A Bűnösök vére folyjon S. A. Cosby első megjelenése itthon, ami kétséget sem hagy afelől, miért emlegetik az írót a bűnügyi regények új csillagaként. A könyv ötvözi a skandináv krimik jellemzőit az amerikai hard boiled noirral, mindezt pedig a déli államok vidékére helyezi. Sötét, baljós, erőszakos világképet fest, ahol a mélyen gyökerező társadalmi problémákból rügyező bűnök képesek tönkretenni egy kisközösség életét. Itt semmi sem csak fekete vagy fehér, még ha egyesek a bőrszín alapján így is gondolják. Spoilermentes kritika.
A déli noir új üdvöskéje
S. A. Cosby bűnügyi regényeit előszeretettel sorolják a déli (southern) noir kategóriába, és nem kivétel ez alól a Bűnösök vére folyjon sem. Sőt, mondhatni tipikus mintapéldánya annak. A zsáner maga nem teljesen újkeletű, és itthon sem ismeretlen, irodalmi, filmes előképeiből kiindulva jól körülírható. A déli noir, ahogy arra a neve is utal, cselekményét az USA déli államaiba helyezi. Sokat merít más -noir utótaggal ellátott alzsánerekből, így a krimit az utóbbi cirka 20 évben jelentősen meghatározó skandináv noirból és a klasszikus amerikai hard boiled krimiből. Bár a bűnügyi fikció mindig is szívesen emelte be a korszak társadalmi problémáit a történetbe, a nordic noir felfutásával még jelentősebb szerep jutott ennek az aspektusnak.
A déli noir tehát előszeretettel nyúl a rasszizmushoz és a déli államok rabszolgatartó múltjához,
a társadalmi egyenlőtlenségekhez, a korrupcióhoz és a vallási bigottsághoz, álszentséghez.
A múltbéli bűnök hosszan tartó hatása, a problémák mélyen gyökerező volta következményként is megjelenik. A kábítószer- és alkoholfüggőség, a toxikus maszkulinitás, az elfojtott, perverz és erőszakos szexualitás is gyakran előkerül a művekben. A fentebbi jellemzők kotyvalékából fakadó bűneseteken keresztül pedig a műfaj sokszor él a nyers, brutális erőszakábrázolással, és nem riad vissza akár a gyomorforgató tettek érzékletes leírásától sem. A faji, társadalmi feszültségek jó táptalajt szolgáltatnak a pesszimista hangulatnak, aminek aggregátora a sokszor cinikus, saját démonaival küzdő főszereplő is. Aki természetesen maga sem feddhetetlen jellem. A déli noir így könnyen rokonítható a southern gothic alműfajjal, hiszen sokat merít belőle, valamint a neowesternnel is. A zsáner eredetét vissza lehet vezetni olyan szerzőkre, mint William Faulkner, Harper Lee és Jim Thompson, de Cormac McCarthy és John Williams hatása is érezhető. Filmek, sorozatok terén pedig olyan példákat említhetünk, mint a True Detective, vagy a Coen fivérek korai művei. Most pedig lássuk, hogy a Bűnösök vére folyjon, hogyan is jön ehhez az egészhez.
Miért folyjon a bűnösök vére?
A Bűnösök vére folyjon abszolút főszereplője Titus Crown, Charon megye elszármazottja, aki hosszabb távollét, és egy FBI ügynöki múlt után tér vissza a településre. Hamarosan pedig a megye sheriffje lesz, ráadásul az első fekete. Mint a legtöbb kis vidéki városban, általában csendesen telnek a napok, hetek. Egy nap azonban egy iskolai lövöldözéshez riasztják Titust és helyetteseit. A lövöldözésnek egy célpontja és áldozata volt: a megye köztiszteletnek örvendő, mindenki által szeretett tanára, Jeff Spearman.
A brutális, és elsőre érthetetlen tett után az elkövető, Latrell bibliai rébuszokban utal rá, hogy Spearman valójában nem az az ember, aminek mindenki ismeri. A tragikus kimenetelű eset megviseli a megye lakóit, de nem kell sok hozzá, hogy kiderüljön, Latrell nem a levegőbe beszélt. Titusnak pedig máris bizonyítania kell, hogy rendet tud tartani Charonban. Még úgy is, hogy Mr. Spearman halála újabb holttestekhez vezet: éppúgy régen halottakéhoz, mint friss áldozatokéhoz. A megyében felpezsdülő faji ellentétek, a közelgő városi ünnepség és a sheriffhivatal besúgója pedig csak fokozzák a feszültséget.
Ez egy bűnös megye
S. A. Cosby nem sokat teketóriázik a történet és a cselekmény mozgásba lendítésével. A Bűnösök vére folyjon már az első oldalaktól kezdve egy feszültségben és akciódús jelenetekben fürdőző bűnügyi regény képét mutatja. A nagyjából 330 oldalt kóstáló könyv prózája kifejezetten lendületes, remek ritmusérzékkel felépített. Még úgy is, hogy Cosby láthatóan szereti a hangulatfokozó környezeti leírásokat. Ugyanakkor van olyan jó stílusérzéke, hogy ezekkel nem megakasztja, sokkal inkább elősegíti a feszültségépítést. Szavaival szépen festi meg a vidéket, ahol a regény játszódik. A szereplők bemutatása is hatásos, hiszen Cosby esetükben tartózkodik a hosszú leírásoktól, inkább tetteiken és szavaikon keresztül ábrázol egy-egy szereplőt.
Természetesen közülük is kiemelkedik a főszereplő sheriff, Titus. Mint könnyen megkedvelhető nézőpontkarakter, Cosby minden jellemzésével igyekszik elnyerni az olvasó szimpátiáját. Ennek érdekében pedig bizony használ vaskos kliséket és “túl szép, hogy igaz legyen” elemeket is. Titus egy tragikus hátterű, szenvedő hős, aki jogi értelemben bizony nem kis bűnt cipel a hátán. Ugyanakkor a szerző arra is gondot fordított, hogy morálisan mégse tudjuk teljesen elítélni a múltjáért. Megteremtődik tehát a westernek és noirok klasszikus feszültsége a jogilag és erkölcsileg “helyes” között, amitől a főszereplő kicsit szürkezónássá válik. Titus máskülönben viszont teljesen jófiú, még ha a keménylegény imidzset kell is adnia. Ráadásul FBI-os múltja miatt olyan képességekkel rendelkezik, melyekkel egy átlag kisvárosi sheriff nem – ami már-már szupererőnek számít ezesetben.
Látható tehát, hogy a Bűnösök vére folyjon, bármennyire is élvezetes krimi/thriller, nem ódzkodik a klisék és kitaposott sablonok használatától.
A kicsit ambivalens, mégis inkább túlzottan pozitív pózban tetszelgő főhős használata, a mellette létező elnagyolt, gyakran sztereotípiákat megjelenítő karakterek ilyenek például. A bűnügyeket felgöngyölíteni hivatott nyomozás is inkább az unalomig ismert sablonok mentén zajlik. Sőt, lineáris, egykaptafás jellege miatt talán ez a regény egyik leginkább kritizálható része. Még szerencse, hogy Cosby nem is ezt helyezte a Bűnösök vére folyjon középpontjába.
Bűnösök verdiktje folyjon
Helyette inkább azzal törődik, hogy egy jól kiegyensúlyozott, a lehető legtöbb tekintetben szépen működő bűnügyi regényt adjon az olvasó kezébe. Ez pedig szinte tökéletesen sikerül is neki. Egyfelől, egy mára ősinek számító műfajban nehéz újat mutatni, és a Cosby által használt klisék, sablonok sem kirívóan gyenge elemek. Másfelől pedig a Bűnösök vére folyjon rendelkezik annyi pozitív tulajdonsággal, hogy képes legyen megszólítani a legtapasztaltabb krimiolvasót is. Titus háttere és kulturális nézőpontja üdítően hat a zsánerben, míg az őt jellemző klisék kissé tompítják ezt. Charon megye forrongó indulatai és bűnös múltja viszont képes felcsigázni a kíváncsiságot. Olvasói szempontból tehát jó lenne, ha kapnánk még ebből a világból. Hiszen Cosby fordulatai és cselekményalakítása és hangulatisága a nyomozási módszer gyengeségei ellenére is van annyira erős, hogy könnyen megnyerje magának a krimirajongókat.
A szerző a beemelt társadalmi problémák mentén gyakran fogalmaz meg csattanós gondolatokat, melyektől a regény túlmutat egy átlag bűnügyi ponyva szintjén.
Horrorközeli brutalitásával, valamint a központi bűncselekmény jellegével pedig a legjámborabb olvasó pulzusát is képes feltolni a maximumig. Az érzelmi bevonódás így hatásvadászat nélkül, de azért mégis kellemesen alattomos eszközökkel történik meg. Mélyen gyászos, sötét szomorúság terheli a könyvet. Mert hiába a sokat szajkózott világ szépsége, ha a felszín alatt minden rohad.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
