HIRDETÉS

HIRDETÉS

Könyv

A Vámpírbirodalom visszaadja a vérszomjas, tömeggyilkos vámpírokba vetett hitünket

Mivel az elmúlt évtizedekben az összes létező bőrt lehúzták már a vámpírokról, nehezen hiszi el az ember, hogy valaki tud még új spirituszt vinni ebbe az egészbe. Aztán jön Jay Kristoff, aki ugyan több ismert történetet is megidéz, mégis visszaadja az emberek azon titkos vágyát, hogy a vámpírok ne csillámló szerelmes tini fiúk legyenek, hanem vérszomjas, kegyetlen fenevadak, akik szemrebbenés nélkül kitépik a szívedet. Vámpírbirodalom kritika.

HIRDETÉS

HIRDETÉS

Jay Kristoff igazi Dungeons & Dragons megszállott, és ennek köszönhetően a történetmesélés testhezálló feladat számára. Nem okoz neki gondot, ha a szereplői hirtelen átírják a történetet és más utat választanak maguknak, mint amit ő elsőre elgondolt. Ráadásul ez a közel 800 oldalas monstrum tisztelettel hajt fejet az olyan történetek előtt, mint az Interjú a vámpírral, hiszen Kristoff még az igazi szörny-történeteken nőtt fel.  Mi sem teszi ezt egyértelműbbé, mint hogy főszereplőnk történetét egy krónikásnak köszönhetően ismerjük meg. A könyvben három idősíkot követünk végig, az egyik a jelen, ahol Gabriel de León tömlöcbe zárva várja végzetét, ehelyett megkapja kéretlen társaságul a császárnő krónikását, Jean-François márkit. Lényegében ő testesíti meg a riportert, aki jelen esetben papírra veti Gabriel életét, csodás illusztrációkkal tarkítva azt. (Ezen a ponton jutott eszembe a márki druszája Jean-François Millet francia festőművész, akiről talán ihletett kaphatott a szerző, de erre nem találtam bizonyítékot.) Ráadásul a krónikás kiváló rajztudása által az olvasókat képileg is bevonja a sztoriba. Bon Orthwick (Monolim) ausztrál illusztrátor viktoriánus, art deco stílusával tökéletesen passzol a Vámpírbirodalom világába. Visszaadja a történet eleganciáját, a borús hangulatot, hasonlít a középkori szentírásokhoz köthető művészetre és emlékezteti az olvasót arra, hogy ez már nem a jelen, hanem a múlt eseményeit idézik fel éppen egy zárkában. 

Bon Orthwick (Monolim) illusztrációi a könyvben

 

A Vámpírbirodalom egyszerre ismerős és újszerű

Főhősünk Gabriel egy igen veszélyesnek, ám annál fontosabbnak tűnő alak, akinek a története rendkívül érdekli a császárnét, aki egykoron személyesen emelte ki a férfit a többi ezüstszent közül. Ennek köszönhetően ismerjük meg Gabriel régmúltját és egy másik idősíkon a nemrég múlt történéseit. Mindeközben a világépítésről is megtudunk egy-két dolgot. 

HIRDETÉS

A Naphalál immár huszonhét éve sújtja a világot, ami azzal jár, hogy örökös szürkeség és homály honol a világban. Ezzel nemcsak a dark fantasy élményt mélyíti el, de alapot ad egy még ijesztőbb ténynek, hogy a vámpírokat ezzel jóformán semmi nem blokkolja a szabad mozgásban.

Kivétel ez alól például a folyók vizei, amelyek az évszakok változásával télen megakadályozhatatlanul befagynak, így utat engedve minden borzalomnak, ami elől addig védelmet nyújtottak. Tehát csak olyan folyón képesek átkelni, amelyen híd is átvezet, vagy ha befagy a víz. Kristoff a klasszikus vámpír sztorikból is meghagyott azért pár korlátot annak érdekében, hogy ne váljanak teljhatalmúvá ezek a szörnyetegek. Például nem léphetnek megszentelt földre, a szent szimbólumok taszítják őket hithű kezekben, elégnek a napfényben, vagy hívatlanul nem léphetnek be senki házába.

Kristoff vallásos ember, így kézenfekvő, hogy a hit nagy szerepet játszik a Vámpírbirodalomban is. A történet vallási rendszere meghagyja a katolikus hitrendszer alapjait, de át is alakítja őket. Van például Isten, Szent Egyház és Megváltó, de van itt Hét Mártír, kereszt helyett kerék, hétágú csillag és Szent Grál is. Ez kicsit vérszegénynek hathat, hiszen kitalálhatott volna egy teljesen új hitrendszert is, ha már ennyi energiát fektetett a vámpírizmus alapjaiba, ami egyébként zseniális. Minden vámpírnak akadnak közös adottságai, amelyeket a kesevérek (félig vámpír, félig ember) megörökölnek, de ezen felül egyedi képességeket is örökölhet attól a vérvonaltól, amelynek a leszármazottja. Négy vérvonalat ismerünk meg, melyek mindegyike borzongató képességekkel bír. A Voss-vérvonal leszármazottainak bőre például ellenáll az ezüstnek, de ami még borzongatóbb, hogy belelátnak a gyenge emberek elméjébe. A Chastain-vérvonal leszármazottai a vadak szemével látnak, irányítják őket. A legidősebbek bármilyen állat alakját képesek felölteni. Az Ilon-vérvonal tagjai az érzelmek minden formáját képesek átalakítani, formálni. A Dyvok-vérvonal leszármazottai pedig képesek puszta kézzel széttépni embereket vagy várfalakat ledönteni. 

Szintén zseniális és ördögi húzás a szerzőtől, hogy ebben a sztoriban a vámpírok nem választhatják meg, hogy kit változtatnak át.

Nem mindig ragad át az átok a prédára, és sokszor napok vagy hetek telnek el a feltámadásig. Tehát egyáltalán nincs arra befolyásuk, hogy ki szülessen újjá fővérként, és ki legyen agyatlan, éhes rothadó ványadt. A Naphalálnak köszönhetően pedig nincs az a fényesség, amely elpusztíthatná őket, ezért is tudtak ennyire elszaporodni a világban. És ezért is van szüksége az emberiségnek az ezüstszentek védelmező erejére. Lássuk, hogyan csöppen mindebbe főhősünk. 

Gabriel de León

Az antihős útnak indul

Gabriel de León nem az a tipikus főhős, akit azért szeretünk, mert azonosulni tudunk az érzéseivel és tetteivel, sőt. Egy balul sikerült ifjúkori románc alkalmával még 15 éves korában fény derült arra a tényre, hogy ő egyáltalán nem hétköznapi ember, hanem egy kesevér (félvér). Mielőtt felfoghatná és megérthetné az igazságot, az Ezüst Rend hithű harcosai magával viszik őt, hogy kiképezzék San Michon falai közt, hogy a Szent Egyházért harcoljon. Gabriel egy büszke, dicsvágyó, önfejű, ám nagyon tehetséges ifjonc, aki eleinte több ellenszenvet vált ki másokból, mint szimpátiát. Legfőképpen sorstársával, Aaronnal különböznek össze a legtöbbet. Gabriel még a vérnél is jobban szomjazik a dicsőségre és a hőssé válásra. Elsőként azonban egy próba elé vetik őt, annak érdekében, hogy kiderítsék, melyik apai vérvonalból származik, amely révén speciális adottságokra is szert tehet. Gabriel ekkor még erős hittel és mindent elsöprő makacs kíváncsisággal veti magát bele a vámpírok elleni küzdelembe, miközben kutatja saját származását. A regény ezen részei, tehát Gabriel fejlődését hivatottak bemutatni, amikor még rendíthetetlenül hisz önmagában és a Szent Egyházban és dicsvágya kiapadhatatlan forrásnak bizonyul. Ráadásul még a császárné figyelmét is felhívja magára rendíthetetlenségével.

Kedvet kaptál, hogy elolvasd?

Ha szeretnél minket támogatni, vásárold meg a könyvet ezen a linken keresztül

Megveszem

A megtépázott harcos

A harmadik idősík Gabriel nemrégi múltját meséli el, ahol a büszke férfit egy hitevesztett, részeges, magányos emberként látjuk viszont. Egy nemvárt küldetés azonban újra feléleszti a benne szunnyadó tüzet, és érzelmeket fakaszt megsínylett szívében. A San Michonban barátjává vált Chloe útjai keresztezik az övét. A nő egy titkos és magasztos küldetésen van többedmagával és váltig állítja, hogy megtalált a legendás Szent Grált, az emberiség utolsó reményét a Naphalál elűzésére és a vámpírok legyőzésére. A mogorva ezüstszent legszívesebben kimaradna ebből a küldetésből, de a sors nem ereszti. Az Örök Király is hallott a Grál legendájáról és elég komolyan veszi ahhoz, hogy kegyelmet nem ismerő fiát küldje a kis csapat üldözésére. 

Ezen az idősíkon történnek a legnagyobb hentelések, itt ismerjük meg igazán a vámpírok vérfagyasztó kegyetlenségét. És a legtöbb kalandban is itt lesz részünk.

Nemcsak véres összecsapások, hanem kétségbeesett meneküléssorozat is lepereg a szemünk előtt olvasás közben. Az egész regény hangulata ezekben a részekben csúcsosodik ki leginkább, mint ahogy Gabriel hős-antihős mivolta is. És ha azt hinnénk, hogy ezek a részek az akción kívül nemigen tartogatnak mást, akkor nagyot tévedünk. Számos titokról hull le a lepel, borzasztóbbnál borzasztóbb emlékek tűnnek elő a múltból, amelyek sokkolóan hatnak. Ráadásul a cél előtt a főhős és társai újabb kudarcra ítéltettek és minden összeomlik. Amikor már azt hisszük, hogy mindenre fény derül és a nyolcszáz oldal mindent felfed, akkor arcul csap a függővég. 

Brutális, de szerethető

A Vámpírbirodalom kőkemény, vérben úszó, kegyetlen, mocskos nyelvezetű és sötét hangulatú vámpíros történetet. Úgy mutatja be a szörnyetegeket, hogy azok nem a rejtett, buja vágyaink netovábbjai, hanem hentelőgépek, akiktől éjszaka rettegve pisilnénk az ágyunkba. Bár a történetmesélés nem mindig tökéletes amiatt, hogy néha a jelen és a múlt közti átvezetés a hirtelen semmiből jőve abszolút megzavarhatja az olvasót. Ezt szedhették volna például más betűtípussal, akkor is ha vissza kell rántani néha az olvasót a jelenbe, hogy tudja, Gabriel épp egy börtönben rohad. Továbbá volt pár túlcizellált mondat főleg a könyv elején, ami miatt nehezebben rázódhat bele az ember az olvasásba. 

Jay Kristoff

A vámpírok eredetéről is olvastam volna még szívesen, és jó lett volna, ha megismerjük magát Fabién Vosst, a vámpír főgonoszt is mélyrehatóbban. Ám mivel a csemetéi is eléggé beteges fenevadak voltak, nem maradt hiányérzetem a kegyetlenség kimaxolásában. Ezektől eltekintve nagyon hiányzott már egy olyan sztori, ahol nem fél a szerző legyilkolni szerethető karaktereket és megforgatni a főhőse körül egy hatalmas szarcunamit. Ez a gótikus, komor, félelemmel fűszerezett hangulat egyszerűen lebilincselő, az utazás/menekülés borzongató izgalma maximálisan átérezhető. Gabriel hiteszegettként ugyanazokat a kérdéseket teszi fel, amelyeket egy borzalmakat átélt ember is feltenne: hol van ilyenkor Isten, miért hagyja, hogy szörnyűségek történjenek.

Gabrielnek köszönhetően egy zseniális karakterívet is megfigyelhetünk, szinte vele együtt idősödünk és formálódunk a történet során. Akármilyen negatív tulajdonságát is mutatja felénk a szerző, szerethető a karaktere, és ezekkel a hibáival együtt sokkal emberibbnek és érdekesebbnek tűnik, mintha egy rendes fiút ismerhettünk volna meg a történet elején.

Érdemes megjegyezni azonban, hogy a könyv tele van trágár beszéddel, ami engem egyáltalán nem akasztott meg az olvasásban, ám az érzékenyebb lelkületű olvasónak sok lehet az “istenszopkodó” és egyéb szaftos kifejezések áradata. Ne essünk abba a hibába, hogy azt gondoljuk Kristoff csupán a káromkodásokkal akar viccesnek mutatkozni, ennél többről van szó. Ebbe a tömény kibelezéscunamiba ugyanis szükség van egy kis humorra, amely időnként oldja ezt a komor hangulatot. 

A Vámpírbirodalom egy karakteres, masszív és férfias regény, amely nemcsak harcolni, de szeretni is megtanít. Ajánlom a dark fantasy rajongóknak és azoknak, akik egy igazán kegyetlen szörnyekkel tarkított vámpír világra vágynak.

9 /10 kesevérű raptor

Vámpírbirodalom

Empire of the Vampire

Szerző: Jay Kristoff
Műfaj: dark fantasy
Kiadás: Könyvmolyképző Kiadó, 2022
Rajzoló: Bon Orthwick
Fordító: Benkő Ferenc
Oldalszám: 798

Fantasy és dinoszaurusz rajongó könyvmoly vagyok. Előszeretettel olvasom kádban és csak olyan képregényeket gyűjtök amelyekben tetszik a rajz. Célom, hogy zseniálisan megírt könyveket tukmáljak az emberiségre. Szeretek érdekes interjúkat készíteni, szóval azokat is olvassátok el!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük