Akarsz 45 perces előzetest nézni? Itt a The Punisher: Az utolsó célpont! 

(A kritika spoilereket tartalmaz a Punishert érintő sorozatokból.) 

Még a netflixes Marvel-érában, újjászületésének második évadánál járó Daredevil mellékvágányaként robbant be Jon Bernthal mint Frank Castle, azaz The Punisher (magyarul a Megtorló). Frank félig-meddig a vak jogász/harcos ellenfeleként jelent meg annak második évadában, az önbíráskodás extrém példájaként. Míg Daredevil csak jól elpüföl mindenkit, Punisher meg is öli őket, ráadásul elég brutálisan. Daredevil pofonokat osztogatva tántorítana el az erőszakos bűncselekményektől,

A veterán katona egy összeesküvés eredményeként elveszíti teljes családját, és bosszút esküszik. Miközben a poszttraumás stresszel és annak ezerarcú démonaival viaskodik, könyörtelenül vadász le két évadon keresztül mindenkit, akinek bármi köze volt szerettei halálához – legyen az egy motorosbandás gengszter vagy egy öltönyös tisztviselő. Tortúrás túrája során többen próbálnak érzelmileg kapcsolódni hozzá – valamennyire sikerül is –, miközben több mint kétszáz (!) embert gyilkol le képernyős pályafutása során: ez a szám pedig már azóta is nőtt, és persze, hogy nem én számoltam meg. 

 Jon Bernthal fantasztikusan keltette életre ezt a karaktert, amely ugyan eltér a képregényekből ismerttől, mégis kivéste a maga identitását. A színész óriási átszellemüléssel adta át annak a veteránnak a lelki világát, aki csak azért nem lövi szájba magát, mert még van kit szájba lőnie. A Disney+ megjelenésével ő is ment a levesbe, majd Daredevil visszatérését követően jött ő is. A Daredevil: Újjászületés első évadának kulcsfontosságú karaktere lett, aki nem egyszer húzta ki a bajból kedvenc ördögünket. Emellett egyértelműen állást foglalt amellett, hogy Fisk fasiszta városállammá alakított New Yorkja a vélt vagy valós önbíráskodókat vadássza olyan rendőrökkel, akik a Punisher-szimbólumot használják. A zsaruk persze teljesen félreértik a tömeggyilkos szándékait, aki a rosszfiúkra vadászik, és nem azokra, akik  leverik azokat. Emiatt összetűzésbe is keveredik velük, hogy csak ebben az évadban közel húsz legyilkolt áldozata közül szedjen jópár zsernyákot és az arcukba mondja: nem vagyok közületek való. Mindez pedig tükrözi az írópáros, és így a színész hozzáállását is, akik megvetik azt, hogy a szélsőséges rendőrök és katonák a valóságban is elkezdték alkalmazni a koponyát. Frank amolyan angolosan távozott az évad fináléjakor (miután kicsinált még egy zsarut), visszatérését pedig a Daredevil: Újjászületés második évadának vége utánra időzítették. Így jutunk el a csalóka című The Punisher: Az utolsó célponthoz, ami egy úgynevezett Marvel’s Special Presentation, egy igen amorf fogalom, aminek ezen kívül eddig két tagja volt: 2022-ben a fekete-fehér, retró szörnyes filmeket idéző Éjjeli vérfarkas és a karácsonyi hangulatú A galaxis őrzői – Ünnepi különkiadás. Ezek is merőben eltértek egymástól, így nem volt egyértelmű, hogy milyen lesz Punisher visszatérése:

Frank még mindig démonjaival küzd és fontolgatja, hogy végez magával. Egy masszív társasházban iszik és gyógyszerezi magát, ugyanis küldetése látszólag beteljesedett: megölte az utolsó embereket, akiknek köze volt családja halálához. A Gnucci maffiafamília férfi tagjainak kiirtásával véghez vitte azt, amit annyi idővel ezelőtt elhatározott, és egyszerűen nem tudja, hogy mihez kezdjen magával. Ismerős arcok magukból kifordulva gyalázzák lelki szemei előtt, miközben tébolyultan araszol az önmegsemmisülésig. Kész arra, hogy újra együtt legyen feleségével és gyermekeivel a másvilágon, akár utoléri, akár nem a Gyehenna tüze. Kívül ugyanis maga a káosz uralkodik. A Gnuccik eltűnésével elszabadult a pokol, hiszen a bűnözőcsalád valamennyire azért rendet is tartott. Most azonban apraja-nagyja elszabadul, az utcán rabolják ki és verik az embereket, erőszak, gyilkosság és vandalizmus uralkodik. A pozitív hősnek még véletlenül sem nevezhető Frank ezen halad végig nap mint nap, amikor kimerészkedik, ignorálva mindezt: segíthetne, de nem akar. Egy igen hatékony jelenetben közelről látjuk a fókuszban lévő arcát, miközben a környezetében homályosan vehetjük ki a bántalmazást. Egy nap azonban maradi ideológiájának következménye kopogtat nála: mivel nem öl nőket, a gengszter mátriárka, Ma Gnucci (Judith Light) fogadja őt. Bosszút akar állni, amiért megritkította a családfát, ezért pedig busás vérdíjat tűzött ki a térség minden anyaszomorítója számára. Mivel kedvenc kölykének, „nem is nyúltam úgy a gyerekekhez” Carlónak a fejét 6:47-kor ismertette meg a járdaszegéllyel, Ma addig ad neki időt, utána pedig kezdetét veszi az anarchia. 

Kezdjük a jóval! Ha szereted Jon Bernthalt, a Jon Bernthal-féle Punishert és/vagy a darálós filmeket, akkor ezeket mind megkapod! Az utolsó célpont merít a John Wick, a Tyler Rake: A kimenekítés és az A rajtaütés-filmekből, miközben az üvöltő Frank próbálja kiküzdeni magát a lakóépületből. A közelharctól a távolságig van itt minden, harcosunk pedig bebizonyítja, hogy a megfelelő kezekben még a diverz felhasználású golyóstollból is lehet halálos fegyver (mert ugye a Fűrész V.-ből azt meg már tudtuk, hogy életmentésre, például tracheosztómiára is ideális). A kezdeti (bocsi, bunkó leszek) „nyafogás” után egy igazi gyilokpornó (nem úgy!!!) várja a nézőt, ahol az áldozatok számát tizesével számlálhatjuk. Mindez azonban a katarzist mellőzve ér célba,

Először is: a The Punisher: Az utolsó célpont olyan, mint egy nagyon hosszú, háromnegyed órás előzetes. Egy felvezető arra, mi lesz a karakterből, majd ha valamikor újra látjuk (és persze tudjuk, hogy újra fogjuk látni…). Mivel eltelt már egy pár év az eredeti sorozata óta, az írók – a főszeplőt alakító Jon Bernthal és a Richard királyt is rendező Reinaldo Marcus Green párosa – úgy érezték, hogy a teljes filmet a gyorstalpalásnak szentelik. Emiatt semerre nem tart a karakter ahhoz képest, ahol hagytuk őt. Persze, a végén „más” lesz, mint az elején, de az érzelmi fejlődést már egyszer lezavarta: láttuk Franket szenvedni a gyásztól, birkózni az indulataival és emlékképeivel, megtörni a múlt miatt. Mindez gyorsítva itt is lezajlik, de mivel el van kapkodva, az egész valahogy súlytalannak hat. Bernthal továbbra is kiváló, és tiszteletreméltó átéléssel kelti életre figuráját, de ez az időintervallum nem elég ahhoz, hogy lélegezni tudjon a személyisége. Helyette ismerős figurákat sorakoztat fel, majd leöl mindenkit, akit tud – és ikonikus szerkóját is csak pár percig látjuk rajta. Most abba külön bele se mennék, hogy a film legfőbb tanulsága az, hogy mindenkit ki kell irtani, aki a közösség ellen ügyködik – de naiv leszek, és elhiszem Franknek, hogy olyanokat aprít csak, akik rászolgáltak! 

 A The Punisher: Az utolsó célpont így elég felemás. Szórakoztató, élvezetes és látványos (egy ultragagyi CGI-szekciót leszámítva). Bernthal és Light szuperek benne, bár más érdemlegesen nem szerepel annyit vagy úgy, hogy legyen miről beszélni. Az igyekezetet értékelem, hogy a gyász ismét előtérbe került, és ahogy anno, most is megszakadt a szívem néha Frankért. Viszont ezt már egyszer végignéztem, részletesebben, hosszabban, alaposabban. Egyértelmű, hogy azoknak szól, akik nem frissen, vagy egyáltalán nem látták, de lehet elég lett volna egy recap videó. Ráadásul nekem nagyon hiányérzetem volt, mert a Daredevil: Újjászületés első évada után azt hittem, hogy a korrupt rendőrökkel veszi fel a küzdelmet – azokkal, akik eltulajdonították szimbólumát, pont úgy, mint a való életben. Másrészt azonban hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem szórakoztatott és kötött le, még ha rángott is a szemöldököm banális megoldásain: mint amikor egy megmentett kislány, aki mellett épp most nyírt ki pár tagot, mosolyogva ad neki oda egy rajzot. (Lehet, hogy ő lesz a következő pszicho gonosz?!) Mire beleéltem volna magam, vége is lett, és úgy éreztem, hogy igazából az utolsó utáni célpont az, amire kíváncsi lettem volna.