HIRDETÉS

HIRDETÉS

Könyv

A sötétség szavai a sokszínűség jegyében mutatja be, mennyire egyformán rettegünk

A sötétség szavai az amerikai Valancourt Books kiadó antológiasorozatának első darabja, amelynek deklarált célja az angolszász világon kívüli horrorszcéna bemutatása. A mindösszesen tizenkilenc novella összességében színvonalas, változatos, az ötletek és az ábrázolt alaphelyzetek azonban nem kirívóan újszerűek. A megírt félelmek és szorongások nemzeti hovatartozástól függetlenül ismerősek, átélhetőek, de a széleskörű merítésnek köszönhetően változatos nemzeti színezetet kapnak. Elolvastuk a magyar megjelenés apropóján.

HIRDETÉS

HIRDETÉS

A sötétség szavai a könyvipar régi adósságának törlesztése jegyében született. Amennyire közhelyszerű állítás, hogy a horror markánsan angol-amerikai zsáner, annyira könnyedén elmehet mellette a kiadói és az olvasói közösség egyaránt. Az angol-amerikai dominancia egyrészt történelmi adottság, hiszen a horror legnagyobb hatású alakítói túlnyomórészt angol nyelvterületről származnak. Napestig sorolhatnánk a neveket, Horace Walpole-tól Stephen Kingig, de most nem enciklopédiát írunk. A horror arculatát mind a mai napig jelentős mértékben alakítja a saját országhatárait jócskán átlépő angol nyelvű termés. Másrészt a horrort sem kerülte el az angol nyelvű, jórészt amerikai piaci kulturális hegemónia és az angol világnyelv jellege. A XX. század második felétől a szórakoztató- és kultúraipart eléggé az Egyesült Államok uralta. Amerikai filmek, sikerkönyvek, zenei trendek – aligha kell részletezni. Már csak ezért sem meglepő, hogy a horrorirodalom élő ikonja éppen a már említett Stephen King, akinek a munkássága Magyarországon is széles körben ismert.

A horror tehát történetileg és kulturális/piaci okokból is szervesen kötődik az angol nyelvterülethez. Aki kicsit jobban benne van a zsánerben, tudja, hogy ez csak a felszín. Így például a német nyelvű országok (hogy csak E. T. A. Hoffmannt említsük), de Kelet-Közép-Európa is kitermelték a maguk klasszikusait (Japánról és Dél-Koreáról nem is beszélve); és több, nem angol nyelvű országban pezsgő horrorélet zajlik – a saját nemzeti nyelvükön. Csak idő kérdése volt, mikor teszi fel valaki a kérdést:

miért ne lehetne a szélesebb – értsd: angolul olvasó – közönség elé tárni a glóbusz legkülönbözőbb szegleteinek horrortörténeteit?

A kérdésre a választ a 2004-ben alapított Valancourt Books fordította tettekre, amikor 2020-ban útnak indította The Valancourt Book of World Horror Stories című antológiasorozatát, melynek deklarált célja a szó szerint értett világirodalom terméséből évről évre összeválogatni a legsikerültebb horrortörténeteket. A széria útnak indítása számunkra nemcsak a világméretű fókusz miatt érdekes, hanem azért is, mert ez az angol nyelvű novelláskötet az, ami – a hátsó borító promószövegét idézve – „bemutatta a világnak Veres Attilát”. Ez az első állomása volt a folyamatnak, ami egy Bram Stoker-díjra való jelöléshez vezetett, és könnyen lehet, hogy hozzájárult az Agave azon döntéséhez, hogy elhozza ezt a könyvet a magyar olvasóknak.

HIRDETÉS

Tizenkilenc nép, tizenkilenc novella, ezt kínálja az antológia, ami magyarul A sötétség szavai címet kapta. Szögezzük le rögtön az elején: „nemzetköziség” és globális fókusz ide vagy oda, a beválogatott írások jelentős arányban európai országokból származnak. Ha vetünk egy pillantást a kötet elején található frappáns térképre, ami egy mondatnyi szinopszissal egybekötve segít elhelyezni az egyes írásokat, észrevehetjük, hogy Latin-Amerika, Afrika és Ázsia is meglehetősen foghíjas. Viszont cserébe legalább beigazolódnak egyes sztereotípiák, mert a skandináv országok és Finnország egytől egyig képviselve vannak, demonstrálandó, hogy a mélabús északi mentalitás nem csak az extrém metál különféle irányzatainak és az alkoholizmusnak termékeny táptalaja. A szerkesztők érdekes és tanulságos előszóban részletezik a kiválasztás folyamatát és nehézségeit; mindenesetre az a markáns ígéret, amivel ez a novellaválogatás igyekszik kitűnni a többi közül, egyelőre fenntartásokkal teljesül.

Persze a mindent felülíró, legfontosabb kérdés mégiscsak az, jó történeteket tartalmaz-e A sötétség szavai.

Erre a válasz egy nagy, bűzhödt, rothadó igen.

A Jenkins-Cagle szerkesztőpáros igen jó érzékkel válogatta össze A sötétség szavai tartalmát. Jól megírt, színvonalas, erős novellák dominálják a kötet anyagát, melyek közül még a kevésbé sikerültekkel szemben is legfeljebb az a kritika támasztható, hogy jó, de nem forgatja fel a zsánert. Modern horrornovellák ezek, gyakran kifinomult pszichológiai fókusszal, a hétköznapi helyzetek és a természetfeletti rettenet szövevényes összekapcsolásával, á la Szörnyvidék.

DALL-E 2: „a painting of misshapen mythological monsters sneaking in a dark forest”

Írhatnám, hogy az angolszász világon kívüli horror nem marad el az angol-amerikai mögött, de helyénvalóbbnak tűnik az a kérdés: miért kellene egyáltalán előfeltételezni, hogy „elmarad”?

Elöljáróban fontos tisztázni még egy kérdést: mennyire számíthatunk gyökeresen újszerű élményre attól, hogy az angol nyelvterületen kívüli országok szerzői lettek beválogatva ebbe a kötetbe? Nos, nem igazán. Horrorirodalommal van dolgunk, méghozzá minőségivel, de végső soron mégiscsak egyvalami áll e novellák fókuszában, méghozzá az egyik legegyetemesebb emberi érzés: a félelem. Ez a félelem ezerféle alakot ölthet és ezernyi tárgya lehet, származhat belülről vagy valamilyen külső forrástól, de végső soron olyan érzésről, élményről van szó, ami mindannyiunk számára ismerős. A sötétség szavaiban bemutatott novellák kulturális körítése természetesen változatos, de mindezek mögött nagyon is egyetemes szorongások húzódnak. És miközben teljes joggal és alappal üdvözöljük ezt a valódi nemzetköziségre törekvő vállalkozást, fontos az is, hogy ne becsüljük önértékén felül ezt a nemzetköziséget. Elvégr

ezek a novellák éppen azért értékesek a számunkra, mert nyelven, országhatáron, kultúrán átívelően is érvényes dolgokat tudnak mondani nekünk a félelmeinkről és önmagunkról

A sötétség szavai, nem túlzás állítani, bivalyerősen indít. Luigi Musolino Uirondája Olaszország katolikus múltját ötvözi a mai horrorban gyakran visszaköszönő szürrealizmussal, és mindebbe beleszövi a hétköznapi gürcöléssel elemésztett élet nyomasztó kilátástalanságát. Veres Attila kedvelőit hamar be fogja szippantani ez a novella, bár Musolino írása közvetlenebb erkölcsi tartalommal rendelkezik, mint a legtöbb dolog, ami Veres eddig írt.

Sok horrorkedvelő tapasztalhatta már, hogy a legelvetemültebb elképzelt szörnyek sem érhetnek nyomába az ember által létrehozott nyomornak. Pilar Pedraza a Mater Tenebrarum című írásban a kettőt együtt prezentálja. Novellája egy pontosan meg nem nevezett, középkorias városban játszódik, ahol a boszorkányság kitaszított, de működő szolgáltatás, és különösebben említést nem érdemlő dolog, hogy a temető sírhelyeiben vámpírok lakoznak. Ebben a novellában egy fiatal lány sorsát kísérjük figyelemmel, ahogyan fillérekért dolgozik egy harmadrangú boszorkánynak. Nem kimondottan szociodráma, mégis van valami rettenetesen nyomasztó az egész élethelyzetben, hangulatvilágban és környezetben, amit Pedraza elénk tár.

Veres Attilától a Méltósággal viselt került a kötetbe; e helyütt nem szeretnék sokat beszélni róla (a novellát tartalmazó A valóság helyreállítása kritikája itt). Egy páni félelemben kötött, sötét alkuról szól, kicsit A majommancs jegyében, azt radikálisan kiforgatva. Kitűnő választás, remek novella, hiba nélkül hoz le az életről, örülök, hogy egyszer már olvastam, és nem kellett ismét.

Kedvet kaptál, hogy elolvasd?

Ha szeretnél minket támogatni, vásárold meg a könyvet ezen a linken keresztül

Megveszem

Néhány novella atmoszféráját a kimondhatatlan bűn tapintható, kísérteties jelenléte adja.

Bizonyos fokig az előbb említett Uironda is besorolható ebbe a kategóriába, de ami igazán nagyot domborít ilyen téren, az Flavius Ardelean Lent, az ő világukban című írása. Ebben az általunk figyelemmel kísért román parasztok egy kísértetjárta barlangba merészkednek, ahol korábban rettenetes pedofil bűncselekmény történt. A világi és túlvilági szörnyűségek szétszálazhatatlanul fonódnak össze, a sötét hangulatot a falusiak babonás szorongása teszi teljessé. Ardelean novellája hamisítatlanul hozza azt a komor misztikumot amit Romániával és Erdéllyel összekapcsolunk a horrorban, és aminek megteremtésében – ironikus módon – épp a brit Bram Stoker és az ő Drakulája szerzett elévülhetetlen érdemeket.

Stoker Drakulája, amellett, hogy a világtörténelem talán legtöbbet hivatkozott rémtörténete, arról is ismert, hogy a kelet-közép-európai és balkáni néphit egy prominens szörnyalakját tette kulturális ikonná. Néhány folklórra épülő novellát tartalmaz A sötétség szavai is. Ami azt illeti, a folklórra való fókuszálás akár kézenfekvő szempont is lehetett volna a novellák beválogatására. A folklór minden nép sajátja, egyúttal a horror kimeríthetetlen tárháza, az egyes szerzők hazájának folklórja bizonyára potens nyersanyagot kínált volna. Ám A sötétség szavai összeállításakor a szerkesztők bizonyára megúszósnak vélték ezt a megoldást, mert kevés novella operál ilyen motívummal. Ezek közé tartozik a Leuk Daour háza Bathie Ngoye Thiamtól, ami az antológia egy kevésbé sikerültebb darabja, és nem igazán mutat fel többet egy szenegáli népi hiedelem aktualizálásánál. Ugyancsak folklorisztikus elemet alkalmaz Yvette Tan Az összes madár című novellájában. Ez esetben azonban a népies horror háttérbe szorul, tulajdonképpen nem is derül ki pontosan, mi az a népi hiedelem, amin a novella alapszik. Sima rémtörténet helyett egy allegóriába hajló írást kapunk az otthontól és a gyökereinktől való elszakadásról.

Ryan Cagle és James D. Jenkins. Forrás: Forbes

Feltétlenül méltatást érdemel Bernardo Esquinca Señor Ligottija. Ez a novella – aminek semmi köze az egzisztenciális horror amerikai mesteréhez, Thomas Ligottihoz – fokozatosan építkezve alakítja ki az üldözöttség paranoid légkörét úgy, ahogyan azt egykor Sheridan Le Fanu művelte mesterien. A mű egyúttal az írói termeléskényszer és az írói válság feszültségének, a kreativitás piacosításának kiváló allegóriája is. Ilyen módon nemcsak egy jól megírt történet, de nagyszerű művészi önreflexió is, melynek segítségével az olvasó átélheti kicsit, milyen emberi áron kerülnek a polcára az ő szórakoztatására hivatott alkotások.

Az erős kötetkezdés után A sötétség szavai könnyedebb hangnemre vált Michael Roch André Despérine felügyelő logikátlan nyomozásai című minitrilógiájával. Nem vitás:

az után, amit Musolino, Pedraza és Veres művel, szükség van a kedélyoldásra.

André Despérine felügyelő történetei fekete humorral átszőtt okkult detektívsztorik, különlegességüket a főhős már-már nevetségesen opportunista jelleme adja. Szórakoztató adalék, de nem sokkal több. Viszont a könyv második felében akadnak olyan novellák, amelyek nem kifejezetten rosszak, de valami mégis hiányzik belőlük. Anders Fager A hátsó lépcsője az előszavában lovecrafti elemeket ígér, de ez aztán alig igazolódik be, ami pedig mégis, az pont nem a legemlékezetesebb része a lovecrafti hagyatéknak. Solange Rodríguez Pappe Parányi nők című novellája az egész kötet egyik legkattantabb felütésével indít: a narrátor felfedezi, hogy a szülei felhalmozott kacatai között egy apró nőkből álló törzs él – és kb. el is mondtam mindent. Olvasói ízléstől függően a szöveg értelmezhető egy szellemes weird novellaként vagy egy erősen hiányos horrortörténetként – a magam részéről érdekelt volna a furcsa szerzetek háttere. José María Latorre kötetzáró írása, a Pillanatképek hasonlóképpen egy minden kontextus nélküli, furcsa történet, de semmi több, egyszeri olvasmánynak rendben van, de olvasás után nem sűrűn fogjuk emlegetni. Elisenda Solsona novellája, a Berögződések izgalmas rejtélyt körvonalaz és érzékletesen hozzá testközelbe a művészi megszállottságot, a cselekmény azonban szétesik a végére, nem áll össze a kép az olvasó számára.

DALL-E 2: „a painting of a dark monster with glowing eyes staring from a half open dark attic”

A sötétség szavai különutas novellája Lars Ahntól az Adomány. Lesznek jó páran, akik furcsállni fogják, miért került egyáltalán a kötetbe ez az írás. Valószínűleg a meglehetősen weird alapszituáció miatt, aminek középpontjában egy furcsa és ijesztő gyerek áll. A novella azonban a bizarr felütés ellenére olyan feloldozásban végződik, amitől legfeljebb a horrorirodalom határvidékén helyezhető el. Egyébként jó novella, a bonyodalom felépítése és feldolgozása kreatív, szerelmespároknak ajánlott egymás közötti felolvasásra; mindössze zsánerügyileg határeset.

Verdikt

A sötétség szavai összességében egy roppant erős novellaválogatás. A benne található írások nem csupán azért érdekesek, mert az angol-amerikai világon kívül születtek, hanem saját jogon élvezetes és kreatív novellák. Nem minden írás hibátlan benne, és a könyvben olvasható ötletek nem forradalmian újítóak. Viszont kivétel nélkül színvonalas olvasmányok, és minden horrorkedvelő talál magának csemegét közöttük.

9 /10 rettegő raptor

A sötétség szavai

The Valancourt Book of World Horror Stories Vol. 1.

Szerző: James D. Jenkins, Ryan Cagle (szerk.)
Műfaj: horror
Kiadás: Agave, 2023
Fordító: Ballai Mária és mások
Oldalszám: 410

Gimiben nagyon szívesen olvastam volna fantasyt, de nem volt bátorságom a többiektől kölcsönkérni a könyveket, mert élősködésnek éreztem. Egy Stephen King-olvasói előéletet követően Lovecraft-kedvelőként keveredtem igazán az SFF-világba és találtam önmagamra. Azóta volt egy horror témájú könyves blogom Zothique címmel, fordítgattam ide-oda, olykor podcastekben rontottam a levegőt meg az átlag IQ-t, és a Magyar H. P. Lovecraft Társaság büszke tagja vagyok. Jobbára a horrort kedvelem, méghozzá olvasni, de szeretem a sci-fit is. Állandó életcélom koherensen lezárni a hosszú, kanyargós mondataimat. Szenvedélyes Blood- és lelkes Doom-játékos vagyok. A zenei ízlésem vállalhatatlanul rétegszerű, de én eleve az emberiség egy vállalhatatlan rétege vagyok.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük