Az unikornis háború azért hoz le az életről, hogy végre észrevedd magad

A spanyol animációs rendező, Alberto Vázquez világa első ránézésre a Happy Tree Friendst idézi; egyszerre cuki és groteszk, és persze vérben tocsogó. Nem előzmény nélküli a képi világ saját munkásságán belül sem. A Unicorn Wars a rendező-forgatókönyvíró egy korábbi alkotásán, a Unicorn Bloodon alapszik, amely témáiban fel-felvillantotta, hová fajulhat a medve-egyszarvú háború egészestés filmként.

Főszereplők a megjelenésükben a Gondos bocsokat megidéző teddy macik, akik egy koncentrációs tábornak is beillő kiképzőhelyen élnek.

A nem túl barátságos helyen a szent háborúra készítik fel a medvéket, ugyanis hitük szerint egykor az egyszarvúak miatt kellett elhagyniuk a Mindenható paradicsomát – ezért kell harcolniuk az unikornisokkal. A szent könyvük szerint pedig aki megöli az utolsó unikornist, és iszik véréből, az lesz a leggyönyörűbb széles e vidéken.  Meg persze örök élet és miegymás. Ebben a vallási szellemben képzik ki a két testvért, Azulint (magyarul: Kék) és Gordit (magyarul: Bátor), akiket társaikkal együtt hamarosan veszélyes küldetésre küldenek: az unikornisok lakta varázserdőbe, hogy kiderítsék, mi történt az előző maci csapattal. A mackótestvéreknek azonban hamar rá kell jönniük, hogy nem minden gonosznak az egyszarvúak az okozóik.

A Unicorn Warst a külföldi kritikusok többször hasonlítják Ford Coppola Apokalipszis mostjához, a hasonlóság pedig leginkább az erdős környezeten túl fő mondanivalójában keresendő.

Felvetéseihez pedig hosszú, némi humorral és tragédiával kikövezett út vezet, melyhez hasonlóan sötét, atmoszférájában szintén fokozatosan az őrületbe kergető nyomasztó látványvilág párosul. Vázquez az idilli és gyerekkori meséinket idéző képeket önt le vérrel, majd változtatja őket apokaliptikus tájjá, ahogyan főszereplői is egyre mélyebbre jutnak a gyűlölet által kreált félelemben. 

A címmel ellentétben a film keveset foglalkozik az unikornisokkal, a játékidő háromnegyede a macikról szól, de róluk alaposan. A rajzfilm első felében megismerjük kettős, sokszor ellentmondásos társadalmukat. Bár fontos értékeik a szeretet és a kedvesség, továbbá kiemelt figyelmet fordítanak tökéletes, bársonyos, pihe-puha megjelenésükre, a háború kemény nyomást helyez rájuk. A háborús és vallási propaganda-prés alatt szép lassan átformálódnak a minden gyűlöletre nyitott bocsokká, akik készek életveszélyes küldetésekre menni az otthon ücsörgő vezetőik kénye-kedvére.

2022 aktuális problémáira gondolva – kezdve a közösségi médiában terjedő álhírekkel az egyre keményebb eszközöktől sem megrettenő diktatúrákig – még erősebb gyomrosnak hat az a gyűlölet-trenírozás, amiben a teddy macik élnek. Világuk ennek megfelelően egyszerre sötét és megmosolyogtató. Ezzel szemben az egyszarvúak erdeje fenséges, de a szó angol, romantika kori értelmében (azaz: sublime), amely nemcsak a szépséget, hanem a már-már ijesztő kiismerhetetlenséget is jelenti. 

A film második fele pedig tényleg az Apokalipszis most lassú megőrülésének útjára visz. A sokat idézett műhöz hasonlóan a civilizációt elhagyva a sötétség mélyéig kell hatolnunk, hogy megismerjük a horrorisztikus megbomlást, amelybe az a gonoszság taszít, ami film alapjául szolgáló Joseph Conrad kisregény szerint mindenkiben ott van. Coppola filmjével ellentétben Vázquez a két medve testvér kapcsolatán keresztül vezet el az őrületbe, nem pedig egy épelméjű, külső látogatón keresztül. Azulin mellőzött félként mindig féltékeny volt Gordira, mert anyjuk vele jobban kijött, és ebből fakadó kisebbség komplexusát mindenkire kivetíti. Abszolút főszereplőként vele együtt éljük át ennek az érzésnek minden jogosságát és tragédiáját, amivel Vázquez némileg megmagyarázza az őrületet előzményeit, racionálissá teszi azt számunkra.

Azulin karakteríve viszont van annyira bizonytalan, hogy nem lehet egyértelműen kimondani, hogy a nehéz gyerekkor tette őt azzá, aki a történet végére lett.

Az ő tökéletes ellentétje és egyben kiegészítője testvére, Gordi, aki zsírpárnás testével közelében sem jár a macik ideálképének, és szorongása sem teszi őt tökéletes katonává. Látszólagos gyengeségei ellenére mégis ő az a szereplő, aki mentálisan készen áll elviselni az őrületet, sőt felvenni vele a küzdelmet. Az ellentétek ilyenfajta felállítása Vazquez kedvenc technikája: mindenkiben lakik egy szörnyeteg, amellyel hadban áll, ezt pedig szereti felnagyítani is.

A két egymással személyiségben és háborús oldalon szemben álló testvér számos kézen fekvő narratív lehetőséget ad, de a Unicorn Wars elkerüli ezeket kliséket: mint például a két félből egy-egy kiválasztott küzd a medvék és egyszarvúak közötti békéért. Ezt annak ellenére képes meglépni, hogy a Maria nevű egyszarvú és Gordi karakterében megvan a potenciál arra, hogy közös barátságukkal békét hozzanak a medvék és az unikornisok számára. De Vazqueznél ez sosem volt opció. Egyrészt keveset időzik a démonian fekete, ám mégis barátságos lovakon, így nincs olyan alap a cselekményben, amely indokolná a békülést. Másrészt szimbolikusan a két fél egy feloldhatatlan ellentétet képvisel, melyet csak néhány arra nyitott léphet át: a természet és az emberi civilizáció. Innen nézve logikus is, hogy bár az egyszarvúak az animációs film címadói, mégis titokzatos, kevésbé megismert szereplői maradnak a Unicorn Wars világának – hiszen a természet működése is minden megismerés ellenére nem lesz teljesen elérhető számunkra, és ez akár félelmet is szülhet bennünk.

Ahogyan egyre mélyebbre és mélyebbre hatolunk a varázserdő és a medve-egyszarvú háború őrületében, kirajzolódik, hogy Vázquez egy harmadik, meglepő, és nagyon is cinikus feloldást választ az egyre gore-abb háború megoldására.

De lehet pont ez az a pofon, amellyel Vázquez cselekvésre késztet: ébredj, ember, mert mocsokban ülsz és primitíven viselkedsz. Gyűlöletből lettél, és gyűlöletté is leszel – üzenik a záróképek.

A Háború az egyszarvúak ellen c. filmet a 20. Anilogue Nemzetközi Filmfesztiválon láttuk.