Christ Stuckmann amerikai youtuber és filmkritikus első filmje már elnyerte a kritikusok tetszését. Hamarosan itthon is meg lehet tekinteni a Shelby Oakst.
HIRDETÉS
A több, mint 2 millió feliratkozóval rendelkező Chris Stuckmann számára nem a semmiből jött a rendezői szerep. Mióta látta M. Night Shyamalan Jelek c. fimjét, szeretett volna filmet készíteni. A rendezővé válás útján olyan rendezők inspirálták, mint George Lucas, Steven Spielberg és Christopher Nolan. A 2025-ben mozikba kerülő Shelby Oaks – A gonosz nyomában nagyjátékfilmjét részben közösségi finanszírozásból készítette, az ott összegyűjtött 650 ezer dollárral az eddigi legnagyobb támogatással bíró horrorfilmes projekt a Kickstarteren. A filmet több, fantasztikus filmekre specializálódott fesztiválon bemutatták (legutóbb a texasi Fantastic Festen), ahol a kritikusok és a nézők is pozitívan értékelték a látottatokat.
Stuckmann YouTube-karrierjét látva nem meglepő a Shelby Oaks alapsztorija – olvasható a magyar forgalmazó, az ADS Service hivatalos szinopszisában.
A rejtélyes helyszínekről forgató Paranormal Paranoids nevű Youtube-csatorna Shelby Oaksba látogat, amelyet évekkel korábban rejtélyes körülmények között hagytak el lakói.
Egyesek szerint egy átok miatt, mások szerint a folyamatosan romló föld miatt, de biztosat senki sem tud. A Paranormal Paranoids stábja is részese lett ennek a rejtélynek: a tagok soha nem tértek vissza a forgatásról. Mia, az egyik eltűnt stábtag testvére tizenkét éve megszállottan keresi nővérét, lassan pedig ráébred, hogy gyerekkoruk képzeletbeli démona állhat az eltűnés mögött.
A főszerepben Camille Sullivant (The Disappearance) láthatjuk, mellett Brendan Sexton III (Végtelen matrjoska), Michael Beach (Kingstown polgármestere), Sarah Durn (Ahol a folyami rákok énekelnek) színészeket láthatjuk.
A Shelby Oaks – A gonosz nyomában 2025. október 30-án kerül a hazai mozikba.
Forrás: Ads Service
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.

