Közel négy év után tér vissza a Peaky Blinders (magyarul Birmingham bandája), hogy egy kétórás filmbe sűrítve zárja le Tommy Shelby és családja történetét, kóstolót kínálva a potenciális jövőből is.
HIRDETÉS
A cikk spoilereket tartalmaz a Peaky Blinders sorozatból
Hat évad és harminchat epizód után 2022-ben véget ért a Peaky Blinders, amely során a nézők végigkísérhették a birminghami Shelby gengsztercsalád útját, a kisstílű kezdetektől a politikai pályafutásig. A magát kultkedvencé kinövő sorozat stílusos operatőri munkájával, fenomenális alakításaival, valamint ritkán feldolgozott angliai helyszínével és korszakával belopta magát a nézők szívébe. Persze történelmileg és kulturálisan azért megkérdőjelezhető módon prezentált bizonyos szegmenseket, de ezek nem tartották vissza attól, hogy a televízió krémjévé válhasson, prímábbnál prímább, keményebbnél keményebb témákat feldolgozó évadokkal kápráztatva el mindenkit. A finálé azonban – bár tematikailag pazar volt – lezáratlan maradt.
Kezdenék egy tömör, zömök összefoglalóval arról, hogy hol ért véget maga a sorozat. Átjárt Tommy Shelby (Cillian Murphy) eszén az angol fasiszta pártot vezető Oswald Mosley (Sam Claflin), és meg van győződve róla, hogy halálos beteg. Végzetébe beletörődve – amely már annyira sokszor a közelébe ért – kezdi felszámolni hagyatékát. Felesége, Lizzie (Natasha O’Keeffe) hosszú feszültség után otthagyja fiukkal, amikor megtudja, hogy Tommy összefeküdt Mosley feleségével, amire azért volt szükség, hogy beépüljön a szervezetbe, amit meg akart buktatni. Az ügyeit rendezni próbáló Tommy csapdába csalja egy fogvatartottal az Ír Köztársasági Hadsereget (IRA), akik bezavartak egy Mosley-ellenes merényletben, amely következményeképp meghalt az egyik legközelebbi embere, nagynénje, Polly (Helen McCrory, aki a valóságban is meghalt, így ezért is írták ki a sorozatból a karakterét.) A fogollyal Tommy váratlanul előkerülő fia, Duke (Conrad Khan) végez, aki egyre aktívabb szerepet próbál vállalni a bandán belül: mivel Tommy egyik öccse, Finn (Harry Kirton) nem volt hajlandó végezni a tússzal, Duke tette meg helyette, Finnt pedig száműzték a családból, aki így bosszút esküszik a semmiből felbukkanó féltestvére ellen. A túsz ráadásul az amerikai Jack Nelson (James Frecheville) informátora is volt, aki Tommy babérjaira tört. Ezalatt Tommy legközelebbi testvére, Arthur (Paul Anderson) vissza-visszatérő démonjai elől az erőszakba és egyéb szenvedélyekbe menekült, míg Ada (Sophie Rundle), aki a mocskos bizniszben sosem akart részt venni, egyre inkább politikai és munkásjogi pályafutására összpontosított. Polly fia, Michael (Finn Cole) puccsot szervezett Tommy ellen a bostoni gengszterrel, akinek a rokona az ő felesége, Gina (Anyja Taylor-Joy), így az antihős Michaelt is megölte, mielőtt úgy döntött, hogy végez magával még azelőtt, hogy a betegsége elragadná. Halálközeli állapotában betegségben elhunyt lánya, Ruby vezeti rá, hogy az őt diagnosztizáló orvos a fasiszták szövetségese, így tudatosul benne: pszichésen és mentálisan tönkre akarták tenni. Elindul, hogy megölje az orvost, de rájön, hogy így, hogy mindent hátrahagyott, végre békében lehet része – majd véget ér a sorozat.
Míg Tommy karakteríve lezártnak tekinthető, a poszttraumás stressztől szenvedő első világháborús veterán pedig, amennyire lehetett, békére lelt, maga a sorozat egyértelműen nyitva hagyott kérdéseket. Ilyen például Finn bosszúja Duke ellen; az amerikai szál; a fasiszta vonal vagy épp Tommy fiának, Charlesnak a szerepe; nem beszélve több felbukkanó, majd eltűnő mellékszereplőről. Steven Knight, a sorozat alkotója és írója arról beszélt, hogy eredetileg egy hetedik évad is be volt tervezve, de a koronavírus-járvány bekavart, ezért döntöttek végül úgy, hogy egy filmben folytatják a történetet. Ennek az eredménye lett a Peaky Blinders: The Immortal Man (magyar keresztségben A halhatatlan férfi), egy kétórás film,
ami mintha két évadot próbálna a játékidejébe belesűríteni.
A Knight által írt, és Tim Harper által rendezett film hat évvel később veszi fel a fonalat. A meglepően megöregedett, ősz Tommy izolációban tengeti napjait. Egyetlen kapcsolata a külvilággal a sorozatból is jól ismerhető cigány cimborája, Johnny Dogs (Packy Lee), aki gondoskodik róla, valamint tájékoztatja a külvilág fejleményeiről. Tommy „A halhatatlan ember” címmel dolgozik önéletrajzi regényén, miközben üldözik a múlt démonai, főleg lánya, Ruby halála. Bandáját pedig Duke (ezúttal Barry Keoghan) vette át, aki kíméletlenebb és kegyetlenebb, mint apja volt valaha. Ilyen helyzetben találja meg a fiút John Beckett (Tim Roth), egy náci ügynök, aki az Egyesült Királyságot hamis pénzzel elárasztva szeretné térdre kényszeríteni. A 70 millió fontos összeg a csapat eddigi legnagyobb melója lenne, így Duke fontolgatja, hogy összeáll a németekkel. Előtte már egy lebombázott fegyvergyárból lopott fegyvereket, így a rengeteg pénz és apjának felülmúlása igen kecsegtetőnek hat. Tommyt nem érdekli, hogy fia mit csinál, de Ada noszogatása, valamint Duke anyjának felbukkanó ikertestvére, Kaulo Chiriklo (Rebecca Ferguson) ráveszik arra, hogy visszatérjen Birminghambe és rendet vágjon.
A filmnek két fő problémája van. Az első, hogy egyértelműen látszik: két évadnyi történést sűrítettek bele két órába. Emiatt olyan, mintha bullet pointokon szaladnánk végig, anélkül, hogy rendesen ki lennének bontva a karakterek, motivációik, valamint a különféle történések. Az kisebb gond, hogy az egész cselekmény borzasztóan kiszámítható. Viszont ezen nem segít az sem, hogy a központi „rosszfiú”, John Beckett (akinek szerintem a neve el sem hangzik, csupán a stáblistában szerepel így) teljesen semmilyen és logikátlan. Bizarr például az, hogy náci főmuftiként valamiért nem az embereit küldi el piszkos munkára. Egyértelmű, hogy a Mosley-féle fasiszta szál egy jóval gyengébb megvalósítását láthatjuk benne. (Mosley egyébként börtönben volt 1940 májusától 1943-ig, de a történelmi hitelesség és karakterek időn keresztüli mozgatása sosem okozott problémát a Peaky Blindersnek.) Tim Rothnak egyszerűen
nincs nagyon alapanyaga, amiből olyan izgalmas és mesterien ördögi gonoszt tudna formálni, mint akiket a korábbi évadokból megismerhettünk.
A másik fő gond, hogy a film valahogy teljesen szembemegy a sorozat narratívájával és mondanivalójával. Nem szeretnék spoilerekbe belemenni, de olyan karakterinterakciók történnek, amik egyszerűen elképzelhetetlenek lennének azoktól a figuráktól, akiket megismerhettünk. Ennek csak egy része, hogy az eredetileg megbékélő Tommy valamiért megkeseredett és reményvesztett lett. Nagyon sok figura egyáltalán, még említés szintjén sem tér vissza, ami önmagában is furcsa, de még bizarrabb, amit a Peaky Blinders: The Immortal Man a még meglévőkkel kezd a. Az egész sztori tele van ellentmondásokkal, nem beszélve az olyan történésekkel, amikkel csak sokkolni akar. Sőt, több sebet is feltép vagy bizonyos elemeket indokolatlanul épít be. Utóbbira példa Kaulo Chiriklo, akin keresztül az orrvérzésig tolják a miszticizmust.
Egyébként a film leköt, nem kis részben a kiváló alakításoknak köszönhetően. Barry Keoghan pazar választás volt Duke szerepére, bár túl sokat ő sem tud kezdeni nemigen kidolgozott karakterével. Cillian Murphy azonban fenomenális, akiben megtalálni azt a mélységet és sötétséget, ami éveken keresztül kísérte a sorozat eseményei alatt. Murphy producerként is részt vett a filmben, és valószínűleg személyesen is jóval erősebben kötődött a karakterhez, legalább annyira hogy valamennyire elvigye a vállán az egészet. A gyenge forgatókönyv és az ügyetlen rendezés azonban csak gátolja ebben. Nagyon-nagyon ritkán, egy-egy igen erős jelenetben visszaköszön valami igazi és őszinte, hogy aztán a 40. betétdal után azt érezzük,
egy videoklipsorozatot nézünk végig.
Kár érte, mert rengeteg lehetőség lett volna benne. Az angol fasizmus és a nácik a Shelby-család cigánysága kapcsán igen erős megközelítés lehetett volna, főleg, ha visszatért volna a zsidó gengszter, Alfie Solomons (Tom Hardy) is. Míg Tommy egész életében a család volt az, amiben bízhatott, Duke-nak senkije sincs: apja árnyékában él, aki sosem nevelte. Egy igen erős mondat Tommytól, hogy sosem volt apa, hanem államforma, amire még jobban lehetett volna építeni. Ehelyett kapkodás, felületesség és kiszámíthatóság jellemzi az egészet, amit nem tudnék másképp jellemezni, mint csalódás.
Talán az előzményt nem felidézve, csupán egy új Peaky Blinders-filmként végignézve kevésbé lehet frusztráló. Nagy vonalakban ott van, amit szeretni lehetett a sorozatban, miközben a képi világa, operatőri munkája és a kor hangulatát idéző díszletei és ruhái kiválóak. Egy igen jellegzetes jelenetben Tommy és Duke a disznószaros sárban (tényleg!) csapnak össze, ami vizuálisan is jóval többet mesél a két férfi kapcsolatáról, valamint az apák gyerekeikre hagyott traumáiról, mint a film egésze. Pedig lehetett volna annyi mindennel kezdeni valamit, de helyette maradt egy klisékkel megpakolt, elherdált valami. Zavaró az is, hogy egyértelmű, a filma már két évadra megrendelt, készülő spin-off sorozatot is hivatott felvezetni,
így erre is pazarolja az időt.
A Peaky Blinders: The Immortal Man így sajnos messze van a halhatatlanságtól. Elrontani nem fogja a sorozatot, de a rajongóknak idejébe telik majd valahogy kiszedniük tudat alatt a kánonból. Cillian Murphy még mindig fantasztikus, de annyira frusztráló, hogy megannyi príma karakter, narratív szál és koncepcionális ötletmag helyett egy olyan film született, ami mintha nem értené meg a saját alapjait – ami duplán furcsa így, hogy Knight írta. Így én sem tudok mást mondani, mint azt, hogy
nem vagyok mérges, csak csalódott.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
