Régóta várt folytatások, újraélesztett kedvencek és olyan franchise-ok, amelyekben végre jó lesz nagyképernyőn is elveszni – ezek lesznek 2025 legjobban várt sorozatai a Roboraptor szerint.
Suits LA
Csatorna: NBC
Premier: február 23. (USA)
A Suits (magyar változatban Briliáns elmék) határozottan kiemelkedett az ügyvédes-bírósági témájú sorozatok közül. Ez a széria jóval több volt átlagos tárgyalótermi drámánál, hiszen alapvetően a kulisszák mögött játszódó eseményekre, azaz a jogászok világára fókuszált, és csak másodsorban foglalkozott a perekkel. Ráadásul volt egy érdekes alapsztorija, amivel folyamatosan fenntartotta a feszültséget: egyik főhőse egy kamuügyvéd, akinek a feje felett mindig ott lebegett a lebukás veszélye. Mindezeken kívül ráadásul remek karaktereket vonultatott fel. Az nyilván kérdéses, hogy az új spinoff, a Suits LA képes lesz-e megközelíteni az eredetit, mindenesetre amit előzetesen tudni lehet róla, az alapján ígéretesnek tűnik.
Egyrészt maga az anyasorozat alkotója, Aaron Korsch bábáskodik az új széria felett, másrészt a szereposztás is izgalmas. A Zöld Íjászként híressé vált Stephen Amell remek választás a főszerepre, hiszen benne megvan az a karizma, ami ahhoz kell, hogy a karakter méltó örököse lehessen a Gabriel Macht-féle Harvey Specternek. Mellette pedig olyan színészeket láthatunk majd, mint Josh McDermitt (The Walking Dead), Lex Scott Davis (A megtisztulás éjszakája: A sziget) és Bryan Greenberg (Kergetjük az amerikai álmot). Külön pozitívum, hogy nem pusztán arról van szó, hogy a helyszínt New Yorkról Los Angelesre cserélték, hanem egészen más lesz a sztori. Amell ugyanis egy volt ügyészt alakít, aki hollywoodi ügyvédként épít új karriert. (Barna Benedek)
Daredevil: Born Again
Stream: Disney +
Premier: március 4.
A Charlie Cox-féle Fenegyerek túlságosan népszerű volt ahhoz, hogy a Marvel és a Disney elengedje, úgyhogy amint a Netflix elvesztette a hozzá fűződő jogokat, ismét elővették. Először csak cameókat kapott, de a Pókember: Nincs hazaútban és az Amazonban való vendégszereplés után ismét lesz saját sorozata is. Annak ellenére, hogy mind a négy főszereplő visszatér benne, a Daredevil: Born Again eredetileg rebootként lett beharangozva, ám végül a stúdió úgy döntött: integrálható a Szent Idővonalba az eredeti széria is, így tehát a mostani annak folytatása (gyakorlatilag negyedik évada) lesz. Hogy a korábbi történésekre mennyiben építenek, az egyelőre kérdéses, ellenben a tavaly bemutatott Echóval egyértelműen az új Daredevil-sorozat sztoriját vezették fel. Az ott látottak alapján a Born Again egy 2010-es évekbeli képregényfolyamból merít, amelyben Vezér, azaz Wilson Fisk politikai babérokra tör. (Barna Benedek)
The Studio
Stream: Apple +
Premier: március 26.
A filmkészítők önreflexiója kifogyhatatlan táptalajt szolgáltat a filmgyártásról szóló hollywoodi produkcióknak. Ősszel a terebélyesre szélesedő szuperhősuniverzumokat ekéző The Franchise bár minőségi szórakozást nyújtott, a nézettségi elvárásokat valószínűleg nem teljesítette, így hamar el is kaszálták. Hamarosan viszont érkezik az Apple TV+ felületére a The Studio, ami szintén humoros formában kíván mesélni a stúdiófilmek világáról. A Seth Rogen és Evan Goldberg által készített széria első pillantásra olyannak tűnik, amit még azok is élvezhetnek, akik nem rajonganak a páros filmjeiért. A sorozatban a rendezőként, íróként, producerként és színészként is tetszelgő Rogen egy frissen kinevezett stúdióvezetőt alakít, aki a vállalati érdekek és kreatív energiák között lavírozva igyekszik felszín felett tartani a filmgyárát. A szereposztás bármilyen közhelyes is, nyugodtan mondható parádésnak, ugyanis Rogen mellett láthatjuk majd Catherine O’Harát, Kathryn Hahnt és Bryan Cranstont is, számos meglepő és mulatságos cameo mellett. A The Studio március 26-án duplarésszel debütál az almás cég streaming platformján. (Laki Péter)
Black Mirror 7. évad
Stream: Netflix
Premier: április 10.
Minden idők talán legfontosabb disztópikus antológiasorozata az évek során szépen lassan elkezdett kifáradni. Valószínűleg ezt a széria mögött álló Charlie Brooker is érezte, amikor úgy döntött, hogy a hatodik évadban fokozatosan átengedi a terepet a horrornak: ez már itt a Red Mirror, kérem! Hogy ez milyen ötlet volt, azt mindenki döntse el maga (mi jól kibeszéltük, mit szerettünk/nem szerettünk benne), de tény, hogy legalább mást kaptunk, mint amit eddig. Ehhez képest a tavasszal érkező hetedik évad látszólag visszamegy a kályhához: Brooker újra kőkemény sci-fi parákat ígért, ráadásul megcsinálta az egyik legjobb rész, az USS Callister folytatását, amelybe visszacsábította az azóta a Batman-univerzumba elkalandozó Cristin Miliotit is. Milioti mellett egyébként olyan nevek próbálják majd emelni a sorozat fényét, mint Emma Corrin (A korona, Deadpool és Rozsomák), Paul Giamatti (Téli szünet) vagy Chris O’Dowd (Az időutazás nagy kérdései). Kíváncsian várjuk, ezúttal mit látunk abban a bizonyos fekete tükörben. (Szente Ádám)
The Last of Us 2. évad
Stream: MAX
Premier: április 14.
2022-ben megtörni látszott a videójáték-adaptációk átka, ugyanis jó lett a The Last of Us sorozat. Cinikusan mondhatnám, hogy persze, nem volt nehéz dolga az alkotóknak, hiszen egy történet központú játékot kellett képernyőre ültetni, amely jócskán megkönnyítette a két médium közti átjárást. Viszont Neil Druckmann alkotót dicséri, hogy nem akart megállni egy puszta tévés újramesélésnél, és így a végeredmény egy, a videójátékot kiegészítő alkotás lett, amely nem mellesleg egy érdekes és jó zombis/posztapokaliptikus sorozatként vonulhatott be a tévétörténelembe.
Az idén tavasszal érkező folytatástól sem várok kevesebbet, főleg, hogy még drámaibb és nehezebb pillanatokhoz érkezünk. A Part 2-t végigjátszók már előre dörzsölik a tenyerüket a kedvenc pillanatok újraéléséért, a felkészületlen nézők pedig jobb ha bekészítik a zsepiket és stresszlabdákat a várható érzelmi hullámvasútra (ez utóbbira szerencsére az HBO-nál is készültek az előzetesek alapján). Négy évvel járunk az 1. évad eseményei után, ahol a világ még mindig nyögi a gombazombik invázióját, de Ellie (Bella Ramsey) és Joel (Pedro Pascal) élik a nyugodt, fogadott apa-lánya életüket a wymongi Jacksonban. Egészen egy kiküldetésig, amely során Joel és testvére, Tommy egy embercsapat tagját, Abbyt (Kaitlyn Dever) kimentik a közeli veszélyes zónából. A lányról azonban hamar kiderül, hogy nem olyan bajba esett hercegnő típus. (Scheirich Zsófia)
Andor 2. évad
Stream: Disney+
Premier: április 22.
A Zsivány Egyes érdekes szereplőgárdát vonultatott fel, de elfecsérelte a karaktereit. Már csak ezért is remek dolog, hogy elkészült spinoff-előzményként az Andor sorozat, amely a Diego Luna által megformált lázadó kém eredetsztoriját meséli el. Ráadásul ez a széria nem pusztán egy érdekes kiegészítése lett a mozifilmnek, hanem egy olyan kiemelkedő alkotás, ami abszolút megállja a helyét önmagában is. A kezdő évadban elég lassan haladt előre a cselekmény, de nem lehet azt mondani, hogy puszta időhúzásról lett volna szó: nagyon szépen megágyaztak a folytatásnak.
Akiket viszont esetleg az első évad tempója zavart, azok számára jó hír, hogy a folytatás jóval eseménydúsabbnak ígérkezik. Egyrészt mert az új részekben már az ellenállás ügynökeként tér vissza a címszereplő, másrészt ezúttal már több év cselekményét kell belesűríteni a 12 epizódba, így az egész szükségszerűen töményebb is lesz a sztori – amit várhatóan pontosan ott ér majd véget, ahol a Zsivány Egyes kezdődik. Emellett azért is érdemes várni a következő évadot, mert ebben már feltűnik Ben Mendelsohn mint a Halálcsillag-projektért felelős Krennic igazgató, valamint Cassian társa, az Alan Tudyk által megszólaltatott droid, K-2SO. (Barna Benedek)
Poker Face 2. évad
Stream: Peacock (USA)
Premier: május 8.
Rian Johnson humoros és csavaros krimisorozata visszatér! A Poker Face főhőse Charlie Cale (Natasha Lyonne) egy különleges nő: megérzi, ha valaki szándékosan hazudik. Ezt a különleges képességét sokáig a kaszinókban kamatoztatta, ám az egyik kaszinóhotel nagyhatalmú tulajdonosa, Sterling (Ron Perlman) rájön a titkára, és hírnevét tönkretéve ellehetetleníti.
Az 1. évadban minden epizód egy-egy külön gyilkossági rejtély köré rendeződik, és a kaszinótulajdonos bosszúja elől menekülő Charlie is mindig belekeveredik. A sztori a howcatchem receptjét követi, azaz az epizód elején látjuk, ki követi el a gyilkosságot, majd később azt, Charlie hogyan jön rá, ki is a tettes. Az 1. évad tele volt érdekes, furcsa és tragikus emberi történetekkel, és remélhetőleg ez a folytatásban sem lesz másként.
Habár a 2. évad sztorijáról egyelőre nincs hír, Charlie valószínűleg újabb bonyodalmakban találja majd magát, ahol megint gyilkosságokat kell megoldania. Az epizódokban ismét remek cameók is lesznek: a sorozatban feltűnik majd többek között Sam Richardson, Giancarlo Esposito, Katie Holmes vagy Cynthia Erivo. (Nagy Anna)
Alien: Föld
Stream: Disney+
Premier: nyár
Noha az Alien: Romulus egy szórakoztató és kompetens űrhorror lett, egy dologról nem sikerült meggyőznie: hogy szükségünk van-e további Alien-filmekre. Noha a Romulus egy jó Alien-film, tulajdonképpen nem tesz mást, csak remixeli az első négy, klasszikus mozifilm legjobb elemeit. Mondhatni egy best of válogatás. Annyira nem rossz, hogy igazán elvegye a kedvünket egy újabb Alien-film megnézésétől, ám annyira fantáziátlan, hogy feltegyük a kérdést: vajon van-e még kraft ebben a sorozatban? Hány bőrt lehet még a xenomorphokról lehúzni?
Nos, ez hamarosan kiderül. Idén érkezik ugyanis az első Alien-sorozat, az Alien: Föld. A sorozat ráadásul a Nyolcadik: Utas a halál előtt fog játszódni, ami elég kockázatos húzás, hiszen könnyen retconolhatja a teljes Alien-sagat. Ennek pedig nem mindig örülnek a rajongók. Persze jó kérdés, hogy a sorozat mennyire lesz ilyen téren bevállalós, hiszen a Disney által felvásárolt franchise-ok – lásd Star Wars és Marvel – mostanában inkább a biztonsági játékra mennek (ahogyan Az Alien: Romulus is tette). Ám van egy halvány reménysugár. Őt pedig úgy hívják, hogy Noah Hawley, akinek számos kultsorozatot köszönhetünk. Többek között az elmúlt évtized legegyedibb Marvel/szuperhős-szériáját (Légió) és a Fargo meglepően jól sikerült sorozatos kibővítését. Az Alien: Földet pedig vezető íróként és rendezőként jegyzi, így nyugodtan lehet abban bizodalmunk, ha ki lehet még valami egyedit és újat hozni ebből a világból, akkor Hawley valószínűleg kihozza. Na meg az Alien eleve olyan, mint a pizza: még akkor is egy kicsit jó, ha rossz. (Pongrácz Máté)
Peacemaker 2. évad
Stream: MAX
Premier: augusztus
Szerencsére nem maradunk Peacemaker, azaz Békeharcos nélkül a James Gunn vezette DCU-ban sem. Gunn már az első évaddal is a kései DCEU egyik üde színfoltját alkotta meg, amiben a nagyképű, ripacs és jobbára ellenszenves Peacemakert is sikerült valódi mélységekkel, tartalommal bíró karakterré humanizálni. Éppen ezért a folytatástól sem várunk kevesebbet, sőt, remélhetőleg még szervesebb részévé válik a DC új mozgóképes fősodrának. Az első évadban megkedvelt karakterek többsége visszatér a folytatásra is, és Frank Grillo is csatlakozott a sorozathoz az idősebb Rick Flag szerepében. Grillo tehát a Különc Kommandó vezetőjét fizikai valójában is életre kelti az animációs sorozat szinkronja után. Bár a sztoriról még keveset tudni, azt már néhány interjúban rebesgették, hogy az előző szezonnál grandiózusabb, masszívabb történet várható, még több karakterrel. A Peacemaker második évada Gunn Superman filmje után várható, a tervek szerint már augusztusban. (Laki Péter)
Babylon Berlin – 5. évad
Stream: Max
Premier: ősz
A weimari köztársaság idején játszódó Babylon Berlin nemcsak izgalmas krimi, de látványos és élvezetes korrajz az 1920-as és 30-as évek Németországáról. A 4. évad már emelte a tétet, és a központi szálat jelentő gyilkossági rejtély mellett a politika, az SA megerősödése is nagy hangsúlyt kapott.
Németország legdrágább történelmi neo noir sorozata a lezáráshoz közeledik. Ugyanis a közelgő 5. évad lesz egyben az utolsó, amely 1933 kaotikus tavaszán fog játszódni. A készítők eredetileg is eddig, Hitler hatalomra jutásáig akarták elvinni a sorozatot. Az 5. évad története Volker Kutscher Elestek márciusban c. regényén fog alapulni, és Gereon Rath és Charlotte Ritter történetének lezárása mellett azt is látni fogjuk, hogyan ér véget a weimari köztársaság és a demokrácia. A készítőket ismerve biztosan ütős lesz. (Nagy Anna)
Percy Jackson és az olimposziak 2. évad
Stream: Disney+
Premier: 2025
A Percy Jackson és az olimposziak sorozat első évadán nagyon erősen érezni lehetett, hogy az alapjául szolgáló könyvsorozat írójának, Rick Riordannak is volt beleszólása. Nem egy az egybeni, teljesen szöveghű adaptáció lett így, de teljesen hű volt az alapmű szellemiségéhez, és a kiegészítéseknek, hozzátoldásoknak volt értelme. De a legfontosabb, hogy Walker Scobell (Az Adam-projekt) személyében megtalálták a tökéletes Percyt, akiben abszolút megvan az a pimaszság, amiről a karakter híressé vált. De jó választásnak bizonyult a másik két főszereplő, az Annabeth-et játszó Leah Sava Jeffries és a Grovert megformáló Aryan Simhadri is.
Miután az első évad feldolgozta a regényfolyam teljes első kötetét, a folytatásban a második kötet, azaz A szörnyek tengere adaptációja következik. Ebben a részben Percynek meg kell mentenie barátját, Grovert, valamint helyre kell állítania a félisteneknek menedéket nyújtó Félvér Tábor védelmét. A szereplőgárda több névvel is bővül, csatlakozik többek között Daniel Diemer (mint Tyson, a küklopsz), Timothy Simons (Tantalosz szerepében), valamint Tamara Smart (Thaliaként). Emellett történt egy színészcsere is, abból a szomorú okból kifolyólag, hogy a Zeuszt játszó Lance Reddick elhunyt – az ő helyét ezúttal Courtney B. Vance veszi át. (Barna Benedek)
Knights of Guinevere
Stream: Youtube
Premier: még 2025-ben
A Bagolyház a Disney egyik olyan 2D animációs rajzfilmsorozata volt, amely akkora rajongótábort és érdeklődött tudott magának összehozni, mint a Gravity Falls vagy a Cartoon Networknél bemutatott Túl a kerítésen. A Bagolyház mögött álló kreatív elme, Dana Terrace szerencsére nem tette le a lantot, miután lezárta Luz, az emberi boszorkány kalandos életét Edával, a Bagolyház úrnőjével. Ugyanis ha minden jól megy, még idén bemutatásra kerülhet írótársaival, John Bailey Owennel és Zach Marcusszal közös új sorozata, a Knights of Gunievere. A Disney után a Glitch Productions stúdió égisze alatt állnak össze, akik olyan animációs sorozattal szereztek maguknak nevet, mint a The Amazing Digital Circus – szóval kreatívenergiákból nem lesz hiány. Bár az animációs sorozathoz egyelőre egy rövid előzetes érkezett, azonban ennyi elég is ahhoz, hogy bőven várós legyen. A teaser egy nem minden az, aminek látszik történetet ígér, ahol nem elcsépelt módon, hanem tényleg tökéletes ellentétet képez a tündérmese és a rémálom. (Scheirich Zsófia)
Blade Runner 2099
Stream: Amazon Prime
Premier: 2025 (talán)
Sokáig a Szárnyas fejvadász volt a 80-as évekbeli, legendás kultfilmek utolsó mohikánja. Amihez – ellenben legtöbb kortársával – semmilyen folytatás, spin-off, előzmény vagy reboot nem készült. Aztán jött Denis Villeneuve és a Szárnyas Fejvadász 2049 képében elkészítette az elmúlt évtized – kívül-belül – legszebb sci-fijét. Ami, aztán legendás elődjéhez méltó módon el is hasalt a pénztáraknál. Így nem olyan meglepő, hogy azóta is pihen a franchise. Pedig, ahogy azt Villeneuve rendezéséből (és az ahhoz készített rövidfilmekből) is láttuk: bőven van még potenciál ebben a világban. Főleg, annak fényében, hogy a valóságunk is szépen halad a cyberpunk disztópia felé.
A készülő sorozatról egyelőre keveset tudni. De az, hogy az egyik főszereplő Michelle Yeoh lesz, aki majd egy idősödő, az elmúlással szembenéző replikánst alakít, már önmagában elég ahhoz, hogy felkeltse az érdeklődésünket. Főleg, ha ez azt jelenti, hogy a sorozat a filmeknél is jobban fókuszál majd a replikánsok szemszögére. Ráadásul Yeoh mellett az irtó tehetséges Hunter Schafer lesz a sorozat másik főszereplője. A széria készítésében Ridley Scott producerként vesz részt, a vezetői-írói (show-runner) feladatokat pedig a kifejezetten jó kritikai visszhangot kapó Tündöklő lányokkal ismertté váló Silka Luisa látja majd el. Noha volt már az Amazonnak mellényúlása, amikor egy kultikus franchise-t akart ki bővíteni (A hatalom gyűrűi), de több szenzációs adaptációt (The Boys, Invincible, Reacher, Fallout) is köszönhetünk a stúdiónak az elmúlt évekből. Nagyon reméljük, hogy az Blade Runner 2099 is az utóbbiak táborát erősíti majd. Mert tényleg ránk fér már egy nagyszabású, izgalmas és tartalmas sci-fi/cyberpunk sorozat. (Pongrácz Máté)
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.