Film

A galaxis őrzői – Ünnepi különkiadás: Inkább ezt nézd, mint a Reszkessetek, betörőket!

Szórakoztató karácsonyi csoda kevesebb mint negyvenöt percben. Így lehetne a legjobban összefoglalni A galaxis őrzői – ünnepi különkiadást, aminek forgatókönyvét James Gunn saját bevallása szerint is alig néhány óra alatt vetette papírra. Ennek megfelelően nem kell mélyen szántó gondolatokra, sem meghökkentő fordulatokra számítani. Ha egy kikapcsolódást és ünnepi feltöltődést jelentő programra vágyunk azonban mindenképp érdemes adni neki egy esélyt a Reszkessetek, betörők! sokadik ismétlése helyett.

Sikerült jobbá tenni a klasszikus formátumot

A streaming szolgáltatók kínálatát minden évben ellepik az újabb karácsonyi filmek, de a klasszikus ünnepi különkiadások a televíziós szokásaink megváltozásával szinte teljesen kikoptak már a köztudatból. Ezek voltak azok az epizódok kedvenc sorozatainkból, filmjeinkből, amelyek az ismerős karaktereket negyven-ötven perc erejéig ünnepi díszbe öltöztették, ezzel is tisztelegve azelőtt, hogy bolygónk újra megtett egy kört a nap körül és ünnepre készülünk. 

A 12 leggeekebb karácsonyi különkiadás

A műfaj egyik legtöbbet emlegetett darabja a Star Warshoz kötődik, ami 1978-ban, egy évvel az első film megjelenése után került a CBS műsorára. A Han Solo és Chewbakka kalandjait végigkövető epizód annyira rossz értékelést kapott, hogy soha többé nem sugározta a csatorna és kereskedelmi forgalomba sem került, mégis mindenki ismeri, vagy legalábbis hallott róla. Pedig biztos recept alapján készült, amit számos karácsonyi különkiadás követett már előtte és még sokáig utána is. Váratlan celeb cameók, fülbemászó dallamok, animált jelenetek, végtelenül egyszerű sztori és karácsonyi dekorációba borult díszletek. 

A galaxis őrzői – ünnepi különkiadása ugyanezzel a sablonnal operál, James Gunnak azonban sikerült összeraknia egy csodálatosan egyszerű, de nagyszerű filmet.

A sztori nem túl mélyen szántó, a cél: Mentsük meg a karácsonyt!

A Tudástérben letelepedett Galaxis őrzőinek a Bosszúállók: Végjáték után van mivel megküzdeniük csapat és egyéni szinten is. A morál javítására pedig úgy tűnik, az egyik legkedveltebb földi ünnep nyújthatja a megoldást. Különösen Peter Quill (Chris Pratt) számára, akiről egy animált visszatekintésből megtudjuk, hogy rég volt az utolsó jó karácsonya. Nem meglepő módon a Tudástér lakói azonban nehezen értik meg a karácsony lényegét, ami egy vicces betétdalon keresztül már az első néhány percben világossá válik a néző számára. 

Ezután dönt úgy Mantis (Pom Klementieff), hogy Drax (Dave Bautista) társaságában ellátogat a Földre, hogy megszerezze a legjobb ajándékot Űrlord számára, méghozzá Kevin Bacon személyében. A sztori azonban csak most kezd igazán beindulni!

A Galaxis őrzői két legmókásabb karaktere megérkezik ugyanis Los Angelesbe, ahol először találkozik élőben a karácsony szellemén túl az eddig csak szóból ismert hétköznapi emberrel is.

Mantis és Drax őszinte csodálattal és gyermeki nyíltsággal fogadja be minden furcsa földi szokásunkat, miközben igyekeznek jobban megérteni a karácsony lényegét.

Ennek köszönhetően nem kevés szórakoztató bonyodalomba keverednek a Kevin Bacon házához vezető útjukon. 

Az epizód hossza szinte lehetetlenné teszi, hogy egy percig is unatkozzunk rajta, egymást követik ugyanis a fejlemények. A csöpögős karácsonyi sztori mellett pedig még egy kis akciónak is sikerült benne helyet szorítani egy autós üldözés keretében. Persze nem lenne igazi ünnepi különkiadás, ha nem azzal érne véget, hogy fényárba borul a díszlet és mindenki boldogan táncol együtt egy fülbemászó karácsonyi slágerre. 

Marvelhez képest meglepően földhözragadt lett

James Gunn a Hollywood Reporternek nyilatkozott róla, hogy A galaxis őrzői – ünnepi különkiadás minden szempontból egyszerű volt. Néhány óra alatt sikerült papírra vetnie a forgatókönyvet, a forgatás zökkenőmentesen zajlott és a színészi teljesítmény is természetesen jött minden szereplő részéről. Ez a könnyedtség pedig látszik is rajta. 

Egyrészt én külön örültem neki, hogy meg sem próbálták egy-másfél órásra nyújtani az epizódot. A galaxis őrzői – ünnepi különkiadás negyvennégy perces teljes hosszával ugyanis még a hagyományos sorozatrészek közül is a rövidebbek közé tartozik. A két-három órás képregényfilmek világában pedig még a Marvel Disney+ sorozatai mellett is kirívóan rövid lett. Ennek köszönhetően azonban a cselekmény folyamatosan pörög, nincs telezsúfolva fölösleges jelenetekkel és épp annyira csöpögős, amennyire lennie kell. 

A film egyik legnagyobb előnye a szememben azonban a földhözragadtsága, amit furcsa épp a Galaxis őrzőivel kapcsolatban kijelenteni.

Az olyan CGI látványorgiák után, mint az Örökkévalók, a Shang Chi és a Tíz gyűrű legendája, vagy a Doctor Strange az őrület multiverzumában, ez a film bizony egyszerű, de nagyszerű lett. 

A történet két főszereplője egyértelműen Drax és Mantis, akiket sminkmesterek és jelmezesek segítségével keltenek életre az őket megformáló színészek. Ez a jelenlegi technológia fókuszú filmkészítésben egyre ritkábban fordul elő. A film ezen kívül számos korábbi díszletet használ, amit az ünnepi különkiadás tiszteletére csak karácsonyi díszbe kellett öltöztetni a készítőknek. Ha nem egy díszleten belül vagyunk, akkor pedig valós helyszínre látogatunk el a főhőseinket kísérve. Így végigjárhatjuk például a Hollywoodi Hírességek Sétányát, bulizhatunk egy Los Angeles-i night clubban és betörhetünk Kevin Bacon házába. 

A digitális technológiával életre keltett karakterek, például Rocket (Bradley Cooper) és Groot (Vin Diesel) így viszonylag kevés szerepet kapnak. Cserébe amikor megjelennek, azt minimum egy vicces megjegyzés, vagy egy korábbi filmekre visszautaló referencia elejtésével teszik. 

Verdikt

A galaxis őrzői – ünnepi különkiadás egy végtelenül egyszerű, de szórakoztató karácsonyi film, fülbemászó dallamokkal és kiemelkedő színészi teljesítménnyel. Látszik, hogy a szereplők is jól érezték magukat a forgatáson, ez a jókedv pedig átragad a nézőre is. A kevesebb, mint negyvenöt perces hossz pedig egy cselekménnyel zsúfolt és könnyen fogyasztható élménnyé teszi a filmet. 

10 /10 raptor

A galaxis őrzői - ünnepi különkiadás

The Guardians of the Galaxy Holiday Special

amerikai szuperhős film
Játékidő: 44 perc
Premier: 2022. 11. 25.
Rendező: James Gunn
Csatorna: Disney +

Szerző

Filmrajongó könyvmoly vagyok, aki otthonosan mozog a fantasy, a sci-fi és a képregények világában ébredező érdeklődéssel a videojátékok iránt. 2017-ben kezdtem aktívan film- és sorozatkritikák írásával foglalkozni, de már a középiskola óta írogatok ide-oda.

Leave feedback about this

  • Quality
  • Price
  • Service

PROS

+
Add Field

CONS

+
Add Field
Choose Image