HIRDETÉS

HIRDETÉS

Sorozat

„A trauma a gyermek lelkébe írt topográfiai térkép” – Végtelen matrjoska (Russian Doll) 2. évad kritika

Az új évadban Nadia került a fókuszba, és bár hiányzik több Alan, a múltjáró vonatutak komoly társadalmi és egzisztenciális kérdéseket vetnek fel a transzgenerációs traumáról, jelentőségteljesen érintve Magyarország történelmét is.

HIRDETÉS

HIRDETÉS

A transzgenerációs trauma egy egyre gyakrabban körbejárt témája a filmiparnak, sokszor egyáltalán nem látványos vagy szembetűnő formában. A pszichológiai jelenség lényege, hogy egy társadalmi csoport kollektív traumája kihat a következő generációkra: meghatározhatja azonosságukat, és létrehozhat egy olyan együttes emlékgyűjteményt, aminek jelentős következményei lehetnek egy szociális csoport fejlődésében. Ez aztán kihat az egyénekre is, akik eltanulhatnak olyan viselkedésmintákat, amik alapvetően nem, vagy nem ennyire jellemeznék saját korukat. Ez pedig mind csak a szociológiai vonatkozása, ugyanis a születés előtti stressz modifikálhatja az utód génjeit is. A transzgenerációs traumát először a zsidó holokauszttúlélők gyermekeinél figyelték meg, de a rabszolgasort és folytonos diszkriminációt megélő afro-amerikaiaknál vagy amerikai őslakosoknál ugyanúgy tapasztalható ez, ahogy háborús túlélőknél, menekülteknél vagy családon belüli bántalmazás áldozatainál. A Végtelen matrjoska (eredeti címén: Russian Doll) főszereplője ugyan messzire utazik a történelmi trauma feltárásához, nekünk elég pont ott maradnunk, ahol vagyunk.

Az első évadban a két főszereplő, Nadia (Natasha Lyonne) és Alan (Charlie Barnett) egy időhurokba szorultak, így érdekes volt ötletelni, hogy az új részekben milyen szituációba kerülnek – már ha egyáltalán indokolt folytatni egy egyébként kerek és meglepően őszinte sorozatot. A válasz: igen, főleg, ha még van mondanivalója az alkotóknak, és pláne, ha valami mással egészítik ki az eredeti koncepciót. Míg az első szezon a páros megtört lelki állapotára és ebből adódó önpusztító hajlamaira fókuszált, addig az új fejezetben azt járják körbe – kisebb-nagyobb sikerrel –, hogy mennyire lehet ezért felelős a múlt, és mit lehet ez ellen tenni. Nadia és Alan most New York metróival a múltba utaznak, hogy felmenőik szemein keresztül tapasztalják meg a ’80-as, a ’60-as és a ’40-es éveket. A duó egyre inkább belegabalyodik a múltvizslatásba, miközben már azt is fontolgatják, hogy megváltoztatnak valamit.

HIRDETÉS

A Russian Doll izgalmasan és szórakoztatóan építi fel kifejezetten fontos és mindig aktuális témáját, a már említett transzgenerációs traumát. Az első évadból már megtudhattuk, hogy Nadia anyukája komoly mentális problémákkal küzdött, a nő viszont most első kézből tapasztalhatja ezt meg – sőt, ennél sokkal többet is. Szintén kiemelt szerepet kap Nadia elherdált, dél-afrikai aranyérmékbe fektetett öröksége, amit nagymamája, Vera (Bordán Irén) hagyott lányára, Norára (Chloë Sevigny), aki ebből egy darabot tudott továbbadni Nadiának. A zárójelben felbukkanó magyar név pedig nem véletlen, ugyanis Vera és családja magyar származású zsidók, akik a holokauszt elől menekültek Amerikába. A sorozat pedig amellett, hogy itt (is) forgott, ezt a vonalat is erősen körbejárja, ráadásul erőteljes, még ha nem is túl hosszú szeletekkel.

A narratíva különlegessége, hogy szinte végig Nadiáról és útjáról szól: arról, hogy próbálja megérteni, min mentek keresztül felmenői az évek során, és hogy ez miként (és miért) volt rá ekkora hatással. Emellett azonban rövid betekintést kaphatunk más korok világába, anélkül, hogy átkerülne a fókusz Nadia központi történetéről. Ezért is nagyon erőteljes például, amikor egy nyilaskeresztes tiszt fiával beszélget Nadia a jelenben, vagy amikor a zsidóktól elkobzott áruk között turkáló magyarok közt mászkál. Az alkotás remekül, de nem erőltetve szemlélteti azt is, hogy az antiszemitizmus és apátia milyen mélyen átjárta a társadalmat. (Plusz lehetett kicsit látni Farkas Franciskát is, ami önmagában pozitívum.) Kisebb jelentőséggel ugyan, de Alan történeti íve is fontos, főleg azért, mert teljesen más irányt vesz. A mindenki elismerésére vágyó férfi Kelet-Berlinbe „időutazik”, hogy ghánai nagymamája, Agnes (Carolyn Michelle Smith) által kóstolhasson bele a keleti blokkba.

A nehéz témák ellenére kifejezetten könnyű és élvezetes nézni az évadot. Natasha Lyonne nagydumás, pengeéles humorú karakterét öröm hallgatni – pláne, hogy többször magyarul is beszél –, és nézni, főleg, hogy a viccekkel és poénokkal dolgoz fel egyébként elképesztően traumatikus eseményeket, amiket most első kézből tapasztalhat meg. Mivel ezúttal rajta a fókusz, sajnos Charlie Barnett imádnivaló Alanjéből aránytalanul keveset láthatunk. Ettől függetlenül ő is remekül kelti életre karakterét, aki, Nadiához hasonlóan próbál kezdeni valamit saját érzelmi problémáival, miközben belefeledkezik nagymamája élményeibe. Mindkét figurán keresztül azonban megnézhetjük, miért válhat egészségtelenné az, ha túlzottan a múltba révedünk, és az elfogadás és feldolgozás helyett azon rágódunk, hogy „mi lett volna, ha?”. Ahogy azt is megtudhatjuk, mennyire fontos az egyén és a társadalom pszichológiájában nevén nevezni a történteket, megérteni jelentőségüket, elfogadni súlyukat – és elfogadni azt is, hogy felmenőink miért viselkedtek úgy, ahogy. Hogy bizonyos háklik mögött komoly traumák rejtőznek, és az elszajkózott intő szavak csak nekünk tűnhetnek irracionálisnak, itt és most. Mert a drasztikus események szinte kitörölhetetlenek nemcsak az egyéni, hanem a kollektív tudatból, és heges sebek keletkeznek a helyükön. Ezeket pedig sem elfedni, sem kaparni nem szabad.

A mellékszereplők között a legfontosabb és legkiemelkedőbb Ruth, Nadia „fogadott anyja”, aki valódi szülője problémái alatt a teljes családnak segített, ahogy tudott, ez pedig végigkísérte életét. Idősen Elizabeth Ashley, fiatalon pedig Annie Murphy lehel életet ebbe az összetett, szeretnivaló, intelligens és fontos figurába, akinek szerepe pont attól kiemelt, hogy nincs kifejezetten kiemelve. Ő a stabil bástya, akire mindig lehet támaszkodni, aki saját gondjaival ritkán terhelt másokat, és aki ítéletektől függetlenül viselte gondját Nadiának és környezetének, ahogyan csak tudta. Ez azért is fontos, mert a traumák feldolgozásábanóriási jelentőséggel bír, ha valaki végig mellettünk áll – ezt a jellemet pedig kiválóan testesítette meg mindkét színész – és tőle származik a címben szereplő idézet is, aminek teljes verziója:

A trauma a gyermek lelkébe írt topográfiai térkép, élethosszig tart kibogarászni!

A Russian Doll második évada azért is működik, mert teljesen máshogy közelítette meg karaktereit, miközben azok hűek maradtak magukhoz. Az első évad történései meghagyták nyomaikat, de azok ismerete nélkül is élvezhető a második: így ha valaki kevésbé emlékszik arra, hogy mi történt, könnyedén belevághat. Míg azonban az első összességében pozitívabb hangvételű, addig a második, még ha nem is pesszimista, de sötétebb. Az egzisztenciális félelem vermébe tereli az eseményeket, és bár pozitív, hogy ismét fontos témákkal foglalkozik, kevésbé derűs – persze ezzel nincs is baj. Az, hogy működött az első évad Idétlen időkiges megközelítése után a Vissza a jövőbe stílus, pedig nagyban köszönhető Lyonne-nak és Alex Buononak, akik feszes rendezése be tud sűríteni mély jelentést a tömör epizódokba, nem beszélve az írócsapat kiemelkedő munkájáról (amiből szintén kivette a részét Lyonne).

A Russian Doll továbbra is egy izgalmas, elgondolkodtató és szórakoztató sorozat, ami képes volt úgy továbbvinni elképzeléseit, hogy hű maradjon az eredeti koncepcióhoz, de ne is ismételje újra azt. Sajnos Alan karaktere méltatlanul háttérbe szorul, és inkább hat az évad egy nagy Nadia-monológként, mégis olyan fontos témákat dolgoz fel izgalmasan, hogy nehéz rá emiatt haragudni. Emellett kifejezetten jó, hogy ennyire erős magyar vonallal dolgozik, ami ugyan a hazai közönségnek ismert történeteket dolgoz fel, de a nagyközönség számára is eljuttat jelentős eseményeket. Humorral pedig mindezt úgy tálalja, hogy szórakozás mellett elmélkedhetünk, hogy idővel mi magunk is jobban odafigyeljünk a környezetünkre és a múltunkra, anélkül, hogy belefeledkeznénk. Pont ezért találó a cím is, mert ki kell csomagolni az egymásba pakolt matrjoskababákat ahhoz, hogy máshogy élhessük a jövőt.

8 /10 egymásba pakolt babaraptor

Végtelen matrjoska (2.évad)

Russian Doll

vígjáték-dráma
7 epizód
Premier: 2022. április 20.
Csatorna: Netflix