Az Alfabéta-veterán Oravecz Gergely és gyakori alkotótársa, Hudra Móni egy meglehetősen egyedi művel jutottak be a díj idei döntősei közé a Kép-novella kategóriában. A közös alkotás felépüléséről, A természet hangja szerteágazó mondandójáról és jövőbeli terveikről meséltek Alfabéta-interjúnk során.
Miről szól A természet hangja?
Mindenről. De tényleg. A természet felfedezéséről, a gyermeki lét öröméről, és még sorolhatnánk. De inkább olvass tovább, és nézd meg, mit gondolnak az alkotók a mű témájáról.
Hogyan jött a közös alkotás ötlete? Miért pont a zine formát választottátok?
Gergő: Számunkra Mónival a közös alkotás olyan természetes, mint a levegővétel. Nagyon szeretünk és jól tudunk együtt dolgozni, mert egy rugóra jár az agyunk, és tökéletesen megértjük/kiegészítjük egymást. Ha Móninak van egy ötlete, rögtön látja, én hogy tudnám azt megrajzolni, és fordítva is. Úgy érzem, rögtön tudom, mire gondol, és hogyan kéne megvalósítani. Szóval állandóan közös ötleteken pörgünk, és lelkesítjük egymást. És persze az egyéni alkotásainkban is mindig benne van kicsit a másik, egy-egy tanáccsal, ötlettel, valamivel. Eredetileg ez a képregény is egyéni projektnek indult, egyedül kezdtem el dolgozni rajta, mikor Sebesvári Soma, a BP Zines alapítója hívott, hogy vegyek részt az Untold Stories c. képregényzine-jük legújabb számában. A téma (Sound of Nature / A természet hangja) adott volt, ahogy a limitált színek (kék és burgundy) és a terjedelem is. Lelkesen igent mondtam, mert jó lehetőségnek tűnt kísérletezni valami újjal, például a rizográf nyomtatással, amihez korábban nem volt szerencsém. Aztán a lelkesedésem a leadási határidő közeledtével egyre inkább rettegésbe csapott át, mert nem akart összeállni, amit kitaláltam. Néhány elemet (kagyló, gyerek, ház) tisztán láttam magam előtt, de nem tudtam, hogyan kapcsoljam össze őket. Ekkor kértem segítséget Mónitól, aki rögtön kitalálta, mi legyen a történet íve, hova fusson ki a képsor.
A természet hangja látszólag mindkettőtök stílusát megjeleníti. Hogyan zajlott a közös munka?
Móni: Gergőnek volt egy alapötlete, de elakadt a megvalósítással, én meg nem bírtam nézni, ahogy szenved. Tulajdonképpen csak katalizáltam a munkafolyamatot, meg beillesztettem a hiányzó elemeket. Számomra ez mindig könnyed, élvezetes szellemi munka, imádok ötletelni, történeteket kitalálni, kreatív feladatokat megoldani. A gondolkodásomban, művészeti koncepcióimban általában vannak hangsúlyos motívumok, visszatérő elemek, így talán tetten érhető a hatásom azok számára, akik találkoztak már bármilyen munkámmal, vagy a Gergővel alkotott közös munkáinkkal. Van egy speciális közös alkotás- és kifejezésmód, amit kifejlesztettünk az évek során, ennek egy érdekes mellékvágánya, mondhatni vadhajtása a szóban forgó néma képregény, amiben egy misztikus, álomszerű történet körvonalai rajzolódnak ki. Kicsit olyan, mintha egy silent book lapjait kereszteztük volna egy animációs film storyboardjával, de közben meg a végeredmény mégiscsak képregényként működik.
Gergő: A többi közös munkánktól eltérően itt most nem volt írott forgatókönyv, de még szinopszis sem, csak beszélgettünk, és egy kutyasétáltatás alatt gyakorlatilag meg is volt a sztori. Ennek a képkockákra bontását már én végeztem egyedül, szóval a storytelling részét (melyik panel mekkora legyen, milyen ritmusban következzenek egymás után a képek, milyen beállítások szerepeljenek stb.) én találtam ki, és igazából elég gyorsan ment a vázlatolás, majd a rajzolás is. Kicsit az egész a Marvel-módszerre emlékeztetett engem, vagyis amikor az író csak a történet nagyjábóli ívét, esetleg hangsúlyosabb pontjait adja meg a rajzolónak, de teljesen rábízza a történetmesélést. Ez egy rendkívül felszabadító munkamódszer, amit szerintem egyébként sajnálatosan ritkán gyakorolnak a képregényalkotó párosok, pedig a képregénykészítés lényegéhez, a képi alapú gondolkodáshoz/történetmeséléshez visz közelebb.
A természet hangja még a Kép-novella kategóriában is meglehetősen rövidnek mondható, ugyanakkor sok gondolatot indukál a természet szépségének megértésétől kezdve a gyermeki ártatlanságig bezárólag. A cél egy ilyen meditatív képregény mű létrehozása volt, vagy határozott mondanivalóval rendelkezik?
Móni: A játékos, céltalan kísérletezés öröme, a gyermeki fantázia végtelen szabadsága és a természet megbabonázva hívogató, ősi, vad erői találkoznak ebben a rövid jelenetsorban, amelyet ki-ki a maga módján gondolhat tovább. Egy kisgyerek számára egy-egy tárgy (gyakran természeti tárgy, például egy érdekes színezetű kő, egy furcsa alakú uszadékfa, egy épségben megtalált bogártetem) nagyon fontos értékké, féltett kinccsé tud válni, amely sokkal gazdagabb jelentéssel bír, mint amit általában a felnőttek tulajdonítanak neki. Az ilyen „varázserővel” bíró, különleges tárgyak segítségével a gyerekek mini-sámánok módjára ösztönösen fűzik magukban a meséket, látomásszerű történeteket mágikus élőlényekkel, természetfeletti csodákkal, a felnőttek számára sokszor nehezen követhető, meglepően abszurd fordulatokkal. Ez a fajta – többnyire nem a tudatos alkotás magasztos céljával, hanem egyszerű, nyers, ösztönös módon létrehozott – igen tiszta, organikus-kaotikus formákban szerveződő művészet élénk, szerves, szövevényes kapcsolatban áll a kollektív tudattalannal és a természeti formákkal és folyamatokkal.
A képregény célja ajtókat nyitni az olvasók képzeletében, új történetek születéséhez inspirációforrást és elakadások esetén terápiás szemléletmódot nyújtani magunk és mások számára is.
Gergő: Ehhez még annyit tennék hozzá, hogy ez a két oldal egy nagyobb történet bevezetője is lehetne szerintünk, abszolút látjuk magunk előtt a folytatást, akár más médiumban is (pl. silent bookká átdolgozva és kibővítve a sztorit). A cél az volt, hogy olyasmit alkossunk, ami már ebben a rövid terjedelemben is megállja a helyét, de ha úgy adódik, tovább tudjunk haladni vele. Arra egyébként különösen büszke vagyok, hogy ebben a képregényben már megjelenik az utóbbi években kialakult gyerekkönyves stílusom is, így ez a két, számomra fontos terület végre együtt él egy ízig-vérig szerzői műben.
Mik a jövőbeli terveitek? Terveztek-e még hasonló jellegű képregényt?
Gergő: Tervek vannak dögivel, csak általában a feltételek nem adottak. Mónival már évek óta tervezünk egy graphic novelt, újabban pedig egy képregénysorozatot is, és persze van egy csomó nem-képregényes tervünk is (pl. picture book, silent book, ifjúsági regény) – a saját, önálló projektekről nem is beszélve. A közösen szerkesztett képregényújságunk, a Q mostanában háttérbe szorult, de ez nem jelenti azt, hogy a jövőben nem fogjuk folytatni. Egy kiállítás ötlete is formálódik bennünk a közös képregényes munkáinkból, mert már közel hét éve alkotunk együtt, és elég sok összegyűlt – jó lenne őket egy helyen látni, és ilyen formában is megosztani őket másokkal.
A Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivált idén 20. alkalommal rendezi meg a Magyar Képregény Szövetség. Légy részese te is a jubileumi programoknak!
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
