A Halálos iramban tizedjére lyukas gumival vereti a Fast – kritika
Vallom, hogy Halálos iramban filmet csak a széria saját versenyistállójában van értelme szétszerelni. Kritika indul, autós hasonlatok javarészt befejez.
Vallom, hogy Halálos iramban filmet csak a széria saját versenyistállójában van értelme szétszerelni. Kritika indul, autós hasonlatok javarészt befejez.
Melanie Scott gyűjteményében Holtak és halhatatlanok sorakoznak. A DC Comics: Szereplők nagykönyve kritika.
A John Wick sorozat aktuálisan befejeződött, mi pedig elérkezettnek láttuk az idejét beásni magunkat a hullahegyek alá a széria lelkét keresve.
Filmtörténeti nyomozásunk során olyan döbbenetes kincsekre leltünk, amikről korábban álmodni sem mertünk!
Rég csillogott olyan szépen a penge, mint a Sikoly hatodik részében, csak bírjunk ébren maradni hozzá a tíz órás vetítésig.
Ha állatos című filmet néznénk a hónapban, aminek főhőse 200 kiló fölött van, de A bálnából hiányoltuk a gyilkolászást, a Kokainmedve a mi
A Magic Mike utolsó tánca egyszerre próbálja kielégíteni a néző testi-lelki igényeit, felemás sikerrel.
Egy jó kritikus mindent megbocsát: felemelkedés és bukás Zámbó Jimmy-módra, amit akkor is jó nézni, ha fáj.
A Travelling Galaxy kiállítás úgy szippantja be a Star Wars rajongót, mint egy fekete lyuk, aztán hogy milyen állapotban kerül ki belőle, az
A víz útja alapvetően kiszámítható mederben dübörög, de James Cameron akarata előtt még a természeti erők is meghajolnak, nemhogy a néző.