Magazin

A VIECC kissé megviselt, de sikeresen felépült a covidból

A COVID-világjárvány a Bécsben sikeresen építkező Vienna Comic Cont (röviden VIECC) sem kímélte: az eseményt sorozatos lemondások és nagy tervek elnapolása jellemezte az elmúlt két évben. 2022-ben végre, a megszokott novembernél kicsit korábban, október első hétvégéjén rendezték meg az osztrák fővárosban a közép-kelet-európai geekek találkozóját egy világjárványbóli kilábalással. Így láttuk a 2022-es VIECC-et.

A Roboraptor először 2019-ben járt a VIECC-en, mondhatni akkor, amikor csúcsra ért az esemény. Az akkori beszámolónk szerint 32 ezren látogatták meg a Messe Wienben tartott rendezvényt, amivel minden jegy elkelt, és az előző évhez képest 20%-kal nőtt a látogatószám. Nem is kell csodálkozni: akkor olyan nevek jöttek a szomszédba, mint Frank Miller vagy Steven Seagal. Az ezt követő tervek és sztár line-upok is grandiózusok voltak, hiszen a VIECC szervezőinek célja mindig túlszárnyalni az előző éveket: 2020-ban bejelentették Mads Mikkelsent például, 2021-ben pedig a Messe három helyén rendezték volna be a geek paradicsomot. Azonban a COVID jócskán megnehezítette a VIECC sorsát, aminek a végeredménye egy a 2019-es eseményhez képest visszafogottabb comic con lett.

Panaszra így sincs oka a szervezőknek, ugyanis 35 683-an látogattak ki az októberi eseményre,

amely 14%-os növekedés volt a legutóbbi conhoz képest. És nekünk se volt különösebb kifogásunk, hiszen az első blikkre nem túl izgalmas felhozatal ellenére tudott kellemes meglepetés lenni a visszatért VIECC.

Idén három szerzőnk – Forrai Márton, Georgiadis Leonidas és Scheirich Zsófia – járt a bécsi rendezvényen.

Visszafogottan, de a minőség maradt

A második bécsi comic conomra érkeztem, ezért akaratlanul is első élményemhez hasonlítottam a COVID-ból visszatért rendezvényt. A sztár line-up akkorhoz képest sokkal visszafogottabb volt, főleg ismert sorozatok mellékszereplői képviseltették magukat (Stranger Things, The Witcher, A nagy pénzrablás), vagy olyanokkal találkozhattunk, akik a nyári Budapest Comic Conon is megfordultak (Jack Gleeson, Christopher Lambert). Röviden arra az időszakára emlékezetett a VIECC, mint amikor indult: hollywoodi színészek kevésbé felkapott szerepekkel Közép-Európában. A képregényesek között találhattunk idén izgalmasabb neveket – mint például Brian Azzarello a Joker és a 100 Bullets írója vagy Stephanie Phillips, aki aktuálisan viszi a Harley Quinn képregénysorozatot Laura Bragával a DC-nél.

Ám az idei VIECC pont azt bizonyította be, hogy ne húzzuk el a szánkat egy-egy kevésbé ismert név láttán.

Erre legjobban a Stranger Things 4. évadából megismert Yurit játszó Nikola Đuričko tudott rácáfolni, aki nem mellesleg – saját elmondása szerint – Szerbia legnagyobb sztárja (amit az elé sereglett “A filmjeiden nőttem fel”-szerb rajongók is tanúsítottak). Jól ismert és népszerű franchise-ba került be egy emlékezetes mellékszereplőként, és talán pont ez a pozíció tette lehetővé számára, hogy őszintén beszéljen arról a világról, amiben létezik és dolgozik, továbbá mindenféle zsémbeskedés vagy a látogatók hülyének nézése nélkül magyarázta el, hogy tipikus kérdéseket (például fog-e szerepelni a Stranger Things következő évadában) miért felesleges feltenni.

Szerbia legnagyobb sztárja élőben! Nikola Đuričko Fotó: Scheirich Zsófia

És nem mellesleg A nagy pénzrablásból ismert Luka Perossal vasárnap reggel egy komplett stand uppal felérő beszélgetést is letoltak. A koncepció magában azért izgalmas, mert bár adottak az elhívott vendégek, de attól még nem kötelező ugyanazt a beszélgetést lefolytatni velük, sőt kell is újba vinni őket. Hasonlóan kellemes meglepetés volt Clive Standen, a Vikingekből ismert Rollo (Ragnar testvére), aki szintén kedélyesen és őszintén mesélt arról, hogyan esett le egy lóról, vagy hogyan alakult a karaktere sorsa a Vikingekben. És jelenléte az idei szerelmes rajongók-élményünket (ez legutóbb Jack Dylan Grazer volt) is szállította csont nélkül a rajongói kérdések negyed óráján. 

Viszont néhány kellemetlenség is megesett, ami valahol természetes, de két év szünet után senkinek se hiányzott. A szervezők számára valószínűleg a legkínosabb Christopher Lambert távolmaradása volt, akinek egyetlen egy szereplése lett volna, de személyes okok miatt le kellett mondania azt. A szervezőket dicséri, hogy mindezt profin, különösebb konfliktusok nélkül kezelték, és korrektül tájékoztattak a Lambertre vásárolt tokenek és egyéb extra jegyek térítéséről. A Hegylakó távolmaradása mellett fájó volt a nagyszínpad áthelyezése. Korábban külön zárt színházteremben tartották a beszélgetéseket, addig idén a büfésor és a vásárcsarnok mellett kapott helyet. Az elhelyezés sokban rontotta a beszédek élvezhetőségét, nehezítette az értést, hiszen behallatszott a külső hangzavar, és az odajutás is nehezített volt tele R2D2-kkal és két méterenként fotózkodó cosplayesekkel.

Fotó Georgiadis Leonidas

Geek szuvenírek és beszerezhető merchekben ezúttal se volt szűkös a Messe Wien. Kisebb helyen, mint korábban, de így is bőven jutott hely a kiállítóknak, a végeredmény pedig egy végeláthatatlannak tűnő standsor volt nézelődni (és elveszni). Könyvek, képregények, PS game-k, ékszerek, lélegzetelállító festmények, makettek, japán ölelős párnák, Pinky Willyk, Funkók és zsákbamacskák – határ csak a pénztárcánk, az euro-forint árfolyam és az otthoni lakás/albérlet mérete volt.

Az Artist Alley-n, a rajzolóknak és egyéb kézműves alkotóknak kialakított sétányon főleg megérte elveszni. Idén rekordmennyiségű művész, összesen 240 állított standot, ahol egy-egy extrovertált hangulatban jót lehetett beszélgetni a helyi és a szomszédos országokból érkezett művészekkel. Egy vásárlási körben ismerkedtünk meg például Albert Mitringer osztrák képregényrajzolóval, aki éppen soulslike ihletésű képregényével turnézott a conon. Itt érdemes megjegyezni, hogy

a VIECC nagyon kiemelten kezelte a helyi vagy más német nyelvű alkotóit.

Külön színpad és stand jutott az íróknak olyan szintű panelbeszélgetésekkel, mint a nagy színpadon, dedikálás – minden, ami kjárna egy helyi alkotó PR-jához. (Scheirich Zsófi)

Bécs mindig visszavár

Alulról felfelé építkezem: nyáron egy sajnálatosan rövid, néhány órás betekintés után az első magyar Comic Conba (HUCC, megszavazzuk?), október elsején reggel hétkor nyílt lehetőségem egy új, már teljesebb con-élményre. Amihez már a Népligetnél gyülekeztünk Zsófi és Leo raptorokkal, úton a bécsire (VIECC). Tíz körül már nagyon szerettem volna visszaaludni, ám a rendezvénynek otthont adó Bécsi Vásár környékét kígyózó sorokban ellepő, nem kis százalékban “koszpléjesekből” álló tömeg (na meg egy nyolc és fél eurós, nem eléggé átgondolt energiaital) hatékonyan űzték el az álmot a szememből.

Nem igazán hittem el, hogy ez az embermennyiség képes bejutni az este hétórás zárásig a VIECC-re.

Némi magyarázkodást követően a nem túl ijesztő és meglepően készséges biztonsági embernél máris egy impozáns méretű folyosón követtünk néhány Star Wars-birodalmi tisztviselőt a sajtószobák felé. Útközben éppen két elf és egy kommandós imitált gyilkolóeszközeit vizsgálták a fegyverellenőrzési ponton – semmi veszélyeset nem találtak, pedig egy mindenki-mindenki elleni sci-fi-fantasy összecsapásról történelmi tett lett volna tudósítani. Már ha az erősen diszkont Han Solo-kabátos magyar csávókat nem az elsők közt koncolják fel. Na mindegy, inkább maradjunk az élőknél…

Az élő vendégeknél, mégpedig a nagyszínpadon. Miután a némileg megilletődéskeltő méretű pavilon elképesztő ütemben kaotikussá eszkalálódó forgatagában (ne gondoljon senki babiloni mértékre, de talán jól emlékszem vissza, hogy eddigre már zajlott a beltéri wrestling-mérkőzés) megtaláltuk a beszélgetéseknek helyt adó részleget, már zajlott a Stranger Things Yurijának interjúvolása. Nikola Đuričko hihetetlenül laza csávó benyomását keltette, és szerencsére nem is vette magát túlzottan komolyan: iszonyatosan nagy sztár vagyok, szögezte le többször, tettetett(?) önteltséggel.

Joffrey Baratheon sörrel és bábszínházzal támadt fel a VIECC-en

Ismerős arcok is voltak. Jack Gleesont (Trónok harca: Joffrey Baratheon) Pesten is meghallgathattuk, bár szerintem azért a köztes időre hazautazott. A következő vendégnél – a Vikingek Rollója, Clive Standen – aztán a csajok sutba dobták a híres osztrák szabálykövetést: amelyik lány megragadta a mikrofont, annak a kezéből kemény kézzel kellett azt kicsavarni. Ez máshogy volt szórakoztató, mint a mélypontnak számító képregényes blokk: a savanyú deprimáltságban Mucsi Zoltánnal vetekedő Brian Azzarello képregényíró-guru performanszát a hozzá intézett kérdésemre (vannak-e olyan írói műhelytitkai, amiket itt megosztana) kapott válasszal érzékeltetném a hangulatát:

Mi a francot akarsz hallani?!

Ennek ellenére szívesen dedikáltattam volna vele mondjuk a Faithlesst vagy a 100 Bulletst, ha árulják a helyszínen, de persze egy darab se volt belőle, emberünk magányosan ült az asztalánál jó fél órával később. Nagy fekete pont ezért.

Marci és Leo hősiesen küzdenek pénztárcájuk biztonságáért Fotó: Scheirich Zsófia

Nem mondom, hogy nem tudtam volna eltölteni akár több napot könnyedén a VIECC-en, ugyanis jó másfél órányi standok közötti bóklászást követően hirtelen este hét óra lett. Mindig. Ez a pénztárcámnak mindenképpen jót tett, mivel kb. 10 euróért mondhattad azt – a szoft erotikus tartalmakat meglepően magas arányban kínáló – árusok többségének, hogy helló, de bezárt a kassza. (Forrai Marci)

Egy con-szűznek minden új

Kollegáimmal szemben én „con-szűzként” libbentem be a VIECC-re, miután a kora reggeli (nekem erősen hajnali) út után revitalizált az új kalandok lehetősége. Mivel nem voltak komolyabb elvárásaim, ezért raptortársaim kisebb-nagyobb csalódásait is másképp éltem meg. A vendéglista nagyon foglalkoztatott, és úgy általában örültem, hogy itt vagyunk – igyekeztem magamba szívni a hangulatot.

Az egész VIECC-nek volt egy igazán egyedi hangulata. Nyilvánvalóan ezt azok jól ismerik, akik évről-évre járnak, de nekem pont ez az első alkalom adta meg a varázst. Az első előadásig barangoltunk, és kifejezetten jó volt látni, ahogy gátlásoktól mentesen orkok, tündék, manga-, anime- vagy videojátékkarakterek császkálnak fel-alá. Hol egy rohamosztagos sétált el mellettünk, hol a The Legend of Zelda címadó hercegnőjét láthattuk.

A conszűz természetes közegében Fotó: Scheirich Zsófia

Orkok ebédeltek szőrös állatkákkal, egy (talán?) sámánnő mezítláb járta a nekem kissé alulfűtött csarnokot, míg egy első rendbeli katonának öltözött tag még a mosdóba is menetelve sétált be. Volt egyébként bőven mindenféle szerzet, ugyanis idén közel 36 ezren jöttek el az eseményre. A népszerű, klasszikus karakterek mellett örömmel fedeztem fel, hogy mindenféle jelmezt öltöttek a résztvevők, és magammal is elégedett voltam, hogy felismertem egy Sanst (?) az Undertale-ből vagy egy Nikót a OneShotból. Bár magam is a popkultúra minden formájának fogyasztója vagyok, sosem vonzott a cosplay, de mindig is csodáltam azokat, akik erőt és energiát fektettek vagány felszereléseikbe. Itt pedig egy speciális mikrokozmosz alakulhatott ki, egyfajta metaverzum, ahol ez a sok, egyedi karakter vígan létezhetett együtt. Nem beszélve arról, hogy komoly jutalmakat is nyerhetnek:

a szlovák nyertes Lucia Rackovicova (Quee the Cosfailer) Borderlands 3-as Tiny Tinája Chicagóba nyert utat az ottani bajnokságra.

A kezdeti „kóstolót” egy panelbeszélgetés követte, ahol cimboráimmal az első sorba befészkelve hallgattuk Nikola Đuričko lelkes történetmesélését. A Stranger Things Yurija természetesen és hitelesen mesélt tapasztalatairól, amik egyszerre voltak informatív betekintések a kulisszák mögé, és szórakoztató anekdoták. Mivel kollégáim már beszámoltak erről, én egy rövid sztorival járulnék hozzá a Đuričko-kánonhoz. A színészt arról kérdezte a műsorvezető, hogy mi volt a legfurcsább találkozása egy rajongóval, ő pedig elmesélte, hogy úgy általában kifejezetten humorosnak találja, hogy – a sorozat miatt – állandóan mogyoróvajat hoznak neki. Jellegzetes szláv akcentusával angolul vont le egy konklúziót nekünk:

Nem szeretem a mogyoróvajat. De színész vagyok, szóval eljátszom, hogy szeretem. Így megy ez!

Az első nap inkább több beszélgetést ültünk végig sorban, és csak utána kezdtünk bóklászni a sorok között. Jack Gleeson egyszerre hozta szandál-zoknijával a „sz*rok bele” hangulat ultimate fokát, míg előadásmódja ennek teljes ellenkezőjéről árulkodott: élvezte, hogy itt van, és kedvelte a rajongókat. Azt is elmesélte, hogy a közhiedelemmel ellentétben sosem bántották a való életben azért, mert a tévétörténelem egyik leggyűlöltebb karakterét alakította. A pletyka miatt viszont mindenki még kedvesebb szokott lenni vele.

Kellemetlen incidensei sem voltak fanokkal – sőt, ő maga piszkálta egy kedvenc humoristáját ittasan annyira, hogy barátai cibálták el onnan.

Az álmait ilyen gyorsan megvalósító színész pedig új célok után kutatott, és barátaival gyerekeknek szóló bábszínházat alapított. Az őt követő Clive Standennek külön cikket szenteltem, így nem szaporítanám a szót. Legyen elég annyi, hogy baromi jó csávó ez a Rollo viking, és szórakoztató is!

Clive Standen egy viking jó csávó, élőben pedig egy jófej srác

Brian Azarello legendás és Mahmud Asrar egyre csak feltörekvő képregényírók előadásának receptje kapásból nyert ügynek tűnt: két alkotó, akik a DC és a Marvel berkeit is megjárták, betekintést engednek kreatív folyamataikba és tapasztalataikba. A végeredmény azonban igazán távol állt ettől, sajnos nem kis mértékben a műsorvezetőpáros bizarr és béna stílusa miatt. Azarello teljesen unottan reagált a legtöbb kérdésre, amik nagyjából előre gyártott választ hordoztak, amikor feltették őket. Asrar pedig próbált kezdeni velük valamit, de hiába. A lapos poénok nemcsak unalmassá, de kellemetlenné tették az egészet, és ezt érezni lehetett a vendégeken is. A duó azért tudott hasznos tanácsokat adni: például azt, hogy a kreatív folyamat is munka, és csak úgy lesz belőle valami, ha leül, és beleteszi a szükséges órákat az ember. A képregényírók egyedül dolgoznak általában, és céljuk, hogy remek alapot adjanak a rajzolóknak: akiknek munkájába jobb esetben nem is szólnak bele.

Fotó: Georgiadis Leonidas

A kevés tanulság és az ellaposodó hangulat megadta viszont nekünk a kezdőlökést arra, hogy bejárjuk a Messe többi részét. Pinballrészlegek, pénzjutalmas e-sportbajnokságok, a beszélgetésekbe sajnos zajosan bezavaró pankrációk, könyvfelolvasások, kitelepült független játékfejlesztők, művészek és árusok garmadája lepte be a területet. A FIFA-verseny nyertese, Ajdin Islamovic 4 ezer euróra csaphatott le, míg az angol Bloom4evaa európai bajnokot vert el Super Smash Bros. Ultimate-ben egy szeletért a 15 ezer eurós nyereményből. Gyerekek, megéri videojátékozni, bárki bármit is mond – és nem csak ezért! 

Fotó: VIECC

A rajongók és látogatók sorai között tekeregve próbáltunk kicsit mindenbe belenézni, belekóstolni, rápillantani. Erotikus mangáktól ritka képregényekig, kultuszművektől kuriózumokig volt minden – még zsákbamacska is –, így természetesen nem is mentünk haza üres kézzel. A helyszíni tetoválók élőben varrtak a látogatókra maradandó emlékeket, a képregényalkotók szignózták alkotásaikat (amiket a szervezés furcsaságaként tőlük megvenni nem lehetett), az árusok pedig kirakodták portékáikat. A művészeti ágazatok széles tárháza, ékszerek, kellékek és mindenféle eszközök vártak gazdára, remek lehetőséget biztosítva a kitelepülőknek brandjük népszerűsítésére. Mi magunk is szóba elegyedtünk egy osztrák alkotóval, Albert Mitringerrel, akit a soulslike játékok ihlettek, hogy készítsen egy vagány stílusú képregényt, a Requiemet. A nemzetközi kapcsolatok ápolása jegyében pedig ajánlottunk is neki magyar művészeket.

Stephanie Phillips: Ha kitartóan rájársz a DC szerkesztőire, még a legvadabb ötleteid is valóra válnak

A vasárnap már visszafogottabb volt, és mivel a császkálás nagyját letudtuk szombaton, inkább további beszélgetéseket hallgattunk meg. Becsücsültünk Stephanie Phillipshez és Laura Bragához, akik Harley Quinn képregényes iterációjáért voltak felelősek az elmúlt időszakban. A műsorvezetők itt sem voltak a topon, de a művészek tudtak azért érdekességeket elárulni arról, milyen egy akkora titánnak dolgozni, mint a DC. Nyilvánvalóan gyakran ütköznek ellenállásba merész ötleteik miatt – például, hogy Joker egykori „kedvese” összejött Poison Ivyval –, és azért sem kaphatnak szabad kezet mindig. Bővebben képregényes beszámolónkban olvashatsz róluk! Végül pedig a bájos Anna Shaffer mesélt arról, milyen volt kicsit szerepelni a Harry Potterben, és milyen már felnőttként Trisst alakítani a The Witcherben, és tényleg olyan gavallér-e Henry Cavill, mint azt mesélik.

Anna Schaffer VIECC-en Fotó: Georgiadis Leonidas

Nekem szuper élmény volt elsőként, és pont ezért vagyok kíváncsi a következő ilyenre: egyrészt most már határozottan szeretnék ellátogatni egy másikra, másrészt lesz viszonyítási alapom. (Georgiadis Leo)

Igen, ez egy TIE-babakocsi Foró: Georgiadis Leonidas

Szerző

Leave feedback about this

  • Quality
  • Price
  • Service

PROS

+
Add Field

CONS

+
Add Field
Choose Image