Erősen indít Mark Lawrence legújabb regényszériája, A könyvtár-trilógia: A könyv, amit nem fogott a tűz című első kötet a szerző minden korábbi művét felülmúlja, ami pedig nem kis teljesítmény. Kritika.
HIRDETÉS
A könyv, amit nem fogott a tűz a szerzőtől szokatlan módon nem egy, hanem két központi karakterre fókuszál. Egyikük, egy Evar nevű fiú egy hihetetlenül hatalmas, ősrégi könyvtárépület falai közé zárva éli az életét, és folyamatosan a kiutat keresi. A másik egy lány, Livira, aki egy tragikus esemény következtében a sivatagban álló falujából egy nagyvárosba kerül, amely egy óriási könyvtár köré épült – és szigorúan szabályozott, politikai intrikákkal átszőtt világgal várja. Kettejük sorsa csodás módon összefonódik, ami pedig váratlan és megdöbbentő következményeket von maga után.
Mark Lawrence úgy írta meg a könyvet, hogy szép fokozatosan kialakítson az olvasóban bizonyos elvárásokat azzal kapcsolatban, merre halad a sztori, aztán egyszer csak egészen más irányba vitte el a cselekményt.
Azokat, akik ismerik az író korábbi munkásságát, kétszeresen is megvezeti a regény eleje, mivel sok tekintetben ismétlésnek tűnik. Megjelennek Lawrence kedvenc toposzai: a posztapokaliptikus fantasyvilág, az események hátterében zajló nagy harc, amiben hőseink is fontos szerepet kapnak, és van egy különleges adottságú központi karakterünk. Aztán bekövetkezik egy egészen mellbevágó fordulat, ami nemcsak az addig olvasottakat értelmezi át teljesen, hanem azt is egyértelművé teszi, hogy A könyv, amit nem fogott a tűz minden ismerős eleme ellenére is valami egészen más, mint amit megszokhattunk a szerzőtől.
Nemcsak maga a cselekmény, hanem a regény világa is remekül felépített – érezhető mögötte az elképesztő átgondoltság és kidolgozottság, ami mindig jellemző Lawrence műveire.
Ahogy haladunk előre a történetben, az író fokozatosan csöpögteti el az információkat, így egyre jobban megértjük ezt a különleges univerzumot, amelyet kifejezetten érdekessé tesz, hogy a bibliai őstörténetet is felhasználta hozzá Lawrence. Ráadásul nem egy az egyben vett át mindent, hanem fogta a legendárium elemeit, és azokat kiegészítve, újraértelmezve építette fel a maga mitológiáját a könyvtár köré – így az eredmény egyszerre hat ismerősnek és egészen eredetinek. Külön említést érdemel az, hogy mennyire remekül megtalálta az arányt az író a világ bemutatásának mértékében. A kötet végére érve úgy érezhetjük, nagyjából értjük a kerettörténetet, de azért nyilvánvaló, hogy még nem fedtek fel mindent nekünk, így nem pusztán a sztori folytatása miatt ígérkezik érdekesnek a folytatás, hanem mert maradtak még titkok ezzel a fiktív univerzummal kapcsolatban.
A közeg és a háttértörténet részletezése mellett a két főszereplő lelki világa ugyancsak kellő figyelmet kap, így őket is elég jól megismerjük.
Nem a Lawrence könyveire sokáig jellemző antihősökről van szó, de nem is olyan személytelen, szuperhősszerű karakterről, mint A Jég könyve-trilógia hősnője volt: Livira és Evar hús-vér alakok, akikben egyaránt felfedezhetők a romantikus hősök vonásai, valamint nagyon emberi tulajdonságok. Egyszerre kivételes és mégis hétköznapi figurák tehát, éppen ezért olyan könnyű megkedvelni őket, azonosulni velük – hiszen alapvető problémáik bárki számára átérezhetők, és a rendkívüli egymás iránti vonzódásuk is olyasmi, amiben valószínűleg sokunkkal osztoznak. Ha ugyanis a történetük fantasy körítését elfelejtjük, lényegében mindkettőjük olyasvalaki, aki elvesztett valami fontosat, és egy bizonyos helyzet foglyaivá vált, viszont küzdenek a korlátokkal, próbálnak kitörni azok közül. Ráadásul a könyvek és az azokból szerzett tudás, azokon keresztül megélt tapasztalatok központi szerepet játszik az életükben, ami egyértelművé teszi, hogy ők allegorikusan az írott művekben élményeket kereső olvasót testesítik meg. Amikor pedig válaszolnak a minden képzeletet felülmúló kaland hívására, azzal mintha csak minden könyvmoly titkos vágyait váltanák valóra.
Végül, de nem utolsó sorban ki kell emelni, hogy A könyv, amit nem fogott a tűz egy erősen filozofikus regény, a szerző két komoly kérdés kapcsán is igyekszik elgondolkodtatni minket.
Az első, kifejezetten érdekes témája az információk, tények felhasználása és manipulálása – amely a könyvtár használatában jelenik meg. Az, ahogy a könyvtárosok az igazsághoz, a tudás megosztásához hozzáállnak, nagyon jól rávetíthető a modern társadalmakra, és ezáltal olyan kortárs problémákra világít rá, mint a véleménybuborékok kialakulása és a tudomány erodálódása. A másik fontos kérdéskör, ami megjelenik a könyvben, az a népek közötti gyűlölködés működése, az ellenség megítélése és a bosszú megtörhetetlennek tűnő körforgása. Szokatlan Lawrence-től az ilyen fajta filozofálás, de egyértelműen jót tesz a műnek, nagyon sokat hozzáad az olvasásélményhez ez a gondolati réteg.
Tulajdonképpen éppen a filozofáló jellege miatt tesz túl ez a mestermű az író korábbi alkotásain.
Lehet kisebb hibákat találni a kötetben: egy-két jelenet talán a kelleténél elnagyoltabban lett megírva, és a fejezetek elején szereplő fiktív idézetek stílusa elég egysíkú – de ezek az összkép szempontjából jelentéktelennek tűnő apróságok. Éppen ezért ezekkel együtt is elmondható, hogy Mark Lawrence ezúttal túltett önmagán, ami pedig nagy szó, hiszen eddig is írt már nagyszerű regényeket.
Ilyen kezdés után pedig elmondható, hogy ha a folytatások hozzák ezt a színvonalat, akkor A könyvtár-trilógia akár a legikonikusabb fantasy-regényfolyamok közé is felemelkedhet. A potenciál mindenképpen ott van!
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
