Sorozat

A Gravity fallstól lenne mit tanulnia a mai forgatókönyvíróknak

Jó szívvel emlékszünk vissza a  90-es évek rajzfilmsorozataira, kezdve a Disney olyan címeivel, mint a Balu kapitány vagy a Csipet csapat, a Cartoon Network és Nickelodeon kísérletező gyerek meséiről nem is beszélve. Bár akkor saját szüleink élvezték, vagy éppen szenvedtek ezektől a mesemaratonoktól, felnőtt fejjel ugyanebben a szituban érezhetjük magunkat - már ha saját gyerekünk vagy magunk szórakoztatására próbálkozunk napjaink gyerekműsoraival. A kreatív animátorokból szerencsére a 90-es évek után sincs hiány: erősödik a felnőtteket célzó animáció, de a fiatal közönség számára is akadnak olyan alkotások, melyeket kicsik és nagyok is egyaránt élvezhetnek. Sőt, felnőttek talán jobban is. Ilyen alkotás a még a Disney Channelre készült Gravity Falls (a kevésbé ismert magyar címén: Rejtélyek városkája) is, amely méltatlanul rövidre sikerült, ám annál zseniálisabbra és persze emlékezetesre. A Disney + indulása pedig kiváló apropó, hogy felelevenítsük a misztikus kaland rajzfilmet.

Miről szól a Gravity Falls?

A sorozat alkotója, Alex Hirsch a nyári vakációk élményét akarta feleleveníteni. Az alap koncepció eszerint is alakul: az ikerpárt, Dippert és Mabelt vidékre küldik a nyár idejére nagybácsikájukhoz, Stanhez. Aki nem épp az erkölcs mintapéldánya: kenyerét Mystery Shack nevű turistacsapdájával keresi, ahol a környék állítólagos paranormális ereklyéit mutatja be az arra tévedő turistáknak. Szóval a nagybácsi otthona, Gravity Falls első ránézésre egy unalmas amerikai kisvárosnak néz ki, de tényleg csak első blikkre. Dipper és Mabel hamarosan tényleg paranormális jelenségekkel és rejtélyekkel találják szembe magukat, melyek a kisváros lakóit fenyegetik.

Ezt a forgatókönyvet az élőszereplős sorozatok is megirigyelnék!

A Gravity Falls (később: GF) úgy indul, mint bármelyik epizódikus rajzfilm: 20 perc játékidőbe belezsúfolnak egy aktuális kalandot néhány geggel és helyzetkomikummal a kifejezetten erre írt szereplőkkel. Minden közismert szörny és természetfeletti lény felbukkan:

a bosszúálló viaszbábutól kezdve a szivárványhányó gnómig és a mérgező maszkulinitással telenyomott manotauroszokig van itt minden, mint a természetfeletti búcsúban.

A példának felhozott lények előre is vetítik, milyen a GF alaphangulata: őrült és elborult, de pont ez az, ami megadja az egésznek a sava-borsát. Például hiába fájdalmasak az olyan jelenetek, mint amikor Mabel cukorsokkot kap a Smile Dip cukorkától, vagy amikor kiderül, Dipper titokban Disco Girlt énekel a zuhany alatt (ami persze, hogy a Dancing Queenre utal). De van itt férfi hangú fiús lány, fiúbandákért való rajongás kifigurázása, vagy egy vásáron nyert malaccal való közös dagonyázás. Rádáasul Stan bácsin szájából olyan mondat is elhangzik egy Disney rajzfilmben (!!!), hogy “Amikor nincs rendőr a közelben, akkor minden legális.”

A jó humor fontos alappillére a GF-nek (erről később bővebben), a másik pedig a gondosan előkészített történet. Alex Hirsch visszaemlékezése szerint már akkor tudta, mi lesz a sorozat vége, amikor a Disneynek pitchelte ötletét. A széria aktuális készítésekor az epizódonkénti szörny katalógus mellett Hirsh és írócsapata előre lefektetett elvárások és minták szerint írták epizódjaikat: legyen meg a drámai pont, amelyre el kell jutni az adott epizódban, miközben egy-egy karakter köré is épüljön a cselekmény.

Megtalálhatóak a tipikus, minden második rajzfilmben kötelező cselekményelemek -például a testcsere, az első csók, egy közös visszaemlékezés -, amelyeket sajátos ötletekkel dobnák fel.

Például ez volt az első mese, ahol egy szőnyeg segítségével történik testcsere, de az első csók sem a várva várt beteljesült tiniszerelemmel, hanem egy csalódással egybe kötött tapasztalattal zárul. A mese lényege nem is ezeken a humoros epizódokon, hanem a főcselekményen van, ami csak fokozatosan jelenik meg a GF lényeit összesítő titkos, számozott naplóval. Szerencsére a Gravity Fallsnál ez nagy hangsúlyt kapott, így az 1. évad egy gyönyörűen felvezetett, majd lezárt fináléval és egy idegesítő cliffhangerrel ért véget – mint a nagy sorozatoknál. Hirsch eredetileg itt akarta volna befejezni, de alkotótársai rászóltak, hogy ezt nem teheti!

Jött is a 2. évad, ami még az eddieket is felülmúlta, köszönhetően a rajzfilm átívelő szálának – és nem mellesleg itt érződik igazán, hogy Hirsch tényleg a pitche óta tudta, hová fog tartani a cselekmény. Az első évadhoz hasonlóan megmarad az epizodikusság: a Pines ikrek társaságában további különleges lényekkel ismerkedtünk meg, azonban az előző etapban elkezdett fősztori (a napló körüli titkok) nagyobb főszerepet kapott és az évad közepére egy gyönyörű felvezetéssel kiderült a nagy rejtély – kár is lenne elspoilerezni. Olyan kereket és egységeset, hogy akár itt is be lehetett volna fejezni a Gravity Fallst. A napló ügy megoldása után is akadtak izgalmak, sőt, fokozni is tudták az eddigieket, és így kaphattunk egy nagyon nagy tétekkel játszó 4 részes finálét, a Weirdmageddont.

A végjáték kicsit hosszúra sikerült, de elvarratlan szál nem maradt, és méltón búcsúzott a sorozat nézőktől. Amúgy ez az egyik nagy erőssége a Gravity Fallsnak: minden apróságnak van vagy lesz jelentősége! Érdemes bogarászni a jelenetek sarkait, ugyanis számtalan nyom és apró utalást rejtenek a tévésarki zugok a nagy rejtélyhez.

Rejtély rejtélyek hátán, de azért felnőni is marad idő

Az intelligensen és kellő csavarokkal összerakott történeten kívül, amit némely élőszereplős sorozat is megirigyelhetne, számtalan apróság akad, ami miatt csak szeretni lehet, de legalább kicsit rácsodálkozni a GF igényességére.

A sorozat másik alappillére a karaktereire. Kedvelhető, könnyen beazonosítható tulajdonságokkal bíró figurák, akikben magunkra ismerhetünk. Dipperben, Mabelben, Stanben, vagy további szereplőkben, mint a favágó család lánya, a szuper laza Wendy és Stannél dolgozó nem túl okos Soosban megtalálható valami, ami magunkra emlékeztet és tudunk rajta nevetni emiatt. Vagy ha nem is tulajdonságaikban, de abban, mi történik velük. Nem is véletlen ez:

Alex Hirsch saját gyermekkori élményei nyomán indult el a karakterek megformálásában.

A színes pulcsis, matricamániás vigyorgó Mabelt például saját nővére ihlette, a morgós Stant a bácsikájuk, az okoskodó, de félénk Dipper pedig sok mindenben hasonlít Hirschre. Továbbá beleszőtte a történetbe, saját elmondása szerint, azokat az eseményeket, amelyekről gyerekként álmodott, mint például a szörnyvadászatot és azoknak a sorozatoknak, filmeknek élményanyagát, amelyeken felnőtt. Némi 80-as évek nosztalgia itt is befigyel az E. T.-t vagy a The Goonieson keresztül, de Hirsch forrásanyaga inkább a 90-es évek: az X-akták és az Eerie, Indiana. Gyerekként ki ne akarta volna újraélni Mulder és Scully kalandjait? Ha már popkultúra: a GF nem fél arcunkba tolni ezeket a forrásokat ilyen vagy olyan utalás forrásában. Például külön epizód emlékszik meg a D&D-ről (Dungeons, Dungeouns and More Dungeons), X-Aktákból pedig sosem elég. A klasszikusok mellett néhány aktualitás is megidéződik, mint a 2013-as Her (Soose and the Real Girl) vagy a Da Vinci kód.

A gyermeki vágyálmok mellett a Gravity Falls nagyon is sokat merít a felnövés tapasztalataiból. Dipper és Mabel elválaszthatatlan testvérekként, de külön kalandokban is tanulnak valamit magukról és az életről.

A rajzfilmben látható tanulságok nem a sokszor ismételt cukorszirupos leckék, hanem sokkal inkább életközeli, valós tapasztalatokra reflektáló okítások.

Emlékezetes ilyen szempontból Dipper és Wendy kapcsolata, ahol a fiú a viszonzatlan szerelemnek nem csak a tragikus oldalát, hanem az abból való sikeres továbblépést sajátítja el. Mabel a mindig vidám és bolondos lány a sorozatfináléra tanulja meg, hogy felnőni bár elkerülhetetlen, nem feltétlen rossz, és azt sem jelenti, hogy teljesen egyedül marad. De hasonlóan tanulságos epizód, amikor Gideonnal (az 1. évad főgonosza) randizik, mert fél neki nemet mondani, nehogy megbántsa, amivel sokkal inkább saját magát bántja.

A főbb karakterek mellett a mellékszereplők építése se marad meg a sematikusság szintjén. Bár a részek leginkább a Pines családra koncentráltak, és az ő családdá válásukra, a comic relifnek vagy egy-egy epizódszereplőnek tűnő figurával is bőven foglalkoznak Hirschék. Például jó, hogy Wendy és Soose is szorosabb barátságot alakít ki Dipperékkel, mondhatni mellékszereplőkből fő(bb)szereplőkké léptek elő, ezzel jobban belelátva az ő életükbe és problémáikba.

Még a negatív szereplőkként feltűnő Pacifica (Mabel riválisa) vagy Gideon is sokkal árnyaltabb karakterek Továbbá más városlakókról is bőven kiderültek viccesebb vagy épp komoly, a történethez kapcsolódó dolgok, melyek csak színesebbé tették Gravity Fallst. Azonban nemcsak az életük vagy épp a tulajdonságaik és egyéb titkaik teszik ezeket a figurákat különlegessé, hanem a dinamikájuk. Gravity Falls szereplői mondhatni életre kelnek és gondolkodnak, nem a cselekmény irányítja őket, hanem végig azt érezni, főleg a 2. évadban, hogy képesek önálló cselekedetekre is.

Verdikt

A Gravity Falls egy olyan rajzfilmsorozat, ami nagyon is végiggondolt történettel operál és megszólít szinte minden közösséget. Szórakoztató karakterekről szól, akik a geek vágyálmak beteljesítése mellett életközeli problémákat is feldolgoznak szivárványhányó gnómokkal való verekedés mellett.

A Gravity Falls teljes adatlapja a Mafab (Magyar Filmadatbázis oldalán.)

Szerző

2009 óta foglalkozok blogolással és cikkírással. Jelenleg a Roboraptoron vagyok megtalálható főszerkesztőként. Bármilyen kérdésed van, a roboraptorblog[kukac]gmail[pont]com elérhetsz.

Leave feedback about this

  • Quality
  • Price
  • Service

PROS

+
Add Field

CONS

+
Add Field
Choose Image