2025 legjobb könyvei a Roboraptor szerint

Cixin Liu: Vándorló Föld

Cixin Liu a kortárs kínai sci-fi egyik legjelentősebb alakja. Ezt a státuszát elsősorban A háromtest-probléma című gigászi regénytrilógiának, valamint az ebből készült Netflix-sorozatnak köszönheti. Ugyanakkor hazai elismertségét jól jelzi, hogy további Liu kötetek is érkeztek az Európa kiadónál – idén a Vándorló Föld. A kötet tíz, meglehetősen fajsúlyos novellát tartalmaz, melyek technológiai és társadalmi környezetének kibontására komoly figyelmet fordít a szerző. Talán én szoktam el a sci-fitől, de a könyv elolvasása – ami számomra egyúttal a Liuval való első találkozást is jelentette – kisebbfajta kultúrsokkal ért fel. Ennek egyik oka a Vándorló Föld novelláinak szinte arcpirító ötletgazdagsága, a másik pedig a nyugati gondolkodástól eltérő világlátás, perspektíva, ami árad az írásokból. A könyvtől éppenséggel nem lettem etatista, kollektivista komcsi, sem a totális megfigyelőállam hódolója, viszont a Vándorló Föld paradigmadöntögető szövegei rengeteg izgalmas gondolkodnivalót hagynak az olvasóra. Számomra a 2025-ös megjelenések közül egyértelműen ez az egyik legemlékezetesebb. (Molnár András)

A Vándorló Föld jó indítás mindenkinek, akinek A háromtest-probléma elsőre nagy falat – kritika

Jay Kristoff: Nevernight – Öröknappal

Jay Kristoff neve mára lényegében egyet jelent a minőségi fantasyval: szinte biztosra vehető, hogy bármihez nyúl, ott lesz az év legemlékezetesebb olvasmányai között. Ahogyan a Vámpírbirodalom sorozata új életet lehelt a kegyetlen, sötét vámpírtörténetekbe, úgy legfrissebb hazai megjelenése is magabiztosan hozza azt a színvonalat, amelyet az olvasók joggal elvárnak tőle. Kristoff történeteire jellemző az embert próbáló világkép, az erős, gyakran morálisan szürke főhősök és a nyers stílus. A Nevernight – Öröknappal is egy kegyetlen szabályok szerint működő fantasy univerzumot festett meg, ahol a nap és az éj rendje a társadalom alapja. A történet középpontjában Mia Corvere áll, aki a bosszú reményében az orgyilkosok útjára lép. A sötétséghez fűződő különleges kapcsolata egyszerre áldás és teher, miközben a Vörös Templom falai között nemcsak a gyilkolás művészetét tanulja meg, hanem azt is, mit jelent túlélni, hinni és önmagához hűnek maradni egy könyörtelen világban. 

A részletgazdag világépítés, a komplex karakterábrázolás és a feszes, sodró lendületű történet mellett a könyv feltárja, hogyan küzd meg a főhős a társadalom kegyetlenségével és saját démonjaival, miközben meg kell tanulnia kik az igaz barátai, és mit jelent igazán önmagának maradni. (Demencze Ilona)

Az Öröknappal olyan, mint egy jól irányzott pofon ébredés után – nyers, erős és emlékezetes

S. A. Cosby: Bűnösök vére folyjon

Idén egy kicsivel kevesebb könyvet tudtam elolvasni, mint szerettem volna, és azon belül is relatíve kevés volt a friss megjelenés. És még így is értek olyan váratlan meglepetések, mint az itthon debütáló S. A. Cosby regénye. A Bűnösök vére folyjon amolyan kellemes mixtúra, ami vegyíti a skandináv krimik ismérveit a déli gótikával, így kifejezetten jó True Detective–pótléknak is. Pedig Cosby sem csinál merőben mást, mint irodalmi elődei. Adva van egy problémás hátterű, mégis tipikus jófiú főhős, aki egy kisváros sheriffjeként próbál rendet tartani. Az unalmas hétköznapok azonban hamarosan felfordulnak egy iskolai lövöldözés után, amely számos megoldandó kérdést és rejtélyt tartogat. Mélyen gyökerező problémák és régre visszatekintő konfliktusok kulminálódnak egy, a műfajtól nem szokatlan végjátékban, Cosby pedig biztos kézzel, remek stílusban vezényli a történetet, valamint könnyen átérezhető, csontig hatoló hangulatot teremt. Krimi rajongóknak erősen ajánlott, és már alig várom Cosby újabb regényét (Laki Péter)

Bűnösök vére folyjon kritika – Íme egy izgalmas True Detective-pótlék

T. Kingfisher: Csalán és csont

Kingfisher regénye a 2025-ös év legmeglepőbb történetei közé sorolható be. Egy, korábban apácának állt hercegnőnek kell megmentenie a királyságát, holott nem tud se vívni, se varázsolni, és a mindennapi élethez is cseppet ügyefogyott. A nála semmivel sem sikeresebb kísérői egy, a goblin piacról kimentett, megtört lovag, béna tündérkeresztanyák, egy sárbanya, no meg az ő démontyúkja – hogy a csontokból összerakott kutyáról már ne is beszéljünk. A szerző több mesét is belekever a történetébe – a Csipkerózsika, a Borsószem királykisasszony, a Hamupipőke (sőt, sötétebb elemként A kékszakállú herceg vára), azonban a történet, a hangulat, a helyszínek és a mondanivaló miatt bőven dark fantasynek tűnik, olykor akár egy csepp Stephen King-es beütéssel is. És mindezek miatt – vagy mindezek ellenére – rettenetesen jó.

A szerző ugyanis fogta a mesei elemeket, és nyakon öntötte őket némi – sötét – valósággal, horror elemekkel, kiforgatva szinte minden toposzt, amelyeket a mesékből az unásig ismerhetünk. És mindezeket arra használja fel, hogy megmutassa a világ olyan sötét elemeit, mint a bántalmazás, az elnyomás vagy éppen a környezetszennyezés. Ami viszont – mindezeken kívül – nagyon szórakoztatóvá teszi az egészet, az a rettenetesen béna romantika, és az elvetemült, de nagyon élvezhető és sokszor abszurd humor. (Vitkolczi Ildikó)

Lehet egy tündérmese sötétebb és kegyetlenebb, mint a valóság? – Csalán és csont-kritika

James D. Jenkins – Ryan Cagle (szerk.): A borzalmak hívása

Szerencsére az Agave nem elégedett meg azzal, hogy a Valancourt kiadó antológiasorozatának csak a Veres Attila írását tartalmazó első kötetét (A sötétség szavai) adta ki. A sajnos kurtán-furcsán megszakadt széria megért egy második kiadványt is, melynek magyar fordítása A borzalmak hívása címet kapta. A koncepció változatlan: horrornovellák a világ nem angolszász régióiból. A merítés ezúttal is erős volt, a novellák változatosak, a brutális testhorrortól a folk horroron át a Ligotti-féle egzisztenciális horrorig mindenféle stílus képviselteti magát. Az eredmény egy hátborzongató utazás a világ minden tájáról származó horrorszerzők elméjébe. (Molnár András)

A világtérkép bármelyik pontja tartogathat valami szörnyűséget – A borzalmak hívása kritika

Mark Lawrence: A könyv, amit nem fogott a tűz

Mark Lawrence az egyik legtehetségesebb kortárs fantasy-szerző, aki már többször megmutatta, hogy mesterien ért a világépítéshez. Ennek ismét bizonyságát adta legújabb regényfolyamának, A könyvtár-trilógiának az első része, A könyv, amit nem fogott a tűz című kötet. Bizonyos szempontból ugyan emlékeztet a könyv Lawrence korábbi munkáira – hiszen megjelennek benne a nála szokásosnak számító toposzok –, ugyanakkor egyáltalán nem csak önmagát ismételgeti benne a szerző. Ráadásul ez a mű meglepően filozofikusra sikeredett, vagyis sokkal több, mint egy érdekes helyen játszódó, izgalmas kaland. A szép lassan kibontakozó sztori egy fiú és egy lány körül forog, akiknek az életében központi szerepet játszódik egy hatalmas és titokzatos könyvtár, amelynek révén aztán a sorsuk is összefonódik. (Barna Benedek)

Mark Lawrence legújabb trilógianyitó regényében túltett önmagán – A könyv, amit nem fogott a tűz kritika

M. L. Wang: Vér a fényes égbolton

Érdemes figyelmet fordítani a fantasy zsánerén belül olyan új hangokra, amelyek nemcsak szórakoztatnak, hanem a világunkról való gondolkodást is provokálják. Ilyen új hang M. L. Wang is, akinek műveit a társadalomkritikus hangvétel és a morálisan összetett történetvezetés jellemzi. Regényeiben foglalkozik a patriarchális hatalmi rendszerekrel, az intézményesített elnyomással, valamint azzal, hogyan torzítja az egyént egy igazságtalan világ. A magyar közönséghez nemrégiben debütált Vér a fényes égbolton című fantasy könyve egy elnyomásra épülő mágikus világba vezet, ahol nem egyetlen úgynevezett főellenség van jelen, hanem maga a rendszer a valódi ellenség. A férfiközpontú, vallással legitimált hatalmi berendezkedés mindent átsző, a tudomány és a mágia pedig kéz a kézben jár. A történet tudatosan szakít a „kiválasztott” narratívával: itt a szereplők a teremtett világ torzító hatása alatt formálódnak, miközben a társadalmi igazságtalanságok, a hit és a hatalom kérdései folyamatos morális feszültséget teremtenek.

Ebben a történetben a két főszereplő sorsa gyorsan összefonódik, és rajtuk keresztül válik igazán érezhetővé, milyen következményekkel jár a patriarchátus, a szegregáció és a vallási kizárólagosság. Wang precízen felépített mágiarendszere nem puszta díszlet, hanem a konfliktusok motorja, miközben a karakterek döntései egyre kényelmetlenebb kérdéseket vetnek fel a hatalomról, a felelősségről és az igazságról. A Vér a fényes égbolton így nemcsak letehetetlen fantasy, hanem olyan gondolatébresztő olvasmány is, amely jóval az utolsó oldal után sem hagy nyugodni. (Demencze Ilona)

R. F. Kuang: Katabasis

Rebecca Kuang idén is bizonyította, hogy nem hiába ő a fantasy zsáner egyik ragyogó tehetsége. A Bábel c. regénye után képes volt ugyanazt a koncepciót (egyetemi közeg és mágia háziasítása) új kreatív energiákkal megtölteni, és nem mellesleg további sötét titkokat felhozni az elitképzés mélyéről – ezúttal egyenesen a Pokol bugyrából. A Katabasisban ugyanis két varázsló – Alice és Peter – száll alá az Alvilágnak, hogy megtalálják a halálos balesetben elhunyt témavezető professzorukat. Azonban ahol a kaland kezdődik, az csak a jéghegy csúcsa, a lényeg az alatta rejlő minden csak ezután jön – alapos és grandiózus világépítés a világ összes Pokol-képéből, bántalmazó közeg vizsgálata nem várt szemszögből és egy marék matematika és logika, amit Kuang bőven meghagy a befogadható szinten. Ráadásul az írónő egy izgalmasan sokrétű, ellentmondásokkal teli főszereplőt is teremtett itt Alice személyében, ezzel is mutatva, hogy még sokat várhatunk a műveitől a jövőben. (Scheirich Zsófi)

R. F. Kuang a bölcsészfantasy után megalkotta a matek szakos fantasyt – Katabasis-könyvkritika

Lev Grossman: A fényes kard

A fényes kard újdonságát pont az adja, hogy a sztori hősei nem idealizált lovagok, sőt. Lev Grossman fantasy regénye humoros, izgalmas és újszerű újramesélése Artúr király legendájának. Főhőse, Collum egy ifjú, naiv és romantikus lelkű lovag, aki azért érkezik Camelotba, hogy a Kerekasztal lovagja legyen. Sajnos azonban elkésik: Artúr halott, Merlint bebörtönözték, és a nagy lovagok, mint Lancelot vagy Gawain eltűntek. Kik maradtak hát? A népszerűtlen vagy épp lúzer lovagok, mint az idősebb, cinikus Bedivere vagy Dagonet, aki Artúr udvari bolondja. Artúrral együtt a varázslat is kezd eltűnni, de talán még nincs minden veszve. A megmaradt hősök összefognak, hogy megmentsék a királyságot.

Mindegyik lovag kap külön fejezetet, amelyekben megismerheti az olvasó a történetét és az Artúrral való kapcsolatát. Meglepő, de hús-vér, esendő embereket ismerünk meg bennük, akik hibáznak, rossz döntéseket hoznak. Ezek voltak a legszórakoztatóbb részei a regénynek, de persze varázslatból, kalandból és csatákból sincs hiány. Szerethető, emlékezetes sztori egy sosemvolt tündérország Angliáról. (Nagy Anna)

Margaret Rogerson: Hollók varázslata

Margaret Rogerson első, magyarul megjelent duológiája, a Könyvek varázslata akkor is szívderítő pillanatokkal volt tele, ha időnként felbukkantak benne lidércek és rettentően gonosz könyvtárosok (a legveszélyesebb fajta!). Mégis, a történetben megjelenő barátság, egy könyvtároslány, egy mogorva varázslófiú és egy fura lidérc kapcsolata nagyon szerethetővé tette a duológiát. Ehhez képest Rogerson új regényében még a tündék cukormázas és napfényes világán is átsüt a mérgező és kegyetlen valóság. Szeszély az a világ, ahol örökké nyár van, és ahol az embereket csodálatos tündék látogatják meg, akik csodákkal fizetnek a kézművességért. Ám ha az ember hibát vét, máris megismerheti a tündevilág árnyoldalát is. Így jár Isobel, aki tündékről fest képeket, és az Őszi Herceg portréjának megfestésekor hatalmasat hibázik. A herceg emiatt magával hurcolja, hogy a tündék bírósága elé állítsa, így a történet előbb napfényes (ál)idillből vált át abszurd, majd vicces buddy movie-ba, aztán cukormázas horrorba. Isobel az út során egy új – és igen sötét – oldalát kénytelen felfedezni a tündevilágnak, ahol elég gyorsan kiderül, hogy a hazudni képtelen tündék mit rejtenek csodálatos álcájuk és udvarias modoruk mögött. Isobel és Varjú, az Őszi Herceg pedig csak úgy menekülhet meg a csodás(nak tűnő) világ csapdáiból, ha gyökerestül felforgatják a tündenép világát és törvényeit. Margaret Rogerson regénye tele van váratlan és sötét fordulatokkal, csodás külsejű, de kegyetlen tündékkel, és mindezeknek tökéletes ellenpontját adja Isobel és a fura családja szeretetteli összetartozása, ahogyan a főhősnő elmélkedése is a portékhoz szükséges csodás festékekről és színekről. (Vitkolczi Ildikó)

Margaret Rogerson leleplezi a rémséget, ami tündevilág mélyén rejtőzik – Hollók varázslata-kritika