A Babylon Berlin 4. évadában elszabadul a bábeli zűrzavar – Kritika

A Babylon Berlin Volker Kutscher detektívregényeinek adaptációja, ahol az évadok az egyes könyvek történetét követik. A sorozat írói sok helyen hozzátoldottak Kutscher regényeihez, szélesítették a sztorit, több karaktert hoztak be. Az első évad 2016-ban indult és 40 millió eurós költségvetésével Németország legdrágább sorozata lett.

A történet a weimari köztársaság idején játszódik, az 1920-as, majd 30-as években. Gereon Rath, a kölni nyomozó Berlinbe érkezik, hogy egy kényes ügyben göngyölítse fel a szálakat, ám egy jóval nagyobb összeesküvésbe is belebotlik. Közben Berlin hangulata magával ragadja, és szakítva a mérgező családi környezetével, az ügy lezárása után is a fővárosban marad. Csatlakozik az egykoron az Alexanderplatzon álló Vörös Erőd néven emlegetett rendőrkapitányság gyilkossági csoportjához.

A forgatókönyvírók a harmadik évadra eltávolodtak az alapanyagtól és csak lazán vették át a Kutscher Csendes halál c. regényének történetét. Sokkal inkább az akkori társadalmi és politikai nyugtalanságra és az 1929-es tőzsdei összeomlásra akartak koncentrálni. Hangsúlyozták, hogy szerintük nem esik elég szó a weimari köztársaságról manapság. A német demokrácia az első világháború után törékeny volt. Rengeteg ember süllyedt szegénységbe, a veteránok pedig a harctéren elszenvedett traumáik és sérüléseik miatt nem találták a helyüket a világban. Ez a nyugtalan és nyomasztó korszak adja tehát a Babylon Berlin hátterét.

Ügyesen és a feszültséget fenntartva bonyolítja, majd zárja le az egyes történetszálakat. Az évadokban jellemzően egy gyilkossági és egy politikai szálat futtatva párhuzamosan. A látvány és kosztümök igényesek és kidolgozottak, több totált is kapunk a korabeli városképről. A Moka Efti mulatójában megkomponált előadások és táncok koreográfiája is hangulatos. A két főszereplő, Gereon Rath (Volker Bruch) és Charlotte (Liv Lisa Fries) egyedi és emlékezetes karakterek, a kettejük közti összhang is remekül működik. A sorozat kitalált és valós karaktereket is felvonultat, és a történelmi események bemutatására is nagy hangsúlyt fektet.

Az idei, 4. évad Kutscher Goldstein c. regényén alapul. A 4. évadban kevesebb volt a krimi, és több a politika. A történet elején elkövetett gyilkosság utáni nyomozást most háttérbe szorította a különböző politikai csoportok és kémek közti háború és az igazságszolgáltatás rendjének megborulásának bemutatása. Nem feltétlenül gond ez, hiszen a sorozat írói kiemelték, hogy az 1933-as évig (tehát Hitler hatalomra kerüléséig) akarják elvinni a történetet. Így hozzá tartozik a sztorihoz annak bemutatása is, hogyan ért véget a weimari köztársaság, hogyan omlott össze a demokrácia, és kezdődött a diktatúra.

A főhőst játszó Volker Bruch körül volt némi felhajtás bemutatója előtt, ugyanis több német színésszel együtt tiltakozott a szigorú járványügyi korlátozások ellen. Mint kiderült, a színész felvételét is kérte egy COVID szkeptikus pártba. A sorozat készítői korrekt módon annyival reagáltak a hírekre (és a felháborodásra), hogy nem kívánják egyik színészük politikai nézetét sem kommentálni, amíg az nem ütközik törvénybe. Jó, hogy a mai cancel culture-ban vannak még mértékletes reakciók.

Az legújabb évadban az eddigi főszereplőkön kívül az előző etapban megismert Esther Korda, Walter Weintraub, Hans Litten és segédje, Malu Seegers is mind több játékidőt kaptak.

Az írók mindig remek csavarokat vittek a történetbe, de most én egy pillanatig sem hittem el a sztori elején Rath köré írt fordulatot. A kölni nyomozót elég jól megismertük az eddigi évadok során, és elképzelhetetlen volt, hogy egy ilyen konzervatív és erős igazságérzettel rendelkező férfi ilyen radikális lépésre szánja el magát. Ennek ellenére az ő története továbbra is érdekes és izgalmas maradt, de most kevesebb játékidőt kapott. Szinte alig látjuk nyomozni, vagy az SA pártban kémkedik, a berlini bűnözőkkel egyezkedik vagy Lottéval csókolózik (utóbbi kapcsán azt hiszem, mindannyian vártuk már, hogy kedvenceink összejöjjenek).

Rath testvére, Anno (Jens Harzer) szerencsére keveset szerepelt a 4. évadban. Anno a történet elején még a háborús veteránokat gyógyító doktor volt, de aztán pszichológus és médium is lett. Értelmetlen monológjai zavarba ejtőek, motivációi pedig homályosak. Az évad során feltűnik pár jelenetben, de nem igazán tudjuk meg, mire készül.

Alfred Thyssen Nyssen (Lars Eidinger) iparmágnás története egyre nagyobb hangsúlyt kapott az évadok során. Nem tudom, szándékos volt-e ez az írók részéről, vagy sem, de a különc Nyssen sztorija az évad során már-már paródiába fordul. Az, hogy Abe Gold simán besétál a Nyssen birtokra, és elrabolja feleségét, majd az anyját minden gond nélkül, elég nehéz volt elhinni. Nincs egy ilyen gazdag családnak testőre? Nyssen teljes pánikkal reagál az emberrablásokra, és az emberrabló követeléseire. A részeg napokat követően pedig elengedi az egészet és éli tovább mindennapjait. Szürreális fordulat volt, hiszen azt vártuk volna, hogy küzdjön a szeretteiért, vagy legalább a családi gyémántot előkerítse. Az pedig végképp különös, hogy egy percig nem érdekelte, hogy került a kérdéses gyémánt a családja birtokába, vagy hogy miért is olyan fontos az Gold számára.

Nyssen a későbbiekben is fontos figura lehet, hiszen a karakter kísértetiesen emlékeztet Fritz Tyssenre, aki az 1920-as évektől kezdve támogatta anyagilag a nácikat. 1933-ban be is lépett a pártba, de a Kristályéjszaka után megszakított minden kapcsolatot velük. A sorozatban látunk erre utalásokat, mint például a rakéták tervezése, vagy hogy meg akarják hívni Hitlert vacsorára.

Abe Gold könyörtelen karaktere már sokkal érdekesebb volt, de sajnos nem tudtunk meg róla sokat azon kívül, hogy apja öröksége után kutat és önbíráskodó módon próbál igazságot szolgáltatni. Összetett és rejtélyes karakter, Mark Ivanir remek alakításában (külön pirospont jár amiért simán eltángálta a bácsikáját zaklató nácikat).

Tegye fel a kezét, aki tényleg elhitte, hogy az Örmény (Misel Maticevic) meghalt! Számomra elképzelhetetlen volt, hogy egy olyan fontos szereplő, mint Edgar Kasabian egyszerűen eltűnjön a sorozatból. Csodával határos megmenekülését követően bebizonyította, hogy még mindig ő a legnagyobb és legveszélyesebb játékos Berlin bűnözői között. Az alvilág urai közti bandaháború és a Ringverein balhék jól működtek a történetben. A bandavezérek egyedi és szórakoztató figurák voltak.

Az osztrák újságíró, Katelbach (Karl Markovics) és a Heymann (Martin Wuttke), a Tempo főszerkesztőjének történetével az volt a gond, hogy az évad első felében sokat szerepeltek, majd utána szinte szó sem esett róluk. Ezt a szálat az évad közepén a levegőben hagyták a készítők, gondolom azért, hogy majd a következő évadban foglalkozzanak a történetükkel. Az ügyvédjük, Hans Litten (Trystan Pütter) sem szerepel sokáig. Ő egy létező személy volt egyébként, aki arról volt híres, hogy 1931-ben még Hitlert is megizzasztotta a keresztkérdéseivel egy perben, később a nácik ellenfeleinek volt a jogi képviselője.

Wendt (Benno Fürmann) sztorija kimerült annyiban, hogy vagy fiúkkal vagy Malu Seegers-el (Saskia Rosendahl) hetyeg, vagy az SS-nek parancsolgat. Nem kerültünk közelebb a karakterhez igazán, és teljesen érthetetlen, a végén milyen kapcsolatokon keresztül és hogyan tudott felfegyverezni egy SS szakaszt. Rath pedig korábban megzsarolta, de az évad végére mintha erről teljesen megfeledkeztek volna az írók. Wendt simán, következmények nélkül tudta megfenyegetni a rendőrfőnököt és Gereont.

A zenére továbbra sem lehet panaszunk. Tykwer és Klimek ismét remekelnek. Néhány dalba már elektronikus hangzást is csempésznek, ez pedig nagyszerűen illik a hangulatba. A táncmaraton alatti muzsika ritmusára még mi is ráznánk. A LaBrassBanda bajor zenekar jódlija pörgős és szórakoztató aláfestő zene volt, amíg az SA pofozkodott a Moka Eftiben. A sorozat idei főcímdalát pedig bármennyiszer és bármilyen verzióban szívesen meghallgatjuk. Max Raabe és Meret Becker előadásában is fantasztikus az Ein tag wie gold. A táncok és bulik koreográfiája most is kidolgozott és látványos.

A látvány, a díszletek és kosztümök látványosak és nagyszabásúak. A karakterei összetettek és emlékezetesek. A gond az, hogy a sorozat készítői egy ideje egyre több mindent akarnak elmesélni, egyre több nézőponton keresztül és emiatt a cselekmény elaprózódik. A különböző szálak nem kapnak egyenlő hangsúlyt, vagy lyukak vannak a cselekményben. Emiatt pedig zsúfolt és egyszerűen sok lett a 4. évad. Ha a következő évadra kicsit kevesebb főszereplőre redukálják a sztorit és nem bonyolítják túl a cselekményt, még tökéletesebb lenne a Babylon Berlin.