Kuizs Lilla egy hatalmas önéletrajzi jellegű munkával, a Semmi szédítő magassággal kapott jelölést az idei Alfabéta-díjra. Interjú mélységekről, magasságokról, és igazából minden ügyes-bajos dologról, ami egy ilyesfajta képregényben helyet kaphat.
HIRDETÉS
Miről szól a Semmi szédítő magasság?
Kuizs Lilla műve egy lány felnőtté válásáról tudósít. Arról, milyen beköltözni egyedül egy nagyvárosba, és ott helyt állni. Hogy milyen érzés művészeti pályára lépni, akkor is, ha nem kapsz mindenkitől támogatást. Egyszóval, hogy milyen nehéz az élet több frontján is jól teljesíteni. És közben megtalálni magad, meg azokat, akikkel boldog lehetsz, önmagadat adva. Na és persze egy kis popkulturális nosztalgia is belefért a kalandba.
A képregényed megjelenésével – a mű szerint is – egy sok-sok éves alkotói folyamat tetőzik be. El tudnád mesélni, milyen mélységeket és magasságokat éltél át ezalatt? Egyáltalán honnan jött az ötlet, hogy elmondod egyetemi éveid történetét?
A Semmi szédítő magasság ötlete 2010-ben az Annecy-ban megrendezett animációs filmfesztiválon született. Napokig művész animációs filmeket néztünk, az egyik délután vettem egy sketchbookot, és ott a parkban lerajzoltam Matildát. Innentől kezdve ez a karakter kísért engem: ha valami történt velem, amit nehezen tudtam feldolgozni, Matildán keresztül értelmeztem újra, vagy éppen vicceltem el az eseményeket.
Mindig is egy nagy terjedelmű graphic novelre készültem, jó ideig sehol nem publikáltam a rajzokat. Akkoriban még egyetemre jártam, így adta magát, hogy egyetemi sztorikkal kezdtem. Később a családi életem, vagy az aktuális munkám miatt évekig hozzá sem nyúltam. Akkor vettem újra fel a fonalat, amikor 2018-ban (kis késéssel) megcsináltam a mester diplomám a MOME-n. Ezt a történetet vettem elő, és egy 75 (véglegesen 248) oldalas verzióval diplomáztam le. Ott azt a kritikát kaptam, hogy miért nem merem jobban beletenni magam a karakterbe?
Itt indult igazából a belső utazás, és kezdett Matilda közelebb kerülni hozzám. Őszintébben kezdtem el lerajzolni, leírni az engem foglalkoztató eseményeket. Matilda nem én vagyok, hanem az engem ért benyomások. Vannak a történetnek olyan részei, amelyek a barátaimból inspirálódtak, ahogy a mellékszereplők sem valódi emberek, de sok sztereotípia vagy egy egy jelentős megtörtént esemény vagy ember inspirálta őket. A szüleimtől például nagyobb támogatást kaptam, mint Matilda, de az ő személyiségéhez, ügyetlenkedéséhez, kisebbségi komplexusához kellett az, hogy ő úgy legyen bemutatva, mint egy lány, akiben otthon nem hittek.
A családi rész, amilyen nyomasztónak tűnik számomra, olyan szórakoztató volt dolgoznom rajta. Talán pont azért, mivel ez nem a legerősebb triggerem volt. A legkeményebb pont a történetben a szakmai közeggel való kapcsolat volt. Addigra már én is bőven harminc felett jártam, és nem tettem le semmit az asztalra, miközben úgy éreztem, elherdálom a tehetségem, vagy azt, aki lehettem volna. Persze szültem két gyereket, tanítottam gimiben, évekig megéltem festőművészként, erre mind büszke lehetek de közben az animációs szakma felé örökre egy be nem tartott ígéretnek éreztem magam. Matilda történetének a tanárokkal szembeni megfelelése, az, hogy ő mire tartotta magát és ez hova vezetett, hogy mennyire sikerült beilleszkednie – ezeknek a részeknek a megírása volt a nagy mélység.
Annál felemelőbb volt a Budapesti éjszakai életről, a 2007-2010 közötti kulturális helyekről, az egyetemisták szabadságáról írni, és persze a férjem inspirálta szerelmi szálon is jó érzés volt dolgozni.
Miért a képregény formátumot választottad?
Animációs rendezőnek tanultam. Mivel szerettem rajzolni és történeteket írni, így adta magát ez a kombináció. Majd az egyetemen kiderült, hogy a rossz ritmusérzékem ellehetetleníti azt, hogy egyedül készítsek egy jól összevágott, ritmusban jól megszerkesztett filmet. Akkoriban került a kezembe Marjane Satrapi Persepolis című munkája. Amikor elolvastam, onnantól tudtam, hogy ez lesz az én műfajom: benne van a vizualitás, szabadon lehet művészkedni, történeteket írni, nem kell hozzá ritmusra vágni, és tudok rajta egyedül dolgozni. A mangákat is szerettem tini koromban, de a klasszikus geek képregényeket sose olvastam, nem is igazán ismerem őket.
A kötet meglehetősen szabálytalan: a kockák gyakorlatilag sosem egyenesek, és gyakran szakítják meg festett ábrázolások is. Miért emellett a módszer mellett döntöttél?
KL: Szerettem volna, ha a könyvem kicsit olyan lenne, mint egy művészeti album vagy egy zine. Hagytam, hogy az aktuális érzelmi állapotom vezessen. Vannak oldalak, amelyek elkészítése között akár tíz év is eltelt, az első rajzok közül a kiadás előtt többet újra rajzoltam, de van, amit direkt benne hagytam a diploma verzióból. A buborékokat tudatosan nem akartam korlátozni – ezzel is szerettem volna más irányba menni, mint a megszokott képregények. Közelebb a festészethez, amit nagyon szeretek.
A női alkotók, női történetek hatalmas mértékű felfutása jellemzi ezt a művészeti szegmenst. Mit gondolsz, minek köszönhető ez?
Sok évig a nők alulreprezentáltak voltak a képregényben; sem íróként, sem olvasóként nem volt akkora az érdeklődés a szuperhősös sztorikra a nők körében. Egy-két nemzetközileg nagyot alkotott női művész (Marjane Strapi, Alison Bechdel) teremtették meg a mai női graphic novel alapját. Azóta én is láttam, hogy több pl. egyetemmel kapcsolatos képregény is megjelent magyarul is (Allison-Treiman-Cogar: Egyetemre mentem, Anna Krzton: Szedd össze magad), és nagyon szeretem a Tamaki testvérek munkáit is.
Ez már az az irány, ami inkább a női közönségnek szól, erős női karakterekkel, akikkel az olvasók tudnak azonosulni. A nők benne nemcsak múzsák vagy áldozatok, hanem ők irányítják az eseményeket, női perspektívából ismerünk meg egy-egy történetet. Természetes, hogy a női közönség erre jól reagál, így a megjelenő munkák száma is egyre nagyobb. Azt sajnálom, hogy például a Fun Home még nem elérhető magyarul, de ami késik, nem múlik.
Mit üzensz azoknak, akik hasonló cipőben járnak, és szeretnének egy életrajzi ihletésű alkotást kiadni?
Amikor kiadót kerestem a könyvemnek, voltak olyanok, akik azt üzenték vissza, hogy ez egy nem létező piac. Nos, remélem, hogy már kevésbé érzik ezt, és abban is bízom, hogy minél több fiatal művész gondolja azt, hogy megírná, megosztaná a saját történetét.
Az én könyvembe rengeteg idő és munka lett beletéve, amit nem bánok, mivel ez volt a felnőtté válásom terápiája.
Ha piaci alapon kellene néznem óradíjban, szinte megfizethetetlen lenne ma Magyarországon egy írónak, hogy kifizessen egy rajzolót. Első körben így azoknak van tere, akik már eleve együtt dolgoznak mint író-rajzoló, vagy maga a rajzoló az író is egyben. Azt remélem, a könyvemmel hozzájárulok ahhoz, hogy egyre több alkotó merjen nagy terjedelmű, akár önéletrajzi vagy non fiction kategóriában képregényt alkotni Magyarországon is. Nem csak a lányok, hiszen a férfiak körében is elkezdtek dokumentarista vagy valós események alapján készült munkák megjelenni.
Matilda története a te történeted. Ez alapján elmondható, hogy még nem végeztél a karakterrel? Pár évtized múlva visszatérhet, hogy hírt adjon arról, milyen benyomások értek?
Ennek a történetnek soha nem lesz vége. Egy ideig nagyon nehéznek éreztem újra üres vászonra festeni, de már elkezdtem rálocsolni a festéket – elkezdtem az új részen dolgozni. Remélem, hogy nem kell hozzá újabb tíz év. Közben annyit változott a világ, hogy kénytelen vagyok kirakni magam a kirakatba (Insta, TikTok), de a munkamódszerem ugyanaz, a történet folytatódik. Azon agyalok, ami éppen aktuálisan foglalkoztat. A nepáli kalanddal szerettem volna kezdeni az új könyvet, mivel az olyan felemelő és kalandos, de mégis a társas magánnyal kezdtem, mert először a problémát szeretném feltérképezni, majd feloldani – ugyanakkor biztos, hogy lesz szó az utazásról is benne. Amikor már van egy adag kész oldalam, akkor rendezem őket össze, mint egy kompozíciót, és akkor egészítem ki, ha valahol még hiányosnak érzem, vagy húzok ki belőle, ha valahol túl soknak gondolom.
A Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivált idén 21. alkalommal rendezi meg a Magyar Képregény Szövetség. A programokról a Kilencedik.hu oldalán és a fesztivál FB-eseményén találtok további információt!
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
