Második évadját zárta az RTL Pluszra költözött Mellékhatás, mi pedig igyekszünk utána járni, miért is olyan jó ez a magyar sorozat.
Három év nagy idő, mondhatnánk, de igazából 2020 és holdudvara legtöbbünknél egy olyan történelmi katlanba zuhant, ami itt hagyta az emlékeket, de az éveket mintha nyom nélkül nyelte volna el. És ha már emlékek, itt van például a Mellékhatásé, ami anno a „sima” RTL-en igencsak berántós első évaddal kezdett, aminek – a csatorna prémium streaming-platformjára költözve – nemrég kifutott az idén debütált folytatása is.
Vallom, hogy televíziós hírekre a normálisabb hazánkfia csak olyankor kapcsol, ha valamiért épp nincs kedve inni, és igényli az ihletet. Az általános agylúgozást gondolkodó emberként befogadni felér egy érzéstelenítés nélküli foghúzással – a gondolatra elő is kerülhet a szekrényből a tömény –, ezért ha egy csatorna nem áll be a propaganda által vezérelt szellemi halálra kínzásomba, képes vagyok szinte a könnyekig meghatódni. Tudom, tudom, ilyenkor sem a jótündérek, hanem egyéb érdekek diktálják a taktust, mégsem lep meg, hogy ezt a logikát tovább projektálva éppen az RTL Klub volt az, aki a családokat karójára, akarom mondani zászlajára tűző állami közbeszéd kellős közepén a béranyaság illegalitásba burkolódzó témáját központosítva indított szériát, az azért elég potens. Szerencsére a készítők vélt vagy valós beleálláson túl sem vették félvállról a feladatot.
Azt állítva hazudnék persze, hogy részleteiben fel tudom idézni a 2020-ban lefutott, tíz epizódos első Mellékhatás-évadot (vagy akár magát 2020-at, de most fókuszáljunk a sorozatra). Ami a szintén kellemes csalódás, szintén RTL-es Alvilág után a Mellékhatást emlékezetessé tette az az, hogy fogott két, társadalmi státuszuk miatt látszólag érinthetetlen szereplőt, az oligarchát meg a nagy presztízsű szülészorvost, majd kifeszített közéjük egy kötelet és táncba küldte őket rajta. Aztán szépen elkezdenek tátongani alattuk a feneketlen mélységek.
Az építkezési vállalkozó, Ludmann Zsolt (Nagy Zsolt) életéből már csak egy (férfi…) örökös hiányzik, akire ráhagyhatná birodalmát. Exmodell felesége (Tenki Réka) azonban Dr. Széphelyi Zoltán nőgyógyász (Adorján Bálint) kísérleti kezelésének következtében meddővé vált, ráadásul komoly menstruációs fájdalmak is elkezdték gyötörni. Bár Ludmann ellenségei minden jel szerint kevesebbért is öntöttek már betoncipőt, a doktor kap még egy esélyt a vállalkozótól: amennyiben „leszállítja” neki a trónörököst, az szemet huny ballépése fölött. Széphelyi pedig igyekszik is teljesíteni az alku rá eső részét a béranyaság törvényen kívüli intézményére hagyatkozva, de úgy, hogy közben az árnyoldalt rejtve hagyva tovább kapaszkodjon fölfelé a legalitás glória övezte lajtorjáján. Bár furcsább dolgok is megesnek manapság, minthogy pszichopaták sikeréért izgulunk, az orvos a kezdetben ragyogó felszín alatt leginkább esendő – egyfajta sikerességi törekvéssel vegyített segítő szándék katapultálta őt a gyógyászati rövidútra, hogy aztán valamiféle megváltásért küzdve lebegjen mégis erkölcsi énje és a valódi áttörés víziója közt.
Egy jól megírt tragédia első fázisa az anticipáció, amikor hősünk többre vágyik, mint ami megilleti, majd a második, azaz álom fázisban meg is szerzi azt. A második, frusztrációs szakaszban csatlakozunk be a magánklinikai igazgatóságtól karnyújtásnyira lévő doktor történetébe, amikor kezeléseinek mellékhatása csaknem az életébe kerül. Széphelyit ezen a ponton magába szippantja törvényen inneni világ atmoszférája, ez természetesen nem jelenti azt, hogy a maga sajátos módján működő rendvédelem ne próbálná meg ellátni kapuőri funkcióját vele és Ludmannal közös machinációival szemben. És ha már peremvidék, akkor miért ne jönne be a képbe magyar társadalmunké is az elvált ózdi egykori leányanya, Anna (Sztarenki Dóra) képében, aki indulatkezelési problémáin innen a kislánya fölötti gyámság megszerzésében látja életének megoldókulcsát.
Az első évad egy tragikus, bár nehezen elítélhető halálesettel ér véget, ami pedig ezután következik, annak visszafordításához az archetipikus pozitív női (Borbély Alexandra) és bölcs öreg (Kovács Frigyes) szerepkörök képviselőinek morális vonzereje már kevés. De hát nem is lenne sorozat, ha ez nem így lenne – vagy legalábbis kevesebb epizóddal gazdálkodnának annak készítői. Persze nem tudjuk, hogy a Mellékhatás a tragédia-forgatókönyvet követi-e, illetve melyik karaktere számára, de annyit sejtünk, hogy ennyi szarkeverésből jó biztosan nem sülhet ki. A rendőrség ugyanis (Anger Zsoltot én még soha nem láttam jobbnak, és Kovács Tamás méltó társa színészként is) nyomoz abban a bizonyos halálesetben, a béranya, Móni terhessége (ha Barta Ágnesről nem tudnám, hogy szerepet játszik, azt várnám, hogy tényleg bármelyik pillanatban megszül), egyre nehezebben rejthető a hatóságok valamint családja elől, és miközben Széphelyi nimbusza minden fronton emelkedni kezd, Ludmann Zsolt alatt mintha remegésnek indulna a talaj. És akkor még nem beszéltünk a sajtó tevékenységéről, egyéb feszültségfokozó elemeket az egyszerűsítés okán szintúgy most figyelmen kívül hagyva.
Az hamar szembetűnővé válik, hogy ha itt valaki lángra kap, abból a környezetére kiterjedő végzetes bozóttűz lesz.
Megszületik-e vajon az oligarcha gyermeke? A béranya szívbeteg kisfia vajon megtudja-e az igazságot beültetett testvéréről? Egyébiránt részesül-e végül életmentő kezelésben? Ellehetetleníti-e egy talán hibás törvény a „Családok Országában” a nőgyógyászt, vagy az felépít egy olyan legalitásában sötét tornyot, ami valójában az élet melletti kiállás párok sokaságánál? Sorolhatnám még a felütéseket, mert bőven vannak – és nagyon úgy tűnik, lesz is alkalom kibontani mind –, így drámai fókuszát tekintve a Mellékhatás második szezonja jókorára tárta az ollót. A fókusz ilyesfajta pontozása bennem a Trónok harcát idézte fel, ahol a Mások közeledése jelölt ki egyfajta végcélt, vagy legalábbis elszámolást, míg ennek bekövetkeztéig a néző az emberi játszmák hullámvasútján izgulhatott hosszadalmasan.
A Mellékhatás, mint megannyi pályatársa, egyelőre görgeti a feszültséget, csupán mentális horizontunkon jelezve azokat a hullámtörőket, ahol az emberi sorsok a falnak csapódnak. Ha ugyan csapódnak; azt ugyanis még nem tudjuk, hogy a készítők szerint Magyarországon élni tragédia, vagy csupán tragikus. Amilyen fondorlatosan az írók eddig a szálakat szövik, amilyen igényes a rendezés, valamint a hullámvölgyektől mentes színészi játék, a sorozat mindenesetre maximálisan megérdemli a harmadik évadra történő visszatapsolást. Ha más miatt nem, akkor azért, hogy végre rájöjjünk, összességében tulajdonképpen kiért, vagy miért is izgulunk az RTL-en, az állami kisgömböc elől közös hajóban menekülve.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
