Az új Enola Holmes-etapban a főhős egy kettős emberrablás ügyében nyomozva szembesül a Brit Birodalom sötétebb arcával. Az Enola Holmes 3 minden bosszantó rendezési megoldás ellenére kellemes kikapcsolódást ígérő bűnügyi történet tudott maradni kellően körmönfont fejtörőkkel. Spoilermentes kritika.
HIRDETÉS
Az Enola Holmes 3 ott folytatja, ahol a második rész abbahagyta. Az első film Nancy Springer regénye alapján készült, és egy kalandos young adult krimit mutatott az ifjabbik Holmesszal a főszerepben, aki bátyjához hasonlóan éles eszet örökölt, és nő létére szeretne a detektív pályára lépni a viktoriánus Nagy-Britanniában. A második film már elkanyarodott a forrásanyagtól, nem ragaszkodott a regényfolyam cselekményéhez; egyúttal borúsabb, társadalomkritikusabb hangot vett fel azzal, hogy a cselekményt az iparosodás és a zabolátlan kapitalizmus kontextusába helyezte.
Az Enola Holmes 3 mindkét szempontból továbbhaladt a kettes film által kijelölt úton.
Az új film cselekménye szintén nem szigorúan vett regényadaptáció, hanem a könyvek világában játszódó önálló történet, amely egy-egy ponton visszautal előzményére. Ami pedig a társadalmi üzenetet illeti, ezúttal nem az iparosodás árnyoldalai kerülnek előtérbe, hanem a birodalomépítés és a gyarmatosítás visszásságai kapnak figyelmet, s ez a kontextus egyúttal a cselekmény mozgatója is.
A történet azzal indul, hogy Enola (Millie Bobby Brown) házasodni készül az ifjú Tewkesburyvel (Louis Partridge). Bátyja – a jelek szerint meggyőződéses feminista –, Sherlock (Henry Cavill) nem kimondottan örül ennek, mert szerinte a fiatal nyomozónő a feleséggé válással feladja függetlenségét és a detektívkedés iránti elkötelezettségét. Mindazonáltal nem sokáig kell aggódnia a frigy miatt. Egyrészt maga Enola kési le a saját házasságkötését, másrészt Sherlockot, majd nem sokkal később a vőlegény anyját, Lady Tewkesburyt (Hattie Morahan) elrabolják. A befuccsolt menyegző miatti rövid jegyesi szóváltást követően Enola „szolgálatba” helyezi magát és nyomozni kezd. A nyomok az Enola Holmes 2-ben felbukkant Moriarty professzorhoz (Sharon Duncan-Brewster) vezetnek, akit az előző etapban egyszer már lekapcsoltak, azonban megszökött a fogságból. Innét fogva elsősorban a két nő szellemi vetélkedése, előrelátó képességük rivalizálása viszi előre a történetet.
Azt hamar leszögezhetjük, hogy az Enola Holmes 3 szórakoztató film, csak úgy, mint elődei.
Érdekes rejtélyekkel színesíti a cselekményt, megadja a nézőnek az ilyen jellegű filmekben igényelt gondolkodnivalót, a végén pedig minden a helyére kerül. Nagyívű, kimagaslóan emlékezetes fordulatokra nem kell számítani, az Enola Holmes 3 egyszeri kikapcsolódásnak jó, ezt a rendeltetését viszont korrektül betölti. Olyannyira, hogy minden hiányossága, zavaró rendezői fogása és színészi hibája ellenére is azon kaptam magam, hogy jól szórakozok. Mindazonáltal ki kell térni azokra a sajátosságokra, amelyek rontják az élvezetet.
Egy Millie Bobby Brown főszereplésével készült film egyik legkritikusabb pontja óhatatlanul maga Millie Bobby Brown. A Stranger Things kolosszális közönségsikerének köszönhetően idejekorán a filmvilág csúcsaira jutott színésznő szakmai kvalitásaihoz finoman szólva is kétségekkel viszonyulnak a kritikusok és a nézők is. Nos, amit az Enola Holmes 3-ban alakít, az nagyjából kimerül abban, hogy állandóan olyan az arckifejezése, mintha bőgni készülne. Ugyanakkor szükségtelen sokat időzni Brown szakmai hiányosságain, ezek messze nem rontanak annyit a film élvezetén, mint amire előítéletei alapján számítana az ember. A szerep nem követel sokat, Brown ezt nagyjából hozza, egyébként pedig jól áll neki az éles eszű, talpraesett fruska alakja, és a jelenléte ad egy kedves bájt a filmnek. Egyáltalán nem érdemli meg, hogy rajta verje el a port bárki a film miatt.
Ami messze kevésbé menthető, azok a rettenetesen megoldott verekedős jelenetek.
Enola nemcsak remek logikai készségekkel van felvértezve, hanem elég atletikus és a verekedés is megy neki. Ez pedig olyasmi, amit Philip Barantini rendezőnek nem kellett volna erőltetnie. Egyszerűen bosszantóan és értelmetlenül el vannak nyújtva ezek a részek, ráadásul abszurd nézni, ahogyan két hosszú szoknyás nő püföli egymást úgy, hogy sem a ruhájuk nem akad bele semmibe, sem ők maguk a ruhájukba. Arról nem is beszélve, hogy Brown fehér selyemruhája alig koszolódik. Ezek a jelenetek kínosak, bosszantóak, indokolatlanok.
A másik dolog, ami fájóan szemet szúr a nézőnek, a szájbarágós animációk, amelyeket a rendező úton-útfélen beleszuszakolt a műfaja szerint a „film” címkével rendelkező alkotásba. Az Enola Holmes 3, csakúgy, mint az azt megelőző két rész, alapvetően könnyed alkotás, ami elsősorban a szórakoztatásra törekszik, és mint a korábbiak, ez az etap is megfelelően betölti ezt a rendeltetést. Ugyanakkor a rendező valamiért égető szükségét érezte annak, hogy animációkkal színesítse a filmet, legyen szó két jelenet közötti átkötésekről vagy a főhős gondolatmeneteinek vizuális szemléltetéséről. Egy hús-vér szereplőkkel dolgozó filmben ezek a megoldások szükségtelenek, sőt, infantilisek. Az ember óhatatlanul úgy érzi, dedósként kezelik, amikor például egy, a brit birodalom ellen lázadó csoportról esik szó, akkor egy animált bejátszást látunk, amelyen piros X kerül Viktória királynő portréjára.
Az Enola Holmes 3 társadalmi kontextusa a gyarmatosítás, a cselekmény e témakör mentén bontakozik ki. A film ezen a téren is megőrzi „limonádé” jellegét: egyszerű igazságokat fogalmaz meg és a történet alapvetően a happy end irányába tart. A fiatal főszereplők őszintén felháborodnak, amikor megtudják, hogy a gyarmatosító britek atrocitásokat követtek el a leigázott őslakos népekkel szemben, felsőbbrendűségtudatnak nyoma sincs bennük. Az egyik angol tiszt, amikor a fejére olvassák felelősségét egy visszaélés kapcsán, Colombóba illő sztoikussággal, önként nyújta a kezét, hogy megbilincseljék. Az Enola Holmes 3 britjei tehát mihelyt szembesülnek terjeszkedésük következményeivel, magukba szállnak és levetkőzik minden birodalmi arroganciájukat. A gyarmatosítás ugyanakkor a főszereplők ellensége számára is indítékul szolgál, és az egyik fő dilemma éppen az, mit engedhet meg magának a főellenség Moriarty professzor a gyarmatosítás igazságtalanságaira hivatkozva. A cselekmény természetesen naiv, a végkifejlet nagyjában-egészében kiszámítható, de végső soron összhangban van a film hangvételével.
Verdikt
Az Enola Holmes 3 nem szakít az első és a második film örökségével, azokhoz hasonlóan egy nagyjában-egészében rendben lévő, egyszert nézhető alkotás, ami a maga egy és háromnegyed órájával többnyire nem él vissza a néző idejével. Ennél többet nem kell várni tőle, és néhány idegesítő rendezői megoldáson túl kell lendülni, de ami lenni akar, annak megfelel.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
