A Star Wars: Lázadók című animációs sorozattal néhány éve már bemutatták a forradalom kezdeteit egy csapatnyi felkelő szemszögéből, a Star Wars: Andor pedig most ugyanezt teszi komolyabb hangnemben, a harcosok helyett a mozgalom más kulcsfiguráira fókuszálva. Évadkritika.
A széria cselekménye több szálon fut, amelyek aztán a történet előrehaladtával egyre jobban összefonódnak. A címszereplő Cassian Andornak (Diego Luna) az első három epizódban megismerhettük a fiatalkorát, a későbbiekben pedig azt követhetjük nyomon, mi mindent él át, mire végül eljut oda, hogy ne csak túlélni akarjon a Birodalom zsarnoksága alatt, hanem kész legyen csatlakozni a szerveződő felkeléshez. Vele párhuzamosan láthatjuk, miként próbálja egy titokzatos férfi, Luthen Rael (Stellan Skarsgård) pénzelni és összehangolni a különféle lázadó tevékenységeket, továbbá azt is, hogyan nyomoznak a diktatúra emberei ellene és más gyanús személyek, csoportok ellen. Némileg kilóg a sorból a lázadók későbbi vezetőjének, Mon Mothmának (Genevieve O’Reilly) a történetszála, mivel egyelőre csak érintőlegesen kapcsolódik a többihez, de az ő karakterének építésére is szükség van, az pedig logikus, hogy az eseményeknek ezen a pontján még nem találkozott Cassiannel.
Annak ellenére, hogy nem mindegyik történetszál Andor körül forog, a sorozat címe mégis megállja a helyét, mivel egyértelműen kulcsszerepe van az események alakulásában, és cselekedetei kihatnak a többi főbb karakterre is.
Aki feszített tempót és nagy összecsapásokat várt a sorozattól, annak csalódnia kell, ugyanis ez a sztori nagyon lassan építkezik és komolyabb akciójelenet elég kevés van benne. Ez az első 12 epizód tehát egy hosszúra nyúlt felvezetés, a lényegesebb történések majd a második évadban várhatók. Erre az alapozásra azonban szükség volt, hogy jól bemutassák: nem a semmiből tűnt fel a Lázadók Szövetsége, és nem is a nyílt harcokkal indítottak, hanem mindezt másfajta tevékenységek előzték meg.
Emellett fontos szempont, hogy mivel nem pörögtek az események, bőven jutott idő a három főszereplő, Cassiant, Luthen és Mon bemutatására is. Három nagyon különböző hátterű és habitusú karakterről van szó, akiket az köt össze, hogy gyűlölik a Galaktikus Birodalom diktatórikus rendszerét. Az elkötelezettségnek ugyanakkor különböző fokozatait testesítik meg: míg Andor egy ösztönös lázadó, akinek még el kell jutnia arra a pontra, hogy konkrét célt fogalmazzon meg a rendszer elleni küzdelméhez, addig a politikus Mon az ügy mellett már elköteleződött, de még meg kell küzdenie a dilemmával, hogy vajon a nemes céljuk szentesíti-e az eszközt (ami az ő esetében azt jelenti, hogy összeköti saját családja sorsát egy kétes, de befolyásos alakéval). Luthennel viszont már mint meggyőződéses, bármilyen módszerre hajlandó forradalmárral ismerkedünk meg – a sorozat egyik csúcspontja a monológ, amiben az embersége feláldozásáról beszél.
A karakterközpontúság mellett az Andor másik nagy erőssége a világépítés, amely itt egyáltalán nem azt jelenti, hogy amivel csak lehet, igyekeznek a franchise-hoz kapcsolni a sorozatot, hanem egy kifejezetten realisztikus közeg megteremtésével.
Vannak persze finom utalások a Star Wars-filmekre – pl. egy ismert bolygó megnevezése vagy ikonikus tárgyak a háttérben –, de ezek nem uralják annyira az egyes részeket, mint mondjuk A Mandalóri vagy a Boba Fett könyve esetében. A cameók sem maradtak el, de az ismert karakterek feltűnése itt mindegyik esetben megalapozott, nem olyan véletlenszerű, mint például amikor a Zsivány Egyesben a főhősök belefutnak abba a két alakba, akik Luke-ba belekötöttek az Új remény kocsma-jelenetében. Az Andor visszatérőinek szerepeltetése érthető a történet szempontjából. A hangsúly pedig egyébként is azon van, hogy az egyes bolygók ne csak érdekes díszletek legyenek, hanem bepillantást nyerhetünk az ott élők mindennapjaiba, szokásaiba. Így mindegyik helyszín élettel teli, és – amennyire lehet – valóságos tud lenni.
A korábbi Star Wars-tartalmaktól való elkülönülést erősíti a téma is, hiszen a lázadásnak olyan aspektusait ismerhetjük meg itt, amelyekkel az eddigiekben nem foglalkoztak. Így például az egyik központi kérdés a forradalom finanszírozása, amit szintén igyekeztek minél realisztikusabban bemutatni (a szériában látott pénzrablást valós események ihlették, egészen pontosan az oroszországi forradalom egyik korai epizódja).
Ez a sorozat tehát egyértelműen egy új irányt képvisel a Star Wars-franchise-on belül: olyan spinoff, amely nemcsak hangvételében és stílusában tér el erősen a filmektől, de történetileg is igyekszik elkülönülni, saját lábán megállni.
Ha valaki úgy ül le megnézni az Andort, hogy nem látta az eredeti Star Wars-trilógiát és a Zsivány Egyest, az nézheti ezt a szériát szimplán egy hatásos disztópikus sci-fiként, amely örökérvényű témákat feszeget, de közben a jelenkori eseményekre is reflektál.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
