2026 sem maradhatott Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál nélkül. Az idei rendezvény már a huszonegyedik volt a sorban, és a szokásos képregényvásárt ismét izgalmas programok, beszélgetések kísérték. A hagyományoknak megfelelően pedig az Alfabéta-díjak átadása is megtörtént.
HIRDETÉS
Kezdődik
Aki kicsit is szereti a képregényeket és a hazai képregénykultúrát, annak mondhatni kötelező program a Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál.
Ilyenkor jó esély nyílik találkozni nemcsak a médium elkötelezett rajongóival, de a hazai képregényes élet meghatározó alakjaival is.
Alkotók, kutatók, kiadók és más szakemberek is azon dolgoznak, hogy a látogatók az új portékák beszerzése mellett a legszélesebb perspektívából tekinthessenek rá a magyarországi és európai képregényes életre. Új és régebbi megjelenések, valamint exkluzív kiadványok (pl. idén Futaki Attila utolsó képregénye, az Utolsó hajnal) mellett rendszeresen találkozhatunk hazai és külföldi vendégek pódiumbeszélgetéseivel, kiállításokkal és alkotósarokkal is. Az esemény legfontosabb része pedig idén is a magyar alkotóknak járó Alfabéta-díjak kiosztása volt.
Már az esemény kezdetekor biztató jel volt, hogy kisebb sor alakult ki a beengedésnél, így az eseményt övező érdeklődés egyből kézzel tapintható volt. Az ELTE Gömb aulájának egyik erénye viszont, hogy a legsűrűbb időszakokban sem vált zsúfolttá a tömeg. Persze olyan emberözönre nem is kellett számítani, mint egy nemzetközi filmsztárokkal megpakolt con esetében, hiszen a képregényfesztivál mindig is törekedett a családiasabb megközelítésre. Így az élhető, kényelmesen bejárható terület mindenképpen előny. Nem sokkal a nyitás után már kezdődtek is a programok az elkülönített helyszíneken, melyek közül először Philippe Imbert, azaz Péchane beszélgetésére értem oda.
Péchane
A jelenleg Magyarországon élő francia művész itthon a Momoneko mangáiról lehet ismert, ami egy vak szamurájmacska közmondásokra épülő kalandjait meséli el szöveg nélkül. A beszélgetés során elkerülhetetlen téma volt, hogy Momoneko alakjának van-e bármilyen köze a hasonlóan antropomorf állatszamurájt foglalkoztató Usagi Yojimbohoz. Péchane viszont csak azután hallott Yojimbóról, hogy már ő is előállt a karakterével. Közös ősforrás lehet azonban Zatoichi, a közismert japán regény- és filmhős, aki lényegében az első vak vándorharcos a popkultúrában.
Szintén fontos részét képezte a beszélgetésnek a japán tusfestészet, vagyis a szumie, ugyanis Péchane szívesen használja ezt a technikát a mangáin kívül is. Gyakran állított párhuzamot az aikidóval, mert
mindkét művészeti forma a zen filozófiára épít, így céljuk a testi-lelki harmónia, a belső béke elérése.
Az is kiderült, hogy Péchane filmes múlttal rendelkezik, és sokáig fiatalok művészeti tehetséggondozó programjában vett részt. Nem maradhatott ki nyilván az sem, hogy miért éppen Magyarországot választotta új otthonának (szerelem), és hogy mennyire nehéz betörni idegenként a japán mangapiacra (nagyon).
Alfabéta
Nem sokkal ezután a nemzetközi vendégeket fogadó “Kitekintő” színpadon a Tex rajzolója, Fabio Civitelli következett, míg a “Betekintő” belföldi színpadon az Alfabéta-díjra jelölt alkotók kerekasztalbeszélgetése vette kezdetét. Sajnos a két színpad programjai szinte tökéletes átfedésben voltak, így a döntés nem mindig volt egyszerű a vendégek között. Mivel idén a Roboraptor szerkesztőségéből ketten is az Alfabéta zsűrijének tagjai voltunk (jómagam, és Scheirich Zsófia főszerkesztő), így logikusnak tűnt, hogy ezúttal a magyar program következzen. A Kránicz Bence vezette beszélgetésen nem tudott az összes jelölt alkotó részt venni, ám így is egy tartalmas óra jött össze a hat megjelent jelölttel. A beszélgetésen Kuizs Lilla, Gyuricza Márta, Bernát Barbara, Gyenes Gábor, Kálmán Áron és Ray Henderson, azaz Zentai András vettek részt.
A közös és egyéni kérdéseket is tartalmazó diskurzusból kiderült többek között, hogy ki hogyan viszonyul egyébként a képregényhez és hogy témától függően mennyi kutatómunkával jár egy-egy alkotás. Továbbá az is, hogy a valós eseményeken alapuló sztorikban hol van a valós és a fiktív határa, valamint, hogy alkotóként hogyan lehet megtalálni az egyensúlyt személyes és univerzális tartalom között. Gyenes Gábor szlovákiai magyar alkotóként pedig arra is válaszolt, hogy milyen most a szlovákiai képregényes szcéna – kicsit még kisebb és fiatalabb, mint a magyar, de folyamatosan fejlődik.
A beszélgetés után pedig máris kezdődött a díjátadó, ahol éppen egy fontos pillanatban, a KÉP-regény kategória kihirdetésénél a technika ördöge is megtréfálta a jelenlévőket, de szerencsére ez nem okozott nagyobb felfordulást.
Nem meglepő módon idén is a díjak kiosztása vonta magára a legnagyobb figyelmet.
A díjazottakról külön cikkben számoltunk be, de röviden tekintsük át az eredményeket:
- KÉP-novella kategória: Bernát Barbara: Tollhatározó
- KÉP-regény kategória: Kuizs Lilla: Semmi szédítő magasság
- Alfabéta Extra: Pilcz Roland: Kalyber Joe – Kezdettől végzetig
- Korcsmáros Pál-díj: 5Panels
A díjátadó felvezetőjében Vass Róberttől is elhangzott, amit csak megerősíteni tudok, hogy idén kifejezetten erős munkák érkeztek mindkét kategóriába, és valóban nehéz volt a döntés. A jelölteket Szabó Zoltán Ádám mutatta be, a laudációkat Scheirich Zsófia, Kránicz Bence, Garisa Zsolt és Frank Zita mondták el. Ezúton is gratulálunk a jelölteknek és nyerteseknek!
Kapcsoljuk Portugáliát!
A programvonaton pedig nem volt fék, így rövid szusszanás után a portugál képregények helyzetéről szóló beszélgetés második felére értem be. Paulo Monteiro képregényrajzoló és fesztivál-igazgató egy képekkel bőven illusztrált prezentáció kereteiben beszélt arról, hogy miként vált Portugália egyik történelmi jelentőségű, ám kicsi, mezőgazdasággal foglalkozó városkája az ország legfontosabb képregényes zarándokhelyévé. Bejában rendezik meg ugyanis évente az ország egyik legjelentősebb képregényfesztiválját, amelyre szerte az országból érkeznek látogatók. A város lakosai pedig akár képregényes kötődés nélkül is az identitásuk részévé fogadták, hogy
Beja az ország képregényes szívcsakrája lett.
A fesztivál azonban nőttön nő, rengeteg az érdeklődő, van, aki csak ezért utazik a környékre, ám nem tudnak már mindenkit beengedni a felhőtlen bulizással záruló eseményre. Dilemma tehát, hogy legyen-e több napos a rendezvény és akár környező településeket is vonjanak be, vagy a rendezvény szűkebb, családias identitását tartsák meg? Monteiro ezek mellett még számos érdekességet megosztott a portugál képregények múltjáról és jelenéről, valamint arról, hogy milyen együttműködéseik vannak a brazil képregényvilággal, és az angolai tehetséggondozó programjukról is.
És mi a helyzet Lengyelországban?
A délies hangulatból ezután visszatértünk a kelet-európai milliőhöz, hiszen Kertész Sándor és Kellermann Viktória beszélgetett Wojciech Jama és Michał Traczyk képregénykutatókkal a lengyel képregényes szféráról.
A beszélgetés pedig igen fontos és érdekes belátásokkal világított rá, hogy miként lehet a kommunista kultúrpolitika árnyékából virágzó képregénykultúrát építeni.
Nem volt ott sem egyből minden sétagalopp, de egy idő után a kulturális vezetők, és a társadalom is elkezdte komolyan vehető médiumként, művészi alkotásként kezelni a képregényeket. Azóta már számos jelentős állami könyvtárnak van saját képregényes részlege, de külön képregénykönyvtárak és múzeumok is léteznek Lengyelországban. A legjelentősebb illusztrátorok munkáit igényes, hatalmas méretű gyűjteményes kiadványokban is megjelentetik, valamint tudományos kutatómunkák foglalkoznak a képregényekkel.
A kiadványokból kézbe vehető példányokat is hoztak, így
szó szerint tapinthatóvá vált, amiről a pódiumon beszélgetnek.
Kiemelték még, hogy számos országos, hatalmas tömegeket vonzó, és persze kisebb, helyi rendezvények kapcsolódnak a képregénykultúrához. Így egy valóban pezsgő, élő közegnek tűnt, amit a lengyel képregényes világról megismerhettünk. Bár kiadványok és rendezvények terén náluk sincs ok panaszra, egy kicsit azért irigykedve, és mindenképpen reménykedve vehettük tudomásul, hogy
ha megfelelő a politikai és társadalmi támogatottság, akkor akár itthon is lehet olyan presztízse a képregénynek, mint lengyel barátainknál.
Számomra ezzel a beszélgetéssel zárult a rendezvény, de aki végig kitartott, az még a mangák világáról is sok mindent megtudhatott, valamint egy érdekes, gyakorlatias műhelybeszélgetésen is részt vehetett. Jövőre remélhetőleg ugyanígy összejön a hagyományos képregényünnep, ahol ismét színvonalas Alfabéta-jelölt munkákkal, érdekes új megjelenésekkel és izgalmas vendégekkel, beszélgetésekkel találkozhatunk.
Képek: Magyar Képregény Szövetség I Kiemelt Kép: Tebeli Szabolcs
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
