Az ágy alatt lakó képzelt szörnyek számos kisgyerek életét keserítik meg. Egy ilyen lény árnyékában élő kicsinek félelemmel, reszketéssel és a felnőttek látszólag együttérző, de igazából értetlenkedő figyelmével kell megküzdenie – legalábbis valahol így érezhetik, még ha tudjuk, félelmük nem feltétlen kézzelfogható. De mi történik, ha nagyon is valós az az ágy alatti szörny? A Hannibal sorozat alkotója, Bryan Fuller legelső rendezésében ennek a gyerekkori élménynek megy utána, leöntve azt egy adag őrülettel, az utóbbi években reneszánszát élő családi horrorral és a rá jellemző művészi látványorgiával. A porszörny (Dust Bunny) kritika.
HIRDETÉS
Porból lett, hogy vérnyúllá legyen
Bryan Fuller az az író, akinek a sorozataiért kultikus imádattal rajonganak, ám mégis minden alkotását idő előtt elkaszálták a különböző csatornák (de volt olyan is, amikor ő maga mondta azt, hogy köszönöm, de nem folytatom – lásd Amerikai istenek). A gazdag sorozatgráfiát elnézve érthető az ellentmondásosság, ugyanis a Hannibaltól egészen a Halottnak a csókig mindben egy, a művészi kiteljesedésben nem megalkuvó alkotást láthatunk, ami nem biztos, hogy mindig rezonál a legszélesebb nézőközönsséggel (és ezzel együtt a produceri elvárásokkal).
A moziba való átlépés Fuller számára ismerős terepen, vagyis sorozatként indult: az Apple TV + antológiasorozatának, az Amazing Stories darabjaként kezdte ötletét fejleszteni, ami végül annyira kinőtte a széria kereteit, hogy Fuller azt mondta, legyen ebből inkább önálló mozifilm. Az új közegben pedig tettestársban lelt egykori múzsájában, Mads Mikkelsenben, valamint Portik Adorján művészeti vezetőben (Dűne, Alapítvány) és csapatában.
Bryan Fuller forgatókönyves élményei vegyesek, tele van újraírási fázisokkal, rendezői igazodásokkal és még több újraírással, ami bár a szakma része, azért nem mindig kellemes. De íróként is érkezhetett a várva várt kiteljesedés A porszörnyben, ugyanis mint önálló film egy olyan terep lehetett számára, ahol ténylegesen ő uralta a történetet és a film menetét is.
Na, szia, szörnygyilkos!
Fuller rendezői debütálása családi fantasy horrorként definiálja magát, ami a szinopszist olvasva nagyon is indokolt: a kis Aurora (Sophie Sloan) nagyon fél esténként elaludni, ugyanis elmondása szerint egy szörny lakik az ágya alatt. Hiába szól a felnőtteknek, azok, úgy érzi, nem veszik elég komolyan. Óvó figyelmeztetése ellenére a szüleit meg is eszi a kérdéses rém. Aurora, hogy megakadályozza a szörny további emberfalási rohamait, átkopog a szomszédhoz (Mads Mikkelsen), hogy felbérelje szörnyirtásra. Ugyanis a kislány szerint az 5B-ben lakó férfi egy hivatásos szörnyvadász, már látta is munka közben, és eléggé meggyőzte. A sors iróniája, hogy a szomszéd valóban profi a gyilkolásban, csakhogy nem a szörnyek, hanem az emberek kiiktatása a szakterülete. Aurora azonban kitartó és szívós kislány, nem hagyja többé, hogy ne vegyék komolyan a szavait.
A karakán kislány mellett, ami első sorban megfog A porszörnyben, az a látványvilág – a film egy budapesti bérlakásba álmodott keleti és magyar népi motívumokat megidéző csodavilágba varázsol minket Portik Adorjánék csapata segítségével, ami
egyszerre juttathatja eszünkbe a komplett Guillermo Del Toro-, Tim Burton- és Wes Anderson-életművet, továbbá olyan ikonikus darabokat, mint az Amelie csodálatos élete.
Az ismerősség ellenére az összkép egyedi, atmoszférájában erős látványvilág, ami a Bryan Fuller-skálán a Halottnak a csók és a Wonderfalls között helyezkedik el. Az összhatást némileg az itt-ott bekúszó tájidegen darabok törik meg: például egy New York-i lakás tűzlétrája igencsak furcsán kilóg az 1900-as évek pesti polgári lakásai közül.
A bizarr világban nagyon is otthonosan mozog az itt debütáló Sophie Sloan Aurora szerepében, aki félelmei ellenére képes kezelni a fennálló helyzetet – vagy pont, hogy a saját képzeletébe menekül tényleges félelmei elől. Ezen a ponton ráismerhetünk Steven Spielberg 80-as évekbeli filmjeire, ahol a traumák öltenek testet a fantaszikumban, és ezen a téren sok újat nem is mond vagy mutat Fuller.
A porszörny újítása annyi csak a hasonló, traumát feldolgozó horrorokhoz képest, hogy sokáig hagy elidőzni főszereplője nézőpontjában.
Fuller íróként teljes egészében a gyermeki képzelőerőre és világfelfogásra támaszkodik, amiben Sloan végig partner, és karakteres jelenléttel hozza szerepét. Ez egyrészt aranyos jeleneteket teremt, másrészt A porszörny figyelemre méltóan empatikusan irányít rá a gyermeki nézőpontra. Aurora gyermeki keretei között mutat egyszerre bátorságot és rátermettséget, miközben alapvető hiányait, sérelmeit is felvázolja a nézők számára, csak sajnos a környezete ezeket nem tudja értelmezni. Ennek mentén válik nagyon okosan partnerévé Mads Mikkelsen, és ezért tud Leon, a profi-módon működni a párosuk. Fuller jó érzékkel irányítja szereplőit, akik leginkább a néma jelenetekben tudnak kiteljesedni, ahol játékukban csak megjelenésükre és mimikájukra építenek.
A dán színész tökéletes pótapaként egyengeti Aurora képzeteit, miközben a legelvetemültebb akciójeleneteket is képes ép ésszel és komoly arccal fogadni és végrehajtani. Kell is profizmus ide, hiszen a csirkefenék-lámpától kezdve a plafonon csimpaszkodó pisztolypárbajokon át egészen a magassarkú-csövű pisztolyig szó szerint őrült akció pörög itt. Hosszú snitteken keresztül lehet ámulni és bámulni a kreatívabbnál kreatívabb ötleteket, és agyalni, hogy ezt a stáb így hogy hozta össze. A magyar csapat profizmusát dicséri, hogy szinte minden díszletet vagy elvont ötletet megépítettek egytől egyig (még a címadó szörnyet is).
A remek ötletek és színészek ellenére A porszörny nem mutat többeti a családi filmek általános mondanivalójánál, de ami ennél is fájóbb, hogy próbál okosabb és fifikásabb lenni annál, mint ami valójában. A film sarokköveinek számító információkat, mint hogy a szomszéd bérgyilkos-e, vagy sem, vagy milyen kapcsolatban áll pontosan a Sigourney Weaver által frappánsan alakított nagyasszonnyal, sokáig homályosan elmaszatolja a film, amivel inkább épít Fuller a zavart, semmint zseniális és váratlan fordulatokat.
A karakterek közötti párbeszédek sem segítik a megértést vagy a megfelelő sztorielemek összekapcsolását, sőt csak tovább bonyolítanak ott, ahol igazából nincs is rá szükség.
Ez főleg akkor bosszantó, amikor Fuller aztán nem is kezd semmit a bedobott infómorzsákkal. A pazar ötletek szerencsére elnyomják ezt valamennyire, de az összképet nézve igencsak kár, hogy a forgatókönyv áll a leggyengébb lábakon.
Verdikt – A porszörny azért még ne vigye el
Bryan Fullernek így sincs miért szégyenkeznie első rendezésében. A porszörny egy kissé furcsa, wednesdayi horrorig elmenő vizuális őrület, ami a szíve mélyén egy aranyos családi mese. Abszolút moziban átélős a szinte Fuller-kézjegyének számító elkápráztató látványvilág miatt, főleg, ha már unjuk az egy kaptafára készült CGI-bazári látványosságokat.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
