartó kalandnak. Barátai egy térkép és egy “fuss és bújj el” tanács kíséretében engedik szabadjára a srácot.

A forgatókönyv nem teketóriázik, elég gyorsan meg akarja őt zabálni egy hatalmas mutáns varangy, a váratlan segítség pedig egy intelligens, Boy nevű kutya személyében érkezik. Extra dicséret illeti az idomárokat, mert Boy, kutya létére rendkívül jól játsza a rá kiosztott szerepet. Nem sokkal később pedig két új társra is szert tesz egy ideig, akiktől Joel egy csomó hasznos dolgot tanul a túlélésről és a mutánsokról. Ismereteit rajzfüzetében rögzíti képekkel illusztrálva, amely értelmet ad a történet elején megjelenő rajzos animáció létjogosultságának. Az út során megjelenő visszaemlékezések sorozatának köszönhetően betekintést nyerünk Joel apokalipszis előtti életének fontos mozzanataiba, és érzelmileg közelebb kerülünk hozzá. Az pedig egyértelműen kiderül, hogy ha a világ 95%-a kipusztult, rohadtul megéri elmenni a csajodért egy másik bunkerig, mert közben kinyílik előtted egy új világ.

Fontos kiemelni, hogy a szörnyek ábrázolása mennyire jól sikerült, hiszen remekül ki vannak dolgozva és pont annyira félelem keltőek, amennyivel még lehet fokozni a film izgalmi faktorát. Az apokaliptikus környezet megteremtése tökéletesen sikerült, a film végéig kellően hozza a világvége hangulatot. Nagyon szép természeti képekkel kooperál, látványos megoldásokkal mutatják be, ahogyan a növényvilág visszaveszi az emberek által elhódított területeket. A nyomasztó részeket pedig valóban sikerült olyanra megalkotni, hogy az embernek felálljon a hátán a szőr.
Dylan O’Brienről eddig is tudtuk, hogy jó színész, de a Love and Monstersben tökéletesre fejlesztette az öniróniát ezzel a kissé esetlen, ám vicces és érző szívű karakterrel.Plusz pont jár érte, hogy bár a karaktere fejlődött az események során, mégsem lett belőle egy perfect badass karakter, akitől az ember csak forgatja a szemét, hogy “na persze, hagyjuk már”. És ne felejtsük el, hogy ebben a filmben még a kutya is rohadt jó színész.

A Love and Monsters pontosan az a kalandvígjáték, amelytől nem kell pátoszi fordulatokat várni, de amire született, arra tökéletesen alkalmas: a szórakoztatásra. Teszi mindezt úgy, hogy nem süllyed le a bődületesen gagyi és erőltetett kategóriában. Kellő mennyiségű és minőségű humorral, látványos képi megoldásokkal, remek színészi játékkal és egy könnyed dramaturgiai ívvel hozza a tőle elvárt szintet. Ráadásul hozza a fangirl-ök álmát az ellenállhatatlan cuki kutya/ cuki pasi felállással.

A nap bármely szakában bátran fogyasztható, garantált szórakozást és kikapcsolódást nyújtó vígjáték lett a Love and Monsters.

Bátran ajánljuk a hétköznapok súlya alatt megroggyantaknak, a Dylan O’Brien fanoknak, szörnykedvelőknek és bogarasoknak egyaránt.