A Hogyan éljünk túl egy horrortörténetet Mallory Arnold első regénye, és mint ilyen, nem is sikerült rosszul. A könyv amolyan cozy, vagy komfort horror/krimi keverék, és nem csak a belőle áradó hangulat miatt kényelmes. Arnold számos unalomig ismert toposzt használ fel, a végeredmény azonban felettébb szórakoztató.
HIRDETÉS
Lehet-e cozy a horror?
Mallory Arnold első regénye, a Hogyan éljünk túl egy horrortörténetet joggal sorolható a cozy horror, azaz a nagyjából a bekuckózós, kényelmi faktort növelő, komforthorrorok sorába. Paradoxonnak tűnhet ez az alműfaj, hiszen hogyan lehet valami komfortot nyújtó, ha célja eleve az, hogy kizökkentsen, felkavarjon és az ismeretlentől való félelmet, valamint a szorongás-feloldás dinamikáját használja fegyverként az olvasó ellen? Nos, ha nagyon filozofálni akarunk a horror természetén, akkor Noël Carroll nagy hatású műve (A horror filozófiája) nyomán nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy
a horror mint műfaj eredendően is egy paradoxonra épül.
Ugyanis miként lehetséges az, hogy fikciós művekben kifejezetten szeretjük az amúgy negatív érzésekkel járó félelmet átélni, míg a hétköznapi életünkben éppen, hogy kerülni igyekszünk azt? Ez alapján tehát kijelenthető, hogy a horror bizony kifejezetten a komfortunkat szolgálja az által, hogy fiktív szituációkon keresztül nyújt biztonságos borzongás-élményt, és biztosít katarzist.
De valójában mit is értenek cozy horror alatt? Kicsit úgy kell elképzelni, mint egy fogatlan, domesztikált vérfarkast. Alapvetően persze hátborzongató, és idegen, ami egy várakozással vegyes félelmet generál. Ám mégis
annyira cuki és ártatlan, hogy legszívesebben egész nap csak a fülét vakargatnánk.
A komforthorror tehát nagyban támaszkodik az ismerős toposzokra, a humorra, az alacsony amplitúdójú tétekre és a boldog végkifejletre. Valójában nem újkeletű dologról van szó, régóta létezik már a horrornak az a szegmense, ami kevésbé akar egzisztenciális krízisbe taszítani, vagy sírva hányós ocsmányságpartit rendezni. Sőt, visszamenőlegesen akár a műfaj klasszikusaiból is ide lehetne sorolni néhányat. Mégis, főleg az utóbbi években tett szert nagyobb népszerűségre (akár csak a cozy fantasy), amiben közrejátszhat a közösségi média hatása is. Egyre többen keresnek komfortot az olvasásban, bizonyára sokan kipróbálnák a horrort is, de nem feltétlenül szeretnének egyből Lovecrafttel, Kinggel, Barkerrel vagy Ketchummal kezdeni. Nekik jó belépő lehet egy könnyedebb thriller, vagy az ifjúsági horrorok hatásmechanizmusait is felhasználó cozy horror. Mint például a Hogyan éljünk túl egy horrortörténetet.
Üdvözöl a Queen kúria!
A regény főszereplője Mallory Brown, aki egy szerfelett népszerű horroríró, Mortimer Queen halála után meghívást kap annak hatalmas, gótikus rémházakat idéző kúriájába. Lényegében ő az a kívülálló, akiről senki sem tudja, mit keres ott, hiszen rajta kívül a többi hat meghívott is befutott horror szerző. Ám mind eltérő személyiségek, és mindegyiküknek volt valamilyen kapcsolata Mortimerrel. Többnyire konfliktusos kapcsolatok, ha szabad ilyet mondani. Bár mindenki szerette és tisztelte, mindannyiuknak van valamilyen sötét folt a múltjában, amiért Mortimer szerint büntetést érdemelnek. A büntetésüket pedig maga a ház fogja kiszabni, amennyiben nem sikerül egy órán belül kijutniuk annak egy-egy adott szobájából.
Mallory Arnold fogta a klasszikus bezárt szobás krimik és a szabadulószoba játékok dramaturgiáját, beledobált jó pár horrortoposzt és utalást, mindezt pedig nyakon öntötte sok-sok személyiközi konfliktussal. A Hogyan éljünk túl egy horrortörténetet nem elsősorban az eredetiségével fog hódítani.
Szándékosan egy olyan foltvarrott takaróról van szó, ami az ismerősségérzetével bugyolál be a komfortérzet növelése érdekében.
Felfedezhetjük benne az Agatha Christie sztorik világát, Stephen King hatását (Mortimer QUEEN, mi?) és olyan filmeket is eszünkbe juttathat, mint a Ház a Kísértet-hegyen. Talán még a Horrorra akadva 2 is adekvát hasonlat lehet, mint ahogy nem nehéz párhuzamokat vonni a Libabőr könyvsorozattal, vagy az ‘50-es évek didaktikus horrorképregényeivel sem. Kiemelten fontos lesz ugyanis a bűn és bűnhődés kérdésköre, hogy az egyes karakterek sorsán keresztül valamiféle moralizáló életbölcsesség legyen a tanulság. Meglehet, kissé kopottasnak hat ez a megközelítés, de kifejezetten jól áll ez az álnaivitás ennek a regénynek.
A Hogyan éljünk túl egy horrortörténetet ugyanis semmivel sem akar többnek, másabbnak, esetleg okosabbnak látszani annál, mint ami. Egy egyszerű ívre felhúzott, klasszikusokat megidéző krimi/horror hibrid, aminek elsődleges célja a szórakoztatás és a kuckózós, enyhe borzongásérzet kiváltásával. Ebben pedig kifejezetten jó is.
Néha a szörnyeket szeretjük a legjobban
Van-e válasza a könyvnek a saját címére? Ha van, akkor az az, hogy bizony
úgy a legkönnyebb túlélni egy horrortörténetet, hogy nem vagy seggfej.
A regényben szereplő írók mind valamilyen nagyon is ismerős, kézzelfogható jellemhiba megtestesítői. Ugyanakkor Arnold volt annyira előrelátó, hogy nem csupán egyértelmű szimbólumként használja figuráit. Amennyi sablonnal dolgozik, éppen annyira igyekszik kikerekíteni karakterei személyiségét is. Bár nem válnak ettől sem hihetetlenül komplex figurákká, de éppen ennyi kell ahhoz, hogy megértsük a szerepüket, és hogy esendően emberiek legyenek. Némelyikükért elkezdhetünk izgulni, van, aki szimpatikussá válhat, akad, akit elkezdhetünk sajnálni, és bizony olyan is lehet köztük, akinek éppen az elpatkolásáért szorítunk. A szereplők egyszerre karikatúrák, jól megragadható jellemszimbólumok, mégis lélegző karakterek. Ez pedig sokat lendít a regény élvezeti faktorán.
Mint ahogy az is, hogy a Hogyan éljünk túl egy horrortörténetet mininovellákat is tartalmaz az egyes szereplőkről. A regény valós idejében Melanie még nem ismeri ezeket a kis szösszeneteket, a kis írásokból kihámozható plusz infók pedig jó kis feszültséget teremtenek. Hiszen mi már tudjuk azt, amit Melanie és a többiek még nem, és izgatottan várjuk, hogy mikor és hogyan jönnek rá azokra – ha egyáltalán rájönnek.
Ráadásul Arnold több helyen felülírja az olvasói elvárásokat is. Nincsenek hatalmas fordulatai, nagy csavarjai, a Hogyan éljünk túl egy horrortörténetet mégis kellően furfangos ahhoz, hogy esetlegesen átvágja még a legdörzsöltebb krimi és horrorolvasókat is.
Időnként még egy metanarratív értelmezés felé is elkanyarodik, ehhez azonban nem kínál túl sok fogódzót.
“A kisebb művészek kölcsönöznek; a nagyok lopnak” – idézik a szereplők, valójában már ők sem tudják kitől. Hogy Arnold kölcsönöz, vagy lop-e, az jó kérdés. Kicsit mindkettőt, de ügyesen teszi. Mindemellett még megfelelő mennyiségű kritika is kiolvasható a sorai közül, és a traumák jellemformáló hatását is beemeli a cselekménybe. Az időnkénti brutál vérengzésekről nem is beszélve. Mégsem annyira cozy akkor a végeredmény? Az összképet nézve de, mindenképpen.
Verdikt
A Hogyan éljünk túl egy horrortörténetet egy felettébb szórakoztató ráhangoló regény a halloweeni időszakra.
Nem túl veszélyes, nem túl feszült és kiborító, ugyanakkor mégis ott van benne az a biztonságot nyújtó, kellemes parafaktor, ami ilyenkor jól jön. A jól ismert sablonok, toposzok ellenére is (vagy éppen ezek miatt?) jól mozgatja a figuráit, és a szórakoztató, vicceskedő felszín alatt mélyebb tartalmi rétegek is fellelhetők. Persze nem annyira túltolva, hogy a komfortot diszkomfortra cserélje. Elsősorban a könnyed borzongást kedvelőknek ajánlott, akik nem riadnak vissza az ősi/ósdi kliséktől. Úgysem minden az, aminek elsőre látszik.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
