Amikor a VIECC® Vienna Comic Con interjúszobájában bemutatkozunk Jessica Szohrnak, és elmondjuk, hogy Magyarországról érkeztünk Bécsbe, a most negyvenéves színésznő azonnal ránk mosolyog, hiszen (részben) magyar származású, sőt, ahogyan ki is emeli nekünk, erről árulkodik a vezetékneve is. Jessica a 2007-ben debütáló Gossip Girl – A pletykafészek sorozattal robbant be a köztudatba, amelyben Vanessa Abramset játszotta, legutóbb pedig az Orville című sci-fi szériában bizonyított Talla Keyali szerepében. Most először járt Bécsben, ahol fantasztikusan érezte magát, mert csodálatos emberekkel találkozott, „a jelmezek pedig őrületesek”, ő pedig a lánya nevével díszített nyakláncban (ami valójában a gyermekéé, csak ő nem akarja hordani) érkezett az eseményre – mert ahogyan el is árulta nekünk, az anyaság élete legfontosabb szerepe.
HIRDETÉS
A Gossip Girl – A pletykafészek és az Orville sorozatokban is szókimondó, badass karaktereket alakítasz, akik nem változnak meg senki kedvéért sem. Ez az erős nő mindig is benned volt, vagy a szerepeid formálták az önbizalmad?
Mindkettő igaz. Öt gyerek, tizennyolc unoka közül a legidősebbként nőttem fel. Ugyanabban a városban éltünk akkor, szóval úgy érzem, rangidősként a védelmező ösztön bekapcsolt nálam. Egy kicsit szeretek mások kedvére tenni, ami nem jó, mert nem felelhetsz meg mindenkinek, valaki végül sérül. Ez olyasvalami, amit bárcsak korábban megtanultam volna az életemben. De visszatérve… igen, szerintem mindkettő igaz. Azt hiszem, határozottan megvan az, ami megfűszerezi a személyiségemet, ami megjelenik abban, hogy Vanessa kiáll azokkal szemben a The Upper East Side-on, akikkel nem ért egyet, és nyilvánvalóan Talla sem fogad el semmiféle kamuzást. De sokat tanultam magamról, miközben őket játszottam.
Számos kutatás, tanulmány bizonyítja, hogy a nők negyven felett sokkal magabiztosabbá válnak, jobban elfogadják önmagukat, kevésbé foglalkoznak mások véleményével, viszont a szakmádban, Hollywoodban az ageizmus (idősebb emberekkel szembeni negatív előítélet – a szerk.) sajnos továbbra is virágzik, és továbbra is kevés főszerepet írnak ötvenes, vagy annál idősebb nőkről… Hogyan birkózol meg ezzel a paradox helyzettel?
Amikor elolvasom egy olyan szerep leírását, amit azért ajánlanak fel, mert megfelelőnek tartanak rá, és kíváncsiak arra, hogyan alakítanám, vagy egy olyanét, amelyet meg akarok kapni, az a szerep többé már nem a szexi huszonéves csajé, hanem mondjuk a negyvenes nőé. Érdekes látni, megélni, ahogy ez megváltozott. Elmúltam negyven, de nem érzem magam ennyinek, viszont így látnak engem, ebben a karakterben, de ezzel nincs semmi baj. Azt érzem, ennek ahhoz van köze, hogy szülő lettem és férjhez mentem, és a családom, a kislányom a legfontosabbak az életemben, róluk szól minden. (Jessica és férje, Brad Richardson lánya, Bowie Ella Richardson 2021-ben született, a szülők 2024-ben házasodtak össze. – a szerk.)
Így könnyebben eltekintek afelett, amiről beszélünk – ha nem lennék anya, talán nem lenne ennyire egyszerű. Nagyon szerencsés vagyok, amiért történeteket mesélhetek el és fizetnek azért, amit szeretek csinálni. Huszonévesen elképesztően kiváltságos helyzetbe kerültem, mert beválogattak egy olyan sorozatba, mint a Gossip Girl – A pletykafészek. Remélhetőleg megérintem a nézőket, tanulhatnak, nevethetnek, fejlődhetnek a különböző karaktereimnek köszönhetően. És akármennyire is imádom a munkámat, nem kergetek semmit sem kétségbeesetten, akármilyen karaktert is játszanék szívesen, egyszerűen csak próbálok arra fókuszálni, hogy az energiámat arra fordíthassam, amit szeretek. Azt vallom, minden okkal történik. Éppen ezért tudom, hogy a következő sorozat vagy film, amiben szerepelek majd, az lesz, aminek lennie kell. Nem hajszolok semmit, nem próbálok beleerőszakolni valamit abba, amit nem lehet.
Mi a legfontosabb lecke, amit nőként meg akarsz tanítani a lányodnak?
Ez igazából vicces, mert ellentmondásosan fog hangzani, de… azt, hogy soha ne fogadja el a nemet válaszként. És igen, tudom, az én szakmában, a szerepeket, munkákat illetően többször kap nemet az ember, mint igent. Ennek ellenére azt akarom, hogy a lányom tudja, fontos, hogy hű maradjon önmagához, legyen őszinte. (Jessica nekünk is kiemeli, bármit kérdezhetünk tőle. – a szerk.) Emellett szórakozzon is, mert az élet tényleg rövid! Akármit is csinálunk, próbáljuk meg élvezni azt, és őszinte, jó embernek lenni. Borzasztóan egyszerűnek hangzik, sokaknak mégsem az.
Sajnos azt is tudom, hogy eljöhet az idő az iskolában, amikor rosszul bánhatnak a lányommal, hiszen elég, ha a Gossip Girl – A pletykafészek sorozatra gondolok, ahol abszolút kegyetlenek voltak egymással a csajok. Az iHeart podcastja, az XOXO műsorvezetőjeként újranéztem a show-t (azaz voltak részek, amiket korábban sosem láttam), és néhány epizódban szó szerint illegális dolgokat csináltak, börtönbe is kerülhettek volna. Persze ez csak egy széria, de arra gondoltam, úristen, mi lenne, ha a lányommal történne ez, vagy ő tenne hasonlót. Szóval tisztában vagyok vele, hogy eljöhet az idő, amikor nem bánnak vele szépen, és az nehéz lesz. Úgyhogy szeretném ha erős lenne, önazonos és őszinte, jó ember… és biztos vagyok abban is, hogy eljutunk arra a pontra, amikor a határhúzásokról is beszélnünk kell. (nevet)
Más érzés, élmény volt anyaként végignézni a Gossip Girl – A pletykafészek sorozatot?
Igen, nagyon más volt. Stephanie Savage és Josh Schwartz (a show alkotói – a szerk.) fantasztikus munkát végeztek a zenéntől kezdve, a városon, a karaktereken át a történetszálakig. Néha azt éreztem, mintha egy epizód néggyel ért volna fel. Volt, hogy szülők elváltak, mások rehabra mentek, viszonyokba bonyolódtak, otthagyták a sulit – és ezt mind egy részen belül megkaptuk. Őrület. Nem vagyok benne biztos, hogy Bowie-nak látnia kell ezt, vagy legalábbis felnőttként saját magának kell eldöntenie, érdekli-e. De ez érdekes kérdés, mert bár vad dolgok vannak benne, hogyan is mondhatnám a lányomnak, hogy nem nézhet valamit, amiben senkit nem mutatnak meztelenül, amikor bekapcsolhat olyan sorozatokat, mint az Eufória? Én is láttam, és hihetetlenek a színészi alakítások, a történetszálak, de míg mi azt is csak sejtettük, hogy Penn Badgley karaktere, Dan, Hilary Duff Oliviája és Vanessa édeshármasban voltak, addig az Eufória például már egy egészen más szint.
A Gossip Girl – A pletykafészek (pop)kulturális jelenséggé vált, óriási hatással volt a divatra, sokak szerint megjósolta a social media platformok berobbanását, és az influenszer-kultúrát és újradefiniálta a tinidráma műfajt. Mi a show öröksége a te életedben, hogyan viszed tovább magaddal Vanessa karakterét?
Vanessa örökre különleges helyet foglal el a szívemben, egyrészt azért, mert egy vad, ikonikus, epikus élmény volt, már önmagában az, hogy New Yorkba költöztem. Amikor színészként igent mondasz egy sorozatra, sosem tudhatod előre, hogy befut-e, vagy miként reagálnak majd rá az emberek. Csak elfogadod a szerepet, beleadsz mindent, és reméled, hogy szeretni fogják, nézni akarják a show-t, te pedig folytathatod… de ezt nem tudhatod előre. Viszont ebben az esetben ez meg is történt, szóval szürreális volt. Rengeteg emlékem van abból az időből, szerintem akkoriban nagyon jó volt New Yorkban élni. És azt gondolom, a streamingplatformoknak és a közösségi médiának hála a sorozat talán még népszerűbb, mint mikor megjelent.
Ha már a jelenről beszélünk… a legutóbbi sorozatodat, az Orville szériát úgy jellemezted, hogy aktuális, politikai kérdésekről beszéltetek benne az űrvilágba ültetve. Mit gondolsz, miért jó, szerencsés ötlet valós problémákat átültetni a science-fiction térbe?
Az úgymond űr-nyelv, űr-zsargon miatt azt gondolom, kicsit távolabbról értekezhettünk ezekről a kérdésekről, anélkül, hogy igazán rámutattunk volna. Szerintem ez nyíltabbá tette a párbeszédet, lehetővé tette a nézőknek, hogy egyszerűen csak úgy érezhessék, amihez kötődni tudnak, vagy amire nyitott volt a szemük. Ezt zseniálisnak tartottam. Mert azt hiszem, néha, amikor aktuális kérdésekkel foglalkozunk, és pont az orrára koppintunk valaminek, akkor az emberek védekezővé vagy furcsává válnak, mintha megpróbálnának megvédeni bizonyos dinamikákat. Ezért lehet ez a módja annak, hogy nyilvánosság elé tárjunk dolgokat, mert aztán más szemszögből láthatjuk őket, mint például az LGBTQ+ történetszál a moclanek által. Ahogyan ezt megírták, és amiképpen rávilágítottak, az nem volt hagyományos, mégis azt a fejtegette, hogy azt kellene szeretned, akit szeretni akarsz.
És ez remek végszó is, köszönjük!
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
