Castellane városában létezik egy hagyomány: a trónörökös herceggel már gyerekkorától együtt nevelkedik egy másik fiú, aki idővel a testőrévé válik, sőt, veszélyes helyzetekben a mágia segítségével a trónörökös hasonmásává alakul. Így veszi át a helyét, és ha szükséges, meg is hal helyette. Úgy nevezik: a kardfogó. Ő Kel, az árva fiú, és Cassandra Clare az ő, valamint Conor, a fiatal herceg és egy ashkar gyógyító lány sorsán keresztül mutatja be, van-e lehetőség kitörni a hagyományok, a város törvényei és a vallás által megalkotott csapdából. Cassandra Clare új világa teljesen más, mint az Árnyvadászoké, A kardfogó mégis gyorsan beszippantja az olvasót.
HIRDETÉS
Mindaz, ami az Árnyvadász-világban megvolt, itt viszont kimaradt
Valószínűleg nincs olyan Clare-rajongó, aki ne az Árnyvadász-univerzumhoz hasonló világot várna/remélne, amikor elkezdi olvasni A kardfogót. De mivel Cassandra Clare az új regényében teljesen más világot és karaktereket teremtett meg, páran talán csalódni fognak. Azonban aki beleveti magát a regénybe, egy nagyon érdekes világot, kedvelhető szereplőket és felkavaró történetet ismerhet meg.
Akit valószínűleg szinte minden Árnyvadász-rajongó hiányolni fog az új sorozatból, az Magnus Bane totálisan őrült, de nagyon szerethető karaktere. A kardfogóban nincs hozzá hasonló szereplő, azonban Clare most is sok, nagyon szimpatikus karaktert teremtett meg.
Ebben a világban nincsenek tündérek, vámpírok, vérfarkasok és szörnyek sem, emiatt viszont sokkal jobban lehet koncentrálni az emberek közötti viszonyrendszerekre, a hit kérdéseire, vagy arra, hogyan kényszerítik a feudális viszonyok igen szűk keretek közé az életet. Nincsenek modern eszközök sem, helyettük viszont megjelenik több monarchia és egy szinte teljesen elzárt közösség (az ashkaroké), valamint a két világ összeütközése egymással. És van egy nagyon érdekes mitologikus szál is, ami szintén sok kérdést vethet fel az olvasóban. És nincsenek erőltetett szerelmi háromszögek sem, ami kifejezetten jót tett a történetnek.
A kardfogó középkori világa
Valós helyek helyett Clare egy kitalált középkori várost választott a történet helyszínéül. Castellane lehetne a birodalom szíve, hiszen kereskedelmi utak középpontjában fekszik és a partját a tenger mossa. Ebben a városban azonban a nemesek intrikálnak vagy henyélnek, és a meggazdagodás és a biztonság megszilárdítása reményében úgy adják-veszik a nemesi házakba született sarjakat, ahogyan más a szőnyegeket vagy az értéktárgyakat.
Ilyen értéktárgy Conor, Castellane trónörököse is, akinek jól kell házasodnia, hogy biztosítsa a város fennmaradását. És hogy biztonságban felnőhessen, kap egy kardfogót, Kelt, akinek adott esetben akár meg is kell halnia érte.
És míg Castellane távolabbról nézve ragyogó ékkőnek tűnik, közelebbről nézve látszik, hogy az önzés és a hedonizmus fellegvára, ahol a gazdagok és a nemesek jókat esznek, jól mulatnak és bordélyba járnak, miközben a szegényebb rétegek éheznek, és a városnak vannak olyan negyedei, amelyek inkább a pokolra hasonlítanak.
Ráadásul Castellane-t egyszerre többen is próbálják uralni: Markus, a fellegvárban uralkodó király, a szegény nép körében pedig az alvilágot irányító Guberáló Király – akinek furcsa összefonódásaira a palotával a történet során derül fény –, ráadásul megjelenik egy új „trónkövetelő”, Prosper Beck is, aki szintén az alvilág királya státuszra pályázna.
A kardfogó meg a többiek
Én vagyok a herceg pajzsa. Én vagyok a törhetetlen páncélja. Én vérzek, hogy ő ne vérezhessen. Én szenvedek, hogy ő soha ne szenvedjen. Én halok meg, hogy ő örökké élhessen.”
A három legfontosabb szereplőt és a köztük lévő viszonyrendszert Clare a tőle megszokott alapossággal dolgozta ki.
Kel a címszereplő, aki kb. tízévesen került az árvaházból a palotába, hogy a nagyjából ugyanannyi idős herceg kardfogója legyen. Clare regényében a „kardfogó” jóval több egy egyszerű testőrnél. Mágia és egy talizmán segítségével ugyanis olyan illúzió kelthető, hogy Kelt mindenki a hercegnek lássa, és így akár veszélyes helyzetekben, akár Conor betegsége esetén Kel helyettesíthesse őt. Épp ezért ugyanúgy kell mozognia és vívnia, mint a hercegnek, és még a politikához is épp annyira kell értenie.
De épp azért, mert Kel nem egy egyszerű báb, a helyzete is sokkal bonyolultabb. Gyerekként azért döntött úgy, hogy elvállalja a feladatot, mert kirajzolódott előtte egy teljesen más jövő, mint amire addig számíthatott. Árvaként kb. tizenhat évesen az utcára kerülne, ahol a leginkább lopásból élhetne, és végül valószínűleg az akasztófán végezné. Kardfogóként is esélyes, hogy belehal a vállalt feladatba, de itt ő maga dönthetett a sorsáról – vagy legalábbis sokáig így hiszi. Azonban azt is látja, milyen romlott intrikák folynak az udvarban, amikbe nem avatkozhat bele, így sokszor szinte megőrjíti a saját tehetetlensége.
Kel sorsa azért is érdekes és végtelenül felháborító, mert szinte egyáltalán nincs önálló élete – hiszen megfosztották tőle abban a pillanatban, amikor a palotába vitték.
Nincs saját szobája, a hercegi lakosztályban lakik, és bár van saját ágya, Conor akkor fekszik bele, amikor csak akar. Szabad ideje is ritkán van, és bár azt elvárják tőle, hogy bármikor az életét adja a hercegért, mindazok, akik tudják a titkot, szinte leplezetlen lenézéssel kezelik. És bár nagyon sokáig megkérdőjelezhetetlen hűséggel ragaszkodott Conorhoz, egyre több kétsége és kérdése támad.
Conor sem egysíkú figura, és többségében nem egy elkényeztetett herceg. Ő is szenved a szülei elvárásai, a város, sőt, a feudális monarchia hagyományai és törvényei szorításában. Bár tudja, hogy mindenképp olyan házasságot kell majd kötnie, amit a város érdeke diktál, és vállalja is a szerelem nélküli kapcsolatot, szenved tőle, és nem is tud igazán a szívének parancsolni. Amitől még nagyon kedvelhető, az a legfőképp az, hogy Kelre nem a szolgájaként, inkább a testvéreként tekint, és egyáltalán nem akarja, hogy a barátja feláldozza magát érte.
És mivel alapvetően két kamasz fiúról van szó, akik vergődnek a feudális hagyományok szorításában, gyakran menekülnek a városban lévő bordélyokba. Az ilyen „kalandozások” során ismerkedik meg Kel a Guberáló Királlyal, aki be akarja csalni a fiút az általa kontrollált alvilágba. És amikor Kel súlyosan megsérül, akkor kerül be a képbe a harmadik főszereplő: Lin, az ashkar nép gyógyítója.
Lin alakjának megformálásával pedig be lehet mutatni, milyen az ashkarok világa, akik a városon belül, egy fallal körbezárt területen élnek.
Megtűrt népként, amelynek a mágiájára és a gyógyítói képességeire ugyan a városlakóknak is szükségük van, mégis vagy lenézik, vagy gyűlölik az ashkarokat. Lin nő létére akar gyógyító lenni, így állandóan harcolnia kell a saját népe elöljáróival. És sok férfival is, akik egy nőt nem tartanak sem elég eszesnek, sem elég tehetségesnek ahhoz, hogy megtanuljon mindent a gyógyításról vagy a mágiáról.
Castellane berögzült hagyományait pedig mindhárman megpróbálják megtörni, és a regény részletesen ábrázolja a próbálkozásaikat, a sikereiket és a szükségszerű bukásokat is. Lin próbálja jobban megismerni az ashkar nők számára tiltott gyógyítás tudományát, Conor pedig megpróbál lavírozni az előre megszabott házassági lehetőségek útvesztőjében. És Kel, aki éveken át nem kérdőjelezte meg azt, hogy élete legjobb döntését hozta meg, amikor a palotába költözött, elkezd kételkedni, és ide-oda hányódik a vár népe és a segítségére pályázó bűnözői csapatok között.
Mítosz és mágia
Cassandra Clare történetének van egy harmadik, nagyon izgalmas szála is, és ez az ashkar nép múltjáról és mitológiájáról szól. Ebből a részekre osztott elbeszélésből derül ki, hogyan jött létre az ashkar mágia és később hogyan veszett el.
Adassa, Aram királynője csak úgy tudta a népét és a birodalmát megmenteni a hatalmára törő varázslókirályoktól, hogy elpusztította a kimondott szó által létrehozott varázslatot, és csak a gyengébbet hagyta meg a népének: a kis talizmánok és szimbólumok segítségével alkalmazható gemátriát.
Ezt használja Lin is a gyógyításhoz, de kevésnek találja. És bár megvannak a régi könyvek, amelyekből tanulmányozhatná a gyógyítás hagyományait és a magasabb szintű mágiát, nem teheti: azért mert nő, és a nőknek mindez tilos.
Clare messziről indítja a mitológiai szálat, amely a fő történet fejezetei között jelenik meg, de a végére a kettő nagyon izgalmasan összefonódik.
Ráadásul itt írta meg az ashkar vallás legérdekesebb – és legdühítőbb – ellentmondását (és képmutatását) is.
Hitük szerint az ashkarok egy olyan királynőtől származnak, aki uralta a mágiát, majd feláldozta az életét, és istennővé vált, hogy vigyázhasson a népére. De annak ellenére, hogy az ashkarok egy istennőtől származtatják magukat, a nők mégis másodrendűek, kevesebb joguk van, és a férfiak, akik az istennőt elviekben tisztelik, a női leszármazottait nem különösebben értékelik. Maximum a szokásos házasság-gyerekszülés mókuskerékben.
Ha ismerős az ashkarok elzárkózása, a hagyományokhoz való szigorú ragaszkodásuk, de még a városlakók kettős hozzáállása a gyógyítókhoz, az nem véletlen.
Egy Clare-rel készült interjúból (Link megvan) kiderül, hogy zsidó származású, és erősen érdeklődik az ősei történelme, hagyományai és kultúrája iránt. Már régen vágyott egy olyan történetet írni, amiben mindezeket felhasználhatta. És nemcsak a zsidók történelmét, de rengeteg szavukat is, amelyek az ashkar fejezetekben felbukkannak a történetben.
Ahogyan a zsidóknak, úgy az ashkaroknak is járniuk kellett a világot, hogy olyan helyeket találjanak, amelyek befogadják őket, és ahol elzárkózva, a hagyományaikat megőrizve élhetnek. És az ashkar gyógyítók iránti megvetés is ismerős lehet, hiszen a zsidó orvosokat is ez kísérte, azonban Clare hozzátett még pár érzést a városlakók részéről: az irigységet és a félelmet, amiért az ashkarok képesek használni a mágiát, míg a városlakók nem.
És ahogyan a hagyományok meggátolják az ashkarokat, vagy Lint abban, hogy a szívük vágya szerint – szabadon – élhessenek, úgy a két fiút, sőt, a vár és a város népét is. Így A kardfogó végére olyan feszültté válik a légkör, hogy folyamatosan robbanással fenyeget. Mindhárom főszereplő sorsának alakulása igencsak kérdésessé válik, így csak remélni lehet, hogy nem sokáig kell várni a magyar nyelvű folytatásra. (Eredeti nyelven The Ragpicker King címmel fog 2025 októberében megjelenni.) Azonban aki az Árnyvadászok világában merülne el, arra is vár egy új trilógia, a The Wicked Powers, melynek első kötete, a The Last King of Faerie 2026 tavaszán várható.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
